Tízórai | Aktuális témák

Beszámoló a Szolidaritás erősítése programról




A cikk linkje:
2010. december 17. | utolsó módosítás: 2016. február 8., 17:06
Ez a cikkünk több, mint fél éve lett elhelyezve az oldalon.
A tartalma azóta elavulhatott!

„Hát, bejött a suliba egy vak ember, és mesélt arról, hogy ő hogyan is él. És képzeld, játszottunk egy olyan játékot, amit a vakok szoktak: egy csörgő labdát kell gurigatni és betalálni az ellenfél kapujába. És be volt kötve a szemünk, úgy kellett betalálni, jó nehéz volt” – feleltem hosszasan az ötéves öcsém szokásos, „na, mi volt ma” kérdésére.

És, ha jobban belegondolok, tényleg így történt ezen a keddi duplatesin. Bejött egy fiatal, életerős ember (Orsós Zsolt) a tornaterembe, és pont úgy beszélt hozzánk, ahogy kell, üres szavak nélkül. Semmi fölösleges duma a toleranciáról és a szolidaritásról (ez a két szó szerintem amúgy is ott van a „TOP10: Mit mondunk legtöbbször, mikor semmit sem mondunk” lista dobogósai között). Egy perc alatt megszűnt az unott-zárkózott-sokatlátott-tizenegyedikes osztály vagyunk-légkör, hogy átvegye a helyét valami beszélgetésszerű dolog, tabuk nélkül, arról, hogy mégis hogyan képes megoldani egy vak ember a nagybetűs ÉLET-et egy ennyire kevéssé segítőkész, vagy sokszor rosszul segítő világban. Zsolt magáról beszélt, az életéről, öniróniával, illetve az 5. órában is felfogható humorral, és ezzel sokkal többet mondott, mintha csak általánosságban hallunk egy előadást a fogyatékkal élőkről. Így ez az egész közel jött hozzánk, végre nem egy kívülállótól hallhattuk, hogy milyen fontos az összefogás és az elfogadás, hanem egy valóban így élő ember válaszolgatott nekünk; és ahogy előre megmondta, nem lehetett zavarba hozni (igaz, nem is kérdeztünk nagyon meredek dolgokat). Konkrét válaszokat (Mikor, és hogyan vakult meg?, Milyen érzés volt?, Mit is lát maga előtt? stb.) és tanácsokat kaptunk (Hogyan segíts átkelni egy látássérültnek stb.), a beszélgetés után pedig jött az egész „fénypontja”: a csörgőlabda.


Képgaléria

Először részletes tájékoztatást hallhattunk a ritka, ám annál súlyosabb sérülésekről, majd némi görccsel a gyomrában mindenki beállt egy-egy játszmára, természetesen bekötött szemmel. Egészen rendkívüli élmény volt megtapasztalni, milyen is látás nélkül mozogni, tájékozódni, sőt, játszani. Egy-két gurítás után az ember egyszerűen elkezd figyelni a többi érzékére, és a játék hevében már-már el is felejti, hogy „valami hiányzik”.

Ennek a 90 percnek az volt a célja, hogy közelebb kerüljünk ehhez az egészhez, kicsit belelássunk egy „másmilyen” (?) életbe, ezáltal pedig közelebb lépjünk a megértéshez és az elfogadáshoz. Azt hiszem, az egész osztály (11.D) nevében mondhatom, hogy ez sikerült. A közvetlen hangnem és a játék elérték, hogy elraktározódjon, megmaradjon ez a program, és pont ennyi kellett ahhoz, hogy megértsük és elfogadjuk azokat, akik látássérültként, vagy bármilyen másféle fogyatékkal élnek.

Várkonyi Sára




A legfrissebb cikkek a rovatban

Bronz a világűrből

Kozák András bronzérmet hozott a XIII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiáról. Andrásnak ez már a második olimpiai bronzérme ezen a nyáron.

Beszámoló az idei sporttáborról (tanári szemmel)

Idén 9. alkalommal szerveztünk sporttábort Tiszainokán Illés Vanda kolléganőmmel. 38 diákkal utaztunk le a Tisza partjára. A társaságban voltak „kicsik” és „nagyok”, öregdiákok. Voltak első „inokázók” és már rutinos sporttáborozók.

Beszámoló az Álarc mögött tehetséggondozó programról

Az „Álarc mögött” élmény- és alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program célja az volt, hogy olyan tehetséges diákokat fejlesszünk, akik a korábbi években már foglalkoztak szín- és/vagy táncművészettel.

Lovagtábor

Május második hetében zajlott a nyolcadikosoknak szervezett erdei iskola, ahol az évfolyamunk jobban összekovácsolódhatott, illetve középkori témakörű feladatokat végeztünk el. Ilyen volt például a lányoknak a ruhavarrás és a fiúknak a batyukészítés (amiket teljesen saját kezűleg, korhűen készítettünk el), a fakardozások és egy lovagkori előadás, ahol megismerkedhettünk a középkori lovagi fegyverzettel.

Gyermeknap

„A gyermekeknek biztonságra, védelemre, szeretetre és megbecsülésre van szükségük. Arra, hogy engedjük őket létezni, és gyönyörködjünk abban, ahogy személyiségük kibontakozik. Aki jót akar tenni valaki mással, apró részletekben kell tennie.” – írta William Blake majd kétszáz évvel ezelőtt. Ma sem kell mást tennünk, most is kínálkozik rá lehetőség és alkalom.

MERIDIÁN – az apáczaisok hírportálja
KÖZÖSSÉGI OLDALAINK:

 Facebook
 Twitter
 Instagram
 YouTube
ALMA MATER:


Impresszum | Médiaajánlat | Jogok | Adatvédelem | Technikai háttér
2002-2019 MERIDIÁN. Minden jog fenntartva. A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a készítők engedélyével lehetséges.