|
|
2012. április 5. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35
Mikor jelentkeztem erre az előadásra, fogalmam nem volt, hogy mire számítsak, de valahogy nagyon megfogott a címe, és mint később kiderült, nagyon jól tettem, hogy erre az előadásra mentem.
A legelején azt kellett tisztázni, hogy mit is jelent pontosan a félreértett valóság. Ez a skizofréniát takarja, amiben, ugye, a betegek egy képzelt világban élnek. Megtudtuk, hogy mitől is alakul ki ez a másik világ, amiben a betegek élnek. Ezt az agyban lévő, egy dopamin nevezetű vegyület felszabadulása okozza. Megcsináltunk egy úgynevezett Wisconsin kártyaválogatási tesztet, amivel az orvosok szokták megállapítani, hogy a beteg skizofrén-e.
Néztünk a Dracula című filmből egy jelenetet, amiben egy angol elmegyógyintézetet mutattak be, ahol szörnyű körülmények között tartották a betegeket. Az Egy csodálatos elme című filmből pedig egy olyan részt néztünk meg, ahol megfigyelhettük, hogy ezt a betegséget megszüntetni teljesen nem lehet, de elérhető, hogy már ne érezze a beteg fontosnak ezeket a képzelődéseket és meg tudja különböztetni a tényleges valóságot az ő általa elképzelt világtól.
Gyertyán István: Gyógyszer a félreértett valóságra
Időrendben haladva tudtuk meg, kezdetekben hogyan is próbálták kezelni ezt a betegséget. Sok gyógyszert alkalmaztak rá, de egy probléma volt mindegyikkel: a mellékhatásuk az volt, hogy a betegek teljesen megbénultak és nem tudtak mozogni. Előadónk, Gyertyán István, aki a Richter Gedeon gyógyszergyárban dolgozik, több száz kutatóval együtt egy olyan gyógyszert próbált létrehozni, ami kezeli a skizofréniát, de nem okoz úgynevezett Parkinson-kórt, vagyis, hogy nem tud megmozdulni a beteg.
Végig beleláthattunk egy új gyógyszer felfedezésének a fázisaiba. Ez kb. 15 évbe telik a kitalálástól egészen a kész, használható termékig. Sok lépcsőfoka van, amit meg kell mászni ahhoz, hogy a patikákba kerülhessenek a gyógyszerek. Megnéztünk néhány állatkísérletet, ahol a még nem tökéletes gyógyszereket adtak be patkányoknak, és megfigyelték, hogy úgy hat-e az állatra, ahogyan majd szeretnénk, hogy a skizofrén emberre hasson.
Egy évtized, és rengeteg pénz elköltése után megszületett a Cariprazine nevezetű gyógyszer, ami eddig a legjobb gyógyszer, amit ismernek a skizofrénia kezelésére. Nagyon nagy valószínűséggel ez két év múlva már meg is vásárolható.
Rengeteget lehetne még a skizofréniáról és kezeléséről beszélni, hiszen ez egy nagyon érdekes betegség. Számomra rettentő izgalmas volt ez az előadás, minden percét élveztem.
2024. május 4.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Kelemen-Kiss Ilona Helén, a B osztály Kollár Artúr, a C osztály Tóth László és a D osztály Bakos Enikő vezetésével.
2024. május 3.
Az apáczais diákok ismét szép eredményekkel tértek haza Paksról, a Szilárd Leó Fizikaversenyről.
2024. március 11.
A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.
2024. február 27.
Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.
2024. február 5.
A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!