|
|
2006. december 11. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
Minden évben a kisgyerekek izgatottan várják, hogy mit kapnak fénylő csizmájukba a Mikulástól. Attól, hogy mi gimnazisták vagyunk, minket is érdekel, milyen lesz az Apáczai Mikulása.
2006. december 6., hatodik óra Tóth Attila tanár úr vezénylésével a 10.D társaságában. Becsöngetés után 5-10 perccel kopogást hallunk, majd nyílik az ajtó és belép a piros ruhás, fehér szakállú ember krampuszaival karöltve és megdobálják a gyanútlan diákokat (Na jó, nem is teljesen gyanútlanok). Érdekes volt megfigyelni, hogy az iskola tanulóinak 90%-a piros árnyalatú ruhákban érkezett az épületbe és rengetegen rohangáltak jellegzetes fejfedőkben. Nekünk ez volt az első ilyen nap az Apáczaiban, de izgatottan várjuk az elkövetkezendőket!
2024. május 4.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Kelemen-Kiss Ilona Helén, a B osztály Kollár Artúr, a C osztály Tóth László és a D osztály Bakos Enikő vezetésével.
2024. május 3.
Az apáczais diákok ismét szép eredményekkel tértek haza Paksról, a Szilárd Leó Fizikaversenyről.
2024. március 11.
A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.
2024. február 27.
Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.
2024. február 5.
A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!