Tízórai | Aktuális témák

Megemlékezés a holokauszt évfordulóján

2004. április 26. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Iskolánkban április 16-án volt a hatvan évvel ezelőtti vészkorszakról tartott megemlékezés. Ebből az alkalomból Nádas Györgyné, volt ravensbrücki fogoly jött el, aki öt időpontban tartott előadást.

Az alkalommal élő tanárok osztályai, valamint a hetedik órában minden érdeklődő, összesen mintegy háromszáz diák hallgathatta meg a MEASZ NÜB tagjának történelmi összefoglalóját és ekkori életútját. A kérdésekre föltett válaszok, az előadó elérzékenyülései sokunkat megérintettek, számos tanár és diák is több alkalommal végighallgatta az előadást és az azt követő beszélgetést.

Csiszár Gábor












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.