Turi Soma beszámolóját olvashatjátok az 51. Nemzetközi Mengyelejev Kémia Olimpiáról.
A Nemzetközi Mengyelejev Kémia Olimpia (IMChO) idén immár 51. alkalommal került megrendezésre. Ebben az évben a versenynek a szovjet utódállamok Oroszország után legnagyobbika, Kazahsztán és a mindössze 20 éve a fővárosává avanzsált Asztana adott otthont 2017. április 23-a és 30-a között.
I ♥ Astana
Mintegy 20 ország 120 versenyzője vesz részt a versenyen, így Oroszország és a szovjet utódállamok mellett Izrael, Szaúd-Arábia és Bulgária – illetve 2012 óta Magyarország is. A magyar csapatot hagyományosan az előző évi diákolimpia válogatón legelöl végzett, nem végzős 4-5 fő alkotja, idén azonban a kapott támogatásnak köszönhetően kísérőnkkel, Magyarfalvi Gáborral együtt heten voltunk. Tehát a csapat tagjai, sorban: Bajczi Levente (Török Ignác Gimnázium), jómagam (Apáczai), Magyarfalvi Gábor (ELTE), Kalapos Péter (Trefort Ágoston Gimnázium), Stenczel Tamás Károly (Török Ignác Gimnázium), Arany Eszter Sára (Lovassy László Gimnázium) és Sajgó Mátyás (Földes Ferenc Gimnázium).
Bajczi Levente, Turi Soma, Magyarfalvi Gábor, Kalapos Péter, Stenczel Tamás Károly,
Arany Eszter Sára és Sajgó Mátyás
Fotó: Bajczi Levente
Szerencsénkre a Budapest-Asztana – a tervek szerint a 2017-es világkiállításra turistákat szállító – közvetlen járat még nem üzemelt, így Minszkben átszállva megnézhettük a fehérorosz fővárost is. Ugyan a határon csak a nálunk minden bizonnyal szebben mosolygó Peti jutott át elsőre, fél óra telefonálgatás után minket is átengedtek és a városba menet már együtt csodáltuk a szovjet építészet remekei mellett a rombikuboktaéder alakú nemzeti könyvtárat is. Minszkbe érve, aminek az átlagosan hatsávos utak, az őket szegélyező grandiózus fehér vagy sárga beton épülettömbök sorát megszakító ortodox templomok és megalomán állami épületek a néhol előtűnő vörös csillagokkal teljesen Star Wars hangulatot kölcsönöznek, kipróbálhattuk a nemzeti konyhát is: ettünk dranikit illetve a hideg céklakrémlevest is megkóstolhattuk. Természetesen a Függetlenség tér hatalmas Lenin szobrának, katolikus templomának és a tér alatt létesített, üvegkupolákkal fedett bevásárlóközpontnak bizarr kompozícióját sem mulasztottuk el megtekinteni.
Nemzeti Könyvtár
Asztanában az ismerős bolgár, szaúdi, belorusz csapatokat üdvözölve, az észtekkel pedig út közben ismerkedve buszoztunk a szállásunkra vasárnap hajnali 5 körül – kellemes meglepetésünkre egy 4 csillagos hotelbe. A versenyig hátralévő két napban bejártuk a várost, így voltunk a Földön létező legnagyobb sátorban (Khan Shatyr, Han Satir, Kán satir), végigsétáltunk a különböző – lyukas, hullámzó, ikertornyos – felhőkarcolókkal szegélyezett főutcán, hogy a végén feltekintsünk a Vasudvardra hajazó Bayterek toronyra, melynek tetején őrzik Nazarbajev elnök kézlenyomatát. Megnéztük (kívülről) az óceánoktól legmesszebb található óceanáriumot és kulináris élvezetben is részesítettük magunkat: megkóstoltuk a kumiszt (erjesztett kancatej) és a tevetejet is. Asztanát a szovjet összeomlást követően a hatalmat magához ragadó, az országot azóta is irányító Nazarbajev tette meg és építette ki az olajbevételekből kis településből az ország fővárosává 20 év alatt. Így azon már meg se lepődtünk, hogy az egyébként újra impozánsra sikeredett nyitóünnepségre hétfőn az ő nevét viselő egyetemen került sor – annál is inkább azon, hogy a magyar nagykövet is jelen volt.
Kán satir
Bayterek torony
A másnap kezdődő verseny két elméleti és egy gyakorlati fordulóból állt, mindhárom esetben – természetesen különböző napokon – 5 óra állt a rendelkezésünkre. Az első fordulóban 8 feladatot kaptunk, többek között műanyagbontó baktériumokról és hidrogéntermelő cellákról. Az egyik, kifejezetten emlékezetes feladatnak köszönhetően a portlandcement gyártásában is sok ismeretre tehettünk szert. A második fordulóban témakörönként (szerves, szervetlen, analitikai, fizikai és polimerkémia) 3 feladatból egyet kellett kiválasztanunk és megoldanunk, egyiket például a bor aromaanyagaival kapcsolatban. A gyakorlati fordulón, mely a fenn említett, pálmafákkal, szökőkutakkal, medencékkel tarkított egyetemen volt, egy antibiotikumot kellett előállítanunk, kromatográfiával vizsgálnunk, majd az egyik komponensét diazometriásan titrálnunk. A feladatokat Magyarfalvi tanár úr 3 éjszakán, hajnalon átívelő fordító munkájának köszönhetően magyarul kaptuk kézhez.
A rendelkezésünkre álló egy hétben a programokon és a szabadidőnkben rengeteg új emberrel ismerkedhettünk meg. Így beszélgettünk történelmükről a kirgizekkel, bowlingoztunk az azeriekkel, sőt a hotel szaunájában a kazahok a kumiszról meséltek nekünk. Illetve egyik este kipróbáltuk a vízi aerobikot is. Ugyan az elnök tollgyűjteményének megtekintése helyett inkább postát keresve bebarangoltuk a várost, az esti mecsetlátogatás, illetve az asztanai stadionok és a „Halálcsillag” megtekintése kifejezetten érdekesnek bizonyultak. Napjainkat általában vagy egy jóleső törökfürdő zárta az izraeliek társaságában (akikkel tavaly óta különösen jóban vagyunk), vagy némi Pilótáért és Negróért cserébe csoki és egy bögre tea melletti kártyázás az oroszok „luxuslakosztályában”.
Az egyik utolsó megmérettetést a pontokért való vitatkozás jelentette. Ez az olimpia tipikusan a legnehezebb kémiából, köszönhetően az orosz, belorusz, ukrán feladatkitűzőknek. A feladatok legtöbbször jó logikát, gyakorlatot és magyar mércével mérve magas lexikai tudást igényelnek. Idén azonban mintha a tavalyinál könnyebbek lettek volna a feladatok és a pontozás is emberséges volt – így a 20 perc vitatkozási idő alatt az elérhető 155 pontból átlagosan felet sikerült megreklamálnunk. A másnapi zárót ugyan kis szorongás előzte meg, de megnyugodtan lélegeztünk fel a bronzok osztásának kezdetén, az izgalom azonban mindaddig nem hagyott alá, míg az utolsó ezüstérem is a miénk nem lett. Az elmaradhatatlan csapatfotó közben habár ki elégedett volt, ki kevésbé, együtt örültünk annak, hogy Magyarország összességében az eddigi évek egyik legjobb szereplését tudhatja maga mögött (Tomi, Levi, Eszti, jómagam ezüst, Matyi és Peti bronzérmet szerzett). Az olajcégek támogatásának köszönhetően idén ki egy mobilt, ki egy ebook olvasót is kapott érme mellé.
A záró után, este, a 16. emeleten lévő étteremben elfogyasztottuk utolsó vacsoránkat is – a pincérek talán már meg se lepődtek azon, hogy narancsléből fejenként akár 4-5 pohárral iszunk, a süteményeket pedig előrelátó módon már vacsora elején az asztalra gyűjtjük. Ezután mivel hajnalig sok időnk volt, felfedezhettük a régóta hívogató tetőszintet, megmaradt pénzüket pedig ping-pongra, bowlingra vagy frissítőkre költöttük.
Draniki
Fotó: Stenczel Tamás Károly
Miután búcsút vettünk Kazahsztántól, az ismerős Minszken keresztül indultunk hazafelé. Kazah idő szerint délután hatkor, magyar idő szerint kettő körül érkeztünk meg Budapestre. Az érmeken kívül rengeteg élménnyel, emlékkel és tapasztalattal is gazdagodva. Elváltunk ugyan, de csak, hogy pár hét múlva újra találkozhassunk a válogatón.
Turi Soma
