Nem sok jó kritikát olvastam/hallottam az Alice-ről, de tekintve, hogy Tim Burton az egyik kedvenc rendezőm, a színészgárda láttán pedig nem tudtam rosszra gondolni, biztos voltam benne, hogy nekem ezt a filmet látnom kell. Véleményem szerint annyira nem volt rossz, mint amennyire lehúzták, de tény, hogy nem ez Tim Burton valódi világa.
Mielőtt a filmet láttam volna, nem sok dolgot tudtam az Alice-történetről, de annyit sikerült megállapítanom, hogy a film igencsak eltér tőle. Lényegében az „Egyél meg!”, „Igyál meg!” és a karakterek (nevei) hasonlítottak az eredeti történetre. Első pillantásra látszott, hogy ebben a filmben nem sok sötét, horrorisztikus, Tim Burton-szerű dologgal találkozhatunk, de nem is várhatjuk ezt egy Disney filmtől, még ha Tim Burton is a rendező. Igaz, egy-két jeleneten (gondoljunk csak arra, amikor Alice-nek levágott fejeken kell átjutnia a Szívkirálynő palotájába) azért nyomot hagyott a rendező.
Mikor Alice megérkezett Csodaországba – ahová ugye régi ismerőse, a Fehér Nyúl csábította le ismét –, kisebb botrány alakul akörül, hogy ő-e egyáltalán az igazi Alice. A csodavilág bölcse szerint nem, Alice azonban marad a helyén. Illetve, nem éppen ott, mivel jönnek a Szívkirálynő (akinek a nevét szerintem elég szerencsétlenül fordították, hiszen a lényeg pont az, hogy a kártyák miatt lett Vörös Királynő) kártya-harcosai, valamint a szörmóknak kinéző szörnyeteg (nekem egy kicsit olyan érzésem támadt, mintha Hagrid egyik állatát láttam volna a Harry Potterből) és elkergette Alice-t egészen a Bolond Kalaposhoz. Lévén, hogy Johnny Depp az egyik kedvenc szereplőm, igencsak vártam már felbukkanását. Őrültnek elég őrültet játszott, ám az igazi téboly, az elborult agy elmaradt. Első pillantásra megkedvelték egymást Alice-szel, olyannyira, hogy amikor nem sokkal később a Kalapost elrabolják, Alice gondolkodás nélkül a segítségére siet a Fehér Királynő kém kutyájával.
Ilyen lett volna egy igazi Tim Burton-filmben
a Bolond Kalapos és a Szívkirálynő
A Szívkirálynőt másik személyes kedvencem, Helena Bonham Carter alakította. Nagyon tetszett az alakítása, bár kevésbé tűnt gonosznak, mint önimádónak. Elég bután elhitte Alice-ről, hogy ő „öm”, és hamar maga mellé fogadta. Egy kellemes társalgás után, amelyet a Szívkirálynő a félszemű segédjével folytatott a szeretetről – illetve annak fölöslegességéről –, a félszemű segéd el akarta csábítani Alice-t, de – mint várható volt – kudarcot vallott: a lányt egyedül a Kalapos érdekelte. Így hát csak nőtt a sötét oldal bosszúja a lány iránt, ő maga pedig igyekezett kiszabadítani barátját, a kalap-fanatikus Deppet. Mindezt úgy hajtotta végre, hogy visszaadta a Bolyhoska-szerű élőlénynek a szemét (amelyet még korábban sikerült kiszúrnia a kisegérnek), aki cserébe megengedte, hogy elvigye a kardot, melynek megszerzéséről szólt lényegében a film, sőt, e bizarr szörny még el is vitte őt a Fehér Királynőhöz.
Mikor először láttam Anne Hathawayt ebben a szerepben, rögtön megállapítottam, hogy nem találták el a karaktert, Anne-nek nem igazán volt való ez a szerep. Túlságosan fehér bőr, hozzá vöröses barna rúzs és fekete körmök. Mindehhez hozzájött, hogy körülötte minden fehér és rózsaszín virágos. Lehet, hogy velem van a gond, de nekem a fekete köröm-vörös rúzs és a tavaszt idéző rózsaszín virágok nem tartoznak össze. Valamint az a bájosra tervezett eltartott kezek és az a „kecses” mozgás nekem úgy tűnt, mintha Anne az őrültek házából szökött volna ki. Ezt bizonyította a bájitalkeverős jelenet is, amikor aszalt ujjakat és más „finomságot” használva állította elő az italt, amelytől Alice ismételten összement (merthogy megtette ezt egyszer-kétszer).
Következett a tetőpont, a csata. Az érdekes sárkánygyík és Alice csatája, aki a film közben legalább tízszer közölte, hogy ő bizony képtelen ölni. Ennek ellenére valahogyan csak elmetszette annak a gyíknak a torkát. A jó győzött, a végére még egy kis jóindulatként a Fehér Királynő közölte, hogy ellenkezik az esküjével az ölés, ezért csak száműzte a világ végére nővérét, az általam sokkal jobban megkedvelt Szívkirálynőt.
Mikor kijöttem a moziból, feltettem magamnak a kérdést, hogy most tényleg egy Tim Burton filmet láttam? Nos, erre igazából egyedül a szereplők utaltak, hiszen a Johnny Depp-Helena Bonham Carter párosítás elég jellemző filmjeire. Sokkal inkább egy 3D-s elemekben bővelkedő Disney-produkciót, annak minden előnyével és hátrányával – adtam meg magamnak a választ.
Alice Csodaországban (Alice in Wonderland), színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus film, 101 perc, 2010
rendező: Tim Burton
író: Lewis Carroll
forgatókönyvíró: Linda Woolverton
zene: Danny Elfman
operatőr: Dariusz Wolski
szereplők:
Alice Kingsley: Mia Wasikowska
Kalapos: Johnny Depp
Vörös Királynő: Helena Bonham Carter
Fehér Királynő: Anne Hathaway
Nyalka Nyúl: Michael Sheen
Vigyori Úr: Stephen Fry
Tutyika / Mutyika: Matt Lucas
Bölcselő: Alan Rickman
Kör Bubi: Crispin Glover
Sárkánygyík: Christopher Lee
Badar: Noah Taylor
Hőscincér: Barbara Windsor
Kapcsolódó linkek
