|
|
2016. február 25. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 21:24
2016. február 19-én, pénteken került sor a 2015-ös Nemzetközi Tudományos Diákolimpiákon eredményt elérő tanulók, 3 aranyérmes, 13 ezüstérmes és 8 bronzérmes köszöntésére a Parlamentben.
Ezen az ünnepségen hagyományosan állami elismerő oklevelet, illetve miniszterelnöki- vagy miniszteri ösztöndíjat adományoznak az előző évi matematikai, fizikai, kémiai, biológiai, filozófiai, informatikai, földrajzi, csillagászati és asztrofizikai és nyelvészeti diákolimpiákon sikeresen szerepelt diákok, valamint felkészítő tanáraik és a támogató szervezetek részére.
Olimpiai csapat
Idén a brüsszeli EU-csúcson tartózkodó miniszterelnök helyett Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter mondott beszédet, majd egy rövid zenés műsort követően átadásra kerültek az oklevelek, egy-egy parlamentet ábrázoló bronzplakettel együtt. Az ünnepélyt állófogadás követte.
Tanárokkal
Személyes megjegyzés: Az esemény a Diákok a kockásingért mozgalommal egy napon történt (amiről mi is beszámoltunk), de oda a résztvevők nagy része (a rendezvény politikától mentes jellegére való tekintettel) fehér ingben ment. Azonban Balog Zoltán miniszter az ünnepségről szóló Facebook-posztjában ezt a tényt kiemelte (ti. a parlamenti rendezvényen mindenki fehér ingben volt). Erre válaszul számos jelenlegi és egykori diákolimpikon (köztük jómagam) nyílt levélben utasította el, hogy politikai célokra használják fel őket, és szolidaritásukat fejezték ki a tiltakozó tanárok és diákok mellett.
Családdal
Perez-Lopez Áron Ricardo
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.
2025. június 24.
Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.
2025. június 20.
A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.
2025. június 12.
A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.
2025. június 4.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.