Szegedi Melinda sanghaji élményeiről írt nekünk. Olvassátok a sorait sok szeretettel!
A versenyre Kína egyik hatalmas városában, Sanghajban került sor. A meghívást a nyáron rendezett CASTIC 2017-en megmérettetésen kaptuk páran a versenyzők közül. Sanghaj közepén, a magasba nyúló építményei között a külföldről érkezők is egy hatalmas hotelben szálhattak meg (amely öt percre volt a forgatás helyszínétől): a duplatorony harminckét emeletesen ijesztőnek hatott az első percekben, aztán mindennapos látványát igen hamar megszoktuk. A versenyzők a világ minden tájáról jöttek, összesen 250 gyerek gyűlt össze az első fordulóban (a külföldiek és a kínaiak arány 50:200). Az életkor-skála meglepő volt, hétévesektől kezdve a zöldfülű egyetemistákig minden évnek volt képviselője egészen húszig, ráadásul a kezdetekben nem volt korcsoport szeparáció. A legkülönfélébb tudományterületekből hallhattunk projektmunkákat, számomra a legelképesztőbb mégis egy kilencéves japán kisfiú munkája volt, aki egy játékalkalmazást fejlesztett okostelefonokra. Ez a program képes érzékelni a testek felületét (természetesen a telefon kamerája segítségével) és erre vetíti ki a „Stack” nevű játékot (ahol tornyot kell építeni egymásra illesztendő darabkákból és ha nem az előzőleg lerakott tömbre rakjuk a következő darabot, a darabka kisebb lesz, így nehezebb lesz pontosan ráhelyezni az ezután következőket).
A verseny menete a következő volt: öt fordulón keresztül választják ki a legjobbat (bizonyos külföldieknek csak négy, mert a legelső fordulóban a pályamunkák elbírálása zajlik, de más versenyről meghívottként ez nem jelentett semmit), így a szelektálás nagyon nagy mértékű volt. Az első fordulóban egy 100 kérdésből álló feladatsort kellett megoldani, ahol fizika, biológia, kémia, matematika, szociológia és emberi törvényismeret területekről válogattak, teljesen random módon (egy adatbázisból, ahol több millió kérdés található, a program véletlenszerűen állít össze regisztráció után egy kérdéssort, így nagy eséllyel senki se kaphatja ugyanazt). Erre minden versenyző két órát kapott. Ezzel a következő fordulóra csak 32-en maradtunk. A továbbjutók, ezek után kaphattak egy félnapnyi pihenést.
Sanghaj Junior Edison Show beszámoló
A második kör egy interjú volt, ahol a négytagú zsűriből egy számunkra szimpatikus mentort kellett kiválasztani és egy elkülönített szobában meggyőzni, hogy segítsen a későbbiekben. Itt a külföldieknek külön műsorszámmal kellett készülni, amely szimbolikus az országra nézve, így szerencsém volt az „A Csitári hegyek alatt” című népdalt elénekelnem a találkozó során.
A harmadik fordulóban történt az első korcsoport-szeparálás: a legjobb tizenhatot két nyolc fős csoportra bontották, 7-13 és 14-19 éves korig. Egy nap készülés után a kisebbeket délelőttre, a nagyobbakat délutánra hívták, ahol a várakozás során délután technikai problémákra vonatkozva tizenegy órát késtek a forgatással, így akik délután kettőre mentek, azok számára hajnalban kezdődött a színpadi felvétel (addig auto-szórakoztatás gyanánt volt időnk az előre megírt forgatókönyvet többször is áttanulmányozni). A fáradt közönség (amely a zsűriből, több mint száz utcai hallgatóból és egy tíz emberes bizottságból állt) ezek ellenére a legutolsó előadást is csillogó szemekkel hallgatta végig, amely nagyban motivált minket, előadókat. A végeredmény egy aranyérem (aki részt vesz egy következő, mindent eldöntő megmérettetésen), két ezüst és két bronzérem, amelyek közül az egyiket szerencsésen hazahozhattam, mindemellett kaptam egy ajánlást egy sanghaji egyetem orvosi szakáról, ha ott szándékoznék továbbtanulni.
Sanghaj Junior Edison Show beszámoló
Az egyhetes út bár fárasztó volt, a diákközösség nagyszerű kapcsolatokat nyújt ilyenkor a jövőnkre nézve, konklúzióként, a részvétel volt a lényeg.
Szegedi Melinda
