Tízórai | Aktuális témák

Keringők, kánkán, Michael Jackson

2017. február 14. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Az idei szalagavató is nagyon hosszúnak bizonyult, akárcsak a tavalyi. Már fél 12-kor ott voltam a végzősökkel és a többi táncossal együtt. Eleinte szmokingpróba és ruhaigazítás volt a program.

Elkezdődtek a próbák. A mindennapos tesin tanult koreográfiákkal indítottunk, a Jackson-mixszel, majd a török tánccal. A második nagyobb kihívást jelentett, ugyanis a szalagavató hetén tudtam meg, hogy be kell ugranom az egyik végzős lány helyére. Tetszett a tánc, és viszonylag gyorsan meg is tanultam, így a főpróbán már nem volt gond.

Ezek után kezdődtek a keringőpróbák. A Jacksonos 9-10.-esek és a 12.A osztályos lányok egy pici öltözőben nyomorogtak, és igyekeztek mindig időre átöltözni. Tavaly az orvosi szobába voltunk száműzve, nem voltunk a nagy rohanás részesei. Most szembesültem vele, hogy mennyi idő, mire egy keringőruhát magára ráncigál az ember. Az öltözőnkben lányok nagyon kreatívan oldották meg a ruhák fűzögetését. Egymás mögött sorban álltak és mindenki az előtte álló ruháját fűzte. Okos ötlet. (A hátsó lány ruhája nem volt fűzős, még itt sem hibádzik a logika. Mi mást vártunk egy mat-fiz-komplex osztálytól?)

Ezután jöttek az osztálytáncok, majd a palotás próbája, a tavalyihoz hasonlóan rengeteg párral.


Eközben folyamatosan kerültek fel a képek a Meridián Instagram-oldalára, köszönet érte Góg Encinek.

Az utolsó próba alatt a szülők hatalmas tömege elkezdett áramlani a sportcsarnokba. 4 és 5 óra között megtelt a nézőtér és pontosan 5-kor elkezdődött az ünnepség. Az est két műsorvezetője (László Laura és Oláh Bálint) nyitotta meg a bált. Bevonultak egymás után a végzős osztályok. Ezt követően hallhattuk Munkácsy László igazgató úr nyitóbeszédét, majd Pálréti Orsolya bálszervező gondolatait is. Az osztályfőnökök egyenként szólították a diákokat, majd feltűzték nekik a szalagokat (már akinek lehetett…). Majd a végzős évfolyam már tűzötten leült a helyére, és megnézték a tiszteletükre táncolt palotást.

Palotás #apibackstage #szalagavató #apáczai #apáczaigimnázium #apáczaigimi #api #meridián #meridiánapaczai

Meridián (@meridianapaczai) által megosztott bejegyzés,


Az este nagy meglepetése most következett: felkonferálták a tanárok táncát. A Mamma Mia válogatott zenéire összeállított koreográfia idén is hatalmas sikert aratott, mint eddig minden évben. A tánc legkevésbé feltűnő alakja Jakab Péter tanár úr volt, tetőtől talpig aranyban. (Én is ezt a ruhát választottam volna.) Remélem, 2 év múlva a mi szalagavatónkon is vállalják ezt a nem kis feladatot tanáraink.

Meglepetés #apibackstage #szalagavató #apáczai #apáczaigimnázium #apáczaigimi #api #meridián #meridiánapaczai

Meridián (@meridianapaczai) által megosztott bejegyzés,


Az esti műsorban a keringők és az osztálytáncok vegyesen jöttek egymás után. Az osztályok produkciói érdekesek, változatosak és kreatívak voltak. Láthattunk kánkánt, twistet, charlestont és zsidó esküvőt is. A táncok között vetítették az osztályvideókat, majd az est végén sor került a bálkirály és bálkirálynő választásra is. Idén Gál Kincső és Borsik Bálint kapták a koronát. Ők nyitották meg az össztáncot. Majd csatlakozott hozzájuk az ünneplő tömeg. Nekem is volt alkalmam két, számomra fontos emberrel táncolni, ami tekinthető az én bálom fénypontjának.

Kánkán #apibackstage #szalagavató #apáczai #apáczaigimnázium #apáczaigimi #api #meridián #meridiánapaczai

Meridián (@meridianapaczai) által megosztott bejegyzés,


Remélem, minden végzősünk eme napja egy életre szóló emlék marad, hiszen az embernek csak egy saját szalagavatója lehet (jó esetben), meg kell ragadni ezt a napot és minden nehézség ellenére élvezni azt.

Keringő #apibackstage #szalagavató #apáczai #apáczaigimnázium #apáczaigimi #api #meridián #meridiánapaczai

Meridián (@meridianapaczai) által megosztott bejegyzés,


Az est hatalmas pozitívuma számomra egyrészt az, hogy végig tudtam nézni az összes táncot, nem kellett amiatt izgulnom, hogy magas ember ül elém és nem látok majd tőle, hiszen nem ült előttem senki. Másrészt (ami mindenkinek hasznos tapasztalat lehet, csak ajánlani tudom) így lesz egy képünk arról, hogyan is zajlik egy ilyen esemény, mert előbb vagy utóbb nem más, hanem a saját szalagavatónkon kell részt vennünk, öltözködnünk egyik ruhából a másikba, táncolnunk és akár törött cipősarokkal is végig mosolyognunk, mert az lesz a mi napunk.

Keringő #apibackstage #szalagavató #apáczai #apáczaigimnázium #apáczaigimi #api #meridián #meridiánapaczai

Meridián (@meridianapaczai) által megosztott bejegyzés,


Apáthy Réka












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.