|
|
2025. június 3. | utolsó módosítás: 2025. június 1., 20:59
Idén május 4-e és 12-e között láttuk vendégül belga vendégeinket Budapesten, akiknél mi is jártunk februárban.
Rengeteg kulturális programmal készültünk, mint például a Parlament és a Nemzeti Galéria meglátogatása.
Hétfőn a Duna-parton sétáltunk, kedden a Budai Várba mentünk, szerdán a Normafán terveztünk túrázni, ám az időjárás ezt nem tette lehetővé, ezért a gimnáziumban társasjátékoztunk. Csütörtökön vezetett sétán vettünk részt a gödöllői Grassalkovich-kastélyban, pénteken pedig egy hajótúra után körülnézhettünk Szentendrén. A hétvégén közösen részt vettünk egy látványos fényjátékkal kísért zenei programon a Magyar Zene Házában, majd a barátainkkal és a családjainkkal kiegészülve közös pikniket tartottunk a Városligetben.
A belga-magyar csapat Szentendrén, a hajókirándulás után
A rengeteg program mellett sok szabadidőnk is volt, amit ki is használtunk. Volt, aki a Margitszigetet, mások a Széchenyi gyógyfürdőt látogatták meg.
A vasárnap a családoké volt, azon a napon sokan a Balatonra mentek.
Búcsúszelfi a reptéren
Nagyon élveztük a csereprogramot, a program során több belga diákkal is összebarátkoztunk. Emellett több idegen nyelven, főleg franciául és angolul is beszélhettünk, melynek köszönhetően sokat fejlődött a nyelvtudásunk.
Wu Shuying és Árpási Sarolta
2025. június 20.
2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.
2025. június 24.
Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.
2025. június 20.
A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.
2025. június 12.
A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.
2025. június 4.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.