Tízórai | Aktuális témák

Diákolimpikonok köszöntése a Parlamentben

2016. február 25. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 21:24

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

2016. február 19-én, pénteken került sor a 2015-ös Nemzetközi Tudományos Diákolimpiákon eredményt elérő tanulók, 3 aranyérmes, 13 ezüstérmes és 8 bronzérmes köszöntésére a Parlamentben.

Ezen az ünnepségen hagyományosan állami elismerő oklevelet, illetve miniszterelnöki- vagy miniszteri ösztöndíjat adományoznak az előző évi matematikai, fizikai, kémiai, biológiai, filozófiai, informatikai, földrajzi, csillagászati és asztrofizikai és nyelvészeti diákolimpiákon sikeresen szerepelt diákok, valamint felkészítő tanáraik és a támogató szervezetek részére.


Olimpiai csapat

Idén a brüsszeli EU-csúcson tartózkodó miniszterelnök helyett Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter mondott beszédet, majd egy rövid zenés műsort követően átadásra kerültek az oklevelek, egy-egy parlamentet ábrázoló bronzplakettel együtt. Az ünnepélyt állófogadás követte.


Tanárokkal

Személyes megjegyzés: Az esemény a „Diákok a kockásingért” mozgalommal egy napon történt (amiről mi is beszámoltunk), de oda a résztvevők nagy része (a rendezvény politikától mentes jellegére való tekintettel) fehér ingben ment. Azonban Balog Zoltán miniszter az ünnepségről szóló Facebook-posztjában ezt a tényt kiemelte (ti. a parlamenti rendezvényen mindenki fehér ingben volt). Erre válaszul számos jelenlegi és egykori diákolimpikon (köztük jómagam) nyílt levélben utasította el, hogy politikai célokra használják fel őket, és szolidaritásukat fejezték ki a tiltakozó tanárok és diákok mellett.


Családdal

Perez-Lopez Áron Ricardo












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Elballagtak

2024. május 4.

Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Kelemen-Kiss Ilona Helén, a B osztály Kollár Artúr, a C osztály Tóth László és a D osztály Bakos Enikő vezetésével.

Eredmények a Szilárd Leó Fizikaversenyről

2024. május 3.

Az apáczais diákok ismét szép eredményekkel tértek haza Paksról, a Szilárd Leó Fizikaversenyről.

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!