Tízórai | Aktuális témák

Bernátné Vámosi Judit kettős kitüntetése

2016. május 10. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 29., 09:08

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Bernátné Vámosi Judit több évtizedes kiemelkedő munkáját ebben a tanévben két kitüntetéssel is elismerte az olasztanárok közössége és iskolánk tantestülete: elnyerte az Ogonovsky Edit életműdíjat és az Apáczai Emlékérmet.

Orosz-földrajz szakos pedagógusként 1993-ban szerezte meg kitüntetéses olasz nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1992-től tanítja a nyelvet az általános iskola negyedik osztályától a gimnáziumi érettségiig és a kereskedelmi technikusi vizsgáig. A XV. kerületben a Sződliget Utcai Általános Iskola, a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola és a Dózsa György Gimnázium tanáraként igyekezett tanítványaival megszerettetni az olasz nyelvet és kultúrát. Elkötelezettségét, kiváló szervezői adottságait bizonyította, hogy 1991-ben vállalta a Festival d'Italiano általános iskolai szekciójának megrendezését.

Pályafutásának sikeressége alapján nem lehetett kétség a felől, hogy az Apáczai gimnázium vezetőtanáraként folytassa pedagógusi tevékenységét. 2004 óta évente 4-6 egyetemi hallgatót készít fel a tanári pályára. A tanárjelöltek jó mentortanárnak tartják, tisztelik, és tanulmányaik befejezése után kollégaként is rendszeresen tartják vele a kapcsolatot. Segítségére, megértő emberségére, ösztönzésére mindig számíthatnak.

Az iskolai élet egyik legaktívabb tagjaként számos szakkört, felkészítést tart; hozzáértő, empatikus személyisége közkedveltté teszi őt és szaktárgyát diákjai számára, kiemelkedő, naprakész nyelvtudása mellett. Osztályfőnökként és helyettesként is aktívan kivette, kiveszi a részét a diákok neveléséből. Szabadidejében örömmel gyűjti, rendszerezi az iskola múltjának emlékeit. Intézményünk jubileumi évében weboldalt szerkeszt a fotók, visszaemlékezések számára; korábban elkészített tárlói, lépcsőházi dekorációi ma is az épület díszei.


Bernátné Vámosi Judit kettős kitüntetése

Az olasz nyelvtanítás módszertanának fejlesztésével, oktatási anyagok készítésével 1998-ban kezdett el foglalkozni. Így készült el a Salve tankönyvsorozat első két kötete az általános iskola felső tagozata számára és a sorozathoz szerkesztett tanári kézikönyv, több szerző közreműködésével.

Az 2009-2014 között készült, négy kötetből álló Giro d’italiano tankönyvcsaládjának társszerzője, amely hiánypótló oktatási csomagként ad lehetőséget a hazai középiskolák számára. A kollégák, a diákok elismerése mellett a Szép magyar könyv oklevél és a Hundidact aranydíj is bizonyítja, hogy a kommunikatív nyelvoktatásra épülő pedagógiai szemlélet és gyakorlat a követendő.

Számítógépes ismeretei naprakészek: szövegszerkesztés, prezentációk, Prezi alkalmazások, interaktív tábla programok készítése, saját honlap üzemeltetése a bizonyítékai.

Az olasz nyelv tanításával kapcsolatos továbbképzéseken aktívan részt vesz, többször előadóként is (a Nemzedékek Tudása Kiadó, a szegedi egyetem és a Katedra nyelviskola szervezésében). 2005 óta az emelt szintű érettségi vizsgabizottságok tagja, és a tehetséggondozást, az OKTV-re történő felkészítést is egyik fő feladatának tekinti. Több diákja került a döntőbe, és néhányan az első tíz helyezett egyikeként végeztek. A Festival d’italiano országos olasz nyelvi diáktalálkozó egyik lelkes segítője; tanítványai pedig a legjobb helyezéseket érik el a különböző kategóriákban.

Példamutató pedagógiai munkáját az is bizonyítja, hogy több diákja is olasz szakon folytatta tanulmányait, és néhányan közülük olasztanári végzettséget szereztek.

Bernátné Vámosi Judit a tanárképzésben és az olasz nyelv tanításában, népszerűsítésében országosan elismert kolléganő, gimnáziumunk megbecsült tagja.












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.