Tízórai | Aktuális témák

Karácsonyi Koncert (frissítve)

2017. november 9. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Évek óta, tanévenként több alkalommal teremtünk lehetőséget az Apáczai gimnázium támogatására, melyek között egyik legfontosabb rendezvényünk a Karácsonyi Koncert.

A szülői munkaközösség az iskola vezetőségének egyetértésével úgy döntött, hogy idén a szülői támogatások nagy részét egy-egy meghatározott célra javasolja a Jubileumi Alapítvány kuratóriumának felhasználásra. A tematizáltan megjelölt területek céltudatosabb és hatékonyabb forrásbevonást biztosíthatnak, és reméljük, ennek hatását a gyerekek véleménye, tapasztalatai alapján a szülők is jobban érzékelik majd.

Év elején a fizika munkaközösség kezdeményezésére a fizikaszertár fejlesztésére gyűjtöttünk a kísérleti eszközök örökbefogadásával. Az ötlet nagy sikert aratott a diákok és a szülők körében. A megelőlegezett bizalom után szükség lesz a szorgos munkára az eszközök beszerzéséhez, elrendezéséhez és az órákon, szakkörökön a diákok számára a megfelelő használat biztosításához.

Karácsonyi koncertünk sokéves hagyományokra tekint vissza. Évekig iskolánk, diákjaink és tanáraink egyik évzáró eseménye volt, ahol zenével, énekkel búcsúztunk el az óévtől. Hetedik éve osztjuk meg ünnepünket a szülőkkel, különleges élményt adva ezekkel a csodálatos hangulatú koncertekkel.

A Karácsonyi Hangverseny révén befolyt támogatás céljául idén a biológia előadó fejlesztését tűztük ki. A befolyó összegből kezdeményezzük a terem elavult padlózatának felújítását, festést, a sötétítő rendszer korszerűsítését, új mikroszkópok beszerzését és a használatukhoz szükséges elektromos rendszer megjavítását.

Kérjük mindazok támogatását, akik számára fontos, hogy alakítsuk gyerekeink környezetét és biztosítsuk a lehető legjobb feltételeket. Nem mindegy számunkra, hol és milyen színvonalú oktatást kapnak gyermekeink a gimnáziumi évek alatt. Ez a pár év alapvetően meghatározza továbbtanulásukat, jövőbeli kapcsolati hálójukat, egész életükre kihat az itt szerzett tudás és világszemlélet. Az Apáczai Gimnáziumba okkal írattuk gyermekeinket: ez az intézmény a magas színvonalú oktatási tevékenysége révén jó esélyekkel biztosítja a kívánt felsőfokú intézményben való továbbtanulást. Iskolánk megfelelő színvonalú oktatási tevékenységéhez, annak fenntartásához elengedhetetlen a szülők támogatása.

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a 2017. december 18-án, hétfőn 19 órakor, az iskolával szemben található Egyetemi Templomban tartandó Karácsonyi Hangversenyre.

Kérjük, támogassa lehetőségeihez mérten az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítványát:

Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány
K&H Bank 10404089-49535554-54491018
adószám: 18117730-1-41

Facebook-esemény »

Köszönettel:

Bács Ildikó
SZMK elnök

Salga Imre
igazgató

Dr. Karkus Zsolt
Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriumi elnök












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.