Tízórai | Aktuális témák

Apáczai Gólyaavató 2010

2010. október 17. | utolsó módosítás: 2020. október 5., 13:45

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Október elején jelentek meg az iskola falain a gólyaavatóra invitáló plakátok, aminek felettébb örültünk. Ez a nap jelentette számunkra a korlátlan gólya firkálást, amit tovább kell adnunk, és egy jó bulit, amit délután mi is átélhettünk. Ám nem nekünk volt ez felejthetetlen, hanem a friss húsnak, akik egész nap gólyacsőrrel rohangáltak a filctollak elől. Idén nagyon lelkes gólyáink vannak. Nem volt elég nekik, hogy mi firkáljuk őket, elkérték a tollunkat és egymást díszítették! Természetesen voltak kevésbé érdekeltek is – némelyikük vízipisztollyal védekezett.


Apáczai Gólyaavató 2010

A délután gyorsan eltelt, sokak matekversenyen múlatták az idejüket, sokak pedig kiélvezték a pingpong adta élvezeteket.

A várva várt 16:30 hamar elérkezett, szinte tapintani lehetett a gólyák között a feszültséget, hogy „Mivan? Mikor kezdődik már?”. Erre a válasz 10 perces késéssel megérkezett. Az osztályok helyet foglaltak a szivacsokon, és kihangosítással kezdetét vette a 2010 évi Apáczais gólyaavató.


Apáczai Gólyaavató 2010

A következő percekben öt igen színvonalas osztálytáncot láthattunk, különböző stílusban és zenével. Csak gratulálni tudok, kivétel nélkül mindegyik leírhatatlanul ötletes és bombasztikus volt. Személy szerint a kedvencem a 9.B-sek tánca volt, fiúk és lányok is benne voltak, látszott, hogy sokat készültek, és az összhang sem hiányzott. Különösen a ruhaválasztás volt bámulatos. Bemutatták a kabalákat, osztályzászlókat, és osztályvideókat is. Mondanom sem kell, a zsűri öt tagjának nehéz feladata volt.

7.C: http://www.youtube.com/watch?v=KZyBPXVIxyY
7.D: http://www.youtube.com/watch?v=5JTnfmLaT-0
7.E: http://www.youtube.com/watch?v=QpmKQoYebbE
9.A: http://www.youtube.com/watch?v=JyRbwGfe5Zk
9.B: http://www.facebook.com/
posted.php?id=142211915821896&share_id=165601943451696
&comments=1#s165601943451696

Ügyességi és kreativitási feladatokon kellett rátermettséget bizonyítani, vicces próbákat át/túlélni. Nekem különösen tetszett a páros fogmosás, ahol a pár fogkefét fogó tagjának a szeme be volt fogva, és úgy kellett megmosni a másik fogát, humoros volt nézni azt, hogy fog helyett orrot sikáltak :D. További feladat volt még a fiúkat lánynak öltözetni, beugrós párbeszédet lebonyolítani, és két szelet zsíros kenyeret minél hamarabb megenni. Karaoke Afrikával és a Nagy utazással, aztán a technika rögtön csütörtököt mondott.

A helyben írt osztályversek felolvasása után rövid szünet következett. Mindenki felszabadultan csacsogott a mellette levő társával, miközben kiszabadultunk a kevésbé zsúfolt folyosóra levegőzni. Recsegéssel vette kezdetét az eredményhirdetés. Harmadik helyezett a hetedikeseknél a D-s indiánok, második az E osztály partyarcai voltak. Ekkor üdvrivalgásban törtek ki a C-s koboldok, megnyerték az avatós versenyt. Az idősebb korosztályban az A osztály győzedelmeskedett, de B-s maffiózókat sem kellett félteni. Jutalmuk csoki, süti és kupa, ami újítás volt a tavalyi évhez képest. A diszkó hangulata feloldotta véglegesen a feszültséget a diákok körében, s a tanárok is egyaránt jól érezhették magukat.


Képgaléria

Akik ott voltak, felejthetetlen élményekben részesedtek, akik nem, azoknak remélem, tetszett ez a kis ízelítő az gólyaavató eseményeiből. Szervezőknek egy nagy „jobb kézzel bal váll veregetés” jár, túlteljesítették az elvárásokat. :) A mérce idén is magasan volt, emelve a gólyaavatók fényét.

Repkényi Dorottya












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Az ART-napok első napja

2024. március 11.

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

2024. február 27.

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

Ilyen volt a szalagavató bál

2024. február 5.

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

Szalagavató bál 2024

2024. január 28.

Képek szöveg nélkül.

Ilyen volt 2023

2023. december 29.

Képekben 2023.