×
Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!
Mesék karácsonyra.
–Kapusi bácsi! Kapusi bácsi! Már csak egyet alszunk, és itt a Télapó! – rontott be lelkesen a kis ház ajtaján Boglárka.
–Szervusz, kislány! – köszöntötte az öregember, elnézően mosolyogva Boglárka szeleburdiságán. –Gyere ide és mesélj, mit kértél a Télapótól!
Boglárka fürgén odaszaladt az öreg Kapusihoz, és kényelmesen az ölébe fészkelte magát.
–Nagyon jó voltam az idén – mondta, és ujjain számolni kezdett. –Jól tanultam, jól is viselkedtem, sokat segítettem anyunak és apunak,
mindig szót fogadtam – itt egy kicsit megakadt a felsorolásban –, vagy legalábbis majdnem mindig – helyesbített –, de azért igazán jó voltam,
és… és most biztosan megkapom, amit szeretnék…
–És mit szeretnél?
–Egy csodálatos, nagy babát. Akkora, mint én – tárta szét apró kezeit a kislány – gyönyörű szőke haja van, kék szeme, és… és meglátod,
nagyon megszereted majd te is.
–Aztán arra gondoltál-e már, hogy a Télapónak ki ad ajándékot? – kérdezte váratlanul Kapusi bácsi.
–A Télapónak? – csodálkozott Boglárka. –De hát neki nem kell ajándék, hiszen tele van a puttonya mindenfélével. Azt vesz ki belőle magának, amit csak akar.
–Azért az nem úgy van ám, Boglárka! A Télapó egész évben gyűjti a sok ajándékot a gyerekeknek, tömi tele a puttonyát. A végén aztán semmi sem marad neki,
hiszen nem magáért gyűjtöget, hanem a gyerekek örömére. Te szeretsz ajándékot kapni, Boglárka?
–Igen, nagyon!
–Na, látod! Szegény Télapó is biztosan örülne, ha valaki gondolna rá. De hát a Télapónak ki ad ajándékot! ? – ismételte meg a kérdést Kapusi bácsi,
és mosolygó szemmel, várakozva nézett a kislányra, aki láthatóan elgondolkodott a hallottakon.
–Szegény Télapó! – mondta kisvártatva Boglárka. –Tényleg nagyon rossz lehet neki!
–Gondold csak el – folytatta az öreg –, milyen magányos lehet a Télapó egész évben. Még a gyerekek se gondolnak rá, csak ilyenkor, amikor ajándékot várnak tőle!
Aztán ha megkapták – el is felejtik hamar, mintha ott se járt volna.
–Jó estét, Kapusi bácsi! – nyitott be az ajtón váratlanul egy magas, bajuszos fiatalember, furcsa, kis zöld kalapban. –Mit szól, milyen szép fehér telünk van!
Így aztán biztosan idetalál a Télapó a szánjával, igaz-e kislány!
–Szervusz, Kálmán! – köszöntötte az öreg. –Mi járatban erre, hol még a madár sem jár?
Legfeljebb csak ilyen pelyhes kiscsibe – pillantott Boglárkára szeretettel.
–Csak benéztem, hátha meggondolta magát a festmény ügyében.
–Nem eladó! – rázta meg a fejét Kapusi bácsi.
–Ugyan már, minek az a téli tájkép magának, mikor itt van az igazi, hamisítatlan hó rengeteg! Csak ki kell néznie az ablakon!
–Mondtam már neked Kálmán, hogy ez emlék apámtól. Ez az utolsónak festett képe maradt csak meg az egész gyűjteményből. Ezt pedig nem adom el.
–Hát, ha mégis meggondolná magát, csak szóljon! Tudja, hogy bármikor jó árat adok érte – mondta a fiatalember, majd megemelte kalapját és távozott.
–Milyen képről beszéltetek? Megnézhetem? – ugrott fel Boglárka.
–Gyere, megmutatom.
A szomszéd szobában Boglárka még sosem járt. Egyszerű kis szobácska volt, középen, a fal mellett egy öreg, rozoga ágy terpeszkedett méltóságteljesen, felette egy festmény,
díszes keretben. A kép egy téli tájat ábrázolt. A szikrázó hóval borított fenyőfák büszkén ágaskodtak az ég felé, s a magasból letekintve őrizték a fehérben pompázó dombokat.
Boglárka meghatottan álldogált az ágy lábánál, egy kopott karosszék mellett. Kezét az öregember tenyerébe csúsztatta, s halkan suttogott.
–De hiszen ez a Télapó otthona! – és szinte hallani vélte a rénszarvasok húzta szán dallamos csengőit.
–Bizony! – mondta Kapusi bácsi. –Ha ránézek erre a képre, nekem is gyakran eszembe jut a Télapó. Néha úgy érzem, mintha én ülnék a szánon,
s száguldanék csilingelve, egyenesen ide… a gyerekekhez… hozzád…
–Na, elég az ábrándozásból! – váltott hirtelen hangnemet az öregember. –Ideje hazamenned! Gyere, elkísérlek! Gyorsan sötétedik, édesapád már biztosan vár.
Valóban, Boglárka apja a kertkapuban álldogált.
–Adjon Isten, jó estét! – üdvözölte meleg hangon Kapusi bácsit, s eszébe jutottak szülei, akik hajdanán ugyanígy várták őt téli estéken a ház előtt.
Mert az öreg Kapusi bizony őt is a térdén ringatta valamikor, s ő hosszú, boldog estéket töltött nála, csodálatos történeteit hallgatva.
–Jó estét neked is, fiam! Aztán mit hoz a Télapó ennek a kis fruskának? – bökött Kapusi bácsi a házba szaladó kislány felé.
–Mert nagyon várja ám a holnapot!
–Tudom – sóhajtott Boglárka édesapja. –Egy óriási babára vágyik. Nagyon csalódott lesz szegény, mert sajnos nem vehetjük meg neki.
Tudja Kapusi bá', a gyárnak nehezen megy, kevés a munka, és hát meg kell néznünk alaposan, mire költjük a pénzt. Ilyen drága babára sajnos most nem telik. Talán jövőre.
–Pedig hát szomorú lesz a kisasszony a hőn áhított baba nélkül – mondta elgondolkodva Kapusi bácsi.
–De talán a Télapó majd megkönyörül rajta – tette hozzá rejtélyesen. –Na, minden jót fiam, és nyugodalmas jó éjszakát!
–Minden jót! – búcsúzott az édesapa is, és szeretettel nézett a lassan elbicegő öreg után. „Gondolkoztál-e már azon, hogy a Télapónak ki ad ajándékot?”
ötlöttek föl hirtelen Kapusi bácsi egykori szavai. Eszébe jutott az a hosszú, emlékezetes éjszaka, amikor órákon keresztül faragta a Télapónak szánt sípot. De régen is volt már!
–Képzeld! – fogadta a felesége, mikor belépett a házba. –Ez a lány a fejébe vette, hogy ajándékot készít a Télapónak! Talán azt hiszi,
hogy így biztosan megkapja a babát.
Az édesapa elmosolyodott.
–Hagyd csak, hadd csinálja! Legalább megtanulja, hogy nemcsak kapni jó, de ajándékozni is legalább akkora öröm.
Boglárka nagy odaadással dolgozott egész éjjel. Egy rajzlapot vett maga elé, és a Télapó otthonát, a fehéren szikrázó, havas tájat festette meg.
A kép közepén ott pompázott a rénszarvasok húzta szán, rajta a vidáman integető, piros ruhás Télapóval.
Mikor elkészült, óvatosan belegöngyölte a képet a csizmájába, és a csillogóra tisztított lábbelit a ház ajtaja elé tette.
Másnap reggel Boglárka izgatottan rohant öreg barátjához.
–Kapusi bácsi! Kapusi bácsi! Nézd csak, megkaptam a babát!
–Igazán gyönyörű – dicsérte az öregember. –Majdnem olyan szép, mint te vagy.
Boglárka titokzatosan odahajolt Kapusi bácsihoz. –Én is készítettem ám egy ajándékot a Télapónak! Hogy ne érezze olyan egyedül magát!
De most szaladok! – mondta, és már fogta is a kilincset. –Megmutatom a többieknek is a csodálatos babámat! Csókolom! – intett, és már ott sem volt.
Az öreg Kapusi derűsen nézett az önfeledt kislány után. Egy darabig még álldogált az ablakban, gyönyörködött a behavazott tájban,
majd hálószobájába ment és kedvenc karosszékébe telepedett. Pillantását az ágy fölötti falra vetette.
A falról hiányzott a kép.
Helyében egy gyermeki elfogulatlansággal festett papírlap függött: egy téli táj, középen a vidáman integető Télapóval. –Hosszú ideje ez a legszebb teled, Télapó!
– suttogta maga elé Kapusi bácsi, és a meghatottság könnycseppjei lassan gördültek alá évgyűrűktől barázdált arcán.
A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.
Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.
A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!
Képek szöveg nélkül.
Képekben 2023.