Tízórai | Aktuális témák

Projektelőadás: Mit olvasnak az apáczaisok?

2012. április 4. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Az előadásról már a címe is azt sugallta, hogy érdekes lesz, illetve az osztálytársam és volt osztálytársam adták elő (Molnár Krisztina és Seben Laura), ezért úgy éreztem, feltétlenül meg kell néznem.

Az elején kitöltették velünk azt a kérdőívet, amit a 7. és 9. évfolyam legtöbb diákjával már kitöltettek, majd bemutatták, hogy az addig leadott lapok alapján milyen eredményre jutottak. Említették, hogy érdekes válaszokat is kaptak, valószínűleg annak köszönhetően, hogy jó páran azt az 5 percet sem tudták rááldozni arra, hogy normális válaszokat adjanak. De a használható válaszokat figyelembe véve az jött ki eredményül, hogy az apáczaisok nem olvasnak sokat, akkor is csak kötelezőket, vagy „menő” könyveket, amik mondjuk éppen akkor jelentek meg filmen, vagy nagyon ismerté váltak és sokan ajánlották. Az is elhangzott, hogy szerintük a diákok csak a faliújságot :), tankönyveket :), dolgozatokat :) és az iskolaújságot :) olvassák el, de van, aki még azt se. (Ezt csak a 7. és 9. évfolyamon kitöltött kérdőívek alapján mondták, de ezek közül a diákok közül se mindenki ilyen, szóval senki ne sértődjön meg, aki szokott olvasni könyveket is!)


Projektelőadás: Mit olvasnak az apáczaisok?

Bíznak benne, hogy csak azért nem olvasnak sokat, mert a tanulás mellett nem jut rá idejük, de ha akad egy kis szabadidő, biztos mindenki szívesen olvas.


Projektelőadás: Mit olvasnak az apáczaisok?

Összefoglalva tehát egy érdekes, és nagyon jó előadást láthattunk (sajnálhatja, aki nem jött) két nagyon jó előadóval.

Szabó Viola












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Elballagtak

2024. május 4.

Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Kelemen-Kiss Ilona Helén, a B osztály Kollár Artúr, a C osztály Tóth László és a D osztály Bakos Enikő vezetésével.

Eredmények a Szilárd Leó Fizikaversenyről

2024. május 3.

Az apáczais diákok ismét szép eredményekkel tértek haza Paksról, a Szilárd Leó Fizikaversenyről.

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!