Tízórai | Aktuális témák

A Tiszta Szívvel lett az ország egyik legjobb iskolaújságja

2013. május 17. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Rövid beszámoló az Országos Diák Sajtófesztiválról.

A DUE Médiahálózat immár huszonharmadik alkalommal írta ki idén Tehetségkutató Diákmédia Pályázatát. Három korosztályban (általános iskola, középiskola, felsőoktatás) nyolc kategóriában keresték az ország legtehetségesebb újságíróit, rádiósait, videósait, fotósait, valamint a legjobb diáklapokat. Az eredményhirdetésre az éves Országos Diák Sajtófesztiválon került sor május 10-én pénteken. A Tiszta Szívvel 51. évfolyamának eddig megjelent lapszámjai alapján a megosztott 3. helyezést érte el az Év diáklapja kategóriában. Ellenfelünk az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Szubjektív elnevezésű lapja volt. Külön érdekesség, hogy 1. helyezésre a zsűri idén nem osztott díjakat. E mellett Szalai Rebeka, újságunk egyik rovatvezetője és lelkes szerzője is több cikkel nevezett az Év diákújságírója kategóriában, és az általános iskolai korosztályban a 2. helyezést érte el! A szervezetről és az eredményekről részletesen a következő linken lehet olvasni:
http://www.due.hu/hir/810/tehetsegkutato-diakmedia-palyazat-
2013-eredmenyek


A Tiszta Szívvel lett az ország egyik legjobb iskolaújságja

Kriston Attila

Kapcsolódó linkek

A Tiszta Szívvel hivatalos oldala












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.