Mi | Kollégium

Arcok, sztorik – Jubileumi ünnepség a kollégiumban

2012. április 2. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 22:25

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

1971/1972-es tanévben, 40 évvel ezelőtt alapították gimnáziumunk, az Apáczai Gimnázium bentlakásos intézményét, az Apáczai Kollégiumot. Az évforduló okán múlt hétvégén (2012. március 30-31.) kétnapos rendezvénysorozattal próbáltuk megidézni az öregdiákok részvételével az elmúlt évtizedek vidám, s az idő múlása okán vidámmá szelídülő történeteit.

Pénteken az ELTE Jogi Karának dísztermében ünnepélyes megnyitóval indult a programsorozat, ahol a fenntartó, valamint a régi és jelenlegi vezetés tagjai köszöntötték az egybegyűlteket, amiket a kollégium jelenlegi diákjainak komolyzenei előadásai fűszereztek. Ezután a régi és a jelenlegi kollégistákat a kollégiumban láttuk vendégül, ahol az első szint folyosóján régi tablókból, naplókból és montázsokból összeállított kiállításon keresztül nosztalgiázhattak az öregdiákok, míg a klubszobában szendvicsek és üdítő társaságában frissíthették fel magukat. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy minden évtized képviseltette magát, és még nagyobb örömmel vettük tudomásul az önszerveződés jelenségét az eseményen.


Képgaléria

A rendezvényre ellátogató régi kollégisták szinte mindegyikének egyik kedvenc elfoglaltsága annak felkutatása volt, hogy a maga korában milyen rossz fát tett a tűzre. A fiúkollégium folyosójának bokszai egész szombaton nevetéstől zengtek; az öregdiákok saját és ismerőseikről szóló naplóbejegyzések alapján idézték fel a régi történeteket, embereket és arcokat. A nosztalgiázáshoz próbált segítséget nyújtani a régi kollégistákkal készített interjúkból álló kisfilm, amelyet a két nap során több alkalommal is nagy sikerrel vetítettünk. A film végleges verziója DVD-n továbbra is megrendelhető az apaczaipalyazat@gmail.com címen 500 Ft-os összegért, amellyel a kollégiumot támogatják.

Szombaton délelőtt a tornaterem is életre kelt: a 2005-ben érettségizett évfolyam négy tagja is felvette a sportcipőt és meglehetős sikerrel szállt szembe a mostani kollégistákkal a foci, a kosárlabda és a röplabda terepén. Néhány program végül érdeklődés hiányában nem került megrendezésre, de ad hoc módon szerveződött helyette más. Így alakult például a kerekasztal-beszélgetés sorsa is, ami a felvetett konkrét tematika mentén folytatott párbeszéd helyett általános adomázássá és emlékezéssé fajult. A rendezvényen végül több mint százan vettek részt. Ezúton is köszönjük az öregdiákok támogató adományait!

Kriston Attila












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

2024. február 13.

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.

Fülöp Benjámin a New York-i Carnegie Hall színpadán

2024. január 10.

A két ünnep között, 2023. december 28-án a New York-i Carnegie Hallban rendezték meg az American Protégé International Piano and Strings Competiton nemzetközi zenei verseny gálahangversenyét, amelyen fellépett Fülöp Benjámin iskolánk végzős, természettudományi tagozatos tanulója.

Tanulmányi ösztöndíj

2023. október 9.

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2022/2023. tanévben a gimnázium diákjai voltak.

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

2023. február 2.

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.

Őszi túra a Gerecsében

2022. november 21.

2022. november 3-án az Apáczai Túrakör tagjaival a Gerecsében jártunk.