Tízórai | Aktuális témák

Sporttábor 2013 – diákszemmel

2013. július 17. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A tavalyihoz hasonlóan idén is részt vettem a tiszainokai sporttáborban, amit Czigler Éva és Illés Vanda tanárnők vezettek.

A társaság nagyon színesre sikeredett, voltak „kicsik” és „nagyok”, voltak első inokázók, és voltak természetesen azok, akik már öreg barátként üdvözölték a tábort. Az év végi építőtábornak köszönhetően remek formában találkozhattunk újra mindennel.

A sátrak felállítása után egyből jöhetett a sportolás! Mindenki becsatlakozott a neki legszimpatikusabb játékba. A tábor folyamán rengeteg sportot kipróbálhattunk, a néha kellemetlen időjárás ellenére is, hiszen mi, apáczaisok mindig feltaláljuk magunkat. Részt vehettünk pingpong- és röplabdabajnokságban, futóversenyen, királyozásban. A legérdekesebbek egyike a lányfoci volt, amiben mi, lányok jól elfáradtunk, miközben a fiúk érdekes pillantásokkal szemlélték a játékot… Néha Éljen!-eztek is! :D


Képgaléria

Cserkeszőlőt is meglátogattuk, de azzal együtt az átlagnál kevesebbszer tudtunk fürdeni. Viszont pár talpraesett és fáramászó társunknak hála, a tisza-parti mókát idén egy majomhintával fűszereztük meg. Ha már mókáról van szó, Csubbi idén is klassz játékokkal rukkolt elő. Majd 27-én egy fantáziadús és izgalmas szülinapi szórakoztatóműsort is összehoztak a táborlakók két ifjú titánunknak. A tábortűz és a sütögetés sem maradhatott el, ami kellemes hangulatot adott az estéknek. Az idei újdonság a szombat esti diszkó volt a faluban, ahol a tanárnők is táncba lettek hívva, és jól mulattunk a páratlan magyar slágerekre.

Utolsó nap fájó szívvel bontottuk a sátorokat, és elbúcsúztunk Inokától egy kis időre. Hiszen az inokai hangulat páratlan és utánozhatatlan.

Ne feledkezzünk meg a tanárnőkről, akik nélkül nem jöhetett volna létre a tábor, és akikhez bármikor rohanhattunk a kisebb-nagyobb bajainkkal/sebeinkkel. Mindenki nevében köszönöm a türelmes és fáradságos munkájukat!

(Már várjuk a jövő évi sporttábort!)

Csik Fanni












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Salga Imre méltatása Hubai Kata tollából

2025. március 13.

Az idei tanévben az Apáczai-emlékérmet Salga Imre kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Hubai Kata tollából.

2025-ben is folytatódnak az ESERO Hungary programok

2025. január 21.

A Klímadetektívek projekt keretében diákcsapatoknak kell azonosítaniuk egy helyi éghajlati problémát, melyet műholdfelvételek segítségével megvizsgálnak, majd javaslatot kell tenniük az adott probléma nyomon követésére vagy enyhítésére.

Célba jutott cipősdobozok

2024. december 21.

Felemelő napon vagyunk túl. 2024. december 18-án, szerdán, 3 hétnyi rengeteg munka után, átadtuk a 116 dobozt az iskolásoknak, és az 54 csomagot az óvodásoknak.

50. jubileumi Kárpát-medencei disputaverseny az Apáczaiban

2024. november 19.

Ünnepelni gyűltek össze a Disputakör Egyesület tagjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban 2024. november 8-10. között. A számozott versenyek 25 évvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt pedig számozatlanul 1994 óta folynak országos bajnokságok, ahol pro és kontra érveket felsorakoztatva vitáznak a csapatok egy tételmondatról.

Akkor és most – 1956 és 2024

2024. október 23.

Az október 23-ai megemlékezés lezárására egy fotó-összeállítással készült a 10.A osztály. Nagy jelentőségű helyszínekről, illetve az iskolánkhoz közeli utcákról, terekről gyűjtöttek össze akkori és mostani képeket. A 2024-ben készült képeket készítette: Göncz Rézi Borka.