Tízórai | Aktuális témák

A kulisszák mögött – szalagavató bál 2013

2013. február 4. | utolsó módosítás: 2020. október 2., 12:12

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A legtöbb szalagavatós beszámoló arról szól, amit a közönség látott, hallott és érzett. Én most nem ezt szeretném leírni elsősorban. Azt szeretném inkább bemutatni, hogyan zajlik a szervezés, és hogy miképp készülődnek az előadók.

Kezdjük azzal, hogy egy szervezőnek, szervező diákoknak és a szereplőknek mikorra is kell beérni, mit kell csinálni a próbák alatt és az előadás közben. A legelsők 10 óra felé érkeznek, de a többség dél körül ért a helyszínre. A tavalyi évhez hasonlóan a Pestszentimrei Sportkastély adott helyet idén is a bálnak. Miközben a próbák folytak, közben plakátkészítés, majd ragasztgatás zajlott az épület teljes területén. A bejáratnál a segítő szervező szülők álltak, és fogadták az érkezőket, és ha valaki nem talált valamit, akkor útba irányították őket. A büfé és a ruhatár is szokásosan üzemelt, senkinek semmi panasza nem lehetett. Pálréti Orsolya Tanárnő mindent tökéletesen és mindenbe részletekig belemenően megtervezett, és igazgatta a kis segítőit. A tálcák kiválasztásától a szalagok elhelyezéséig, a bevonulás menetétől mindenben kikérte a véleményt, és elmagyarázta a menetét. A műsor ideje alatt a lányok fűzőjének meghúzása (amit gyakran lila fejek, és levegőért kapkodás kísért), leszakadt gombok visszavarrása és frizurakészítések tömege volt a feladat.

Egy pár szót azért ejtenék az egyes műsorokról. A szalagtűzés, a végzősök keringője és az osztálytáncok a szokásokhoz méltán fekete kiskosztümben, majd fehér ruhában és frakkban folyt le, az osztálytáncok pedig más-más ruhákban, hol teljesen egységesen, hol kevésbé. Az utóbbiban mindenki egyénit és maradandót próbált alkotni, ami sikerült is. Az este egyik legnagyobb meglepetése a tanári tánc volt, ami nem kevés ember szájára mosolyt csalt, sőt inkább nevetést. Az estnek nem ez volt az egyetlen külön tánca: az ID-sek is készültek a bálra, no meg volt egy mazsorett bemutató is. A végzős énekesről, Alevrogianni Vivienről sem szabad megfeledkezni, aki Adele Skyfall című számával lehengerelte a közönséget. A végét a bálkirály és bálkirálynő választás hozta – a két „nyertes” Kelemen Bendegúz és Molnár Janka lett.


A kulisszák mögött – Szalagavató bál 2013

Mindent összefoglalva – hogy nehogy terjengős legyen ez az írás – az én véleményem az, hogy az idei szalagavató is nagyon jóra sikerült, és most már én is láthattam, hogy milyen összetett is ez a szervezés. Hogy a színfalak mögött a rohanó szervezőktől, a ruhájuktól fulladozó lányoktól (a szépségért szenvedni kell), a fiúktól – akik szintén izgulnak –, és a sok-sok embertől mennyire hemzseg ez a hely… mint egy méhkas, ahol Pálréti Orsolya a főszervező méhkirálynő szerepében irányít mindenkit, és egy percre se áll le, nem pihen. Még az est legvégén sem, amikor már senki nincs ott, de ő kénytelen a mások otthagyott szemetét szedni…

Köszönjük mindenkinek!

Koppány Barbara

Kapcsolódó cikkek

Szalagavató bál 2013












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.