Tízórai | Aktuális témák

Bioszosaink tanulságos kórházlátogatása

2016. május 25. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 21:30

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

2016. május 4-én a 11.B osztály biológia tagozata a Szent László Kórházban kezdte napját. Borissza Endre tanár úr szervezésében látogattunk oda, hogy iskolánk egy volt tanulójától, Kriván Gergely főorvos úrtól hallgassunk meg egy előadást a csontvelő-transzplantációról. Előadásában kitért a transzplantációk alapjaira, fejlődésére, típusaira és jelenlegi felhasználási lehetőségeire. A program reggel 7 órakor kezdődött, és bár a korán kelés hátrányait még a kollégisták is érezték, a színvonal mindenkit kárpótolt, még Munkácsy László igazgató urat is, aki szintén részt vett a látogatáson.

Magyarországon jelenleg a Szent László Kórház az egyetlen intézmény, ahol kifejezetten csontvelő-transzplantációra specializálódott osztály működik, így az ország számos pontjáról érkeznek betegek annak reményében, hogy betegségük pár év múlva már csak rossz emlék lesz. A kórház fejlettségének és az orvosok hozzáértő munkájának köszönhetően ezek az elvárások korántsem elérhetetlenek. A világ számos országával kapcsolatban lévő csontvelő-transzplantációs osztályon a donorok felkeresésétől kezdve, a vizsgálatokon és műtéteken át a teljes gyógyulásig minden feltétel adott, hogy a gyerekek (mert nagyrészt gyerekek gyógyításával foglalkoznak) mosolyogva hagyják el a kórházat. Az immunhiányos, leukémiás, vagy akár autoimmun betegségben szenvedő gyerekek gyakran hónapokat töltenek a kórházban, elzárva a külvilágtól azért, hogy a szervezetük védve legyen az esetleges fertőzésektől a gyógyulás ideje alatt. Együtt szülinapoznak, farsangoznak, együtt ünneplik a karácsonyt orvosaikkal, nővéreikkel, és talán pont emiatt az egész osztály hangulata családias, a légkör oldott, bárki belép, úgy érezheti magát, mintha máris egészséges, lelkes gyerekek vennék körül, és akinek a lelke ép s a kedve jó, annak nincs is miért félnie. Ebben persze nagy szerepe van annak is, hogy az ott dolgozók humora még a legnehezebb helyzetekben sem hagyja cserben őket. Az osztály steril szobái szűkek, és talán barátságtalannak is tűnhetnének, ha az üvegek nem lennének tele matricával, az ágyak plüssökkel, az arcok pedig mosollyal. Még bejáratos bohóc is akad a rendszeres látogatók között. Az ember itt tényleg elhiszi, hogy szakértelemmel és pozitív hozzáállással bármilyen probléma megoldható.


Bioszosaink tanulságos kórházlátogatása

A messziről érkezett gyerekek, akik már jobban vannak, de még a kórház közelében kell maradniuk, egészen otthonosan berendezkedhetnek a közeli Démétér házba, melyet a kórház alapítványa újított fel külön erre a célra. A szülők is itt lakhatnak velük. A gyerekekre még tanárok is külön figyelnek, hogy gyógyulásuk után azzal az osztállyal folytathassák az iskolát, amelyikkel elkezdték.


Bioszosaink tanulságos kórházlátogatása

Itt barátságok kötődnek, és örökké tartó jó kapcsolat fűzi össze a kis betegeket, orvosaikat, nővéreiket és donoraikat. Bár a látogatás rövid volt, a kérdés meg túl sok, mégis azt érzem, hogy ez a nap bárkit meggyőzött volna arról, hogy ez egy gyönyörű szakma, és minden nehézség ellenére megéri a fáradságot azért a néhány mosolyért, amelyet jutalmul kapni lehet. Engem mindenképp arra ösztönzött, hogy az orvosi pálya irányába induljak el, és szerintem ezzel nem voltam egyedül.

Wolfort Ágnes












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.