Tízórai | Aktuális témák

Megemlékezés október 23-ról

2012. október 26. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Rendhagyó beszámolóval jelentkezünk az október 23-i megemlékezésről. Úgy gondoltuk, hogy a két beszámolót együtt közöljük.

Az idei 1956-os forradalom napja keddre esett, így az emberek kaptak egy hosszú hétvégét, amelynek méltó „nyitánya” volt a pénteken megrendezett ünnepély.

Az órák rövidítettek voltak, és az első turnusnak (mivel az iskola diákjai két részre voltak szokás szerint bontva) a 6. órája elmaradt, míg a másodiknak ezután, azaz a 7. órában volt megtartva.

Maga az ünnepély nem volt több 15-20 percnél, ami szerintem ideálisnak tekinthető. Az események pörögtek, és a tavalyi mintát beleszőve ez is azon alapult, hogy egy csoport mai diák hogyan látja az akkori történéseket, és végül, hogy éli, illetve nem éli bele magát. Több akkori felvételt is láthattunk, amelyeket ügyesen meg voltak szerkesztve, és sok mondanivalót hordoztak. Verseket is szavaltak, amelyeket az előadók igen jól át tudtak adni a közönségnek. A legfeltűnőbb eltérés a Szózat hordozta talán, amely egy feldolgozás formájában jelent meg.

A vélemények megoszlanak, de szerintem ez nem jelent rosszat. Sőt, ez talán a legjobb elismerés, mivel ezek szerint megmozgatta az emberek fantáziáját, és beszédtéma volt. Személy szerint én élveztem, és nem éreztem se unalmasnak, se hosszúnak, az életérzés ezzel szemben átjött.

Nagyon szépen köszönjük mind a diákok, mint a tanárok fáradozását, felkészülését!

Koppány Barbara


Megemlékezés október 23-ról

Ebben az évben az előadást a 10.B osztály diákjai készítették, Garam Ágnes tanárnő segítségével.

Az akkori egyetemi diákok szemszögéből tekinthettük meg az 1956-ban történteket. Az eseményeket egyfajta időutazás keretében mutatták be nekünk. A különböző jelenetek között idézeteket hallhattunk, illetve videorészleteket is beraktak az akkori helyzetről.

Akadtak elgondolkodtató részek is benne, például amikor a vörös csillag lezuhanását visszafelé vetítették ki.

A végén szokásos módon elhangzott a Szózat, de ezt is belefűzték a darabba, ráadásul nem a megszokott dallammal, így a nézők csak később jöttek rá, hogy fel kell állni, ez okozott egy kis zűrzavart a nézők körében.

Szabó Viola












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.