Néhány nappal 87. születésnapja után elhunyt Karakas Gábor, iskolánk legendás kémiatanára. Karakas tanár úr 1960-tól 1999-ig volt a gimnázium tanára, vezetőtanára és munkaközösség-vezetője.
Elhunyt Karakas Gábor
Képes Gábor megemlékezése:
Ma a szemem láttára beszakadt egy szekrénytető. A szekrény a kémia szertár kellékeit tartalmazta. Négy polc – volt –, benne lombikok, ibrikek, kémcsövek ezreivel. És ennek a szekrénynek beszakadt a teteje. És leszakadt a legfölső polca és az alatta lévő polca és a harmadik és negyedik polca is. Ibrikestül, lombikostul, kémcsövestül. És villanyszerelőstül. Ugyanis a páratlan hanghatással járó eseménysort az indította el, hogy egy villanyszerelő valami biztosítékot kicserélendő, egy létráról magabiztosan átlépett a szekrény tetejére. Én ilyet még nem láttam, és azt hiszem, nem is fogok többé látni. Ezért már érdemes volt élnem. Álltunk a folyosón jónéhányan és egyre többen, és csak bámultunk bénán egy villanyszerelőt, aki félméteres üvegszilánk-talapzaton benn áll egy üveges szekrényben, mint valami jókora, meghökkent, kitömött állat, amely hirtelen megnőtt, és fejével kiszakította doboza tetejét. Aztán kinyílt a kémia szertár ajtaja, megjelent egy tüskés hajú kobak, majd rögtön el is tűnt. Egy pillanat múlva pedig kilépett az ajtón Kerekes kolléga, kezében egy fotómasinával.
A maga szokott alaposságával három oldalról is készített felvételt a félholtra vált bedobozolt villanyszerelőről, majd kimért léptekkel visszavitte az apparátot, kihozott egy széket, gondosan odahelyezte a szekrény elé lépcső gyanánt, hófehér köpenye zsebéből elővette hatalmas kulcscsomóját, hosszas keresgéléssel kiválasztotta az alkalmas kulcsot, megnyitotta a szekrény üvegajtaját, és udvariasan fölnyújtotta kezét: „Tessék kifáradni!”
–Bächer Iván regényrészlete a most elhunyt Karakas Gáborról, az Apáczai legendás kémiatanáráról. Négy évig figyeltem – és évtizedek óta parodizálom. Ahogy a folyosó kockakövein halad, 90 fokban fordul, rezzenéstelen arccal mondja kötötten precíz stílusban megfogalmazott történeteit.
–Zsemlét kérek.
–Hányat?
–Ha hányat, akkor nem kérek.
Csak a folyosóról ismertük egymást, hivatalosan nem voltam diákja. Minden évben megválasztották az iskola legnépszerűbb tanárának – a világot jelentő helyi közösségben antisztár és sztár volt egyszerre, jelenség, embléma. A diákújságunk számára készítettem interjút vele. A kis zsebszámológépet pedig már az érettségi utáni évben ajándékozta nekem. Emlékezett rá, hogy szeretem az ilyesmit.
Kedves, figyelmes gesztus volt. Egy kíváncsi, érdeklődő, okos embertől.
Egyszer, már egyetemista koromban, meghívott a lakására.
–Most felolvasok neked egy mesét! – és Dolák-Saly Róbert könyvéből olvasott fel egy részletet.
–Köszönöm, hogy meghallgattál.
Életem legrövidebb vendégsége volt.
Robotszerű precizitása pedagógiai figyelemfelkeltés volt – és angol humor.
John Cleese az 50-es, 60-as, 70-es, 80-as, 90-es évek magyar iskolájában. A barna öltönyös, makulátlan változatlanság.
Jópontok és rosszpontok. Rendszer a rendszerek fölött.
Amikor utoljára összefutottunk, már 80 fölött volt, ugyanúgy nézett ki, egyenes tartással lépdelt a belvárosi utcán, mintha a gimnáziumi folyosó kockakövein haladna.
A saját sávjában.
A szellemi frissesség titkát is elárulta:
Tanult.
Holtig tanult.
Nyugodjon békében!
Képes Gábor
Karakas Gábor tanár úr temetése 2020. október 6-án 9:30 órakor lesz az Óbudai temető szóróparcellájában.
