|
|
|
2016. augusztus 6. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 21:32
Szakkollégiumunk tagjai leginkább a TÓK, BGGYK és PPK karok hallgatói közül kerülnek ki, de szeretettel várjuk minden olyan ELTE-s hallgató jelentkezését, aki szívesen megismerkedne a pszichológia, pedagógia vagy szervezet működtetés gyakorlati oldalával és elmélyedne a humán fejlesztés különféle ágazataiban.
Az őszi felvételi alkalmával főként középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok jelentkezését várjuk, akik szeretnék már első egyetemi évüket egy sokszínű szakmai közösségben eltölteni.
A változatos kurzuskínálat mellett élménypedagógiától kezdve, meseterápián keresztül, egészen a jelnyelv órákig önálló kutatói műhelyekben valósíthatjátok meg legjobb ötleteiteket egy jó hangulatú és inspiratív közösségben, ahol mentoraink és oktatóink is segítik a közös munkát. Az egyetemi évek minél tartalmasabb kihasználása érdekében társadalmi felelősségvállalás projektekben vehettek részt, de akár a konferenciaszervezés világába is betekintést nyerhettek szakmai rendezvényeink során. A kollégiumot különféle bizottságok működtetik, így a széleskörű szakmai ismeretszerzésen túl közéleti tevékenységekben is kipróbálhatod magad.

Felvételt hirdet az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium
Ha a vizsgázáson túl szeretnél többet kihozni az egyetemi évekből, és emellett jól szeretnéd érezni magad egy vidám, sokszínű közösség tagjaként, akkor köztünk a helyed!
Küldd el jelentkezésed a felveteli@isszk.elte.hu email címre legkésőbb 2016. augusztus 21. (vasárnap) 23.59-ig az alábbi dokumentumokat csatolva:
1) Szakmai-tudományos írásmű egy általad választott témában (Korábbi munkát is küldhetsz, de új tanulmányt is készíthetsz, amelynek elkészítésében számíthatsz mentoraink segítségére is!)
2) Önéletrajz (sablon alapján:
http://isszk.elte.hu/felveteli/felveteli-informacio)
3) Motivációs levél
Jelentkezési határidő: 2016. augusztus 21. (vasárnap) 23.59
A felvételivel kapcsolatos információkat megtalálod honlapunkon (http://isszk.elte.hu/felveteli/felveteli-informacio).
Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/1743820485886515
Kérdéseiddel fordulj hozzánk bátran emailben (felveteli@isszk.elte.hu) vagy keress minket Facebookon!
Eredményes felkészülést kíván az Illyés csapata!
Podina Ivett
Kapcsolódó linkek
Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium oldala a Facebookon
Eseményoldal a Facebookon
Felvételi információk
2026. február 16.
A SolveX Kárpát-medencei Matematikai Esetverseny egy magyar nyelvű, többfordulós csapatverseny középiskolás diákok számára.
2026. február 4.
A generatív mesterséges intelligencia legújabb alkalmazási formáiról tart gyerekeknek workshopot az ELTE, de előzetes igényfelmérést is tartanak idősebbeknek.
2026. január 28.
Az egyre bizonytalanabb virtuális világban segítenek eligazodni az ELTE IK DRONE-projekt átfogó oktatási anyagai és útmutatói.
2026. január 27.
Most szombaton az alábbi gondolatokkal üdvözölte a végzős diákjainkat az Igazgató Úr a szalagavató bálon!
2026. január 15.
Csipkó Hangát az Európa-bajnokságon elért sikere miatt Elismerő Oklevél díjazásban részesítette a Magyar Búvár Szakszövetség.