|
|
|
2012. december 11. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
2012. december 1-10. között Irán rendezte meg Teheránban a 9. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpiát (International Junior Science Olympiad IJSO), ahonnan Magyarország hozta el az egyetlen európai uniós aranyérmet.
A versenyen 16 évesnél fiatalabb diákok vehetnek részt, országonként 6 fő. Magyarország minden évben részt vesz ezen a megmérettetésen, és eddig minden évben minden diák éremmel tért haza. Irán nemzetközi helyzetére tekintettel az idén kevesebb diák jelentkezett a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban tartott féléves felkészítőre és válogatóra, és több szülő a felkészítés közben lépett vissza. Az országok közül is sokan visszaléptek a versenytől, és mindössze 29 ország diákjai mérték össze tudásukat.
A magyar csapat idén sem hozott szégyent az országra: 1 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzéremmel tért haza. Perez-Lopez Áron Ricardo az Apáczai gimnázium tanulója aranyérmével az európai uniós országok egyetlen aranyérmét szerezte meg Tajvan 6, Oroszország 5, Thaiföld és Indonézia 2-2, valamint Brazília 1 aranyérme mellett.
A csapat eredményei:
Perez-Lopez Áron Ricardo ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium (Budapest) aranyérem
Öreg Botond Zsolt Fazekas Mihály Gyakorlóiskola (Budapest) ezüstérem
Mihálicz Péter Révai Miklós Gimnázium (Győr) ezüstérem
Szabó Luca Fazekas Mihály Gyakorlóiskola (Budapest) bronzérem
Takács Dániel Bányai Júlia Gimnázium (Kecskemét) bronzérem
Horváth Hanga Réka Szent István Gimnázium (Budapest) bronzérem
A csapat kísérőtanárai Villányi Attila, Gyertyán Attila és Vörös Tamás (volt apáczais diák) voltak.

Beszámoló a 9. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpiáról

Perez-Lopez Áron Ricardo
2025. szeptember 9.
Rövid beszámoló Csipkó Hanga tollából a Tájékozódási Búvárúszó Európa-bajnokságról.
2025. augusztus 31.
Nyarunk legváltozatosabb és legélvezetesebb pár napját tölthettük Zamárdiban, az Api gólyatáborában.
2025. augusztus 11.
A disputakörös diákok közül mintegy 35-en vettek részt az idén Mezőtúron megrendezett ötnapos vitatáborban.
2025. augusztus 7.
A 2025/2026-os tanévben menzán ebédelők figyelmébe.
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.