|
|
2014. augusztus 30. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 29., 09:22
Július végén Gyomaendrődre látogattak iskolánk disputásai, hogy megismerkedjenek a helyi disputakör tagjaival és szokásaival.
Július 28-án reggel indultunk Gyomára. Szállásunk, amelyet dél körül foglalhattunk el a Kner Imre Gimnázium kollégiumában volt. Még aznap délután megkaptuk az egyenpólóinkat, és megismerkedtünk az egész hetünket kitöltő városépítős társasjátékkal.
Gyomaendrődi disputatábor
A játék lényege, hogy különböző feladatok megoldásával pontokat gyűjtsünk, majd a pontokat épületekre váltsuk, és ezekkel fejlesszük a városunk infrastruktúráját. A városok 4 napon keresztül épültek, pénteken a játék lezárásaként minden csapat bemutatta a városát, annak előnyeivel és hátrányaival együtt, majd a többiek kérdezhettek a városokkal kapcsolatban.
Gyomaendrődi disputatábor
A hét során 4 féle vitán vehettünk részt. Elsőként a kétsarkos vitát próbáltuk ki, melynek lényege, hogy minden csapat kap egy állítást és 3-3 érvet kell felsorakoztatni mellette, illetve ellen.
Gyomaendrődi disputatábor
Szerdán programvitát is rendeztünk, amelynek során megismerkedtünk a problémafával, amelynek segítségével ok-okozati összefüggésben ábrázolhattuk a problémát, annak forrását és a megoldásokat, amelyekben konszenzusra kellett jutnia a csapatoknak.
Gyomaendrődi disputatábor
A táborozók körében a csütörtökön megrendezett, zsűri előtt zajlott versenyvita aratta a legnagyobb sikert. A vita tételmondata a következő volt: A pozitív diszkrimináció csökkenti a társadalmi különbségeket. Összesen hat darab, három főből álló csapatot alkottunk, figyelve arra, hogy csapatok hasonló erősségűek és korosztályúak legyenek, így a tapasztaltabb disputások segíthették az újoncokat. A viták barátságosak voltak, így eredményt nem minden esetben hirdettünk.
Gyomaendrődi disputatábor
A hét egyik érdekes és tanulságos eseménye volt Gyomaendrőd döntéshozóival való találkozás. Beszélhettünk az alpolgármesterrel, a helyi takarékszövetkezet vezetőjével és a helyi választási bizottság elnökével. Kérdéseinkre nyíltan és őszintén válaszoltak, így betekintést nyerhettünk egy kisváros irányításába, működésébe, annak nehézségeibe és örömeibe. Számomra nagyon érdekes volt őszintén beszélni ilyen fontos dolgokról.
Gyomaendrődi disputatábor
Természetesen minden napra jutott valami szórakozás is. Első nap a Kner Imre Gimnázium egyik tanára egy rövid városnéző sétára vitt minket, hogy kicsit megismerkedjünk Gyomával. Már akkor elsétáltunk a strandhoz, de a fürdésre csak másnap kerülhetett sor. Bár az idő nem volt túl jó, mi élveztük az ott töltött időt. Szerdán elmentünk bowlingozni, és kiderült, ha cukin ugrálva azt kiabáljuk, hogy igen-igen-igeen!!, akkor jobb eredményt érhetünk el. Egyik este filmklub keretében megnéztük Az osztály című francia filmet. Mivel művészfilm, elég megosztó volt, de azért mindenki túlélte. A fennmaradó szabadidőnket nagyrészt Bang!-ezéssel és zenehallgatással töltöttünk.
Augusztus 1-én, pénteken délután haza kellett indulnunk, pedig szívesen maradtunk volna még. Jó társaságban, vitázás közben hamar eltelt ez az egy hét.
Gyomaendrődi disputatábor
Gyöngyösi Laura
2025. május 12.
2025. május 4-6. között rendezték meg két helyszínen a Mikola Sándor Fizikaverseny döntőjét. A 9. évfolyamos tanulók Gyöngyösön, míg a 10.-es versenyzők Pécsett mérhették össze tudásukat.
2025. május 3.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is kiváló eredményekkel tértek haza az apáczais tanulók a Szilárd Leó versenyről.
2025. április 30.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérem diák változatát Viczkó Csaba kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok osztályfőnöke, Sebőné Bagdi Ágnes tollából.
2025. április 30.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Antal Zoltán, a B osztály Sebő Péter és Sebőné Bagdi Ágnes, a C osztály Vécsei Zoltán és a D osztály Tallósi-Kovács Vivien vezetésével.
2025. március 13.
Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.