|
|
2021. augusztus 5. | utolsó módosítás: 2021. augusztus 5., 23:34
Idén, egy hosszabb kihagyás után, újra megrendezésre került a disputatábor, ezúttal Agárdon. Ezen nagyjából 20 másik apáczais társaságában vettünk részt mi ketten (Barankai Márton és Beke Marcell), illetve egy-két külsős diák is velünk tarthatott. A rövidke négynapos tábor minden napján volt program bőven, de azért a pihenésre is jutott idő.
Az első napon a már minden táborból kihagyhatatlan ismerkedős/névtanulós játékok foglaltak helyet, megfűszerezve azért némi bemelegítő vitával. Ezenkívül berendezkedtünk, pihentünk és beszélgettünk. Délután megérkeztek a tábor díszvendégei, a veterán apáczais disputások. Ők kisebb foglalkozásokat tartottak: meséltek a disputás élményeikről, különböző technikákról és a kritikus gondolkodás fontosságáról.
Disputatábor Agárdon
Másnap délelőtt tovább folytatódott a társalgás, itt már konkrét vitaformátumokról is tanultunk, valamint elsajátíthattuk a tökéletes cáfolás mesterségét. Délután egy jó hangulatú, humoros közösségi vita (képviseleti vita) után kettő helyi civil szervezet vezetőjével találkoztunk. Velük beszélgettünk a Velencei-tó kiszáradásáról, a környezetvédelemről és egyéb fontos lokális ügyekről. Érdekes volt a két nézőpont és a közöttük lévő ellenmondás felfedezése.
Harmadik nap a tanult vitaformátumokból kettőt (Karl Popper, World Schools) a gyakorlatban is kipróbálhattunk. A fárasztó versenyviták után nagyon sok pozitív visszajelzést és építő kritikát kaptunk a bíróktól. A viták rengeteg témával kapcsolatos tudást, retorikai tapasztalatot és ami legfontosabb, barátokat adtak, mert a véletlenszerűen összeválogatott csapatok tagjai akarva-akaratlanul a hosszú felkészülés és a közös küzdelem alatt jól megismerték egymást.
Utolsó nap pedig leugrottunk az éppen újra megnyitott strandra, de előtte még Tóth László tanár úr meghívott bennünket egy hatalmas fagyizásra.
Ezalatt a pár nap alatt egy nagyon jó közösség jött létre a tapasztalt és az újonc disputások között. Sokat társasoztunk, beszélgettünk és röhögtünk együtt. Nagy élmény volt mindenki számára, így reményeink szerint jövőre is megrendezésre kerül majd a tábor.
Számomra egy jobb; kritikusabb világnézetet, egy jó közösségbe való tartozást és rengeteg tapasztalatot adott ez az emlékezetes pillanatokban gazdag pár nap.
Barankai Márton és Beke Marcell
2024. május 4.
Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Kelemen-Kiss Ilona Helén, a B osztály Kollár Artúr, a C osztály Tóth László és a D osztály Bakos Enikő vezetésével.
2024. május 3.
Az apáczais diákok ismét szép eredményekkel tértek haza Paksról, a Szilárd Leó Fizikaversenyről.
2024. március 11.
A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.
2024. február 27.
Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.
2024. február 5.
A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!