Tízórai | Rövidhírek

Apáczais Találkozások: az Apáczai Gimnázium Alumni Körének nyitórendezvénye (#497)

2012. december 4. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 03:00

2012. október 24-én megalakult az Apáczais Alumni Kör. A nyugati mintára létrehozott közösség alapvető célja, hogy az Apáczai Gimnázium öregdiákjainak fórumot teremtsen, rendezvényekkel, programokkal próbálja népszerűsíteni az iskola tevékenységét, és hogy a nehéz körülmények közt is egy szilárd bázist hozzon létre olyan öregdiákok részvételével, akik akár szakmai, aki anyagi hozzájárulással tudják segíteni az iskola tehetséggondozó munkáját. Az Alumni Kör tevékenységéről részletes tájékoztatásért, vagy csatlakozási szándék esetén kérjük írjon az alábbi e-mail-címre: alapitvany@apaczai.elte.hu.

Rendezvénysorozatunk első állomásaként beszélgetést szervezünk a L'Oreal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért elnevezésű ösztöndíj három díjazottjával, Vértessy G. Beáta, Szabó Dóra és Mátyus Edit kutatókkal. A meghívott vendégeket nem véletlenül kértük fel, hiszen amellett, hogy nemzetközileg és nem csupán szakmailag is egy komoly elismerésről van szó, mindhárom hölgy apáczais volt. A rendezvény 2012. december 13-án (csütörtök) 17 órakor lesz a gimnázium második emeleti Színháztermében.

Az esemény meghívója (PDF dokumentum)









Aktuális események

2024. május 6. –
   2024. július 3.

Érettségi
Dress Code: Business Formal

2024. június 4.
Nemzeti összetartozás napja

2024. június 5. –
   2024. június 12.

Érettségi (emeltszintű szóbelik)
Dress Code: Business Formal

2024. június 14.
Év végi osztályozó értekezletek

2024. június 17. –
   2024. július 3.

Érettségi (közép szintű szóbelik)
Dress Code: Business Formal


Napló »


Kiállítások




   Mi mondtuk

[Rajzórán]
Tanárjelölt: –Az lesz a feladat, hogy ne olyanra fessétek, amilyen az eredeti!
Diák: –Az sikerülni fog!