Tízórai | Aktuális témák

Újdonság: előadás- és beszélgetés-sorozat indul az Apáczaiban (frissítve)

2016. augusztus 30. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 21:34

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

„LeS – Ludicrum et Scientiam” névvel előadás- és beszélgetés-sorozatot indítunk szeptembertől az Apáczaiban.


Újdonság: előadás- és beszélgetés-sorozat indul az Apáczaiban

Az első félév során 9, Magyarországon szakmájában szaktekintélynek számító előadó fog ellátogatni az Apáczaiba egy előadás és utána egy beszélgetés erejéig. A témák a stoppolástól, a kalandos utazásoktól egészen a plazmafizikáig terjednek és kiválasztásukban a több mint 200 diák által kitöltött kérdőíveket vettük alapul. Célunk ezzel egyrészt, hogy olyan érdekes, néhol szórakoztató, de ugyanakkor releváns dolgokról tudhassunk meg többet, amiről egyébként kevesebbet hallunk megbízható forrásból. Másrészről pedig, hogy ösztökéljünk mindenkit a kérdezésre, beszélgetésre. Erre szolgál az előadásokat követő kérdezős-beszélgetős rész, aminek végén előadásonként a legjobb kérdezők díjazásban is részesülnek. Az összes előadást a színházteremben tartjuk, negyed négyes kezdéssel. Az előadások időtartama várhatóan 1 óra, utána indul el a beszélgetős rész. A belépés mindenki számára ingyenes.

További információ a Facebookon: https://www.facebook.com/les.apaczai


Újdonság: előadás- és beszélgetés-sorozat indul az Apáczaiban

Turi Soma












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Meghívó a SolveX Kárpát-medencei Matematikai Esetversenyre

2026. február 16.

A SolveX Kárpát-medencei Matematikai Esetverseny egy magyar nyelvű, többfordulós csapatverseny középiskolás diákok számára.

Vibe Coding – alkotás kódolás nélkül

2026. február 4.

A generatív mesterséges intelligencia legújabb alkalmazási formáiról tart gyerekeknek workshopot az ELTE, de előzetes igényfelmérést is tartanak idősebbeknek.

Védelem a dezinformáció ellen az egész családnak

2026. január 28.

Az egyre bizonytalanabb virtuális világban segítenek eligazodni az ELTE IK DRONE-projekt átfogó oktatási anyagai és útmutatói.

Örömteli és fájdalmas. Mint minden határhelyzet. Vég, de kezdet is – az Igazgató Úr beszéde a szalagavató bálon

2026. január 27.

Most szombaton az alábbi gondolatokkal üdvözölte a végzős diákjainkat az Igazgató Úr a szalagavató bálon!

A Magyar Búvár Szakszövetség díjazta Csipkó Hanga teljesítményét

2026. január 15.

Csipkó Hangát az Európa-bajnokságon elért sikere miatt Elismerő Oklevél díjazásban részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség.