Egy mese Fukar Jackről, akit ma Jack o'Lantern néven ismernek. Az ő lámpásának fénye az, ami félrevezeti az éjszaka sötétjében utazókat.
Kint már sötét volt. A kocsmán kívül egy lelket se lehetett látni. Fukar Jack az asztala előtt ült, és a korsót bámulta. Gondolkodott. Arról, hogyan tehetné a nevét híressé. Hogy mindenki tudja, ki az a Jack. Ekkor vette csak észre, hogy ül még valaki az asztalánál. Egy sötét alak, ahogy ő nevezte a gondolataiban. Nem látta az arcát. Árnyékban van – gondolta Jack. De igazából nem is érdekelte, miért ne ülhetne más is az asztalánál?
Úgy érezte, hogy nézik őt. Érezte a sötét alak tekintetét. Úgy érezte, mintha égetné a bőrét. Jack nem volt egy félénk ember, sok kemény dolgot tett már az életében, de most egy pillanatra valami hideg érzés kerítette hatalmába. Messziről egy csengő halk hangját hallotta. Önkéntelenül is a zsebéhez tévedt a keze. Igen, itt van – mondta magának, miközben a nem túl nagy ezüst keresztet kitapintotta benne. A hideg érzés mintha egy cseppet elviselhetőbb lenne most.
A szemébe akart most már nézni. Felemelte a tekintetét, és a sötét alak arcába nézett. Vagyis nézett volna, ha lenne. De nem volt. Csak a sötétséget látta ott, ahol az arca kellett volna, hogy legyen. Ismét a zsebéhez nyúlt. Megvan. Ekkor értette meg, hogy ki ül vele szemben. A csengő hangja most már teljesen kivehető volt.
Az Ördög maga. A sötét alaknak nem volt szája, nem beszélt, Jack mégis hallotta a hangját. Olyan érzés volt, mintha megmarkolták volna a szívét. Jéghideg ujjak szorítását érezte. A csengő már egy harang hangjával kongott a fejében. Jack ebben a pillanatban értette meg, mi is történik vele.
A lelkét akarta. A harang hangja ebben a pillanatban kijózanította Jacket. Hirtelen eltűnt a félelem, és már tudta, mit kell tennie.
– Veled megyek, nem ellenkezem – mondta Jack abba az irányba, ahol a sötét alak arcát sejtette.
– Nem tudsz mást tenni – hallotta a választ a fejében.
Jack úgy érezte, eljött az a pillanat, amikor eldől a sorsa. A lehető legtermészetesebben próbálta kimondani azt a mondatot, amitől minden függ.
– Fizetés nélkül nem távozhatunk – mondta nyugalmat erőltetve a hangjára.
Az Ördög egy pillanatra tétovázott csak, de ezt Jack azonnal kihasználta.
– Változz hatpennys érmévé, ezzel ki tudom fizetni az italt! A lelkem már a tiéd, nem nagy ár érte.
Ebben a pillanatban valami fémes, ismétlődő hangot hallott Jack. Észre se vette, mikor tűnt el a sötét alak, de az asztalon
egy hatpennys érme körözött. Az Ördög belement.
Jack azonnal cselekedett. Felugrott az asztaltól, az érmére csapott, és amilyen gyorsan csak tudta, felvette az asztalról. Szívesen megnézte volna, de nem tette. Mert nem merte. Amilyen gyorsan csak bírta, a zsebébe ejtette. Az ezüst kereszt mellé.
Teltek a napok. Jack állandóan hallotta a zsebéből azt a furcsa, hátborzongató hangot.
Az Ördög üvöltését. A kereszttől rettegő Ördög üvöltését. Érezte Jack, hogy a kereszt forró a zsebében, de igyekezett nem figyelni rá.
Egy idő után úgy döntött, üzletet ajánl az Ördögnek. Remélte, kellően kifárasztotta már az Ördögöt.
– Segítek rajtad, de cserébe kérek valamit! – mondta Jack hangosan.
– Mondd! – hallotta Jack a választ, de meg mert volna esküdni rá, hogy egy hangot se hallott.
– Én elengedlek, cserébe 10 évig nem jössz vissza értem. Megegyeztünk?
Semmi válasz.
– Megegyeztünk? – emelte fel a hangját Jack.
– Igen – hallotta a fejében az Ördög válaszát.
Jack óvatosan a zsebébe nyúlt. Kivette a hatpennys, de figyelt arra, hogy a kereszt végig mellette legyen.
Jack elhajította az érmét, de koppanni már nem hallotta.
Múltak az évek. Jack egyre kevesebbet gondolt a sötét alakra. Hosszú hetek, majd hónapok teltek el úgy, hogy eszébe se jutottak a történtek. Mintha meg se történt volna. De az Ördög nem felejtett. Számolta a 10 évet. És várt.
Eltelt a 10 év. Jack egy sötét úton járt egymaga, amit almafák szegélyeztek.
Hirtelen olyan hidegséget érzett belül, amit már rég. Olyat, amit valójában csak egyszer érzett eddigi életében.
Rögtön megértette, mi történik. Tudta egyből, hogy most járt le a 10 év. Maga mögé nézett, de nem látott semmit.
Épp lépett volna tovább, de azon nyomban megtorpant. Előtte állt a sötét alak.
– Jöttem a lelkedért – hallotta a fejében az Ördög suttogását.
Jack megfordult, hogy elfusson. De ahogy hátat fordított az Ördögnek, az ismét előtte állt.
Érezte, hogy nem futhat el. Fel kell vennie megint a harcot, hacsak nem mond le a lelkéről.
Soha! – üvöltötte magában Jack.
Nem vagyok jó ember, tettem sok rosszat, de a lelkem nem adom!
Jack fújt egyet, majd az Ördög szemeit kereste. Mint 10 éve, most se találta.
Csak a sötét ürességet látta maga előtt.
– Te nyertél. Veled megyek – mondta Jack alig hallhatóan.
Biztos volt abban, hogy az Ördög jól hallotta.
– Csak azt kérem tőled – folytatta Jack –, hogy ehessek életemben utoljára egy almát.
Ahogy befejezte Jack, a sötét alak elviharzott az út szélére az első almafa alá.
Onnan visszanézett rá – mintha most egy pillanatra látta volna a szemeit. Majd felmászott a fára almáért.
Jack erre a pillanatra várt csak. Azt hiszed, hogy ismersz. De én is ismerlek ám!
Odafutott a fa tövébe, előkapta a kését és gyorsan faragni kezdte annak törzsét. Lázasan dolgozott, nem mert felnézni se.
Amikor végzett, hátralépett, és eltette a kését.
Egy kereszt volt. Jack egy keresztet vésett az almafa törzsébe.
Az Ördög üvöltött, tajtékzott, amikor rájött, hogy Jack már másodjára tette lóvá. Rázta a fát, és szitkokat szórt felé.
Jack viszont nyugodt volt, és türelmesen várt. Mikor az Ördög már lecsillapodott, újra üzletet kínált neki.
– Másodjára jártam túl az eszeden. Hiába üvöltesz, már nem félek tőled. Na, jól figyelj rám! – mondta Jack,
miközben hátrébb lépett, hogy az Ördög biztosan lássa.
– Elengedlek, mint ahogy 10 éve is tettem, de most is megvan ennek az ára. Soha többet nem jössz el értem, felejts el engem!
Soha ne gyere a közelembe, látni se akarlak!
Jack meg se várta a választ, elővette a kését és faragni kezdett újra. Amint felismerhetetlen lett a kereszt, az Ördög azon nyomban eltűnt.
Jack esküdni mert volna arra, hogy az Ördög az arcába karmolt közben.
Életében nem látta többet a sötét alakot Jack.
Életében nem, de holtában újra találkozott vele. Mikor Jack sok-sok év múlva meghalt, még egyszer találkozott az Ördöggel.
Mihály arkangyal Jack lelkét nem vitte a mennyek országába, így elindult a pokol felé.
Hiába lobogott tűz mindenhol a pokolba vezető úton, Jack harmadjára azt a bizonyos hidegséget érezte.
A pokol kapuja a legborzalmasabb dolog volt, amit eddig látott. Jack nem volt jó ember, de bátor volt.
Sok rosszat tett életében, de a bátorsága és a ravaszsága soha nem hagyta cserbe. Eddig? – gondolta.
Mindennek vége. A látvány elborzasztotta. Megállt a kapu előtt, és várt.
De a kapu nem nyílt ki. Egyszer csak az Ördög hangját hallotta a fejében.
Olyan borzalmas volt, hogy szeretett volna megsüketülni. De az sem segített volna, mert nem kintről, hanem bentről hallotta.
Borzalmas, éles sikítás volt, amit a fejében érzett.
– Ide te be nem teszed a lábad, takarodj vissza oda, ahonnan jöttél! – sivította a hang Jack fejében.
Jack ösztönösen hátrálni kezdett, de nem lett tőle halkabb a hang a fejében.
A fájdalomtól már alig látott, de azt még érzékelte, hogy az Ördög egy izzó szén darabot hajít felé.
– Fogd ezt a darab izzó szenet, hogy lásd az utad, és tűnj el innen! – üvöltött a hang továbbra is Jack fejében.
Jack felkapta a szenet, és futásnak eredt. Nem törődött azzal, hogy égeti a kezét a szén.
Mikor már messzinek érezte a pokol kapuját, lassított, majd megállt. Elviselhetetlen volt a fájdalom, amivel a szén égette a kezét.
Eldobta az izzó szenet, és csak nézte. Kell valami, amivel világíthatok, különben soha nem találom meg az utat.
Rövid kutakodás után egy fehérrépára bukkant, majd abba dugta az izzó darabot.
Olyan volt, mint egy lámpás. A pokol tűzéből van a szén, soha nem fog kihunyni. És Jack azóta keresi a kivezető utat a kezében a pokol tűzével világító lámpással…
Mese Fukar Jackről és az Ördögről
(A fehérrépát idővel a jóval látványosabb tökre cserélték. De a fénye ettől még pokoli…)
