Elhangzott Szablyár Ferenc temetésén, 2012. december 18-án a Farkasréti Temető Makovecz Imre tervezte ravatalozójában. Írta és elmondta Frigyesi András.

Tisztelt gyászoló család, rokonok, ismerősök, tisztelt gyászoló gyülekezet, de mindenek előtt szeretve tisztelt Tanár Úr! A tanítványok nevében szeretnék e gyülekezet jelenlétében fejet hajtani, köszönetet mondani mindazért, amellyel Tanár Úr sok száz diákot, minket, szerencséseket – kit-kit a saját lehetőségei szerint – megtanított az irodalom és a művészet szeretetére, anyanyelvünk megbecsülésére, s – életformánkká téve a gondolkodó olvasást – alkalmassá tett az életre. És a halál elviselésére is. Sírunk persze, mert aligha leszünk képesek befoltozni szívünk mélyén e friss sebet, hogy most nem a karácsonyfa alatt állunk együtt, hanem e ravatal mellett.

De hiszen a karácsony a születés ünnepe. Váratlan halálának időpontjával is hitet tesz és tanít minket a Tanár Úr, hogy a lényegesre: a születésre figyeljünk. S miközben itt van most is velünk, e jelet erősítésünkre szánja. Ezt is köszönjük.

Amikor ötödik osztályos elemistaként a Cukor utcai iskola padjaiban ültünk, s belépett új magyartanárunk, hatalmas tudása, improvizációs készsége, a legszárazabb tényanyagot is nevetésre ingerlő humorral tálaló furfangja, a belőle sugárzó bölcs derű és legfőképpen a tantárgya és a tanítványai felé áradó megkérdőjelezhetetlen és állandó szeretet nyomán

„a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.”

Éreztük-tudtuk, olyan tanárral áldott meg minket a sors, akire egy életen át oda kell figyelnünk. S bár az osztályunkba később jöttek már nem hallgathatták óráit, köztünk szállóigévé vált megnyilvánulásaiból ők is megérezték e nemes tanáregyéniség vonásait.

Felejthetetlen magyarórákban volt részünk. Olyan becsületesen, körültekintően készült az órákra, ahogyan azt a szüleimtől is láttam. Mi pedig tanultuk a memoritereket, izgatott fantáziával feleltünk, szellemes házi feladatokat oldottunk meg, izzadva körmöltük a dolgozatokat, s az órákon rengeteget nevettünk. Bámultuk tanárunk versfaragó készségét: a Toldi első énekét ma is az osztály életére alkalmazott Szablyár-féle verzióban tudom. A rokon értelmű szavak tanítását pedig a mai napig a hatodik osztályban hallott példákkal tanítom magam is.

Az újságíró-szakkör foglalkozásain megtanultuk, mekkora felelősség az írott szó. Életre szóló barátságok születtek a szakkör diákjai között, és büszkék voltunk, amikor közös írásainkat a Tanár Úr méltónak ítélte a nyomtatásban való megjelenítésre. Mi ugyan mindenben élveztük a szerető támogatást, de a Tanár Úr sajnos nem: értékes, emberformáló történeteit, verseit tartalmazó magánkiadású füzetek belső borítóján, így például a Tanári notesz első lapján is kénytelen volt a felemelő (!) bejegyzést közölni: „a könyv kiadását a kutya sem támogatta”.

Aztán amikor a Tanár Úr a szokásos lendülettel 1964. tavaszán belépett a 7./a-ba, s örömmel vártuk a mindig vidám magyar-órát, 10 perc múlva mindenki sírt. A Tanár Úr bejelentette, úgy döntött, a Rádió munkatársai közé áll, s a mai az utolsó óránk. Balázs Béla Az igazi égszínkék meséjét kaptuk útravalóul. Hetedikesek voltunk, de az érettségire jobbára az általános iskolai füzeteinkből készültünk fel.

És hallgattuk a rádiót. Mert a mikrofon előtt megszólaló irodalmi szerkesztő bemutatta nekünk a „Magyar Mondák”-at és a „Magyar Remekírók”-at, továbbra is „Útjelző volt a rengetegben”, a „Fiatalok hullámhosszán” szólt „A diáknyelvről” – és igen, „Túlvilági séták”- ra is elkalauzolt. Nem hagyott magunkra. Aki figyelt rá, azt továbbra is tanította.

Tanítványaival élénk levelezést folytatott, a telefonnál többre becsülte az írott gondolatot. Zárkózott, csöndes, mindig derűs egyénisége ma is átsüt e – többnyire verses – sorokon. Magam örömmel fedeztem fel az Általa vezetett irodalmi sétákat a Margitszigeten, a Budai Várban és a budapesti Temetőkben. Vasárnaponként boldogan jártam e kihelyezett magyarórákra, s a Tanár Úr családját e séták végén ismertem meg rövid beszélgetésekben.

Szablyár Tanár Úr soha nem hagyott magamra. Színházi rendezéseim dolgában konzultálhattam vele, ötleteket tehettem próbára a vele folytatott beszélgetésekben. Édesanyám, majd édesapám temetésére is eljött, és átölelve bátorított. Most a tőle kapott erőt szeretném a tanítványok nevében továbbadni felnőtt gyerekeinek és a gyászoló családnak.

Mert Apó, Apóca, Öcsi és Öcsi Bácsi, és mindannyiunk rajongásig szeretett Tanár Ura most is köztünk van és marad. Már a telefont sem kell fölemelnünk, ha hallani akarjuk a véleményét: elég, ha a lelkünket kinyitjuk, és nagyon figyelünk. Érteni szeretnénk és érteni fogjuk üzeneteit.

Ahogy korosodunk, értjük már, amit Ő – Kosztolányit idézve – mindig is tanított:

„Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.”

A Tanár Úr a vendégségből most hazatért; s otthon vár ránk. Mi egy kicsit még botorkálunk a porban, de az Ő nyomán előbb-utóbb mi is megtérünk.

Tanár Úr! Köszönjük a példát, a derűt, a szerető törődést, s miközben őszintén kívánjuk: Nyugodjék békében!, hittel várjuk a Találkozást. Mert tudjuk, amit Kosztolányi megírt:

„Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák:
nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.”

Úgy legyen.

Frigyesi András

A legfrissebb cikkek a rovatban

Elhunyt Karakas Gábor

Néhány nappal 87. születésnapja után elhunyt Karakas Gábor, iskolánk legendás kémiatanára. Karakas tanár úr 1960-tól 1999-ig volt a gimnázium tanára, vezetőtanára és munkaközösség-vezetője.

Eredmények a TUDOK-ról

Ambrus Barbara a TUDOK konferencián Molekuláris genetika szekcióban különdíjas lett, Simon Vivien pedig első helyezett műszaki tudományok szekcióban.

Évzáró és karantén flash mob eredményhirdetés

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium tanévzáró műsora 2020. június 18-án.

Trianon: ami 1918 előtt volt, az történelem, ami utána, az mind velünk van

Éppen ma 100 éve, 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.

„Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam” avagy A végzős évfolyam idei díjazottjai

Szép hagyománya iskolánknak, hogy a ballagási ünnepségen kerülnek átadásra a végzősök díjai. Az ünnepség idén ugyan elmaradt, de természetesen a díjak ugyanúgy kiosztásra kerülnek.