Tízórai | Aktuális témák

Az Apáczai Bálról

Egy kilencedikes szemszögéből

2010. február 16. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 29., 08:08

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Metal kedvelőként és Milka csoki imádóként szükségesnek bizonyult valami komolyabb indíték, hogy egy ilyen bálra elmenjek, de még inkább, hogy az 1600 forintot jegyre, ne csokira költsem. Előbbit az osztálytársaim palotásban való fellépésének, utóbbit az 1600 forint kezembe nem kerülésének köszönhetem. Nem bántam meg!

Barátnőmmel ketten keltünk útra, majd legyőzve az akadályokat (megtalálni a buszt, majd követni egy apáczais csapatot) sikeresen megérkeztünk a helyszínre. Nem épp ilyen helyet választottam volna egy bálhoz, de az igazat megvallva cseppet sem zavart. Úgy döntöttünk, felmegyünk a legfelső sorba, hogy a büszke szülők ülhessenek előre, ahol jól látják pici gyermekeiket. Mert bizony találtunk helyet! Nem volt könnyű a feljutás, de sebaj, annál jobban élveztük a sikert. Leültünk.


Az A osztály keringője

Ééés, elkezdődött! Az osztályok bevonultak, véleményem szerint ügyesen választott számokra. Páran apró, mulatságos kis koreográfiát csempésztek bele, ami nem hiszem, hogy benne lett volna A Tervben. Ezek a mai fiatalok… A tűzés rendben zajlott le. Kimondottan tetszett, személyessé tette a ceremóniát, hogy minden végzős diákot név szerint szólított az osztályfőnöke, aki feltűzte rájuk a valétálási szalagot.

Palotás: a tradícionális nyitótánc. Jó volt nézni a többnyire kilencedikes diákokat, ahogyan a végzősök tiszteletére ezzel a tánccal megnyitották a bált. Tetszett. Remélem, a ruhát megtarthatták! :)

Össznépi gratuláció, mindenkinek. Senkit nem szeretnék dicséret nélkül hagyni, hiszen minden fellépő keményen megdolgozott azért, hogy egy jó kis Apáczai Bál kerekedjen. És kerekedett is, mint a labda a strandon, amit olyan nagyon nehéz felfújni… Csak ennyit üzennék: mindannyian nagyon ügyesek vagytok!

Kritika, a kedvencem! Nem tudom, kinek az ötlete volt a vetítés, de totális baklövés! Legalább egy 6 méteres plazma TV-n! De így? A mérete miatt, aki szembe volt vele sem látta, nemhogy aki oldalról nézte! (Szegény, pici Eszterke…!)

Na, ez is megvolt…

Keringő: megnézve a négy osztályt, kedvet kaptam hozzá. De tényleg. Eddig ellene voltam (érettségi vizsgák, új sulik, stressz, na nehogy már keringjek is a népnek!), de most rájöttem, hogy jó dolog. Kell ez nekünk. :) Az első két osztály (bár jó volt) nem ragadott magával. Talán csak a zene miatt, nem tudom. De az utolsó kettő, az igen!

Bálkirály(nő) koronázás! Nem értem a lényeget. Elmagyarázná valaki?

Finálé: avagy a táncoslábú tanárok. Egy szóval jellemezném a produkciót, ötletet (mert nem lehet jobban leírni a hatást): IMÁDTUK! :D


IMÁDTUK! :D – a táncoslábú tanárok

Nos, én itt léptem le, tehát a további tudósítást nem vállalhatom. Aki ott volt, remélem, hozzám hasonlóan élvezte, aki nem… remélem, ők is jól elvoltak! :)

Kalapos Eszter












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.