Tízórai | Aktuális témák

Kiállítás és más érdekes dolgok a Nemzeti Bank látogatóközpontjában

2004. június 15. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

A Szakmai Napok egyik programja volt a Nemzeti Bank március 19-én megnyílt új látogatóközpontjának felkeresése és megtekintése.

Június 10-én, reggel tíz órakor találkoztunk az Arany János utcai metrómegállónál, ahol mindenki elmesélte, hogy az előző napi vihar miféle károkat okozott családja kertjében, lakásában vagy éppen gépjárművében. Közben elindultunk a Nemzeti Bank felé, és ekkor még nem is sejthettük, mi vár ott ránk. Mikor a kiállítóteremhez értünk, általános iskolások sokaságára lettünk figyelmesek, akik a legkülönbözőbb dolgokkal voltak elfoglalva. Ekkor kicsit kezdett rossz érzésem lenni, hogy semmit nem fogunk látni az egészből, de végül majdnem mindenhova odafértünk.

Először egy előadó helyiségbe vezetett utunk, ahova a bank egyik alkalmazottja egy bemutatóra invitált minket. A bemutató az Európai Unió közös pénzéről az euróról, az ehhez elvezető útról szólt, illetve szó esett Magyarország ehhez kapcsolódó jövőjéről is. Előadónk profi volt, a sokrétű tényanyagot tartalmazó prezentációt érdekességekkel és helyenként humoros megjegyzésekkel hozta közelivé. Például rögtön az első pillanatban arra kért minket, hogy tegeződjünk, hiszen, mint mondta, nem olyan öreg, mint amennyinek kinéz. Társaimmal később elbeszélgettünk és megvitattuk, hogy mennyinek nézett ki. Azt kell, hogy mondjam, a legelvetemültebb becslés szerint is maximum 24-25 évesnek.

Az előadás tehát érdekes volt. Az úr a végén elmondta, hogy mire érdemes odafigyelnünk a kiállításon. Itt kísérő tanáraink remek döntést hoztak: mindenki a maga ízlése és elképzelése szerint nézhetett körül, és próbálhatta ki a kínálkozó lehetőségeket.

A kiállítás különböző pénzeket mutatott be, de leginkább a magyar pénz történelmére volt kihegyezve. A vitrinekben az érméken és a papírbankókon kívül képek és monitorok voltak láthatók, ez utóbbiakon képek illetve leírások jelentek meg. Amik viszont az egészet igazán érdekessé tették, azok a többségükben a terem közepén elhelyezkedő játékok voltak. Lehetőségünk nyílt saját kezünkkel megtapasztalni, hogy az arany sűrűsége mennyivel nagyobb a vasénál vagy éppen az óloménál, majd pénzt vertünk egy igazán lelkes bácsi segítségével, aki mesterségéről nagy szeretettel beszélt. Egyikünk ráállt egy mérlegre is, mely egy számítógéphez volt csatlakoztatva. Ez kiírta, hogy a vele megegyező tömegű aranytömb mennyit érne forintban és hogy hány darab egyforintos illetve egy eurós tömege ugyanekkora. Ha a látogatónak jobb időpontot sikerül kifognia, mikor kevesebben vannak, vagy egyszerűen erőszakos, vagy jobb esetben elég türelmes, akkor leülhet egy webkamerával felszerelt gép elé és a saját arcképével nyomtathat világszínvonalú valutát, mely a találó fabatka nevet viseli. Amennyiben emlékezetem nem csal, különböző érmék vásárlására is van lehetőség.

Összességében nem nagy méretű az egész kiállítás, de sok érdekességet rejt, és egy néhány órát el lehet vele hasznosan tölteni. Bárkinek jó szívvel ajánlom, ha éppen nincs más dolga, jól teszi, ha felkeresi a Nemzeti Bankot, de senki ne tervezze ezt a programot egész délelőttre, vagy délutánra. Viszonylag rövid, de érdekes időtöltés. További információk a www.mnb.hu oldalon, a Látogatóközpont link alatt találhatók.

Kovács Zsolt

Kapcsolódó linkek

A Magyar Nemzeti Bank oldala












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.