Nagyszünet | Külső pályázatok

Koltai Tamás kritikapályázat – A Színházi Kritikusok Céhe kritikapályázati felhívása




A cikk linkje:
2017. október 17. | utolsó módosítás: 2017. október 17., 18:56
Ez a cikkünk több, mint fél éve lett elhelyezve az oldalon.
A tartalma azóta elavulhatott!

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása céljából kétfordulós színikritika-pályázatot hirdetünk Koltai Tamás kritikapályázat néven, 75 éve született kollégánk emlékére és tiszteletére. A pályázatra rendszeres színházlátogató középiskolások, egyetemi hallgatók és írással hivatásszerűen foglalkozó, 17-30 éves életkor közötti színházkedvelők jelentkezését várjuk.

A pályázóktól három, a sajtóban nem publikált színikritikát kérünk, 2014-nél nem korábbi színházi bemutatóról, egyenként minimum 4000, maximum 8000 karakter terjedelemben. A jelentkezők írásait – jeligével ellátva, PDF formátumban – elektronikusan a kritikapalyazat@gmail.com mailcímre várjuk, vagy pedig nyomtatott formában, postai úton a Koltai Tamás kritikapályázat, 1241 Budapest, Pf.64. postacímre. A beküldési határidő 2017. december 1. éjfél. A pályázatok kézhezvételét nyugtázzuk.

A pályamunkákat kritikusok, szerkesztők bírálják el, majd a legjobbakat meghívják a 2017/2018-as színházi évad második felére eső második fordulóba. Az első forduló győztesei három tavaszi bemutatóról írnak majd kritikát. Ekkor a cikkek véleményezésébe színházi alkotók is bekapcsolódnak.

A Koltai Tamás kritikapályázat szakmai partnerei a Színház folyóirat és a szinhaz.net, az art7.hu, a 25 éves Criticai Lapok, az Ellenfény, a Revizor – a kritikai portál és a spirituszonline.hu.

A pályadíj 250.000 forint. A pályázat győztesei díjukat 2018 szeptemberében, a Színikritikusok díja átadó ünnepségén vehetik át.

A hivatalos pályázati kiírás és a további információk megtalálhatók lesznek a Színházi Kritikusok Céhe honlapján: http://kritikusceh.wordpress.com

Színházi Kritikusok Céhe

Kapcsolódó linkek

A szinhaz.net oldala
Az art7.hu oldala
A Criticai Lapok oldala
Az Ellenfény oldala
A Revizor – a kritikai portál oldala
A spirituszonline.hu oldala
A Színházi Kritikusok Céhe oldala




A legfrissebb cikkek a rovatban

Tudnivalók az emelt szintű érettségi dolgozatok megtekintéséről

Tájékoztató az emelt szintű dolgozatok megtekintéséről, melynek időpontja 2018. június 5. (kedd) 8.00–16.00.

Egy kép – Balla A. Aladár

Régi diák vagyok a háznál, 1968-ban érettségiztem a IV.C-ben, Korányi Erzsi néninél. Ennek immár 50 éve. Ezúttal eszembe jutott Balla A. Aladár – ő és trafikja vagy 55 évig élt velünk és iskolámmal.

Nyílt Nap a BME-n

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nyílt Napján, melyet idén 2017. november 24-én (péntek) rendezünk, kiváló tájékozódási lehetőséget adunk a pályaválasztás előtt álló diákok számára, hiszen a Műegyetem képzéseinek teljes kínálata áttekinthető egy helyszínen, egyetlen nap alatt.

Nyílt Nap az Építőmérnöki Karon

A BME Építőmérnöki Kara szeretettel vár Benneteket a kari nyílt napra! A rendezvényen megismerhetitek az építőmérnöki szakma érdekességeit, szépségeit, és a Kar által biztosított lehetőségeket, hogy Ti is a szakma művelőivé válhassatok!

Koltai Tamás kritikapályázat – A Színházi Kritikusok Céhe kritikapályázati felhívása

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása céljából kétfordulós színikritika-pályázatot hirdetünk Koltai Tamás kritikapályázat néven, 75 éve született kollégánk emlékére és tiszteletére.

MERIDIÁN – az apáczaisok hírportálja
KÖZÖSSÉGI OLDALAINK:

 Facebook
 Twitter
 Instagram
 YouTube
ALMA MATER:


Impresszum | Médiaajánlat | Jogok | Adatvédelem | Technikai háttér
2002-2018 MERIDIÁN. Minden jog fenntartva. A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a készítők engedélyével lehetséges.