Mi | Felhívás

Roma/Nem-roma – honnan a gyűlölet?

2010. április 20. | utolsó módosítás: 2020. szeptember 26., 02:35

× Ez a cikkünk több mint fél éve lett elhelyezve az oldalon. A tartalma azóta elavulhatott!

Egy különleges eseményre szeretném felhívni a figyelmet. Április 22-én, csütörtökön 16 órától színházi előadást szerveződik az Apáczai színháztermébe. Az előadás címe: „Roma/Nem-roma – honnan a gyűlölet?”. Az előadást a szervezőkkel való kötetlen beszélgetés követné.

Nagyon fontos kezdeményezésnek tartom ezt a programot, és szeretnék megkérni mindenkit, hogy lelkesítse diákjait – nagyon fontos lenne, hogy diákjaink kíváncsiak legyenek ilyen típusú programokra is, és minél többen eljöjjenek a színházterembe jövő hét csütörtökön; ritka alkalom, hogy hasonló programnak adhatunk otthont. Ráadásul az előadásban Őri Bence 10.C-s diákunk is részt vesz.

Valószínűleg a Tiszta Szívvel honlapján fórumot is nyitunk a témának és az eseménynek, ahol a diákok megoszthatnák egymással véleményüket a témáról, majd az előadásról is.

A szervezők a következő rövid szöveget küldték át, ami majd a plakátokon is rajta lesz:

„Roma/Nem-roma – honnan a gyűlölet?
A PanoDráma három napos rasszizmus elleni fesztiválja keretében 2010 márciusában Feuer Yvette színész-pedagógus a cigánygyűlölet témáját dolgozta fel roma és nem roma fiatalokkal egyhetes intenzív műhelymunka formájában. Az ebből születő drámapedagógia előadást középiskolákban adjuk elő. Az előadás után beszélgetni szeretnénk a közönséggel, mert kíváncsiak vagyunk a Ti gondolataitokra és élményeitekre is, és mert azt gondoljuk, fontos elindítani a társadalmi párbeszédet.”

Hubai Kata












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

2024. február 13.

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.

Fülöp Benjámin a New York-i Carnegie Hall színpadán

2024. január 10.

A két ünnep között, 2023. december 28-án a New York-i Carnegie Hallban rendezték meg az American Protégé International Piano and Strings Competiton nemzetközi zenei verseny gálahangversenyét, amelyen fellépett Fülöp Benjámin iskolánk végzős, természettudományi tagozatos tanulója.

Tanulmányi ösztöndíj

2023. október 9.

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2022/2023. tanévben a gimnázium diákjai voltak.

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

2023. február 2.

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.

Őszi túra a Gerecsében

2022. november 21.

2022. november 3-án az Apáczai Túrakör tagjaival a Gerecsében jártunk.