Hogyan lesz valakiből élsportoló? Hogyan tudja azt elérni? Milyenek a sakkozók?
Hogyan lehet valaki a világ legjobb sakkozó nője és egyben sikeres anya?
Többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Polgár Judittól.
De beszéltünk arról is, hogy hogyan adja át a tudását Judit kemény és önzetlen munkával és odaadással a fiataloknak,
hogy őbelőlük is komoly sakkozó válhasson.
Szóba kerülnek még Judithoz hasonló kaliberű játékosok is.
Tagadhatatlan tény az, hogy Polgár Judit kiemelkedően sokat tett Magyarországért,
az ország hírnevéért és a sakk sportág fejlődéséért.
És most jöjjön Polgár Judit.
Az interjút Lakatos Márk Róbert készítette.
Ismerjük meg a világ egyik legsikeresebb sportolónőjét!
– Karácsonyi beszélgetés Polgár Judittal
Márk: Ön kapta a FIDE új Caissa-díját vagyis az új Sakk-Oszkárt. Ehhez gratulálok!
Polgár Judit: Köszönöm szépen.
Márk: Mit szól hozzá?
Polgár Judit: Nagyon örültem neki, amikor megkaptam. Az első Oszkár-díjamat 1988-ban kaptam meg, 12 évesen. Most a 2012-es év teljesítményéért kaptam meg, de amikor átadták, hangsúlyozták az elmúlt 25 években elért eredményeimet és a világranglista első helyének a megszerzését is.
Márk: Ön és a nővérei nem jártak iskolába, hanem otthon tanultak és edzettek, ennek ellenére olvastam, hogy elég szigorú volt a napirendjük. Nem volt nagyon nehéz napi 5-6, később 10-11 órát sakkozni?
Polgár Judit: Az az igazság, hogy én ebbe belecsöppentem és ebben nőttem föl, mindkét nővérem sakkozott. Zsófia másfél évvel idősebb, Zsuzsa hét évvel, már aktívan sakkozott és versenyzett. Nekem is ez volt a természetes, hogy elkezdjek sakkozni 5 évesen. Aztán szép lassan az 5-10 perces adagokból órákban mérhető edzések lettek. Mivel ebben nőttem föl, ezért ez természetes volt számomra. A versenyeken pedig már nagyon korai időszakban értem el nemzetközi sikereket. Első sikerem 9 évesen volt, és ez sok önbizalmat adott, nagyon inspiráló volt.
Márk: Egyetért ezzel a nevelési módszerrel, hogy a gyerekek 4-5 éves korban kezdjenek el valamit, hogy ezt ilyen intenzíven űzzék, és hagyják ott akár az iskolát is ennek érdekében?
Polgár Judit: Igazából ez csak akkor működik, hogyha a szülők nagyon fanatikusak, és nagyon hisznek a módszerben, az életvitelben, a nevelésben. Természetesen ez borzalmasan nehéz a szülők számára, mert ehhez nagyon kitartónak kell lenni, ahogy az én szüleimnek is. Évtizedek munkája volt az, hogy stabilan nemzetközi sikereket tudtunk elérni. Alapjában véve ez nem a gyerek választása, hanem a szülőé. A szüleim mindketten pedagógusok. Ők ezt megálmodták, és úgy gondolták, hogy ez a legjobb a gyerekneveléshez, meg ahhoz, hogy minél boldogabbak legyünk. A szülők részéről ez tényleg nagyon sok áldozattal jár. Az én szüleim nem mentek el nyaralni, nem mentek el síelni, nem volt szombat, vasárnap, tehát a hétvégék munkanapok voltak. Ünnepeket is keveset tartottunk, sokszor azért, mert versenyeztünk. A szülő részéről nagy elkötelezettség, de a gyerek számára nagyon pozitív lehet, csak ezt nagyon nehéz összeegyeztetni éveken, évtizedeken keresztül. A szüleimnek is nagyon sok problémája volt abból, hogy ez nem volt elfogadott, és ezért nagyon sokan kritizálták, támadták őket, hogy ez nem megfelelő, minket meg tönkretesznek.
Márk: Ön 15 évesen és 4 hónaposan nemzetközi nagymester lett, Bobby Fischert (1943 – 2008, amerikai sakknagymester, sakkvilágbajnok) egy hónappal megelőzve, ami hatalmas eredmény. Ön ezt gyerekként hogy dolgozta fel?
Polgár Judit: Gyerekként az az igazság, hogy a sikerek olyanok, hogy jönnek, és természetesnek tűnnek. Persze észrevettem és tudtam, hogy ez nagyon nagy teljesítmény. Amikor a magyar szuperbajnokságot megnyertem, azzal teljesítettem harmadszor a nagymesteri normát, és ezzel megkaptam a címet. Tudtam, hogy nagy teljesítményt nyújtottam, de azért az életben nagyon sokszor van az, hogy felfújnak dolgokat. Ez nagyon nagy médiaértékű dolog volt, hogy „megelőztem” Fischert, akiről világszinten majdnem mindenki hallott, sőt van olyan, aki maximum őt ismeri a sakk világából, tehát ő történelmi személyiség volt. Nemcsak a sakk világában, hanem mindenhol leírták ezt, mindenhol hírré tették. Ez fontos dolog volt a karrieremben persze, de azért ennél sokkal nagyobb teljesítményeket is nyújtottam, amelyek abszolút nem voltok a címlapokon.
Márk: Milyen érzés volt már 11-12 évesen nagymesterekkel játszani? Nem félt, amikor azt látta ön előtt, hogy egy legalább kétszer annyi idős játékossal ül szemben, aki nagyon tapasztalt lehet?
Polgár Judit: Már kisgyermekkorom óta, amikor elkezdtem sakkozni, általában felnőttekkel játszottam. Nagyon kevés olyan versenyen játszottam, ahol a saját korombeli gyerekek voltak az ellenfeleim.
Márk: Tehát korán hozzászokott.
Polgár Judit: Igen, nagyon természetes volt, hogy felnőttekkel játszottam. Felnőtt edzőim voltak, felnőttekkel voltam körbevéve, és nem jártam iskolába, ezért eleve gyerekek között keveset voltam. Teljesen természetes volt.
Márk: Ön szerint hány év az ideális kor, amikor egy gyerek elkezdhet ismerkedni a sakkal mint játékkal?
Polgár Judit: Úgy gondolom, hogy 4-5 éves korban. Ideális elkezdeni, de hallottam és tudok olyanról, aki három évesen kezdett ismerkedni a sakkal. Nyilvánvalóan nem azt kell elképzelni, hogy már játszanak egy egész partit, hanem elkezdenek ismerkedni a figurákkal. De ez gyerekfüggő meg szülőfüggő meg edzőfüggő is, aki megbarátkoztathatja a gyereket a játékkal. Persze ez nagyon változó, a gyerekek nagyon viccesek tudnak lenni és nagyon kiszámíthatatlanok. Lehet, hogy ma tetszik neki, ha holnap mutatod neki, már nem. De érdemes újra próbálni.
Márk: Nem lehetett túl könnyű gyerekkoruk, merthogy olyan sportágba kellett beküzdeniük magukat, ahol elég nagy volt a férfi dominancia. Önök hogy küzdöttek meg azzal, hogy folyamatosan diszkriminálták Önöket, mert nők voltak és nem férfiak?
Polgár Judit: Ez hasonló dolog volt nekem, mint az, hogy felnőttekkel játszunk, mert az elején a szüleimnek nemcsak az volt az eszméje, hogy ne járjak iskolába, hogy otthon sakkozzunk és specializálódjunk egy területre, hanem a másik, hogy nők képesek ugyanolyan teljesítményre a sakk területén belül, mint a férfiak. Ebből adódóan férfiakkal sakkoztunk az életünk nagy részében, kivéve a sakkolimpiákat. Ez is természetes volt nekem. Persze sokáig, amikor megvertünk egy felnőttet, akkor a parti után mindig valami baja volt. Fájt a feje, gyomorproblémája volt, tehát kifogásokat szerettek keresni, mert az nagyon kellemetlen dolog volt, hogy valaki egy kislány ellen kapjon ki.
Márk: Bizonyára nehezen érinthette Zsuzsát és Önöket, amikor a FIDE 1986-ban hatalmi és féltékenységi harcok miatt azt mondta ki, hogy minden nő 100 élőponttal gazdagodik, kivéve az idősebbik nővérét, Zsuzsát, hogy lejjebb csússzon.
Polgár Judit: Hát igen! Ez nagyon igazságtalan és nagyon csúnya dolog volt. Amikor először meghallottuk, akkor azt hittük, hogy vicc, de sajnos kiderült, hogy nem vicc. Mivel Zsuzsa nővérem is férfiakkal játszott majdnem kizárólag, ezért gondolták, hogy férfiak között könnyebb élőpontot szerezni, és ezért van neki magasabb élőpontja. De ez nem volt igaz, és ez hamarosan be is bizonyosodott. Ez egy nagyon nagy törés volt Zsuzsa életében, de utána elég hamar, egy éven belül visszaállt a rend. Azok, akik kaptak plusz élőpontot, azok elvesztették, Zsuzsa pedig természetesen ott maradt és még fejlődött is. Viszont ezt nagyon nehéz volt neki feldolgozni, amikor 18-19 évesen, hogy egyszer csak az mondják neked mondjuk a suliban, hogy neked háromszor annyit kell tanulnod, csak mert kitalálták, hogy kék pulcsi van rajtad. Körülbelül ilyen szintű érzés volt neki. Még rosszabb, mert világszinten, egy világszövetség hozott egy ilyen határozatot, és egyértelműen az volt a lényege, hogy kiszúrjanak vele. Ráadásul így is csak a második helyre csúszott le.
Márk: Ön szerint igaz az, hogy ahhoz, hogy valaki élsakkozó legyen, ott kell hagynia az iskolát, és nem szabad egyetemre járnia?
Polgár Judit: A gyakorlat az azt mutatja, hogy ha élsportoló, élsakkozó akarsz lenni, akkor egyértelműen. Eleve már az, hogy korai gyermekkorban kezdik el a legtöbben, sőt kizárólag 5-6-7 évesen, de hétéves is nagyon ritkán van. Általában véve hatéves korig elkezdték a sakkozást, nagyon szerettek sakkozni, és nagyon korai gyermekkortól mennek el versenyezni. Az iskola, ezért mindenképpen háttérbe szorul. Az általános iskola is, tehát vagy magántanulók vagy, vagy flexibilisen kezelnek, hogy azért utazgatni tudjál a versenyekre, és egyetemet is ritkán végeznek el.
Márk: Ön szerint mi kell ahhoz, hogy valaki világbajnok legyen? Mert az rendben van, hogy rengeteget kell edzeni meg rendszeresen járnak hozzá az edzők és keményen kell dolgozni, de azon belül?
Polgár Judit: Szeretni kell a kihívásokat, kitartónak kell lenni, motiváltnak kell lenni, kell, hogy legyen egy belső hajtóerő, ami a motiváció része, hogy hajtsd magad valahol, és hogy mindig jobban akarjál teljesíteni. Valahol fontos a kritikus gondolkodás, mert nyilván a kritikus gondolkodással tudod újraelemezni a szituációt, és akkor van, hogy tudsz javítani, új ötleteket találni. Fontos, hogy meglegyen az emberben a sportolói alkat, hogy a versenyen jól tudjon teljesíteni, mert hiába tud az ember elméletileg nagyon sok mindent, ha a vizsgán, a gyakorlatban nem tudja kiadni magából. Vannak olyan versenyző típusok, akik kevesebb információból a kritikus pillanatban, ha az utolsó partit meg kell nyerni egy versenyen, akkor megnyerik, és azzal mindent felülmúlnak. Vannak játékosok, például Lékó Péter (magyar sakkozó, nemzetközi nagymester) ilyen, hogy világklasszis évtizedek óta, mégis amikor az utolsó forduló eljön, és már csak azt kellene megnyerni a 11 fordulós versenyből, akkor begörcsölnek, mert nehezen vagy egyáltalán nem bírják a nyomást, tehát pszichésen is rendben kell lenni.
Kitartás kell hozzá, egy pici fanatizmus se árt, tehát világklasszisnak lenni azért nem egyszerű, meg az kell, hogy az ember minden kudarcnál fel tudjon állni, meg alázat az egészhez. A tehetség se árt, de az egy nagyon pici része. És a tehetségnél is az mindig kérdés, hogy miben mérjük a tehetséget, mert az is tehetség, hogy mindennap tudsz dolgozni.
Márk: Ön tervezi még, hogy egyszer „férfi” világbajnok lesz?
Polgár Judit: Az az igazság, hogy én reális ember vagyok, és a mostani életformám mellett tudom, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen. Már nem edzek mindennap, már nem versenyzek annyit, más dolgokkal vagyok elfoglalva, és már nem is vagyok annyira fiatal. A világbajnokok manapság 25 év körüliek szoktak lenni. A sakk is egy nagyon megfiatalodott sportág. Régen 30-40 év körüliek voltak a világbajnokok, most viszont ez kezd nagyon megváltozni.
Márk: De fenntartja magának a lehetőséget, hogy mondjuk egy évtized múlva megpróbálja?
Polgár Judit: Én már azt se tudom, hogy ábrándozzak-e róla. Nem igazán. Olyan kihagyások voltak az utóbbi években számomra, hogy ez valószínűleg már nem lesz meg, de mondjuk, ha összeszedném magam és a többi dolgot félretenném, amit csinálok, akkor azért még el tudom képzelni, hogy a top 10-ben legyek.
Márk: Olvastam, hogy ön a szerint egy sakkjátszma minimum 50%-ban a lélekben játszódik le. Kifejtené ezt?
Polgár Judit: Pszichés része is van a sakknak. A pszichológia nagyon fontos része a sakknak is. Alapjában véve a készülésnél már megvan, hogy amikor készülők egy ellenfél ellen, akkor megpróbálok olyan irányt venni, hogy meglepjem, olyan nyitást választani, ami neki kellemetlen. A versenyszituációt figyelembe véve, ha éppen rossz formában van, akkor megpróbálom élesebb helyzetbe hozni, vagy figyelek arra, hogy ideges, mert ellenem játszik. Amikor az ellenfélnek a gyengéire megyek, az a pszichés része a sakknak. A játszma alatt is vannak olyan szituációk, amikor több lehetőségem van, hogy ez is meg az is érdekes, és van harmadik is, de ismerem az ellenfelet, és tudom, hogy gondolkodik, játszottam ellene, vagy tanulmányoztam a játszmáit, akkor a háromból olyat lépek, amiről úgy gondolom, hogy neki a legkellemetlenebb. Lehet, hogy nem objektíven ez a legjobb lépés, de tudom, hogy neki ez kellemetlen, hogy ilyen irányba tudom vinni a játszmát, vagy ha kevés az ideje már, akkor olyat lépek, ahol sokat kell számolni. Tudom, hogy időzavaros, tehát el fogja gondolkodni az idejét. Ilyen apró dolgok tartoznak a sakk pszichés részéhez.
Márk: Olvastam, hogy ön nem tartja magát zseninek. Ez így van?
Polgár Judit: Ezzel nekem mindig bajom volt, hogy az apukám meg még sokan ezt a szót használták, hogy zseni. Én túl normálisnak tartom magam ahhoz, hogy zseni legyek. Persze, én ismerek olyat, aki zseni. Nekem zseni fogalma az, hogy valaki zseniális valamiben és egy szinttel följebb mászkál a Föld fölött. Nem rossz vagy nem negatív, hanem egyszerűen nem ebben a világban él.
Márk: Mondjuk Bobby Fischer ilyennek számít?
Polgár Judit: Például Fischer ilyennek számít. Vagy Ivancsuk (ukrán nemzetközi nagymester sakkozó) is ilyennek számít. Nem volt világbajnok, de ő is az ukrán első számú játékos volt sokáig. Ő úgy jár, hogy nézi a mennyezetet és látod, hogy ő más világban él.
Nekem a zseni fogalma nem negatív, de egy más személyiség, aki nem az átlagember kategóriába tartozik. Ránézel, és akkor tejesen úgy néz ki, mintha semmi extra nem lenne. Mégis nagyon kimagasodik és a Föld fölött jár.
Márk: Tehát akinek kivételes képességei vannak, és egy kissé elkülönül?
Polgár Judit: Igen. Nekem ez a zseni, de sokan nem így látják. Sokszor azt látják, hogy azon a bizonyos területen zseniálisakat, kivételes dolgokat teremt meg vagy csinál, vagy rajzol, vagy sakkozik, ilyen szempontból a sakkban tudom mondani, hogy lehet, hogy nagyon jó sakkozó vagyok, de zseni mint olyan, nekem az egy erős fogalom.
Márk: Ön Kepes András könyvében azt mondta, hogy az 1999-ben Anand (indiai nemzetközi nagymester, világbajnok) ellen vívott partijára a legbüszkébb. Miért?
Polgár Judit: Azért, mert Anand már akkor is kiváló sakkozó volt. A top 5-ben már akkor is benne volt, és egy olyan játszmát nyertem meg ellene, ahol már a megnyitásválasztása is jó volt, érdekes volt.
Anyagi áldozatot hoztam, és végig tudtam vezetni a 36-dik lépésig, gyakorlatilag hiba nélkül. Úgy vertem meg, hogy nem engedtem, hogy kibontakozzanak a figurái. Gúzsba kötöttem, tehát nagyon erős nyomást tudtam gyakorolni az állására az egész parti alatt. Aztán volt egy finom lépés is, ami egy hosszú lépés volt egy nagyon konkrét állásban, amivel még jobban korlátoztam a figuráinak a mozgását. Egy kis csöndes lépés volt, ami teljesen egyértelművé tette, hogy jó, akkor vége, akkor most már nincs esélye. Sok apróság tette össze, de főleg az, hogy nagyon egységes játszma volt úgy, hogy sok anyagi áldozatot hoztam a játszmában, tehát majdnem tökéletes parti volt.
Márk: Vagyis azért, mert ez a legtökéletesebb játszmája.
Polgár Judit: Igen, meg kimagasló játékos ellen volt. Volt még olyan, hogy más ellen is játszottam tökéletes partit, csak ő nem volt Anand. Ők gyengébb kaliberű játékosok voltak.
Márk: Önnek ki a kedvenc sakkozója?
Polgár Judit: Egyet nem tudok mondani. Sok nagyon nagyon jó játékos van, akiknek a játszmáin érzem, hogy nagyon jók.
Márk: Tud mondani mondjuk hármat?
Polgár Judit: Kramnyik, Kaszparov, mondjuk ő régebbi. Carlsen is, de vannak még a sorban. Vannak olyan játékosok, akik vagy bizonyos periódusokban voltak fantasztikusak vagy még most is egy-egy játszmában néha fantasztikusak, tehát úgy érezni, hogy nagyon jókat lépnek.
Márk: Ön személyesen ismerte Bobby Fischert, egykori amerikai sakkvilágbajnokot, aki élt is Magyarországon. Ön hogyan viszonyult hozzá és milyen embernek tartotta? (2008. januárjában hunyt el.)
Polgár Judit: Furcsa volt. 1993-ban ismertem meg, de még nem voltam 17 éves, amikor találkoztam vele. Zsófi nővéremmel és a szüleimmel mentünk le vidékre vele találkozni. Nagy dolog volt, mert a Fischer egy történelmi figura volt, és hát Fischer az Fischer. Az ő játszmáin nőttem fel, elemeztem a játszmáit. Aztán eltűnt. Nem olyan ember volt, akit bárhol lehetett látni, nem olyan, mintha most nem találkozom Carlsennel, mert máshol él, hanem ő olyan volt, mint aki eltűnt a Föld színéről, senki előtt nem mutatkozott. Igaz, akkor visszatért, amikor a Szpasszkij-meccset játszotta 1992-ben és azután volt, hogy találkoztunk. Gyerekes volt. Nagyon magas, óriási ember volt, nagydarab, hatalmas lába volt, imádott enni, mindent felfalt a hűtőből. Amikor elkezdtünk mindennap találkozni, mert később átjött Budapestre, a nyaralónkban is volt, meg itt is sokat találkoztunk, természetes lett az, hogy látjuk. Nem igazán sakkozott velünk, inkább a régi rögeszméit mesélte el, de szeretett nevetni, humoros volt, de sajnos egy kicsit őrült volt. Üldözési mániás volt, és voltak bizonyos dolgok, amiket nem bírt. Akár a zsidó emberekről, akár az oroszokról volt szó, az amerikaiakat se szerette, megvoltak a fix ideái, és ettől nem tágított. És ezek elég kellemetlenek voltak, nyilvánvaló, hogy miért.
Márk: De ez nem jelentett túl nagy problémát, tehát, hogy ő erősen antiszemita, és hímsoviniszta volt? Én elolvastam a róla szóló könyvet, ami még ehhez hasonló és még durvább dolgokat említ.
Polgár Judit: Hát igen. Nagyon durva elképzelései voltak, csak mi nem vettük azokat komolyan, mivel nem lehetett komolyan venni. Nem volt agresszív, nem úgy mondta a prédikációit, hogy méreggel és ilyen gonosz arccal, hanem úgy nevetgélt, és mosolygott és ezért nem volt nagy súlya. És akkor mindig úgy beszélgettünk, hogy hát igen, mi is egy zsidó család vagyunk. Ja, hát az más! - mondta. Akkor pedig ezek teljesen súlytalanná váltak a beszélgetés során, vagy az, hogy az oroszokat nem szerette. Akkor mesélte el, hogy a könyvét ellopták, kiadták és nem fizettek neki stb. Nem volt erős súlya, de természetesen, amikor az ember látta, hogy a sajtótájékoztatón, vagy a rádióban milyen méreggel és milyen indulattal kommunikált, az azért már egy sokkal negatívabb és sokkal rosszabb érzés volt. Utólag nekem is furcsa, hogy ennyi időt töltött el nálunk.
Márk: Beszéljünk most egy másik sakkozóról. Mi a véleménye Kaszparovról, és arról, hogy ő politikus lett?
Polgár Judit: Nagyon sajnáltam, mert kiváló sakkozó volt és szerintem korán hagyta abba a sakkot, de ez mindenkinek a saját döntése. Nyilván neki nehéz volt megtartani ezt a szintet, és ez volt a problémája, mert ő egy nyertes típus és nem tudja elviselni, ha nem nyer. A politika őt mindig érdekelte, de hogy ilyen aktívan elment, azon meglepődtem. Én nem is értettem, hogy miért csinálta, de biztos megvannak az okai. Most egy kicsit kijjebb ment, mert elég veszélyes zónára tévedt Putyinnal kapcsolatban, úgyhogy most a sakkpolitikában van benne. A FIDE-nek, a nemzetközi sakkszövetségnek az elnöke szeretne lenni. 2014-ben lesz a választás.
Márk: Nagy veszteség volt, hogy elment?
Polgár Judit: Abszolút űr keletkezett a sakkban. Ő nemcsak világbajnok volt hosszú éveken keresztül, hanem egy egészen speciális egyéniség. Itt volt Magyarországon 2013-ban a sakkfesztiválunkon. Ha megjelenik a teremben, akkor azt érezni.
Márk: Azt is olvastam, hogy ön szerint Kaszparov a modern sakk atyja, aki alapvetően megváltoztatta a játékról kialakult képet. Miért és hogy?
Polgár Judit: Igen, mert ő alapozta meg azt a gondolkodást, hogy a megnyitásra való felkészülés olyan szintre emelkedjen, mint amilyen manapság. Tehát előtte sokkal kevesebb elméletet dolgoztak ki a játékosok. Amikor ő megjelent, ő teljesen abba az irányba ment, hogy az otthoni felkészülés ugyan nem dönti el a játszmát, de nagyon tudja befolyásolni. Az ő felkészülései olyanok voltak, hogy nagyon mélyen, nagyon hosszan, nagyon részletesen ki voltak dolgozva. Már a megnyitásban elkapta a fonalat, és máris ő volt felül a szituációban, ezért sokkal nehezebb volt ellene játszani.
Márk: Ön lett a huszadik század és minden idők legnagyobb női sakkozója. Ez mivel jár?
Polgár Judit: Ez pont ennyivel. Hogy ezt a kitüntetést végül is megkaptam, újságírók szavazata alapján. De nemcsak az újságírók szavazata alapján, hanem az eredményeim hozták magukkal ezt a kifejezést. Egyre több újságíró, szakkommentátor, kollega nevezett így engem, és akkor ez kialakult az évek során, elég egyértelművé vált, hogy annyival jobb vagyok.
Márk: Mondhatjuk, hogy ön a nők egyik élharcosává vált, annak bizonyítékaként, hogy nő és férfi egyenlő, és hogy a férfiak egyáltalán nem jobbak a nőknél. Önnek mit jelent ez? Hogy kezeli ezt? Vagy ez csak úgy van?
Polgár Judit: Az én életemben ez csak úgy van. Mivel kisgyerekkorom óta kezdtem el felnőttekkel és felnőtt férfiakkal játszani, ez úgy beleivódott az életembe. Megmondom őszintén, a mai napig nem értem, hogy miért csak én vagyok ezen a szinten, mivel tényleg hiszem azt, hogy egy nő is lehet a top 10-ben, de a top 200-ban még mindig nincsenek nők. Ez érthetetlen számomra.
Márk: És ilyenfajta felelőssége van, hogy például amikor a médiában megszólal, vagy közönség előtt van, olyankor önre számítanak, sokan megnézik, meghallgatják?
Polgár Judit: Olyan is van. Azt tudom, hogy valahol fontos, hogy mit mondok, milyen véleményem van, mert valahol példakép lettem. Szoktak figyelni, felelőssége van az embernek, de nagyon nem szeretem magamra vállalni azt a nyomást, hogy minden betűt, szót annyira megnézzek. Én az vagyok, aki vagyok, és magamat adom.
Márk: Ön elég komolyan beszállt az oktatásba. Alapítványt hozott létre „Polgár Judit Sakk Alapítvány” néven, melynek célja a sakkot mint oktatási és képességfejlesztési eszközt használni. Valamint írt két könyvet „Sakkjátszótér” és „Sakkjátszótér 2” néven. Erre mi motiválta?
Polgár Judit: Az, hogy a gyermekeim megszülettek, és eljutottak abba a korba, akikek a Sakkjátszóteret írtam. Éppen egy nemzetközi óvodába jártak, a Happy Kids-be. Ott pedig, része lett az oktatásnak a Sakkjátszótér. Így kezdődött a gyerekekkel való sakkoktatás és a sakknevelés. Körülbelül két évvel ezelőtt kezdtük el egy csapat munkájával és nővéremmel, Zsófival, akivel a Sakkjátszóteret elkészítettük, hogy kialakuljon egy olyan program, ami az iskolákba bekerülhet. Egy sokkal komplettebb gondolkodásmódot szeretnénk átadni a gyerekeknek a sakk koordinátarendszerrel, figurákkal és a sakk szabályrendszerén keresztül. Ez nagyon szépen alakul. Van egy sakkpalotánk, vannak figuráink, van sakk-kártyánk, sakkdominónk, sakk-koronánk. Ez egyre jobban bővül, pedagógusokkal dolgozunk együtt, az iskolákban Pilot Projectjeink vannak. Már előtte megelőzőleg elindult, a gyerekek segítettek, tőlük jött a visszajelzés. Igaz a sakkpalota program már sokkal bővebb változat. Itt olyan reményeim vannak, hogy az iskolákban elkezdenek a sakkon keresztül megismerkedni nemcsak a sakkal, a sakk szabályaival meg a játékkal, hanem más dolgokkal is, és a sakk annyira megtetszik nekik, hogy majd kicsit aktívabban is sakkoznak iskola utáni program keretén belül, vagy esetleg annyira megtetszik nekik, hogy versenyezzenek.
Márk: Ha tantárgyként bekerülne a tantervbe, az megfelelne a céljainak?
Polgár Judit: Gyakorlatilag szeptembertől bekerült a tantervbe mint választható tantárgy a sakk, mint képességfejlesztés. Nem tudom, hogy pontosan hány iskola választotta, mert ezt az iskola választhatja, és akkor ott mondják meg, hogy melyik osztályban használják azt a programot. Az lenne az elképzelés, hogy az iskolában ezt a programot használják, és akkor egyre népszerűbb lesz a sakk, de ennek része, hogy hét évvel ezelőtt elkezdtünk egy sakkfesztivált is, és az is nagyon támogatja. Az idén (2013) a sakkpalota meg a pedagógiai nemzetközi konferencia is része volt, és az megtámogatta kicsit ezt az egész sakkpalota programot is.
Márk: A gyerekeit is sakkozónak szánja?
Polgár Judit: Nem. Olivér 9 és fél éves, Hanna 7 és fél. Kicsit sakkozunk, tudják a lépéseket, de leragadtunk ott, mert én nagyon sokat utazom, és amikor van időm velük lenni, akkor nem nagyon sakkozunk. Mást tanulunk vagy játszunk, de játszottak egy pár versenyen is. Ilyen apró, egy-két versenyen, de vegyes lelkesedéssel. Annyira nem kaptak rá a játékra.
Márk: Tehát ők valószínűleg más pályán fognak elhelyezkedni.
Polgár Judit: Minden valószínűséggel igen. Profik biztos, hogy nem lesznek. Ahhoz már túl késő.
Márk: Ön nagyon elfoglalt ember lehet. Egyszerre kétgyerekes anya, amellett a világ legjobb sakkozónője, amit az eredményei továbbra is bizonyítanak. Továbbra is ön a legnagyobb élőpontszámú női játékos a ranglistán. Továbbra is jelen van, elég csak belenézni egy sakkújságba. Hogyan oldja meg, hogy elég jusson idő a családjára is és a munkájára is?
Polgár Judit: Nos, ez a legnehezebb: összeegyeztetni a magánéletet, a családot, a munkát és bizonyos kötelezettségeket. Nehéz. Nehéz és valahol lehetetlen, de az ember folyamatosan próbálkozik és egyensúlyozik. Mivel sok mindent csinálok, ezért néha nagyon nehéz. Sakk-könyvet írok, háromkötetes könyvet, már a második megjelent és a harmadikon dolgozom. A sakkpalota programban is sok tennivalóm van, az alapítvány megalakulása két éve történt meg, tehát ez még gyerekcipőben jár, van a sakkfesztiválunk, amit szervezünk, idén (2013) volt hetedik alkalommal. A Művészetek Palotájában volt. Versenyzem is néha, igaz, egyre kevesebbet. Nagyon nehéz. Biztos vagyok benne, hogy hosszabb távon lejjebb kell adnom, ahhoz, hogy jól tudjam érezni magam a bőrömben.
Márk: És ezt hogyan csinálja? Van egyfajta napirendje?
Polgár Judit: Az egyik probléma pont ez, hogy az én életformámnak nincs napirendje. Van napirend, amikor itthon vagyok, másik, amikor külföldön vagyok, de azok is mindig változnak. Ha versenyre megyek, ha játszom, akkor egy kicsit csúszik az órarendem. Nagyságrendileg ugyanaz. Felkelek, reggelizek, készülök, megyek versenyre, a parti után beütöm a gépbe a játszmát, elemzek, készülök, és ez így megy nap mint nap. De amikor itthon vagyok, akkor nem ennyire rutinszerű. Inkább akkor volt szilárd napirend, mikor mindennap edzettem, de most nagyon változó, és talán emiatt is sokkal fárasztóbb. Például az egyik nap 10-kor csinálom azt, amit máskor 4-kor csinálok, az e-mailek pedig mindig jönnek. A technikával is azért nehéz, mert technika, igazából arra volt kitalálva, hogy segítsen nekünk, és gyorsabban tudjunk dolgokat megcsinálni, ám a gyakorlatban ez azzal jár, hogy egyre több munkát generálunk magunknak, és ez nem jó.
Márk: Nekem nincs több kérdésem. Köszönöm.
Polgár Judit: Nagyon szívesen.
Lakatos Márk Róbert
