Tízórai | Aktuális témák

Eljött a Csere ideje

2005. április 12. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Nem is tudom, mire számítottam. Illetve azt tudom, hogy mire, azt nem, hogy vajon miért.

Arra számítottam, hogy idén a Szakmai Napok elmaradása miatt nagyobb szerepet kap az Apáczai Napok. Végül is maga a tény már nagyobb szerepűvé tette, de arra számítottam, hogy ez meg is fog rajta látszani. (S látván a kitűzött programok mennyiségét és sokszínűségét, minden okom megvolt a bizakodásra.)

Arra számítottam, hogy talán egy Photoshop előadás 46. percében (bár kétségkívül 45 percesre volt kiírva – így panaszom valóban alaptalan) még nem sürgetnek minket (illetve az előadót) a projektor miatt.

Arra számítottam, hogy talán nem fogok elgondolkozni, hogy vajon kegyes hazugságot hallok-e, mikor az előadó megköszöni, hogy „ilyen sokan eljöttek”, mert mindezt nem 15 embernek fogja mondani.

Arra számítottam, hogy – hisz úgy hallottam, elvileg kötelező volt egy-két programon való részvétel – talán még a második napon is sok emberrel lehet találkozni az iskola épületében.

Csalódtam az Apáczai Napokban. De nem azért, mert rossz előadásokat hallottam volna. Sőt!

Élveztem azt a photoshopos előadást, és reméltem, hogy minél tovább ott tudja tartani azt a projektort az előadó. Ugyanígy élveztem a két óra hosszú, általam végigállt (!) kvantumfizikai előadást, és remélem, hogy legalább feleannyit megértettem belőle, mint amennyit gondolok.

A többi programmal együtt is élveztem az Apáczai Napokat, és remélem, hogy jövőre is élvezni fogom. De azért inkább rosszra számítok. Csak a biztonság kedvéért.

Diószegi Tamás












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.