Tízórai | Aktuális témák

Halottak napja (2010. október 29.)

2010. október 31. | utolsó módosítás: 2016. február 8., 17:06

Ez a cikkünk több, mint fél éve lett elhelyezve az oldalon.
A tartalma azóta elavulhatott!

Dr. Borhidi Attiláné halottak napi beszéde.

Tisztelt Emlékezők!
Az 1996/97 tanév során fogalmazódott meg Pfeiffer Ádám igazgató úrban a gondolat, hogy jó lenne iskolánkban egy emlékhelyet kialakítani, mely kifejezné a múlt és a jelen folytonosságát, ahol az éppen itt dolgozó és tanuló közösség bizonyíthatná tiszteletét és kötődését az elődökhöz. Így készült el 1997 májusára volt tanítványunk közreműködésével ez az emléktábla, melynél felavatása óta minden év november 1. tájékán kegyelettel gondolunk az elhunyt társakra. Ebben az évben 14. alkalommal tesszük ezt.

Halottak napja

Tisztelt Kollegáim, munkatársaink, tanulóifjúság, kedves apáczais közösség!

Haladó hagyománnyá vált tehát a megemlékezés. Hagyomány, de egyúttal kötelesség is emlékezni azokra, akik e lépcsőket koptatták, e falak közt oktatták, nevelték a fiatalokat. Megtanították rácsodálkozni egy Babits Mihály vagy Tóth Árpád vers nyelvi szépségeire, Krúdy Gyula álomvilágára és Radnóti Miklósnak az embertelenségben is megőrzött emberségére. Felfedezni a természet törvényeit egy kémiai-fizikai kísérlet kapcsán, meglátni az élet sokszínűségét, és elfogadtatni mindenek feletti tiszteletét. Emlékezni azokra a volt tanítványokra, akik már nem kamatoztathatják azt a tudást, aminek alapjait itt szerezték meg.

Engedjék meg, hogy személyes emlékezéseim alapján idézzem a teljesség igénye nélkül az APÁCZAIT! Csupa nagybetűvel.

Az 1967/68. tanév szeptemberében fiatal tanárként kerültem ide. Félve és megilletődötten, hisz olyan nagyhírű testület tagja lettem, melynek igazgatója Dr. Temesi Alfréd volt, aki az UNESCO szakértőjeként Madagaszkáron szervezte a felsőoktatást. Utódja Fazekas Mihály, nehéz és bonyolult helyzetben vette át az iskola vezetését. A kollégium megszervezése kapcsolható itteni munkásságához. Kémia vezetőtanárként Dr. Szalai Imre volt a közvetlen főnököm – az ő tankönyveiből tanították akkor a gimnazistákat az anyagmozgás e speciális törvényszerűségeire. A biológia szakcsoportot Dr. Vajda Ernő vezette. Más szakterületek hasonlóan elismert és megbecsült tanáregyéniségekkel büszkélkedhettek Dr. Horváth Jánosné – diákok közt „mazsola” – a magyar, Harkay Pali „bácsi” a földrajz, Dr. Bódi Ferenc tanár úr a történelem, Kelemen és Szabó Józsi bácsi a fizika mesterei voltak. Osztályomban – angol tagozat – a nyelvet Korenchy Lajos, a „lord” és Vágó György tanította. Gyerekeim állandóan versengtek, hogy melyikük tanára a jobb, mai szóval a menőbb. Mindketten kiváló tanárok és különleges személyiségek voltak, akik az angol nyelv elsajátíttatásán túl valami más értéket is tudtak és akartak nyújtani tanítványaiknak. Vágó tanár úr pl. a zeneszakköreire meghívott fiatal művészek koncertjeivel és az operai főpróbák látogatásával sok-sok apáczaisból komoly zenerajongót nevelt.

Szilágyiné – az iskolai Péchy Blanka – a szép magyar beszéd versenyein aranyérmet nyert gyerekeivel öregbítette iskolánk hírnevét. Egyik tanítványa hangját naponta hallhatjuk a rádióban. Gábor Ági neveltje ma kollegánk.

Az iskolában eltöltött 43 év során sok kedves munkatárstól kellett megválni. Pl. Gyuri nénitől és Gyuri bácsitól – hivatalosan Markot házaspártól – akik a portát őrizték kezdetben, még a Cukor utcában.

A tavalyi tanév végi rendezvényünkön sajnálattal kellett hallanom, hogy több kedves volt apáczais alkotó ideje rövidre szabatott.

A nyár végén szomorúan értesültünk arról, hogy ismét fogyott volt tanárink száma. 78 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Klima László, akit 1960-ban nevezetek ki iskolánkban orosz szakos vezetőtanárnak. Annak a nemzedéknek volt tagja, akik a II. világháború utáni politikailag és gazdaságilag is zavaros és nehéz időszakban folytatták egyetemi tanulmányaikat. Ő az ELTE Bölcsész karán, ill. a Lenin Intézetben. Több évtizedes tanári pályafutása alatt gyerekek százait ismertette meg az orosz nyelvvel, és közel 200 tanárjelöltet a tanári munka örömteli nehézségeivel. Munkáját miniszteri dicsérő oklevéllel, kiváló pedagógusi kitüntetéssel, és iskolánkban az Apáczai Emlékéremmel ismerték el. Diákjai az igényes, de igazságos tanárt látták személyében. A lepencei nyári táborokban vele és Horváth Gyuszi bácsival sok vidám napot töltöttem.

Tisztelt Emlékezők!
A folyosói tablókról a nevezettek, és még sokan mások egy másodpercben kimerevített fényképe néz le ránk: 50év tanári és diákközössége. A fénykép – anyag. A személyek, kiket ábrázol, emberek, akik itt dolgoztak, adták át tudásukat, életszemléletüket, illetve, akik itt kapták meg az alapokat arra, hogy milyen emberré legyenek: egyszeri és megismételhetetlen emberek. Az orvostudomány kétféle halált különböztet meg: klinikait és biológiait. Én hozzátenném a társadalmit is. A klinikaiból vissza lehet hozni valakit, a biológiaiból nem. A társadalmi pedig csak akkor következik be, ha nincs emlékező. Vannak személyek, akiknek neve tudományos, művészi, vagy társadalmi tevékenységük miatt évtizedekre, évszázadokra fennmarad. Sírjaik megkoszorúzása társadalmi feladat. A tanár tanítványaiban él tovább. Néha csak egy jelentéktelen mondat, egy gyakran ismételgetett szófordulat, egy jellemző mozdulat formájában, melyet baráti körben vagy osztálytalálkozókon említenek meg. A közös emlékezés az a plusz, amivel megtiszteljük. Mi tisztelettel emlékezünk közeli szeretteink mellett apáczais közösségünk tagjaira. Non omnis moriar!

Dr. Borhidi Attiláné