|
|
2016. szeptember 29. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:36
Ma volt a LeS (Ludicrum et Scientiam) második előadása, melyet Détári László tartott, aki az ELTE Természettudományi Kar Élettani és Neurobiológiai Tanszékének professzora és Magyarország egyik, ha nem a leghíresebb alváskutatója. Így mutatták be nekünk az előadás elején, mire humorosan megjegyezte, hogy hihetetlen, hogy mennyi új dolgot tudott meg magáról.
Az előadás során rendkívül sok mindenbe nyerhettünk bepillantást, sokszor elkalandozva az alaptémától. Ez az alkalom annyiban különbözött az elsőtől, hogy Détári László kérésére az előadás közben is lehetett kérdezni. Megismerkedtünk az alvás definíciójával, az alvás periodikus változásával, az álmokkal és az alvászavarokkal. A prezentáció során volt összehasonlítási alapunk, hiszen mindig néztünk a különböző esetekre példákat az állatvilágból is. Sok vicces, illetve néhol ijesztő videót és képet láthattunk, amelyeken macskák, kisbabák és felnőtt emberek alvási szokásaival, álmaikkal és alvászavaraival ismerkedhettünk meg. Az előadás végén csak úgy záporoztak a kérdések, mindenki figyelmét felkeltették az egyelőre még megoldatlan problémák. Ugyanis azt is láthattuk, hogy az alvás egy nagyon különös és megfoghatatlan dolog, amit rengeteg ember kutatott már és kutat most is, de ennek ellenére is tele van rejtéllyel.
LeS Détári László: Az alvás rejtélyei, avagy minek is alszunk
Nagyon jó előadás volt, még a technika sem tudta megállítani. A biztosíték többször lecsapódott, amitől a projektor kikapcsolt és így újra, meg újra eltűnt a kép, de miután mindig visszakapcsolták, ugyanolyan gördülékenyen ment tovább minden. Hozzá tartozik a történethez, hogy Détári László ezt a szituációt is tudta kellő humorral kezelni.
LeS Détári László: Az alvás rejtélyei, avagy minek is alszunk
Remekül éreztem magam, talán még jobban, mint múltkor. Most is sokan összegyűltünk, mindenkit buzdítanék arra, hogy jöjjön a LeS előadásokra! Ismét köszönettel tartozunk a szervezőknek, az előadónak és mindenkinek, akinek köszönhetően létrejött ez a mai nap!
LeS Détári László: Az alvás rejtélyei, avagy minek is alszunk
2025. május 12.
2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.
2025. május 3.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.
2025. április 30.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.
2025. április 30.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.