|
|
2015. október 31. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 29., 09:19
Az ELTE Jogi Karának patinás épületében minden évben megnézhetünk egy csodálatos (vagy egy kevésbé csodálatos) műsort az '56-os eseményekről, illetve hősökről.
Az idei alapötlet nekem kifejezetten tetszett. Nem a nagy nevekről szólt, hanem az utca embereiről. Arról, hogy ők hogyan látták a forradalmat. Azonban a megvalósítás nem sikerült túl fényesre. Személy szerint nekem nem a színészekkel volt problémám, hanem a technikai részével, amit nem sikerült megoldani. Igazából a legelső sorokon túl nemhogy nem lehetett semmit látni, de a hallás élménye is elmaradt. Azt, hogy volt vetítés, csak az előadás után tudtam meg. A szövegek unalmasak voltak és sokszor nem lehetett tudni, hogy mit akarnak kihozni belőle.
2015. október 21. Megemlékezés 1956. október 23-ról
Bátran merem kijelenteni, hogy ez egy szép próbálkozás volt, de bizakodom benne, hogy jövőre már hallani is fogom az előadást.
2015. október 21. Megemlékezés 1956. október 23-ról
Békés Anna
2025. május 12.
2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.
2025. május 3.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.
2025. április 30.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.
2025. április 30.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.