|
|
2015. december 15. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 29., 09:15
Szombaton volt az iskola karácsonyi koncertje a Kálvin téri Református Templomban, amely szép befejezése volt a délelőtti ID-napnak.
Amikor beléptünk a templomba, éppen a tanári kórus próbált, ami már akkor is jól hangzott. Nem sokkal később többen lettünk, lassan beteltek a padsorok, felváltva jöttek szülők, tanárok vagy az iskola diákjai, mindenki izgatottan várta az előttünk álló pillanatokat. Nemsokára el is kezdődött
Egymást követték a jobbnál jobb zeneszámok: énekes, zongorás, fuvolás produkciók. Élmény volt látni, mennyi zeneileg is tehetséges ember jár ebbe az iskolába. A koncert második felében jöttek a kórusok: a diákkórus és a tanári kórus. A diákkórus az iskola több évfolyamából összeálló tanulókból tevődött össze, akik könnyedén énekeltek együtt, mintha már évek óta ezt csinálnák. Az este végére tartogatták a tanári kórust, amit mindenki nagyon várt már. Érdekes volt látni azokat az embereket egy másik szerepben, akik nap mint nap ott állnak előttünk a táblánál és irodalomról, biológiáról vagy latinról beszélnek nekünk.
A karácsonyi koncertről
Végeredményben szerintem egy sikeres koncerten lehetünk túl, ami mind résztvevőként, mind nézőként élvezetes volt.
A jövőre nézve talán csak annyi, hogy remélem az elkövetkező évek koncertjein sikerül megvalósítani azt, hogy mindenki, akadály nélkül felléphessen, aki szeretné megmutatni magát ilyen téren is.
2024. május 4.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Kelemen-Kiss Ilona Helén, a B osztály Kollár Artúr, a C osztály Tóth László és a D osztály Bakos Enikő vezetésével.
2024. május 3.
Az apáczais diákok ismét szép eredményekkel tértek haza Paksról, a Szilárd Leó Fizikaversenyről.
2024. március 11.
A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.
2024. február 27.
Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.
2024. február 5.
A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!