Archívum

1103 darab

2024. április 18. | Továbbtanulás

Semmiből született csodák – A mesterséges intelligenciától a soft skilleken át a kibervédelemig

Az ELTE Informatikai Kar idén is színes programmal várja az informatika iránt érdeklődő középiskolás lányokat.

2024. március 14. | Külső pályázatok

Generációk egymás közt – versíró pályázatot hirdet a Starbucks

Generációk egymás közt – mi jut eszedbe erről a témáról? Mondd el versben és oszd meg a nyilvánossággal!

2024. március 11. | Aktuális témák

Az ART-napok első napja

A három ELTE gyakorló gimnázium közös rendezvénysorozata az ART-napok. Az első nap eseményei az Apáczaiban zajlottak.

2024. február 27. | Aktuális témák

Márciustól robotika szakkör indul az ELTE Informatikai Karán

Az ingyenes szakkörre 7-10. osztályos tanulók jelentkezését várják.

2024. február 13. | Pályázatok

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.

2024. február 8. | Továbbtanulás

Nyílt nap a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán

2024. március 1-jén 14 órától ismét lehetősége nyílik a felsőbb éves diákoknak ellátogatni a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre egy különleges bemutatóra.

2024. február 5. | Aktuális témák

Ilyen volt a szalagavató bál

A 2024-es szalagavató szerintem a teljes végzős évfolyam egyik legmeghatározóbb eseménye. Én a D osztályba járok, és szerintem sokunk nevében mondhatom, hogy igazán megkoronáztuk ezt a majdnem 6 évet. Csodálatos este van mögöttünk!

2024. január 28. | Aktuális témák

Szalagavató bál 2024

Képek szöveg nélkül.

2024. január 23. | Továbbtanulás

Január 26.: Nyílt Nap az ELTE Informatika Karán

2024. január 26-án a felvételi döntés előtt álló középiskolások, illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók részére az ELTE Informatikai Kar Nyílt Napot tart.

2024. január 12. | Túra

Túrák a téli szünetben

A Túrakör tagjaival a téli szünetben két hegység legmagasabb csúcsát is meghódítottuk.

2024. január 10. | Zene

Fülöp Benjámin a New York-i Carnegie Hall színpadán

A két ünnep között, 2023. december 28-án a New York-i Carnegie Hallban rendezték meg az American Protégé International Piano and Strings Competiton nemzetközi zenei verseny gálahangversenyét, amelyen fellépett Fülöp Benjámin iskolánk végzős, természettudományi tagozatos tanulója.

2023. december 29. | Aktuális témák

Ilyen volt 2023

Képekben 2023.

2023. december 14. | Aktuális témák

Arany a 4forEurope csapatversenyről

Immáron sokadjára szervezte meg az Európai Parlament Magyarországi Képviselete a 4forEurope csapatversenyt, melyen idén iskolánk csapata az első helyen végzett.

2023. október 27. | Aktuális témák

„Nem tudjátok sem a napot, sem az órát”

Az éberségre figyelmeztető mondat Máté evangéliumában szerepel az Újszövetségben.

2023. október 25. | Továbbtanulás

Újra személyes jelenléttel tart nyílt napot az ELTE Informatikai Kara

2023. október 27-én a felvételi döntés előtt álló középiskolások, illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók részére az ELTE Informatikai Kar hosszú idő után újra személyes jelenléttel tart nyílt napot.

2023. október 23. | Aktuális témák

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztünk

2023. október 20-án a Fiumei Úti Sírkertben tartottuk meg az iskolai megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A 10.A osztály diákjai által rendezett műsor keretében – különböző vetélkedők mellett – többek között a pesti srácok Corvin közben vívott harcairól, a vidéki sortüzek polgári áldozatairól is szó volt, emellett a parcellában nyugvó Gérecz Attila és Szeles Erika Kornélia életútjának felidézésével emlékeztünk meg '56-ról.

2023. október 9. | Pályázatok

Tanulmányi ösztöndíj

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2022/2023. tanévben a gimnázium diákjai voltak.

2023. augusztus 15. | Aktuális témák

Ebédrendelési tájékoztató 2023/2024

A 2023/2024-es tanévben menzán ebédelők figyelmébe.

2023. június 6. | Aktuális témák

Terepgyakorlat 2023

A terepgyakorlat négy napja során bejártuk Európa legnagyobb földalatti kanyonját a Szlovén-karszton a Škocjan-barlangban, majd az Adriai-tenger északi partvidékét Gradótól (Olaszország) Portorožig (Szlovénia).

2023. május 17. | Aktuális témák

Beszámoló a 2023. évi Szilárd Leó országos Fizikaverseny döntőjéről

Idén is sikeresen térhetett vissza az apáczais csapat a Pakson rendezett XXVI. Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjéről.

2023. április 13. | Aktuális témák

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja – április 16.

„14 napi élelmet, továbbá legfeljebb 50 kg-os poggyászt, amelyben az ágyneműk, takarók, matracok súlya is benne foglaltatnak, vihetnek magukkal. Pénzt, ékszereket, arany- és más értéktárgyakat nem.”

2023. március 31. | Aktuális témák

Az Apáczai Támogatói Bál nyitóbeszéde

Az Apáczai Támogatói Bál 2023. március 25-én került megrendezésre, ahol Szilágyi Zsófiától hangzott el a bált megnyitó beszéd. A fotókat Veres Regina készítette.

2023. március 9. | Továbbtanulás

Betekintés a polimertechnika tanszék kulisszái mögé

Nagy szeretettel hívjuk a diákokat a Műegyetem Támogatói és Baráti Köre Egyesület programjára, melyet 2023. április 3-án tartunk a BME kampuszán.

2023. február 24. | Aktuális témák

C. F.

C. F. – írta a nevéhez Mindszenty József esztergomi érsek, amikor aláírta az első vallomásait az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) börtönében 1948 végén. Amikor Rákosi Mátyás megkérdezte Péter Gábort, hogy tudja-e, mit is jelent ez, az ÁVH vezetője annyit válaszolt: „valami vallási marhaság”. Rákosi azonban tudta, hogy a C. F. a „coactus feci” rövidítése, vagyis „kényszerből tettem, kényszer hatása alatt tettem”. Mindszenty visszaemlékezéséből ismerjük, hogy amikor a kihallgatását levezénylő ávósok rájöttek a rövidítés valódi jelentésére, agyba-főbe verték őt.

2023. február 20. | Külső pályázatok

Vissza a természethez! – versíró pályázatot hirdet a Starbucks

Vissza a természethez! – mi jut eszedbe a természetről? Mondd el versben és oszd meg a nyilvánossággal!

2023. február 3. | Aktuális témák

2,8 milliárdból fejleszti gyakorlóiskoláit az ELTE

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem összesen 2,8 milliárd forintos EFOP-támogatást nyert el az öt budapesti és egy szombathelyi gyakorlóiskolájának fejlesztésére – jelentette be az egyetem rektora és kancellárja a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban tartott projektnyitó ünnepségen. Az ELTE ezen támogatási összeggel a pályázó egyetemek között a legnagyobb összeget nyerte el.

2023. február 2. | Pályázatok

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és szociális problémák megoldására is irányul.

2023. február 1. | Sí

A sítáborból szeretettel

Képek szöveg nélkül.

2023. január 18. | Korcsolya

Zhang Boglárka háromszoros országos bajnok

Zhang Boglárka (7.C) több aranyérmet is szerzett a jégen az utóbbi hónapokban, ezek közül arról a kettőről szeretnénk beszámolni, melyekre a leginkább büszke.

2023. január 16. | Továbbtanulás

Ugródeszka a csúcstechnológia világába – Online Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán

2023. január 20-án a felvételi döntés előtt álló középiskolások illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók részére az ELTE Informatikai Kar Online Nyílt Napot tart.

2022. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2022

Képekben 2022.

2022. december 22. | Aktuális témák

Karácsonyi zenekavalkád az Apáczaival a YouTube-on

2022. november 29-én került megrendezésre az adventi koncert. A gyerekek magas színvonalú szólóprodukcióit, valamint a tanári és diákkórus műsorát óriási vastaps kísérte a Magna Aulában.

2022. december 15. | Aktuális témák

Miniterepgyakorlat

A 2022-es évi miniterepgyakorlatot az Apáthy-szikla és a Kecske-hegy között tettük meg a bioszfaktosok részvételével, Gál Ildikó és Sebőné Bagdi Ágnes tanárnők vezetésével.

2022. november 21. | Kirándulások

Őszi túra a Gerecsében

2022. november 3-án az Apáczai Túrakör tagjaival a Gerecsében jártunk.

2022. november 15. | Továbbtanulás

Szeretnél Amerika legjobb magániskoláinak egyikében tanulni?

Az ASSIST egy amerikai egyesült államokbeli székhelyű nonprofit szervezet, amely a tehetséges, több nyelvet beszélő diákoknak biztosít amerikai magániskolákba ösztöndíjat.

2022. november 10. | Továbbtanulás

Online Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán

2022. november 18-án a felvételi döntés előtt álló középiskolások, illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók részére az ELTE Informatikai Kar Online Nyílt Napot tart.

2022. október 29. | Aktuális témák

Pamela Anderson Band Halloween Show

A Pamela Anderson Band 2022. október 28-i koncertje képekben.

2022. október 17. | Aktuális témák

Pénteken emlékezünk meg október 23-ról

2022. október 21-én ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc ismert és ismeretlen hőseit. Az idei tanévben egy-két fontosabb fővárosi helyszínre ellátogatva emlékezünk meg azokról, akik közül nem kevesen életüket is feláldozták a nemzetért, a hazáért.

2022. szeptember 25. | Kirándulások

Kirándulás Szlovákiába

A 12.B osztály – pár diákkal kiegészülve – a tavalyi tanév végén ötnapos felvidéki osztálykirándulásra utazott. Az utat Bethlen Gábor Zrt. Határtalanul! pályázata, valamint a járvány miatti másfél éves tilalmak és lezárások enyhítése tette lehetővé. A mindig elhalasztott kirándulást már igen vártuk, hisz sokat készültünk rá, még a tiztedikes földrajz, majd a tizenegyedikes magyarórákon is.

2022. szeptember 13. | Tájékoztatók

Átvétel az Apáczaiba más iskolából

Friss tájékoztató az átvétel feltételeiről.

2022. augusztus 29. | Aktuális témák

Nemzetközi Kémiai Torna

2022. augusztus 16. és 21. között Budapesten került megrendezésre az 5. Nemzetközi Kémiai Torna. A versenyen a Hungarian Team Red csapatkapitányaként vett részt Saracco Lucio, 12.C osztályos tanulónk.

2022. augusztus 15. | Aktuális témák

Ebédrendelési tájékoztató 2022/2023

A 2022/2023-as tanévben menzán ebédelők figyelmébe.

2022. június 17. | Aktuális témák

Az aranyos Zsigri tanár úr

Zsigri Ferenc tanár urat 2021-ben az ELTE Szenátusa aranyoklevéllel jutalmazta. Sajnos a Covid miatt csak idén került sor az oklevél átadására.

2022. június 9. | Pályázatok

Tanulmányi ösztöndíj

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2021/2022. tanévben a gimnázium diákjai voltak.

2022. május 4. | Aktuális témák

Beszámoló a Szilárd Leó Országos Atomfizika verseny döntőjéről

A Szilárd Leó Országos Atomfizika verseny paksi döntőjéről sikeresen tért vissza az apáczais csapat.

2022. április 30. | Aktuális témák

Ács tanár úr is siratja a múltat

Kép szöveg nélkül.

2022. április 30. | Aktuális témák

Elballagtak

Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Laknerné Kurucz Zsuzsanna és Tivolt Tímea, a B osztály dr. Ács Zoltán, a C osztály dr. Nagy-Varga Zsolt, a D osztály Tillmann Mónika vezetésével.

2022. április 27. | Kollégium

Fél évszázados a kollégiumunk – programfüzettel frissítve

Az idén 50 éves kollégiumunk az 1971/1972-es tanévben nyitotta meg kapuit. A fél évszázados jubileum kapcsán ünnepséget tartunk a gimnáziumban.

2022. április 12. | Aktuális témák

Beszámoló a XLV. országos disputabajnokságról

A hétvégén Pécsett zajlott a XLV. országos disputabajnokság, ahol ismét nagy sikereket értek el az apáczais csapatok.

2022. február 14. | Aktuális témák

Sportest UV-fényben

Miközben az iskolában egymást érik a diákok által szervezett közösségi programok, az ember azt gondolná, már igazán új dologgal nehéz előrukkolni. Ezt meghazudtolva szervezett az Apáczai Demokrata Párt egy olyan sportestet, ahol UV-lámpákkal világították meg a tornatermeket.

2022. január 31. | Pályázatok

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és – az Alapítvány az Apáczai Gimnáziumért szervezettel való egyesülés miatt – immár szociális problémák megoldására is irányul.

2022. január 30. | Aktuális témák

Szalagavató bál 2022

Képek szöveg nélkül.

2022. január 25. | Továbbtanulás

Online Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán

2022. január 28-án a felvételi döntés előtt álló középiskolások, illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók az ELTE Informatikai Kar Nyílt napján tájékozódhatnak a választható képzésekről, az ipari együttműködő partnerekről, kutatásokról, az ösztöndíj-lehetőségekről, megismerkedhetnek az oktatókkal, érdekes előadásokon vehetnek részt, illetve bepillanthatnak a hallgatói élet kulisszái mögé.

2021. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2021

Képekben 2021.

2021. december 26. | Kirándulások

A túrakörösök a téli Börzsönyből kívánnak boldog karácsonyt

Képek szöveg nélkül.

2021. december 9. | Tánc

Parti Boglárka sikere

Parti Boglárka (9.C) Ukrajnában az Akrobatikus Rock and Roll Világbajnokságon az aranyérmes csapat tagja volt. (1 videó.)

2021. november 21. | Továbbtanulás

Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kara idén online formában rendezi meg felvételi nyílt napját 2021. november 26-án, ahol minden eddiginél több programmal várják a pályaválasztás, felvételi előtt álló diákokat.

2021. november 5. | Aktuális témák

A jó tanár holta után is tanít – megemlékezés Szablyár Ferenc tanár úrról

Megemlékezés 2021. november 16-án délután fél 6-kor az Apáczaiban.

2021. szeptember 20. | Aktuális témák

Könyvfonal

Az idei tanévben is folytatódik a második nyelvi szakcsoport szuper kezdeményezésére indult könyvklub, a Könyvfonal.

2021. augusztus 27. | Aktuális témák

Siker a Nemzetközi Kémiai Tornán

2021. augusztus 20. és 25. között rendezték meg a 4. Nemzetközi Kémiai Tornát, a bizonytalan helyzet miatt online formátumban.

2021. augusztus 13. | Aktuális témák

Ebédrendelési tájékoztató 2021/2022 (frissítve)

A 2021/2022-es tanévben menzán ebédelők figyelmébe.

2021. augusztus 5. | Aktuális témák

Disputatábor Agárdon

Idén, egy hosszabb kihagyás után, újra megrendezésre került a disputatábor, ezúttal Agárdon. Ezen nagyjából 20 másik apáczais társaságában vettünk részt mi ketten (Barankai Márton és Beke Marcell), illetve egy-két külsős diák is velünk tarthatott. A rövidke négynapos tábor minden napján volt program bőven, de azért a pihenésre is jutott idő.

2021. június 17. | Aktuális témák

Évzáró

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium tanévzáró műsora 2021. június 17-én.

2021. június 3. | Pályázatok

Tanulmányi ösztöndíj

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány kuratóriuma pályázatot ír ki tanulmányi ösztöndíjra azon tanulók számára, akik a 2020/2021. tanévben a gimnázium diákjai voltak.

2019. április 23. | Kirándulások

Hetedikesek Erdélyben

A Határtalanul!-program keretében 2019-ben mindkét hetedik osztályunk eljuthatott Erdélybe, ahol földrajztanáraik és osztályfőnökeik kíséretében mindkét csoport hatnapos kiránduláson vettek részt. Élménybeszámolóikból közülünk részleteket.

2021. április 30. | Aktuális témák

A végzős évfolyam idei díjazottjai

Szép hagyománya iskolánknak, hogy a ballagási ünnepségen kerülnek átadásra a végzősök díjai. Az ünnepség idén is elmaradt, de természetesen a díjak ugyanúgy kiosztásra kerülnek.

2021. április 12. | Aktuális témák

Hétvégén tarolt a disputakör

Most hétvégén zajlott az országos vitabajnokság, ahol disputakörünk szinte tarolt. Tóth László beszámolóját olvashatjátok.

2019. június 19. | Kirándulások

Kárpátalján jártunk

Iskolánk tantestülete 2019. június 13. és 16. között kárpátaljai kiránduláson vett részt Csiszár Gábor tanár úr szervezésében. A program kiváló „tantestület-építőnek” bizonyult, hiszen a közösen töltött estéket, a beszélgetéseket, a társasjátékokat mindannyian nagyon csíptük – s nem csak a szúnyogok minket.

2021. március 12. | Aktuális témák

Megemlékezés március 15-ről

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium megemlékező műsora, melyet a 11.B humán tagozata készített.

2021. február 25. | Aktuális témák

100 millió áldozat

Február 25-én a kommunista diktatúra áldozataira emlékezünk.

2021. február 12. | Továbbtanulás

Építőművész Pécsett

Egykori apáczais diákként, s a Pécsi Tudományegyetem Kari Nagyköveteként szeretném felhívni a figyelmet az építőművész szakra.

2021. február 1. | Pályázatok

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és – az Alapítvány az Apáczai Gimnáziumért szervezettel való egyesülés miatt – immár szociális problémák megoldására is irányul.

2021. január 25. | Továbbtanulás

Online nyílt nap az ELTE Informatikai Karán

2021. január 28-án (csütörtök) a felvételi döntés előtt álló középiskolások, illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók az ELTE Informatikai Kar Nyílt Napján tájékozódhatnak a választható képzésekről, az ipari együttműködő partnerekről, kutatásokról, a nemzetközi ösztöndíj-lehetőségekről, megismerkedhetnek az oktatókkal, érdekes előadásokon vehetnek részt.

2020. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2020

Képekben 2020.

2020. december 24. | Aktuális témák

Karácsonyi hagyományok és hiedelmek a világ körül

Amennyi ház, annyi szokás – de milyen különleges mítoszok és tradíciók maradtak fenn a karácsonyi időszakot illetően?

2020. november 30. | Továbbtanulás

Kitárja kapuit az ELTE Informatikai Kar

Számos érdekes informatikai programmal várja az Online Nyílt nap iránt érdeklődőket az ELTE Informatikai Kar.

2020. november 16. | Aktuális témák

Gyermekvédelmis segítségnyújtás a járvány idejére

Ismét olyan élethelyzetbe kerültünk, ahol a felmerülő problémákra továbbra sincsenek még kész válaszaink. Talán az alábbiak néhány támpontot adhatnak, így megosztjuk ismét az alábbi tájékoztatót.

2020. október 8. | Pályázatok

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat tanulmányok, közösségi programok támogatására és – az Alapítvány az Apáczai Gimnáziumért szervezettel való egyesülés miatt – immár szociális problémák megoldására is irányul.

2020. szeptember 16. | Aktuális témák

Ebédrendelési tudnivalók

A 2020/2021-es tanévben menzán ebédelők figyelmébe.

2020. augusztus 15. | Aktuális témák

Ebédrendelési tudnivalók (frissítve)

A 2020/2021-es tanévben menzán ebédelők figyelmébe.

2020. június 29. | Aktuális témák

Elhunyt Karakas Gábor (frissítve)

Néhány nappal 87. születésnapja után elhunyt Karakas Gábor, iskolánk legendás kémiatanára. Karakas tanár úr 1960-tól 1999-ig volt a gimnázium tanára, vezetőtanára és munkaközösség-vezetője.

2020. június 22. | Aktuális témák

Eredmények a TUDOK-ról

Ambrus Barbara a TUDOK konferencián Molekuláris genetika szekcióban különdíjas lett, Simon Vivien pedig első helyezett műszaki tudományok szekcióban.

2020. június 18. | Aktuális témák

Évzáró és karantén flash mob eredményhirdetés

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium tanévzáró műsora 2020. június 18-án.

2020. június 4. | Aktuális témák

Trianon: ami 1918 előtt volt, az történelem, ami utána, az mind velünk van

Éppen ma 100 éve, 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.

2020. április 30. | Aktuális témák

„Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam” avagy A végzős évfolyam idei díjazottjai

Szép hagyománya iskolánknak, hogy a ballagási ünnepségen kerülnek átadásra a végzősök díjai. Az ünnepség idén ugyan elmaradt, de természetesen a díjak ugyanúgy kiosztásra kerülnek.

2020. április 30. | Aktuális témák

Ballagás 2020

Bár idén a ballagás a hagyományos formájában elmaradt, de úgy gondoltuk, az ünnepséget elvisszük az otthonaitokba.

2020. április 17. | Aktuális témák

Érettségik, tanévnaptár-változások, ballagás

Az igazgató úr tájékoztatója olvasható az érettségiről, az előrehozott vizsgákról, a tanévnaptár változásairól és a ballagásról.

2020. április 3. | Aktuális témák

Leköszönt az ID

Földi Teodor nyílt levélben köszöni meg azt az egy évet, amit az ID élén tölthetett. Márciusban lejárt a mandátuma. Az új elnök Csiszár Dóra.

2020. április 2. | Aktuális témák

Készítsetek flash mobot egymástól távol!

Az igazgató úr pénteki videoüzenetében felvetett flash mob-versenyének kiírása.

2020. március 27. | Aktuális témák

Igazgatói üzenet az apáczais diákoknak

Az igazgató úr videóban üzent az összes apáczais diáknak, egy közösségépítő online versenyt hirdetett, bátorította az érettségi előtt álló diákokat.

2020. március 25. | Aktuális témák

Gyermekvédelmis segítségnyújtás a járvány idejére

Olyan élethelyzetbe kerültünk mindannyian, ahol a felmerülő problémákra nincsenek még kész válaszaink. Talán az alábbiak néhány támpontot adhatnak. Fogadják szeretettel.

2020. március 20. | Aktuális témák

Minimalizált nyitvatartás, iskolapszichológus

A jövő héttől fenntartói kérésre a lehető legminimálisabbra szorítjuk a kollégák személyes jelenlétét az épületben.

2020. március 16. | Aktuális témák

Igazgatói tájékoztató az új munkarendről

Olvasható az igazgató úr tájékoztatója a mai nappal bevezetett új munkarendről.

2020. március 15. | Aktuális témák

Taneszközök hazavitele, új munkarend, étkezés lemondása

A 2020. március 14-én este kiadott kormányrendelet értelmében a következő változásokra hívom fel a figyelmüket.

2020. március 13. | Aktuális témák

Tantermen kívüli digitális oktatásra állunk át

A miniszterelnök úr ma esti bejelentése értelmében 2020. március 16-tól (hétfő) tantermen kívüli digitális munkarend lép életbe az egész országban.

2020. március 13. | Aktuális témák

Friss előírások

A mai napon frissült az ELTE Járványügyi Operatív Koordinációs Tanácsának tájékoztatása.

2020. március 12. | Aktuális témák

Hiányzások igazolása járvány idején

Tájékoztató a járvány idejére vonatkozó hiányzásokról és igazolásokról.

2020. március 11. | Aktuális témák

Igazgatói tájékoztató a vészhelyzetről

Az igazgató úr tájékoztatója a szülők számára a mai napon kihirdetett egészségügyi vészhelyzetről.

2020. március 11. | Aktuális témák

Koronavírus – megelőzés

A magyar kormány operatív törzset hozott létre az új koronavírus elleni küzdelem érdekében. Az ő tájékoztatójukat közöljük.

2020. március 5. | Projektmunkák

Járvány, kisfilm, rádiózás, naptár, rekonstrukció és őstörténet – a legjobb projektmunkák

Az Apáczai-nap keretein belül kerültek bemutatásra az elkészült projektmunkák. Íme a legjobbak!

2020. március 4. | Aktuális témák

Apáczai-nap 2020

Képek szöveg nélkül.

2020. február 27. | Projektmunkák

Környezettudatos Sportparty

Szeretsz focizni, vagy imádsz röpizni? Foglalkoztat a környezettudatosság? Ha legalább az egyik válasz igen, akkor a Környezettudatos Sportparty Neked is szól!

2020. február 15. | Aktuális témák

Arany a Dürer Versenyen

2020. február 7. és 9. között került megrendezésre Miskolcon a Dürer Verseny, ahonnan aranyat hozott a Szent István Gimnázium és az Apáczai közös csapata.

2020. február 10. | Pályázatok

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány (frissítve)

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat elsősorban a tanulmányok és a közösségi programok támogatására irányul, szociális problémákra nem kínál megoldást.

2020. február 6. | Sakk

Országos döntőben a sakkozó lányaink

Sulyok Eszter, Molnár Márta és Karsai Luca csapata a döntőben van.

2020. február 3. | Aktuális témák

Szalagavató bál 2020

Képek szöveg nélkül.

2020. január 27. | Aktuális témák

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny eredménye

Elérhetők az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny eredményei.

2020. január 9. | Kirándulások

Az Apáczai Túrakör a fellegekben

Az idei és tavalyi téli túra néhány szóban és rengeteg sok képben.

2020. január 6. | Tudomány

7.D a kémialaborban

A téli szünet előtt a digitális 7.D osztály tanulói beszabadultak a kémialaborba.

2019. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2019 második fele

Képekben 2019 őszi féléve.

2019. december 28. | Aktuális témák

Ilyen volt 2019 első fele

Képekben 2019 tavaszi féléve.

2019. december 20. | Aktuális témák

Karácsonyi koncert a Jogi Kar dísztermében

Karácsonyi koncertünket az utolsó előtti tanítási nap estéjén tartottuk az ELTE Jogi Karának dísztermében. Képek szöveg nélkül.

2019. december 13. | Aktuális témák

Újra téli szünetet indító kosár & röpi derbi az Apáczaiban

2019. december 23-án (hétfő) „reggeltől estig” kosár és röpi derbi lesz a fiútesiben. Nappali rendezvény, nem sportéjszaka.

2019. december 5. | Aktuális témák

Diákvita a Parlamentben

2019. november 20-án a gyermekjogi világnapon iskolánkból 93 diák vett részt a Parlamentben vitán, ahol az okoskukákról vitatkoztunk a UNICEF jóvoltából.

2019. december 3. | Aktuális témák

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny – tájékoztató (frissítve)

Idén az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny lebonyolításában apró részt vállal iskolánk.

2019. december 3. | Aktuális témák

Változás a projektmunkában

A tantestület döntése alapján a következő tanévtől a projektmunkák kötelező helyett pályázati, díjazásos rendszerben dolgozhatók ki.

2019. november 18. | Aktuális témák

Eredmények Marosvásárhelyről

Egy hete zajlott Marosvásárhelyen a 40. disputa bajnokság.

2019. november 18. | Aktuális témák

3. és 4. helyezés a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen

2019. november 5-én és 6-án Szegeden a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen 3 fős csapatok fizika, biológia és kémia feladatok révén mérkőztek meg.

2019. október 22. | Aktuális témák

A mai napon az 1956. október 23. napján kitört forradalom és szabadságharc hőseiről emlékeztünk meg

A megemlékezés keretében a 4. óra alatt egy 30 perces rádióműsort hallgattunk meg az osztálytermekben. A színvonalas műsort Borhegyi Péter tanár úr vezetésével a gimnázium 10.B osztályának tanulói készítették és adták elő. A cikkben lévő galéria október 23-ig még frissül.

2019. október 2. | Aktuális témák

Kozák András és Almási Balázs elnyerte a Richter Gedeon Nyrt. Talentum Alapítvány ösztöndíját

2019. október 2-án ünnepélyes keretek között átadták a Richter Gedeon Talentum Alapítvány ösztöndíjait a Richter Centenáriumi Emléktárban.

2019. szeptember 29. | Továbbtanulás

Várnak a Semmelweis Egyetem Fogorvos­tudományi Karának nyílt napjára

Szeretettel látunk titeket 2019. október 4-én (péntek) a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Oktatási Centrumában karunk nyílt napján.

2019. szeptember 28. | Aktuális témák

Egy nap sztrájk – Stec Kaidi tudósítása a klímasztrájkról

Beszámolót olvashattok a pénteki klímasztrájkról Stec Kaidi Tea tollából.

2019. szeptember 16. | Külső pályázatok

Fotópályázat a BME Építőmérnöki Karán

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara fotópályázatot hirdet.

2019. szeptember 11. | Aktuális témák

Mától nem lehet a Meridiánon lájkolni és megosztani

A mai nappal megszüntettük a Meridián oldalaiba beépített, harmadik féltől származó social plug-inek, mint például a Tetszik vagy Megosztás gombok használatát. Döntésünk alapja az Európai Unió Bíróságának 2019. július 29-i döntése, amelynek következtében a Meridiánnak is felelősséget kellene vállalnia a közösségi oldalak esetleges adatkezelési törvénytelenségei miatt.

2019. szeptember 2. | Aktuális témák

Üdv, Gólyák!

A Gólyáknak szeretnénk röviden bemutatni a Meridiánt, továbbá egy kis segítséget is akarunk nyújtani ahhoz, hogy eligazodjanak a gimnáziumban.

2019. augusztus 25. | Aktuális témák

Abszolút első hely, aranyérem és bronzérem a III. Nemzetközi Kémia Tornán

Lezajlott a III. Nemzetközi Kémia Torna 9 ország részvételével Moszkvában a Lomonoszov Egyetemen. Itt nem egyénileg mérettetik meg magukat a versenyzők, ez egy csapatverseny. A két magyar csapat nagyszerű eredménnyel zárta a versenyt.

2019. augusztus 11. | Aktuális témák

Bronz a világűrből

Kozák András bronzérmet hozott a XIII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiáról. Andrásnak ez már a második olimpiai bronzérme ezen a nyáron.

2019. augusztus 8. | Aktuális témák

Beszámoló az idei sporttáborról (tanári szemmel)

Idén 9. alkalommal szerveztünk sporttábort Tiszainokán Illés Vanda kolléganőmmel. 38 diákkal utaztunk le a Tisza partjára. A társaságban voltak „kicsik” és „nagyok”, öregdiákok. Voltak első „inokázók” és már rutinos sporttáborozók.

2019. július 31. | Aktuális témák

Beszámoló az Álarc mögött tehetséggondozó programról

Az „Álarc mögött” élmény- és alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program célja az volt, hogy olyan tehetséges diákokat fejlesszünk, akik a korábbi években már foglalkoztak szín- és/vagy táncművészettel. Továbbá fontos volt, hogy a programban résztvevőket csoporttá, közösségé formáljuk, a bennük lévő tehetséget minél inkább kibontakoztassuk. A tánc, a mozgás segítségével megtanítsuk nekik testük tudatos használatát a színpadon is.

2019. július 17. | Kézilabda

Ezüstérem született az U17-es Strandkézilabda Európa-bajnokságon

Június végén Lengyelországban került megrendezésre az U17-es Strandkézilabda Európa-bajnokság, ahol a magyar csapat tagjaként iskolánk tanulója, Csákay Botond ezüstérmet szerzett.

2019. május 28. | Aktuális témák

Lovagtábor

Május második hetében zajlott a nyolcadikosoknak szervezett erdei iskola, ahol az évfolyamunk jobban összekovácsolódhatott, illetve középkori témakörű feladatokat végeztünk el. Ilyen volt például a lányoknak a ruhavarrás és a fiúknak a batyukészítés (amiket teljesen saját kezűleg, korhűen készítettünk el), a fakardozások és egy lovagkori előadás, ahol megismerkedhettünk a középkori lovagi fegyverzettel.

2019. május 26. | Aktuális témák

Gyermeknap

„A gyermekeknek biztonságra, védelemre, szeretetre és megbecsülésre van szükségük. Arra, hogy engedjük őket létezni, és gyönyörködjünk abban, ahogy személyiségük kibontakozik. Aki jót akar tenni valaki mással, apró részletekben kell tennie.” – írta William Blake majd kétszáz évvel ezelőtt. Ma sem kell mást tennünk, most is kínálkozik rá lehetőség és alkalom.

2019. május 5. | Aktuális témák

Anyák napi érdekességek

Honnan ered az anyák napja? Kik és mikor vezették be? Mikortól lett nemzeti ünnep, és mikor ünneplik más országokban? Cikkünkből most ezeket te is megtudhatod.

2019. május 4. | Aktuális témák

Elköszöntek a végzősök

2019. május 4-én a négy végzős osztály egy utolsó sétát tett a gimnázium folyosóin.

2019. április 1. | Aktuális témák

Április 1, avagy a bolondok napja

Április bolondjának szokás azt nevezni, akivel április 1-jén a bolondját járatják.

2019. március 31. | Aktuális témák

Demokráciajáték az Országházban

Ebben az évben ismét megrendezésre került a Demokráciajáték nevű parlamenti esemény, ahol középiskolás diákok helyezkedhetnek a képviselők szerepébe.

2019. március 26. | Aktuális témák

„Kimegyek a doberdói harctérre” tanulmányi kirándulás

A Honvédelmi Sportszövetség támogatásának köszönhetően iskolánk 47 tanulója háromnapos kiránduláson vehetett részt 2019. március 23. és 25. között. I. világháborús hadszíntereket kerestünk fel.

2019. március 18. | Aktuális témák

Kimegyek a doberdói harctérre – előkészítő kirándulás

Iskolánk kicsiny, ám lelkes csapata a Honvédelmi Sportszövetség pályázatának keretében 2019. március 13-ától 18-a reggelig Veneto és Trento tartományba ment tanulmányi kirándulásra, melynek főkuszában az I. világháború és a testedzés állt.

2019. március 10. | Aktuális témák

Utazás az első világháború nyomában

Iskolánk jubileumi alapítványa múlt decemberben sikerrel pályázott a Honvédelmi Sportszövetségnél. Nyertes programunk keretében március hónapban két nagyobb utazásra kerül sor, a száz évvel ezelőtt befejeződött első világháború nyomában.

2019. február 18. | Aktuális témák

Képeken a mai egészségnap

A IV. Semmelweis Egészségverseny végzős diákcsapata által szervezett Egészségnap. Képek szöveg nélkül.

2019. február 13. | Aktuális témák

Valentin-nap a Föld különböző országaiban

Ahány kultúra, annyi szokás kötődik a Valentin-nap ünnepléséhez, hiszen számos országban ez a nap arra is szolgál, hogy ne csak szerelmünket, hanem családtagjainkat, rokonainkat is meglepjük, velük is éreztessük, mennyire szeretjük őket. Mai cikkünkben néhány különleges helyet és ünneplési szokást gyűjtöttünk össze erről a különleges (és sokszor megosztó) ünnepről Nektek.

2019. február 11. | Aktuális témák

A szalagavató háttértörténete

A szalagavató bál minden évben egy rendkívül szép, szervezett esemény, azonban azt sokan nem tudják, hogy valójában mennyi készüléssel és kiadással jár. Ebben a cikkünkben ezt szeretnénk Nektek bemutatni.

2019. február 6. | Aktuális témák

Hogyan éltük meg résztvevőként a szalagavatót?

Végzősként immár mi is megélhettük, milyen is valójában a szalagavató a színfalak mögött.

2019. február 3. | Pályázatok

A Föld himnusza

Iskolánk tanulóink számára pályázatot ír ki „A Föld himnusza” címmel egy dal megkomponálására. A benyújtott pályaművek közül a legjobbat gimnáziumunk tanáraiból álló bizottság fogja kiválasztani. A győztes pályázó díjazásban részesül.

2019. január 30. | Pályázatok

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat elsősorban a tanulmányok és a közösségi programok támogatására irányul, szociális problémákra nem kínál megoldást.

2019. január 27. | Aktuális témák

Szalagavató bál 2019

Képek és videók szöveg nélkül.

2018. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2018 második fele

Képekben 2018 őszi féléve.

2018. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2018 első fele

Képekben 2018 tavaszi féléve.

2018. december 23. | Film

Karácsonyi filmajánló

A karácsony, illetve az azzal járó készülődés az év legszebb időszaka. Most összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyek biztosan meghozzák az ünnepi hangulatot. Kellemes mézeskalács falatozós, forró teát kortyolgatós filmezést kívánunk Mindenkinek!

2018. december 20. | Aktuális témák

Karácsonyi szokások a Föld különböző országaiban

Idén is közeleg a karácsony, ami talán a legünnepeltebb néhány napot jelenti az egész világon, legyünk bárhol is ebben az időszakban. Vannak persze hasonlóságok minden országban és családban. Ezek közé tartoznak a készülődés, találkozás a rég nem látott rokonokkal, a szeretetteljes légkör és persze sajnálatos módon a készülés és megfelelési kényszer miatt kialakuló kisebb-nagyobb stressz is. Azonban idén úgy gondoltuk, hogy talán a megszokott karácsonyi témák helyett érdekes lehetne azt egy cikkben összeszedni, hogy mégis miképpen töltik ezt a csodás, szeretett ünnepet a világ más országaiban.

2018. december 17. | Aktuális témák

Karácsonyi koncert a Jogi Kar dísztermében

Karácsonyi koncertünket az utolsó hétfői tanítási nap estéjén tartottuk az ELTE Jogi Karának dísztermében. Képek szöveg nélkül.

2018. december 9. | Aktuális témák

Téli szünet indító kosár & röpi derbi az Apáczaiban (másodjára frissítve)

2018. december 20-án (csütörtök), a téli szünet első napján kosár és röpi derbi lesz a leánytesiben (ezúttal nappal, nem éjszaka).

2018. december 6. | Aktuális témák

Karácsonyi vásár Budapesten

A karácsonyi vásárt 1998 óta a Vörösmarty téren tartják meg. Évek óta Európa 10 legjobbja közé sorolt vásár, mely szezononként 800 ezer látogatót vonz el Budapestre. Rendszerint november elejétől december végéig látogatható.

2018. november 26. | Aktuális témák

Paks

Egy mindenre elszánt, bátor 40 fős csapattal vágtunk neki a kalandos útnak. Vezetőink ZSIGRI FERENC tanár úr és SZEGEDY-MASZÁK ANNA tanárnő volt, akik mindvégig csak emelték az esemény színvonalát.

2018. november 5. | Aktuális témák

Tábla, tabló, emléktábla – Emlékezés az elhunyt apáczaisokra

Halottak napi megemlékezésünket 2018. október 26-án tartottuk. Bernátné Vámosi Judit gondolatait olvashatjátok.

2018. november 3. | Aktuális témák

Szavazz az év közösségi kezdeményezésére!

A Járókelő egy közterületi hibabejelentő portál, ami 2012 óta működik Budapesten. Azóta nem csak itt, de az ország 19 másik városában is azon dolgozunk, hogy egy zöldebb, élhetőbb környezetet teremtsünk. A felhasználók bejelentéseit mi, önkéntesek juttatjuk el az illetékes szervhez, akiknek válasza is megjelenik majd az oldalon, így az egész megoldási folyamat nyilvánosan követhető mindenki számára. Szavazatoddal most nagyban segítheted a munkánkat!

2018. október 31. | Aktuális témák

Töklámpások

Képek szöveg nélkül.

2018. október 28. | Továbbtanulás

Nyílt Nap az Építőmérnöki Karon

A BME Építőmérnöki Kara idén is szeretettel várja az érdeklődőket önálló Kari Nyílt Napjára 2018. november 10-én. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

2018. október 24. | Aktuális témák

Vendégünk Mezei Márk

A beszélgetés mindkét résztvevője az Apáczaiban végzett, osztálytársak és padtársak voltak. Most, mint a regény írója és a kötet szerkesztője ülnek majd egymás mellett. Az Utolsó szombat Mezei Márk első regénye.

2018. október 19. | Aktuális témák

A 2018-as gólyaavató

Az Apáczaiban több éves hagyománynak örvend a minden évben ősszel megrendezésre kerülő gólyaavató. Az esemény célja, hogy az újonnan érkező diákok jobban feloldódjanak, beilleszkedjenek és ismerkedjenek más diákokkal. Úgy gondoljuk, hogy ez idén is sikeresnek bizonyult. Ennek a gólyák körében is utánajártunk és kisebb interjúk keretében kiderítettük, kinek hogy telt és milyen hangulatban az idei gólyaavató.

2018. október 17. | Aktuális témák

7.D-s osztályvélemények a gólyaavatóról

Rendhagyó időpontban, múlt szombaton volt az idei gólyaavató. A látott képekből és videókból azt lehet leszűrni, hogy fantasztikusan nagy buli volt. Erről a napról itt van a 7.D-sek véleménye, olvassátok őket szeretettel!

2018. október 15. | Színház

Ketrec

Programajánló: 2018. december 7. (péntek) 19 óra, Marczibányi téri Művelődési Központ.

2018. október 14. | Aktuális témák

A szombati ID-napról

Országszerte tanítás volt szombaton az iskolákban, az Apáczaiban azonban az ID (Iskolai Diákönkormányzat) szervezésében sokféle program közül válogathattunk. Volt közöttük tudományos, idegen nyelvű és sportprogram is. Jómagam egy rock and roll gyorstalpalón és egy hírekről, médiáról szóló beszélgetésen vettem részt.

2018. október 14. | Aktuális témák

Képekben a gólyaavató

Képek szöveg nélkül.

2018. október 13. | Aktuális témák

Képekben az ID-nap

Képek szöveg nélkül.

2018. szeptember 18. | Közösségi szolgálat

Segíts oktatással – legyél Te is E-tanodás!

Az E-tanodában új ismeretségek köttetnek, barátságok szövődnek, miközben megosztjuk egymással azt, amit tudunk. Gimnazista mentorok skype-on segítenek egy-egy tantárgyból hátrányos helyzetű diákoknak, digitális tananyagokat fejlesztenek, megismerik saját képességeiket, felfedezik a bennük rejlő tanárt személyes találkozók és virtuális tanórák sorozatán keresztül.

2018. szeptember 13. | Aktuális témák

Családi sportnap Tiszainokáért

A tiszainokai nyári táborunk támogatásáért szervezett rendhagyó családi sportnapra szeretnénk minden kedves érdeklődőt meginvitálni.

2018. szeptember 2. | Aktuális témák

Üdv, Gólyák!

A Gólyáknak szeretnénk röviden bemutatni a Meridiánt, továbbá egy kis segítséget is akarunk nyújtani ahhoz, hogy eligazodjanak a gimnáziumban.

2018. augusztus 21. | Aktuális témák

Egy nagyon jó tanár távozott – elhunyt Dr. Czapáry Endre

96. évében elhunyt Dr. Czapáry Endre, iskolánk volt matematikatanára. Nekrológ Szabolcsi Jánostól, iskolánk egykori tanárától.

2018. július 30. | Aktuális témák

Minden színből hozott a magyar csapat az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiáról

Az 50. Nemzetközi Kémiai Olimpiát rendhagyó módon két helyszínen rendezték meg. Ennek okairól és a magyar csapat fantasztikusan jó eredményeiről az ezüstérmes Botlik Bence Béla számolt be a Meridiánnak.

2018. június 25. | Aktuális témák

Elismerések és kitüntetések

Rövid tájékoztató a Versenygyőztesek Gálájáról, az Apáczai Közösségi Díj átadásáról és a Köznevelési Bizottság által szervezett pedagógusnapi ünnepségről.

2018. június 13. | Aktuális témák

Terepgyakorlaton a 10. évfolyam

Június első napjaiban iskolánk huszonegy kalandos kedvű tízedikes diákja és kísérőtanáraik Sebőné Bagdi Ágnes és Gál Ildikó tanárnő, valamint Sebő Péter tanár úr indult útnak meghódítani a Magas-Tátra csúcsait.

2018. június 4. | Kétszintű érettségi

Tudnivalók az emelt szintű érettségi dolgozatok megtekintéséről

Tájékoztató az emelt szintű dolgozatok megtekintéséről, melynek időpontja 2018. június 5. (kedd) 8.00–16.00.

2018. május 30. | Aktuális témák

Kirándulás a HVG szerkesztőségébe

A pályaorientációs nap keretein belül a HVG szerkesztőségébe nyerhettünk betekintést.

2018. május 28. | Aktuális témák

Élménybeszámoló az Anatómiai Múzeumban tett látogatásról – pályaorientációs nap

Először Dr. Barna János, a SOTE Anatómiai Intézetének oktatója kalauzolt bennünket és mesélt az egyetemi oktatásról itthon és külföldön. Utána Vidra Veronika, a múzeum munkatársa tartott tárlatvezetést és mutatta be a különböző preparátumokat. Végül Dr. Dobolyi Árpád (a 11.C-s Dobolyi Zsófia édesapja) az Anatómai Könyvtárban mesélt nekünk röviden szintén az egyetemi képzésről és a kutatói pályáról.

2018. május 21. | Aktuális témák

Beszámoló a ballagási ünnepségről

2018. május 5-én búcsúztunk négy végzős osztályunktól. Az ünnepség az ELTE Jogi Kar Aulájában volt.

2018. május 14. | Pályázatok

Péntekig lehet pályázni az iskolai alapítványnál

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány e tanévi utolsó pályázati ciklusára péntek (2018. május 18.) délután 2-ig lehet beadni pályázatokat.

2018. május 5. | Aktuális témák

Elköszöntünk a végzősöktől

2018. május 5-én a négy végzős osztály egy utolsó sétát tett a gimnázium folyosóin.

2018. május 2. | Könyv

Diákpolc a könyvtárban – csatlakozz Te is!

Majdnem két hete pakoltam ki az új könyveket az ajánlópolcra, azóta folyamatosan mondom az ismerőseimnek, hogy menjenek kölcsönözni, mert jókat raktam ki. A legtöbben persze nem tudják, miről is beszélek.

2018. április 12. | Aktuális témák

Apáczais sikerek a BIMUN-on

2018. április 13-a és 17-e között immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre az Eötvös József Gimnázium diákjai által a BIMUN – Budapest International Model United Nations, vagyis lefordítva a Budapesti Nemzetközi Modell ENSZ konferencia. Mint azt a neve is mutatja, ezeken a nemzetközi MUN-konferenciákon a diákok delegáltakként modellezik a valódi Egyesült Nemzetek Szervezetében folyó munkát.

2018. április 12. | Aktuális témák

Újra Megáll az idő az Apáczaiban

A Prosceniaon Drámaszínpad előadásában láthatják az érdeklődők a Megáll az idő című előadást, ami Gothár Péter filmjének színpadi adaptációja.

2018. március 28. | Aktuális témák

Apáczai Emlékérem átadása a Gólyavárban: Kalásziné Ványi Klára tanárnő köszöntése

Az idei tanévben az Apáczai Emlékérmet Kalásziné Ványi Klára kapta. Az alábbiakban a Gólyavárban elhangzott köszöntést olvashatjátok.

2018. március 28. | Aktuális témák

Kalásziné Ványi Klára méltatása Parancs Anna tollából

Az idei tanévben az Apáczai Emlékérmet Kalásziné Ványi Klára kapta. Az alábbiakban a díjazott méltatását olvashatjátok Parancs Anna tollából.

2018. március 26. | Aktuális témák

Újra Apáczai Napok

A mai nappal elkezdődtek a háromnapos eseménysorozat programjai. Az ELTE Gólyavár épületében volt a megnyitó ünnepség, azután pedig az ID által szervezett előadásokon, beszélgetéseken, foglalkozásokon vehettünk részt.

2018. március 17. | Aktuális témák

Női emancipáció és március 15.

Szerdán (2018. március 14.), a hosszúhétvége előtti utolsó tanítási napon zajlott a március 15-ei megemlékezés, idén ismét formabontó módon. Ezúttal az iskola biztosította a helyszínt és forgószínpadszerűen, három állomást látogathattunk végig.

2018. március 13. | Aktuális témák

#worldsleepday

Képekben a mai nap.

2018. március 13. | Korcsolya

Búcsú Ákos és párjának sikere

2018. március 2-án és 3-án volt a jégtánc országos bajnokság az utánpótlás korosztálynak. Búcsú Ákos (8.C) és párja (Kedves Katica) most 5. alkalommal végeztek az első helyen.

2018. március 12. | Szösszenetek

Egy kép – Balla A. Aladár

Régi diák vagyok a háznál, 1968-ban érettségiztem a IV.C-ben, Korányi Erzsi néninél. Ennek immár 50 éve. Ezúttal eszembe jutott Balla A. Aladár – ő és trafikja vagy 55 évig élt velünk és iskolámmal.

2018. február 24. | Sakk

Döntőben a sakkozó lányaink

Érseki Tamara, Vujosevic Eszter és Molnár Márta csapata a döntőben van.

2018. február 14. | Aktuális témák

Elstartolt az Apáczai új oldala

Valentin-nap alkalmából új oldallal ajándékoz meg mindenkit a gimnázium.

2018. február 6. | Aktuális témák

Tanári tánc a szalagavatón

Amikor a műsorvezetők elkezdték felkonferálni a meglepetés produkciót, a tanári táncot, nagyon izgatottak lettünk. Mindenki tudta, hogy ez egy igen emlékezetes pillanata minden szalagavatónak. De az örömteli bejelentés helyett az hangzott el, hogy valaki felrakta az internetre az egyik próbát, így a tanári kar nem vállalja a fellépést. A közönség csalódottsága kézzelfoghatóvá vált a teremben.

2018. február 2. | Pályázatok

Pályázatot hirdet az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának közössége számára. A pályázat elsősorban a tanulmányok és a közösségi programok támogatására irányul, szociális problémákra nem kínál megoldást.

2018. január 27. | Aktuális témák

Meghívó a BIMUN nemzetközi diákkonferenciára

Az Eötvös József Gimnázium idén immár sokadik alkalommal szervezi meg saját nemzetközi diákkonferenciáját, a BIMUN-t, több száz külföldi és magyar diák részvételével.

2018. január 27. | Aktuális témák

Hol Tanuljunk Tovább Tréning a LeS keretein belül

Biztosan Te is el-elméláztál már azon (főleg, ha tizenkettedikes vagy), hogy miután végeztél az Apáczaiban, hova tovább. „Mi az álommunkám?” „Mi az, ami igazán érdekel?” „Melyik egyetemet válasszam?”

2017. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2017 második fele

Képekben 2017 őszi féléve.

2017. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2017 első fele

Képekben 2017 tavaszi féléve.

2017. december 4. | Aktuális témák

WrocMUN 2017

A Model United Nations konferenciákon az Egyesült Nemzetek Szervezetének működését szimuláljuk. A diákok bizottságokba osztva különböző országok képviselőiként igyekeznek megoldást találni az eléjük tárt problémákra, figyelembe véve országuk politikai és diplomáciai érdekeit. Ilyen, úgynevezett MUN-konferenciákat a világ számos nagyvárosa rendez meg évente, köztük Budapest is.

2017. november 30. | Aktuális témák

Sanghaj Junior Edison Show beszámoló

Szegedi Melinda sanghaji élményeiről írt nekünk. Olvassátok a sorait sok szeretettel!

2017. november 29. | Aktuális témák

TAN@ X-MAS EDITION

A már 3 éves múltra visszatekintő TAN@ Vetélkedő 2017. december 15-én (péntek) újra bejelntkezik, ünnepi hangulatot varázsolva az Apáczai falai közé!

2017. november 24. | Kosárlabda

Kerületi bajnoki cím védése: pipa

A 2017. november 15-én megrendezett V. Kerületi Kosárlabda Bajnokságnak a Hild József Általános Iskola adott otthont. Ezúton is köszönjük a szervezést és lebonyolítást Simon Péter testnevelő kollégánknak.

2017. november 15. | Továbbtanulás

Nyílt Nap a BME-n

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nyílt Napján, melyet idén 2017. november 24-én (péntek) rendezünk, kiváló tájékozódási lehetőséget adunk a pályaválasztás előtt álló diákok számára, hiszen a Műegyetem képzéseinek teljes kínálata áttekinthető egy helyszínen, egyetlen nap alatt.

2017. november 9. | Aktuális témák

Karácsonyi Koncert (frissítve)

Évek óta, tanévenként több alkalommal teremtünk lehetőséget az Apáczai gimnázium támogatására, melyek között egyik legfontosabb rendezvényünk a Karácsonyi Koncert.

2017. november 2. | Aktuális témák

Mini terepgyakorlaton a Budai-hegységben

Októberi 22 fokban, túracipőben és ragyogó napsütésben indult neki a 11. évfolyam biológia fakultációja Gál Ildikó tanárnő vezetésével felderíteni az Apáthy-szikla és a Kecske-hegy környékét.

2017. november 2. | Továbbtanulás

Nyílt Nap az Építőmérnöki Karon

A BME Építőmérnöki Kara szeretettel vár Benneteket a kari nyílt napra! A rendezvényen megismerhetitek az építőmérnöki szakma érdekességeit, szépségeit, és a Kar által biztosított lehetőségeket, hogy Ti is a szakma művelőivé válhassatok!

2017. november 1. | Aktuális témák

Ismét Megáll az idő az Apáczaiban

Azon a helyen elevenedik meg a kultuszfilm folyosószínházi adaptációja, ahol több mint 50 éve a valóság szülte a forgatókönyvet.

2017. október 31. | Aktuális témák

Töklámpások

Képek szöveg nélkül.

2017. október 23. | Korcsolya

Halloween Cup 2017 – nemzetközi jégtánc verseny

Búcsú Ákos (8.C, párja: Kedves Katica) a hétvégén megrendezett nemzetközi jégtánc versenyen kitűnően szerepeltek.

2017. október 21. | Aktuális témák

Október 23-i megemlékezés

Tegnap tartottuk az októberi megemlékezést, a helyszín a szokásos volt, az ELTE Jogi Kar Díszterme. Idén már a második turnusban láthattam a műsort, amelyet idén a szokáshoz illően a 10.B osztály humán tagozata rendezett.

2017. október 21. | Aktuális témák

Gólyaavató 2017

Tegnap egy hete került megrendezésre az idei gólyaavató. Ez volt a harmadik és egyben a legjobb gólyaavatóm is. Bár az előzetes hírekkel ellentétben sok minden a régi maradt, mégis jól éreztem magam, jó hangulata volt a délutánnak.

2017. október 17. | Külső pályázatok

Koltai Tamás kritikapályázat – A Színházi Kritikusok Céhe kritikapályázati felhívása

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása céljából kétfordulós színikritika-pályázatot hirdetünk Koltai Tamás kritikapályázat néven, 75 éve született kollégánk emlékére és tiszteletére. A pályázatra rendszeres színházlátogató középiskolások, egyetemi hallgatók és írással hivatásszerűen foglalkozó, 17-30 éves életkor közötti színházkedvelők jelentkezését várjuk.

2017. október 9. | Továbbtanulás

ELTEfeszt 2017

Több mint hatvan program, interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort-kerti Campusa 2017. október 13-án átváltozik az interaktív pályaválasztó fesztivál idejére.

2017. szeptember 25. | Aktuális témák

Köszönet a sok örökbe­fo­ga­dás­ért

Alig több, mint egy hete hirdette meg iskolánk fizika munkaközössége a Fogadj örökbe egy kísérleti eszközt! programot, a szülők elképesztő összefogásának köszönhetően, több mint harminc egyéni adományozó, valamint két osztály szülői munkaközösségének támogatásával közel félmillió forint értékben sikerült eszközöket rendelnünk.

2017. szeptember 22. | Aktuális témák

Fizika-pontverseny és szakkör egyben

6 év után Siposs András tanár úr újra elindítja a feladatmegoldó fizika-pontversenyét, elsősorban felsőbb éves diákok számára.

2017. szeptember 20. | Aktuális témák

Ludicrum et Scientiam Season 2

A LeS idén is visszatér megújult témákkal, új előadókkal!

2017. szeptember 19. | Aktuális témák

Molecular Frontiers Konferencia: Fehérjék a gyógyszerkutatásban

Régóta kedvenc tantárgyaim közé tartozik a kémia és a biológia, így még a nyáron felfigyeltem erre a különleges lehetőségre. Nagy reményekkel indultam neki ennek a programnak, amelyben összességében nem is kellett csalódnom, sőt sok esetben meglepődtem az ELTE TTK-n szervezett, mégis nemzetközi esemény profizmusán. Az nyilvánvaló volt az első pillanattól fogva, hogy ez nem a jelenlegi korosztályomnak megfelelő program, ugyanis a középiskolai tananyagot közelről sem érintették az elhangzott előadások témái és azok mélysége.

2017. szeptember 12. | Felhívás

Fogadj örökbe egy kísérleti eszközt! – elindult a program landing page-e

Az Apáczai gimnázium fizika munkaközössége az Önök segítségét és támogatását kéri fizika szertárunk megújulásában.

2017. szeptember 11. | Tájékoztatók

Átvétel az Apáczaiba más iskolából

Friss tájékoztató az átvétel feltételeiről.

2017. szeptember 1. | Aktuális témák

Üdv, Gólyák!

Régi tervünket valósítottuk meg azzal, hogy a nyár folyamán elkészítettünk egy olyan oldalt a Gólyák számára, mely segíthet az eligazodásban.

2017. augusztus 25. | Aktuális témák

Az Apáczai elesett – ablakcsere képeken és videókon

Képeket és videókat nézhetsz az Apáczaiban folyó ablakcseréről.

2017. július 14. | Aktuális témák

Sporttábor Tiszainokán 2017

Mint minden évben, idén is megrendezésre került a nyári szünet első hetében a sporttábor Tiszainokán.

2017. június 28. | Aktuális témák

2 hét + 22 magyar középiskolás + Genf = HSSIP 2017

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN idén indítja el „Középiskolás diákok mentorprogramját”. Cél: fizikusi, műszaki és informatikus pályára orientálni a középiskolás fiatalokat.

2017. június 10. | Aktuális témák

LeS – Király Júlia: A nagy pénzügyi-gazdasági válság: 2007–???

Gyorsan eltelt ez a tanév is, nemsokára itt a szünidő és ezzel együtt lassan a LeS délutánok is véget érnek. Nagy köszönet ezúton is Turi Somának, aki fáradságot nem kímélve szervezte meg az előadásokat és hívott meg nívósabbnál nívósabb előadókat. Az év utolsó előtti előadása volt számomra az egyik legélvezetesebb, amelyet Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt alelnöke tartott.

2017. június 1. | Kétszintű érettségi

Tudnivalók az emelt szintű dolgozatok megtekintéséről

Garam Ágnes tájékoztatóját olvashatjátok.

2017. június 1. | Aktuális témák

Kert a suli teraszán

Még két éve projektmunkaként indult, de akkor nem valósult meg. A 12.A osztály kollégistái alsóbb évesek és egy eötvösös kolis közbenjárásával összefogtak, hogy befejezzék azt, amit terveztek. Fogadjátok tőlük sok szeretettel a búcsúajándékukat: a kertet a suli teraszán.

2017. május 23. | Aktuális témák

VI. Eötvös Ter­mé­szet­tu­do­má­nyos Tábor

Az Eötvös József Collegium kollégistái az ELTE TTK és IK támogatásával hatodik alkalommal szervezik meg nyári táborukat. A tábor célja az ELTE képzési kínálatában megtalálható természettudományi és informatikai szakok népszerűsítése az érettségi előtt álló középiskolások körében.

2017. május 14. | Aktuális témák

Mengyelejev kémia olimpia Kazahsztánban

Turi Soma beszámolóját olvashatjátok az 51. Nemzetközi Mengyelejev Kémia Olimpiáról.

2017. május 9. | Aktuális témák

LeS – Dr. Kotschy András: Új megközelítések a rák gyógyításában

Elérkeztünk a XV. LeS alkalomhoz, amely során ismét egy nagyon érdekes témába kaphattunk bepillantást. Az előadást ezúttal Dr. Kotschy András tartotta, aki sok más magyar és külföldi kutatótársával együtt nagy áttörést ért el a rákkutatásban nemrég.

2017. május 6. | Aktuális témák

Elballagtak

Négy osztály végzett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban. Az A osztály Sebő Péter, a B osztály Salga Imre, a C osztály dr. Csiszár Gábor, a D osztály Gál Ildikó vezetésével. (4 videó.)

2017. április 28. | Aktuális témák

Worldwide Youth Multimedia Contest 9. hely: Szalai Rebeka

Szalai Rebeka, iskolánk végzős tanulója az UNESCO USA által meghirdetett Worldwide Youth Multimedia Contest-jén írásával 9. helyezést ért el.

2017. április 24. | Aktuális témák

Lányok Napja 2017

Figyelmetekbe ajánljuk a Nők a Tudományban Egyesület szervezésében az országos Lányok Napja 2017 programot, ami egy ingyenes interaktív pályaorientációt segítő lehetőség középiskolás lányok részére. A célja, hogy a lányok a pályaválasztást érintő döntéseiket ne az elvárásoknak, hanem az érdeklődési körüknek megfelelően hozzák.

2017. április 18. | Aktuális témák

Apáczai Napok – koszorúzási beszéd

2017. április 10-én 12.45 órakor kezdődő koszorúzáson Bernátné Vámosi Judit tanárnő mondott beszédet az Apáczai szobor mellett. Ezt a beszédet most el lehet olvasni.

2017. április 13. | Aktuális témák

Az Apáczai Napok képekben

Képek szöveg nélkül.

2017. április 10. | Aktuális témák

A nap témája: tolerancia

Az Apáczai Napok első napján a téma a tolerancia volt. Két tizedikes diák véleményét osztjuk meg.

2017. március 28. | Továbbtanulás

Tapasztald meg, mi várhat rád!

A Középiskolások Szabadegyeteme idén is megrendezésre kerül. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) egyetemisták által szervezett, hét napos non-profit pályaorientációs táborában a fiatalok betekintést nyerhetnek különböző tudományterületekbe, emellett sok izgalmas kalandban lesz részük csapat- és sportjátékok során.

2017. március 23. | Aktuális témák

Társas-délután

Társas, pizza, sport, ismerkedés. Itt a helyed!

2017. március 19. | Aktuális témák

Megemlékezés a márciusi ifjakról

Kedden ünnepeltük iskolánkban március 15-ét az ELTE Jogi Kar Dísztermében, a 11.B osztály humán tagozatának rendezésében. Ismét az első turnusban láthattam az előadást, amely az elmúlt évekhez hasonlóan tartalmazott rendhagyó elemeket.

2017. március 2. | Aktuális témák

CSILLAGOS ÖTÖS – A szocialista művészet jelképei // 2017.03. 10. és 13-án // Blinken OSA Archívum //

Már a kisiskolás is tudja, miért kerül a csillag az ötöse mellé. A csillag hatalmas, ragyogó, és elérhetetlen égitest, nem véletlen, hogy ezzel jelképezzük, ha valaki kiemelkedő teljesítményt nyújt az iskolában. Életünk minden területén ott vannak a jelképek: megjelennek a sportban, a politikában, a kultúrában, és persze a művészetekben. Minden korszak, minden közössége, összes generációja őrzi és használja a megöröklött jelképeket, ugyanakkor mindent megtesz azért is, hogy módosítsa azokat vagy, hogy újakat teremtsen.

2017. március 1. | Múzeum, kiállítás

Túlélés Szarajevóban – barátság a háború idején

A Centropa Alapítvány szeretettel meghívja az érdeklődőket a Túlélés Szarajevóban – barátság a háború idején című kiállításának megnyitójára.

2017. február 17. | Aktuális témák

Nem dementor, hanem doktormentor!

Ismét elindul a Doktormentor nevű program az Orvostörténeti Múzeumban, melynek keretei közt szakorvosok tartanak kvázi kedvcsináló hangvételű előadásokat arról, hogy ők pontosan mit is csinálnak. Ezek nemcsak hogy szórakoztatóak, de így fakultációválasztás környékén kifejezetten hasznosak is lehetnek!

2017. február 16. | Aktuális témák

LeS – Dávid Gyula: A sötét anyag nyomában

A második félév első LeS alkalmára – örömünkre – ismét sokan eljöttek, amiben talán közrejátszhatott, hogy ezúttal vendégünk Dávid Gyula fizikus volt. Előadásának az „A sötét anyag nyomában” címet választotta, így előre sejthető volt, hogy valami szokatlanról – a LeS-re jellemzően –, valami kevésbé közszájon forgó, de mégis aktuális és releváns dologról lesz szó, az úgynevezett sötét anyag személyében.

2017. február 14. | Aktuális témák

Keringők, kánkán, Michael Jackson

Az idei szalagavató is nagyon hosszúnak bizonyult, akárcsak a tavalyi. Már fél 12-kor ott voltam a végzősökkel és a többi táncossal együtt. Eleinte szmokingpróba és ruhaigazítás volt a program. Beszámoló a szombati szalagavató bálról.

2017. február 1. | Közösségi szolgálat

MCC 2.0: lehetőség közösségi szolgálat teljesítésére

Az MCC (Mathias Corvinus Collegium) tehetséggondozó szervezetnél már közösségi szolgálati órákat is tudtok szerezni, melyek most már kötelezőek az érettségihez.

2017. január 30. | Aktuális témák

LeS – Magyarics Tamás: Trumpizmus: válságban az amerikai demokrácia?

Múlthét csütörtökön tartottuk a kilencedik LeS alkalmat. Ezúttal Magyarics Tamás, amerikakutató látogatott el hozzánk. Az előadás érdekessége volt, hogy egy nagyon aktuális témáról beszélgettünk, hiszen most zajlottak le az elnökválasztás körüli események az Amerikai Egyesült Államokban.

2017. január 30. | Aktuális témák

Dávid Gyula: A sötét anyag nyomában című előadása csütörtökön

Dávid Gyula több száz ismeretterjesztő előadást tartott fizikai, csillagászati és kozmológiai témákban különböző középiskolákban. És most csütörtökön az Apáczaiban ad elő!

2017. január 23. | Beszélgetések

Bubi, 5-ös metró és a 118-as busz – Fónai Kendével beszélgettünk

Az Apáczaiban köztudott, hogy Kende és a közlekedés közti vonzalom nem ma kezdődött: kezdetektől fogva megvolt köztük a kémia. Most megkérdeztük erről.

2017. január 23. | Aktuális témák

A gyásznap képekben

Képek szöveg nélkül.

2017. január 11. | Túra

A Börzsöny csúcsán

Az Apáczai Túrakör tagjaival 2016. december 23-án a Börzsönyben jártunk.

2017. január 10. | Aktuális témák

MCC – Mathias Corvinus Collegium tájékoztató előadás

Tegnap délután tartotta bemutató előadását iskolánkban az MCC (Mathias Corvinus Collegium) tehetséggondozó szervezet, ami 1996 óta működik. Az intézmény iskolán kívüli elfoglaltságot nyújt az érdeklődő diákoknak, immár általános iskola felső tagozatától, az egyetemig terjedő korosztályoknak egyaránt. Számunkra nyilván a középiskolás képzés az érdekes, de hogyan is néz ki ez valójában?

2017. január 5. | Küzdősportok

Segítsetek a második fordulóban is!

A DIGI Sport ösztöndíjprogramjának keretei között a segítségetekkel, szoros küzdelem árán sikerült a második fordulóba jutnom! Most azért írok Nektek, mert ismét a segítségeteket szeretném kérni!

2017. január 1. | Aktuális témák

LeS – Vellai Tibor: A halhatatlanság mítosza – az öregedés genetikája

Vellai Tibor, az ELTE Genetika Tanszékének vezetője volt a vendégünk a hetedik LeS alkalmon, 2016. december 8-án, egy csütörtök délutánon. „A halhatatlanság mítosza – az öregedés genetikája” – már az előadás címe is sokak érdeklődését felkeltette, így újra szép számmal jöttek el mind diákok, mind tanárok.

2016. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2016 második fele

Képekben 2016 őszi féléve.

2016. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2016 első fele

Képekben 2016 tavaszi féléve.

2016. december 18. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulat a Belvárosban

Képek szöveg nélkül.

2016. december 15. | Röplabda

Röplabdás lányaink bronzérmet szereztek

A mai kerületi Diákolimpián röplabdás lányaink bronzérmet szereztek.

2016. december 15. | Küzdősportok

Fogjunk össze!

A DIGI Sport újra elindította a sportolók számára létrehozott háromfordulós ösztöndíjprogramját, melyben ezúttal én, Dudás Éva (11.A) is a ringbe szállok a díjért.

2016. december 12. | Aktuális témák

A már hagyománnyá vált beszámoló a Vörösmarty téren lévő karácsonyi vásárról

Kissé fáradtan, de annál elégedettebben és boldogan indultam neki idén is a Vörösmarty téren megrendezésre kerülő karácsonyi vásárnak, hogy végre a sok tanulnivaló közepette én is belevessem magam a karácsonyi forgatagba.

2016. december 8. | Aktuális témák

Zsigri Ferenc tanár úr Rátz Tanár Úr Életműdíjban részesült

Örömmel tudatjuk, hogy iskolánk fizika szakos vezetőtanára, Zsigri Ferenc tanár úr 2016. november 30-án Rátz Tanár Úr Életműdíjban részesült. A díjat 16 évvel ezelőtt alapította az Ericsson Magyarország, a Richter Gyógyszergyár és a Graphisoft Rt. azzal a céllal, hogy ezzel is elismerjék a matematika és a természettudományok terén kiemelkedően sikeres pedagógusokat életművükért. (1 videó.)

2016. november 30. | Kosárlabda

Aranyat hoztak a kosaras srácok

November végén került sor a IV. korcsoport számára megrendezett Kerületi Kosárlabda Bajnokságra. A mérkőzéseknek a Hild József Általános Iskola adott otthont.

2016. november 27. | Aktuális témák

LeS – Kozma-Vízkeleti Dániel: Választás-e a párválasztás?

Immáron hatodik alkalommal került megrendezésre a LeS, ezúttal is hatalmas sikerrel. Sokan gyűltünk össze a színházteremben: tanárok, diákok, külsős nézők, öregdiákok. Mindenki nagy érdeklődéssel várta az előadást, a cím egy jó délután ígéretével kecsegtetett.

2016. november 17. | Aktuális témák

LeS – Vándorboy: Az világjárás fortélyai – avagy hogyan utazz olcsón?

2016. november 10., délután negyed négy: az alig tíz perccel ezelőtt még üres Színházterem már teljesen megtelt diákokkal, tanárokkal, a folyosóról kell behozni padokat, székeket, hogy mindenki le tudjon ülni – így vette kezdetét az ötödik LeS délután, amelyen ezúttal Vándorboy, alias Csonka Gábor volt a vendégünk. Az előadásának címe pedig: „A világjárás fortélyai – avagy hogyan utazz olcsón”.

2016. november 16. | Aktuális témák

Erdélyi rege

Szeptember végén az erdélyi Sóvidéken jártunk terepgyakorlaton. Utunkat támogatta a Hungaropharma és gimnáziumunk mindkét alapítványa, amiért ezúton is köszönetet mondunk. A résztvevők tollából következzen a három beszámolóból az utolsó, a cikk végén található képgalériába pedig néhány fotót válogattunk be, melyeket Gál Ildikó, Garam Ágnes, Herczeg Móric és Nagy Csenge készítettek.

2016. november 15. | Aktuális témák

A SÓszorosi szikSÓfű nyomában

Szeptember végén az erdélyi Sóvidéken jártunk terepgyakorlaton. Utunkat támogatta a Hungaropharma és gimnáziumunk mindkét alapítványa, amiért ezúton is köszönetet mondunk. A résztvevők tollából következzen a három beszámolóból a második, a cikk végén található képgalériába pedig néhány fotót válogattunk be, melyeket Gál Ildikó, Garam Ágnes, Herczeg Móric és Nagy Csenge készítettek.

2016. november 14. | Aktuális témák

Terepgyakorlat Erdélyben

Szeptember végén az erdélyi Sóvidéken jártunk terepgyakorlaton. Utunkat támogatta a Hungaropharma és gimnáziumunk mindkét alapítványa, amiért ezúton is köszönetet mondunk. A résztvevők tollából következzen a három beszámolóból az első, a cikk végén található képgalériába pedig néhány fotót válogattunk be, melyeket Gál Ildikó, Garam Ágnes, Herczeg Móric és Nagy Csenge készítettek.

2016. november 13. | Aktuális témák

Projektnap a nyolcadik évfolyamon

2016. november 11-én (péntek) rendhagyó projektnapot szerveztek a nyolcadik évfolyamon. Erről számol be az egyik résztvevő.

2016. november 10. | Aktuális témák

Rajzold Te az idei karácsonyi koncert meghívóját!

Idén is egy rajzzal szeretnék díszíteni a karácsonyi koncert meghívóját.

2016. november 7. | Aktuális témák

Apáczais fenegyerekek – újra öltöztet az Apáczai

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány közreműködésével feliratos kapucnis pulóvereket lehet ismét rendelni.

2016. november 7. | Színház

A KOMA Bázis novemberi programajánlója

A közösségi színház mint működési forma lényege, hogy a körülöttünk élő, civil lakosságot vonjuk be az előadások, színházi események létrehozásába, akár mint szereplő, akár mint író vagy háttérmunkás.

2016. november 3. | Aktuális témák

Meghívó a KÖSz! Alter-Narratívák Konferenciára

Idén is ingyenes előadásokkal és műhelyekkel várja látogatóit az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium őszi Szakmai Napja, 2016. november 10-én (csütörtök) az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) Kazinczy utcai épületében!

2016. október 31. | Aktuális témák

Mese Fukar Jackről és az Ördögről

Egy mese Fukar Jackről, akit ma Jack o'Lantern néven ismernek. Az ő lámpásának fénye az, ami félrevezeti az éjszaka sötétjében utazókat.

2016. október 30. | Aktuális témák

Töklámpások

Képek szöveg nélkül.

2016. október 27. | Aktuális témák

LeS – Dezső Tamás: A műemlékrombolástól a migrációs válságig: az Iszlám Állam jelenség

Ma volt a negyedik LeS (Ludicrum et Scientiam) előadás, amelyet ezúttal is egy csodás előadó, érdeklődő diákok és tanárok, jó hangulat jellemzett.

2016. október 22. | Aktuális témák

Apáczai Színház & Mozi: Október 23.

Tegnap ünnepeltük iskolánkban az október 23-ai forradalom 60. évfordulóját, az ünnep egyébként vasárnapra esik. Már az elején le kell szögeznem, hogy megpróbálok szubjektív maradni, hiszen mégiscsak az osztálytársaim alkotását láthattam, igyekszek magáról az eseményről írni és nem feltétlen a benne szereplő emberekről.

2016. október 22. | Galériák a Címlapról

Képek 2016 nyaráról

Inokai képek 2016 nyaráról.

2016. október 22. | Galériák a Címlapról

Képek a ballagásról (2016. április 30.)

Képek a ballagásról.

2016. október 22. | Galériák a Címlapról

Képekben a Tanítanék Mozgalom polgári engedetlenségi megmozdulása (2016. március 30.)

Képek a polgári engedetlenségi megmozdulásról.

2016. október 22. | Galériák a Címlapról

Apáczai 60 – Apáczai Napok (2016. március 18. – 2016. március 23.)

Képek a 60 éves jubileumi eseményekről.

2016. október 22. | Galériák a Címlapról

#kockástámogatás (2016. február 19.)

Képek a 2016. február 19-ei tiltakozásról.

2016. október 19. | Aktuális témák

LeS – Pokol Gergő: Hogyan hozzuk le a Földre a Napot?

Múlthét csütörtökön került sor egy újabb LeS délutánra, sorozatban már a harmadikra. Most azonban egy kissé talán kevésbé felkapott, ugyanakkor annál inkább releváns és érdekes téma volt terítéken: a fúzió – avagy hogyan is tudunk a Naphoz hasonlóan magfúzió segítségével energiát termelni a Földön. Az előadó a kevés magyar plazmafizikusok egyike, de talán legaktívabbja, Pokol Gergő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fúziós csoportjának vezetője volt.

2016. október 19. | Aktuális témák

Nokia Code Jam 2016

Szeretném felhívni a figyelmet a „Nokia Code Jam 2016” elnevezésű C++ és JAVA programozó versenyre. A diákok az általuk választott nyelven kódolhatnak.

2016. október 17. | Aktuális témák

Apáczai gólyaavató 2016

Pénteken került megrendezésre a gólyaavató, ahol újabb négy osztály lett „hivatalosan” is apáczais. Ismét sokan gyűltek össze a lány tornateremben, tanárok, diákok, öregdiákok és egy-két szülő is meglátogatta az eseményt.

2016. október 16. | Aktuális témák

Gólyahét és gólyaavató, egy gólya szemszögéből

2016. október 10. és 14-e között rendezték meg a gólyahetet, ahol mi, gólyák rengeteg érdekes és vicces programban vehettünk részt.

2016. október 8. | Továbbtanulás

ELTEfeszt – ELTE. Hozzád beszélünk

Az ELTE idén is megrendezi nagyszabású rendezvényét, az ELTEfeszt-et. Az eseményre 2016. október 14-én kerül sor.

2016. október 3. | Színház

KOMA Bázis közösségi színház

A közösségi színház mint működési forma lényege, hogy a körülöttünk élő, civil lakosságot vonjuk be az előadások, színházi események létrehozásába, akár mint szereplő, akár mint író vagy háttérmunkás.

2016. szeptember 29. | Aktuális témák

LeS – Détári László: Az alvás rejtélyei, avagy minek is alszunk

Ma volt a LeS (Ludicrum et Scientiam) második előadása, melyet Détári László tartott, aki az ELTE TTK Élettani és Neurobiológiai Tanszékének professzora és Magyarország egyik, ha nem a leghíresebb alváskutatója.

2016. szeptember 27. | Aktuális témák

Ha az lehetek, aki vagyok – Identitásról és diszkriminációról egykor és ma

Szeretettel meghívjuk az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumba a Ha az lehetek, aki vagyok – Identitásról és diszkriminációról egykor és ma című kiállítás ünnepélyes megnyitójára!

2016. szeptember 26. | Külső pályázatok

A Te forradalmi titkos művészeted – szabadon

A Magyar Nemzeti Múzeum kreatív pályázatot hirdet „A Te forradalmi titkos művészeted – szabadon” címmel.

2016. szeptember 22. | Külső pályázatok

A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria pályázata „Bartók újratöltve” címmel

A Deák 17 Galéria pályázatában Bartók három színpadi műve, A csodálatos mandarin, A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára közül kell egyet 21. századi formában átírni.

2016. szeptember 12. | Triatlon

Úszás, kerékpár és futás – Vanek Margittal beszélgettünk Rióról

Vanek Margit Szőke Ágnes osztályában végzett 2004-ben biológia tagozaton. Idén Rióban, a XXXI. nyári olimpiai játékokon női triatlonversenyen betegsége ellenére 45. helyen zárt. Margittal Apáthy Réka beszélgetett.

2016. szeptember 9. | Aktuális témák

LeS – Mérő László: Átlagisztán és Extremisztán tudománya

Tegnap mutatkozott be a LeS (Ludicrum et Scientiam) előadás- és beszélgetés-sorozat iskolánkban. Az első alkalommal Mérő László matematikus, pszichológus, publicista és egyetemi tanár tartotta az előadást. Már maga a cím is sokak figyelmét felkeltheti, hiszen úgy hangzik, mint egy fantázianév. Az előadásból azonban kiderült, hogy ezek ténylegesen létező „országok”, amelyek nagyban meghatározzák mindennapi életünket.

2016. szeptember 18. | Aktuális témák

Első kézből a hajléktalanságról // Érzékenyítő workshop diákoknak // Blinken OSA Archívum

A Blinken OSA Archívum szeptember végén konferenciát rendez abból az alkalomból, hogy a szegénységkutatásaival iskolát teremtő Kemény István szociológus irathagyatéka az OSA-ba került. Az esemény kapcsán társadalmi érzékenyítő programot hirdetünk középiskolásoknak a szegénység, a kirekesztettség, és a szolidaritás témakörében.

2016. szeptember 7. | Aktuális témák

KutDiák – NI tábor Debrecenben az őszi szünetben

A Kutató Diákokért Alapítvány, a Kutató Diákok Országos Szövetsége és National Instrumets Hungary 2016 őszi szünetében (2016. november 2-4. között) is megrendezi nagy sikerű őszi táborát, Debrecenben, az NI Hungary központjában.

2016. szeptember 2. | Aktuális témák

Üdv, Gólyák!

A Gólyáknak szeretnénk röviden bemutatni, mi is az a Meridián, továbbá egy kis segítséget nyújtani ahhoz, hogy eligazodjanak a gimnáziumban.

2016. augusztus 30. | Aktuális témák

Újdonság: előadás- és beszélgetés-sorozat indul az Apáczaiban (frissítve)

„LeS – Ludicrum et Scientiam” névvel előadás- és beszélgetés-sorozatot indítunk szeptembertől az Apáczaiban.

2016. augusztus 25. | Külső pályázatok

Pályázatok az 1956-os emlékév kapcsán

Az 1956-os emlékév kapcsán a Blinken OSA Archívum két kreatív, 11 millió forint összdíjazású pályázatot hirdetett meg diákoknak és tanároknak.

2016. augusztus 21. | Triatlon

Vanek Margit 45. helyen zárt Rióban

Volt diákunk, Vanek Margit a 45. helyen ért célba a nyári játékokon a női triatlonversenyen.

2016. augusztus 20. | Atlétika

Venyercsán Bence 44. helyen végzett Rióban

Volt diákunk, Venyercsán Bence sikerrel szerepelt az Olimpián, Rióban. 50 km-es gyaloglásban – három magyar közül egyedüliként – a 44. helyen ért célba.

2016. augusztus 9. | Aktuális témák

Ezüstszállítmány Grúziából

Turi Soma beszámolóját olvashatjátok a 48. Nemzetközi Kémia Diákolimpiáról.

2016. augusztus 6. | Aktuális témák

Felvételt hirdet az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium

A szakkollégium tagjai leginkább a TÓK, BGGYK és PPK karok hallgatói közül kerülnek ki, de szeretettel várják minden olyan ELTE-s hallgató jelentkezését, aki szívesen megismerkedne a pszichológia, pedagógia vagy szervezet működtetés gyakorlati oldalával és elmélyedne a humán fejlesztés különféle ágazataiban.

2016. június 29. | Aktuális témák

TÖRTÉNELEM NYÁRI SZAKMAI TÁBOR – 2016-ban is!

Szeretettel várjuk az érdeklődő apáczaisokat (elsősorban az ősztől 10-12. osztályosokat) nyári „táborunkba”, amelyet iskolánkban szervezünk meg, a tavalyihoz hasonló módon.

2016. június 17. | Aktuális témák

Fogjunk össze a Démétér Házért!

2016. június 18-án (szombat) a Démétér Alapítvány úszói a Kőér utcai uszodában jótékonysági úszóként adománygyűjtéssel támogatják a Démétér Ház bővítését. Olvassátok el a 11. évfolyam biosz faktosainak felhívását!

2016. június 11. | Jubileumi év

Apáczai Jubileumi Utcabál

Tegnap került megrendezésre, immár ötödik alkalommal az Apáczai Jubileumi Utcabál, amelyen számos program közül válogathattunk. Jó zárása volt ez a dolgos hétköznapoknak és az utolsó iskolai hétnek.

2016. június 3. | Aktuális témák

Megáll az idő az Apáczaiban

2016. június 9-én (csütörtök) este 7 órakor az iskolában a Proscenion Drámaszínpad előadásában láthatjuk a „Megáll az idő” című előadást. Azon a helyen elevenedik meg a kultuszfilm folyosószínházi adaptációja, ahol több mint 50 éve a valóság szülte az eredeti forgatókönyvet.

2016. június 2. | Aktuális témák

KutDiák – NI tábor az őszi szünetben

A Kutató Diákokért Alapítvány, a Kutató Diákok Országos Szövetsége és National Instrumets Hungary 2016 őszén is megrendezi nagy sikerű őszi táborát, Debrecenben, az NI Hungary központjában.

2016. május 29. | Kétszintű érettségi

Tudnivalók az emelt szintű dolgozatok megtekintéséről

Garam Ágnes tájékoztatóját olvashatjátok.

2016. május 26. | Aktuális témák

Az Apáczai a BME tehetségforrás iskolái között

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem minden évben felméri a felvett hallgatók tudásszintjét, és nyomon követi tanulmányi előmenetelüket.

2016. május 25. | Aktuális témák

Bioszosaink tanulságos kórházlátogatása

2016. május 4-én a 11.B osztály biológia tagozata a Szent László Kórházban kezdte napját. Borissza Endre tanár úr szervezésében látogattunk oda, hogy iskolánk egy volt tanulójától, Kriván Gergely főorvos úrtól hallgassunk meg egy előadást a csontvelő-transzplantációról.

2016. május 12. | Aktuális témák

Kémia olimpia Moszkvában

Az érettségi szünetben immáron 50. alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpia, ezúttal Moszkvában. Magyarország 2012 óta vesz részt a versenyen, a támogatás mértékétől függően 5 vagy 6 emberrel.

2016. május 11. | Sakk

Újra ezüstérmes az apáczais lány sakkcsapat

2016. április 22-24-e között rendezték meg az Országos Sakk Csapat Diákolimipát Szombathelyen. Az Apáczai a középiskolás lányok kategóriájában indított el egy csapatot, ahol 9. és 12. osztály közötti versenyzők mérhették össze tudásukat.

2016. május 10. | Aktuális témák

Bernátné Vámosi Judit kettős kitüntetése

Bernátné Vámosi Judit több évtizedes kiemelkedő munkáját ebben a tanévben két kitüntetéssel is elismerte az olasztanárok közössége és iskolánk tantestülete: elnyerte az Ogonovsky Edit életműdíjat és az Apáczai Emlékérmet.

2016. május 7. | Jubileumi év

Ilyen volt a Jubileumi Bál

2016. április 16-án este negyedik alkalommal rendezte meg iskolánk az évek óta nagy sikernek örvendő Támogatói Bált, idén az „Apáczai 60” programsorozat részeként. Az ELTE Természettudományi Karának fantasztikus gömbaulájában ünnepelhettek együtt a szülők, a tanárok és az öregdiákok.

2016. április 30. | Aktuális témák

Elballagtak

2016. április 30-án az öt végzős osztály egy utolsó sétát tett a gimnázium folyosóin.

2016. április 25. | Aktuális témák

Terepgyakorlat a Bakonyban

Múlt hét csütörtöktől szombatig volt az iskolai terepgyakorlat, melyen az iskola diákjai (főleg 8-10. évfolyamig) és pár tanár vett részt. Az esemény színhelyéül a Magas-Bakonyban található Pénzesgyőr szolgált, ezen belül is a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület.

2016. április 21. | Aktuális témák

Genius Loci Díjat kapott az iskolánkkal együttműködő Richter

A Richtert iskolánk terjesztette fel az elismerésre, ezzel is megköszönve, hogy a híres gyógyszeripari vállalat immár két évtizede támogatja iskolánk tehetséggondozó tevékenységét.

2016. április 18. | Torna

Lógok a szeren

Sajtóhír: „Idén tavasszal Magyarországon rendezték a Légtorna Világbajnokságot”. Női egyéni Tissue, XI. hely, 11. évfolyam, A osztály, komplex tagozat, Bakó Esztert kérdezzük. (1 videó.)

2016. április 18. | Aktuális témák

CSERNOBIL_30 // Kreatív workshop diákoknak

1986. április 26-án, hajnali 1.24-perckor a csernobili Lenin Atomerőmű a túlforrósodott hűtővíznek köszönhetően felrobbant. A hatóságok a lehető legtovább húzták a katasztrófa bejelentését. A programban a csernobili katasztrófa történetéből kívánunk tanulságokat levonni.

2016. március 31. | Vívás

Országos Párbajtőr Diákolimpia, Szolnok

Az idei tanévben is kiemelkedő eredményeket értek el az apáczaisok Szolnokon az Országos Párbajtőr Diákolimpián.

2016. március 30. | Aktuális témák

Irodalom Éjszakája – Nemzetközi irodalmi séta Budapest szívében

2016. március 31-én különleges irodalmi happening költözik a belvárosba, amely formabontó stílusban hozza közelebb a kortárs világirodalmat a hazai közönséghez. Az Irodalom Éjszakáján a Katona József Színház színművészei huszonkét izgalmas, esetenként a közönség számára egyébként nem látogatható helyszínen olvasnak fel részleteket kortárs szerzők műveiből.

2016. március 29. | Aktuális témák

Apáczai Napok – projektelőadások

A keddi napon iskolatársaink projektelőadásait hallgathattuk meg. Pár szóban beszámolok most az általam látott előadásokról.

2016. március 25. | Aktuális témák

Apáczai Napok – szerda (2. rész)

A szerdai napunk két előadás-sávban zajlott. Az iskola külső előadókat hívott, akik érdekesebbnél érdekesebb témákban készültek elkápráztatni minket. Az első körben Klaniczay Gábor, a második körben Härtlein Károly előadásán voltam.

2016. március 24. | Aktuális témák

Apáczai Napok – szerda

A szerdai napon előadásokat nézhettünk meg, mindenkinek 2 prezentációra kellett jelentkeznie. Az első előadássávban a Milestone Intézet tájékoztatására, a második sávban pedig az Anna Frank Ház szervezésében egy emberi jogi foglalkozásra jelentkeztem.

2016. március 21. | Jubileumi év

Ünnepi közgyűlés a Gólyavárban

Túl vagyunk az első napon az „Apáczai Napok” névre hallgató programsorozatban. Ez számomra mindenképpen új élmény volt, de szerintem azoknak is érdekes lehetett, akiknek nem ez volt az első. Számos érdekes előadást hallgathattunk meg, néhány zeneszámmal és videóval tűzdelve.

2016. március 20. | Aktuális témák

További apáczais diákok az első Magyar Templeton Programban (frissítve)

A Magyar Templeton Program a világon egyedülálló, kísérleti tehetségazonosító és tehetséggazdagító program, amelynek célja, hogy megtalálja és 2016. márciusától egy éven át személyre szabott tehetséggondozó programban részesítse a beválogatott 315 Junior Templeton Fellow-t. A napokban megjelent cikkünk frissítését olvashatjátok.

2016. március 16. | Aktuális témák

Apáczais diák az első Magyar Templeton Programban

A Magyar Templeton Program a világon egyedülálló, kísérleti tehetségazonosító és tehetséggazdagító program, amelynek célja, hogy megtalálja és 2016. márciusától egy éven át személyre szabott tehetséggondozó programban részesítse a beválogatott 200 Junior Templeton Fellow-t a 10-19 év közötti korosztályból.

2016. március 11. | Aktuális témák

Rendhagyó 15-e

Ma ünnepeltük az 1848-49-es szabadságharc és forradalom ifjú hőseit. Mindenki azt várta, hogy megint lesz egy kb. egy órás ünnepség, amin századjára is elénekeljük a Himnuszt és meghallgatjuk a Talpra magyar-t. Ám, az idei év kivétel volt, az eddigiekhez képest, hála a 11.B tanulóinak.

2016. március 8. | Aktuális témák

Érzékenyítő foglalkozás a Vakok Intézetéből érkezett kollégákkal és diákokkal

2016. február 23-án délután a 2. emeleti folyosón fehér bottal közlekedő apáczaisokat láthattatok. Ők egy érzékenyítő foglalkozáson vettek részt. Stirling Andris (9.C) és Anna (12.B) édesanyja – aki a Vakok és Gyengénlátók Intézetében dolgozik – hét kollégájával és két diákjával jött el hozzánk, hogy az osztályom bepillantást nyerhessen a vak fiatalok életébe.

2016. február 25. | Aktuális témák

Diákolimpikonok köszöntése a Parlamentben

2016. február 19-én került sor a 2015-ös Nemzetközi Tudományos Diákolimpiákon eredményt elérő tanulók, 3 aranyérmes, 13 ezüstérmes és 8 bronzérmes köszöntésére a Parlamentben.

2016. február 22. | Galériák a Címlapról

Képek a Szalagavató Bálról (2016. január 30.)

Képek a 2015/2016-os tanév Szalagavató Báljáról.

2016. február 22. | Aktuális témák

Sítábori összefoglaló

Ha tél, akkor sítábor – ezt már nagyon sokan tudják az Apáczaiban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy összesen 11 különböző osztályból több, mint 50 diák utazott Ausztriába. Az aktív kikapcsolódás ezen formáját minden évben sok diák választja.

2016. február 20. | Aktuális témák

Bemutatkozik az új Iskolai Diákönkormányzat

2016. január 20-22-én lezajlottak az Iskolai Diákönkormányzati választások. Tanulóink Seper Kristófot választották meg elnöknek; a február 4-i gyűléssel megtörtént az új vezetőségi tagok kinevezésének véglegesítése, és a feladatköreik rögzítése.

2016. február 22. | Galériák a Címlapról

Videók a Szalagavató Bálról (2016. január 30.)

Videók a 2015/2016-os tanév Szalagavató Báljáról.

2016. február 20. | Aktuális témák

Diákok a kockásingért

Tegnap volt a napja a „Diákok a kockásingért” mozgalomnak, amikor is országszerte rengeteg diák és tanár öltött magára kockásinget, ezzel tüntetve a jelenlegi oktatáspolitika ellen.

2016. február 8. | Aktuális témák

Köszönjük szépen, Tanárnő!

A 12. évfolyam nevében szeretnék köszönetet mondani a bálért tett alázatos, odaadó, segítőkész munkájáért. Egy ilyen esemény megszervezése rendkívül sok munkát, odafigyelést és precízséget igényel. – Juhász Zsófia köszönő szavai Pálréti Orsolyának.

2016. február 8. | Aktuális témák

Új külsőt kapott a Meridián

A Meridián az apáczaisok hírportálja. Ez azt jelenti, hogy bárki írhat, publikálhat rajta, nincsen fix szerkesztősége. Talán pontosabbnak tekinthető az a megfogalmazás, hogy az apáczaisok közössége a szerkesztőség. Természetesen, mindig vannak azért olyanok, akik szerkesztik a híreket, írásokat, de ez Te is lehetsz!

2016. február 8. | Aktuális témák

Az első szalagavatóm

Szalagavató. Érdekes és jó élmény volt számomra. Végigpörögtem az estét. Néztem a készülődést, láttam a kezdés előtt beáramló embertömeget, ami nagyon tetszett.

2016. január 11. | Torna

Girus Kinga országos bajnok

Girus Kinga 9.D osztályos tanulónk az elmúlt években folyamatosan hozta gimnáziumunk számára a kiemelkedő diákolimpiai eredményeket. Az idei eredményei kapcsán kérdeztük őt.

2015. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2015

Ilyen volt a 2015-ös esztendőnk.

2015. december 23. | Aktuális témák

Karácsonyi fények a Bazilikánál

Képek szöveg nélkül.

2015. december 21. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulatban a Fashion Street

Képek szöveg nélkül.

2015. december 15. | Aktuális témák

A karácsonyi koncertről

Szombaton volt az iskola karácsonyi koncertje a Kálvin téri Református Templomban, amely szép befejezése volt a délelőtti ID-napnak.

2015. december 11. | Aktuális témák

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

A karácsonyi nagy rohanásban nem árt azért egy nap szabadságot kivennünk, kifújni a levegőt, magunkra, a szeretteinkre és az ünnepre gondolni. Erre talán az egyik legjobb ötlet, hogy menjünk el a Vörösmarty térre a minden évben megrendezésre kerülő karácsonyi vásárra.

2015. december 10. | Aktuális témák

A pécsi disputaversenyről

Eltöltöttünk egy hétvégét Pécsen, az országos versenyen, de most itthon elgondolkodtam, hogy mi is maradt mind ebből. Nos, néhány könnyen maszatolódó tintával írt oklevél, egyeseknek néhány buszjegy vagy éppen a járművön bemondott reklámok felvétele és néhány nem túl előnyös kép. De ennél sokkal fontosabbak az emlékek és élmények, jobbak és rosszabbak, illetve néhány örökzöld klasszikus idézet, amik igen sok vicces pillanatot okoztak, természetesen a portásbácsinak köszönhetően.

2015. december 8. | Közösségi szolgálat

Közösségi szolgálat Dobogókőn

A Sólyom Speciális Természet- és Állatvédelmi Szakosztály vezetésével szeptember óta a 9.C osztály közösségi munkát végez. A tegnapi cikkhez kapcsolódó beszámolót most olvashatjátok Bakó Annától.

2015. december 7. | Közösségi szolgálat

Közösségi munka a Budapesti Természetbarát Sportszövetség keretei között

A Budapesti Természetbarát Sportszövetség keretei között, a Sólyom Speciális Természet- és Állatvédelmi Szakosztály vezetésével szeptember óta a 9.C osztály közösen végez közösségi munkát.

2015. december 5. | Aktuális témák

Hangulatképek Mikulás alkalmából

Képek szöveg nélkül.

2015. december 3. | Aktuális témák

Sportkavalkád a családi sportnapon

Hétvégén családi sportnap volt.

2015. december 2. | Továbbtanulás

ELTE TáTK felvételi tájékoztató az Apáczaiban

Az ELTE Társadalomtudományi Kar Alkalmazott közgazdaságtan szakjáról felvételi tájékoztatót tartanak az Apáczaiban.

2015. november 27. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulat Bécsből

Képek szöveg nélkül.

2015. november 23. | Aktuális témák

Csatlakozz az Élő Bolygónk programjához!

Iskolánk szeretne csatlakozni az Élő Bolygónk programjához.

2015. november 21. | Aktuális témák

A gólyahét emlékére

Néhány gondolat az idei gólyahétről egy gólya tollából.

2015. november 16. | Aktuális témák

Meggyőző teljesítmény az érvek versenyén

Ezúttal a 63. Országos Disputaversenyen tarolt az Apáczai. A 2. korcsoportban (7-9. évfolyam) két apáczais csapat is bejutott a döntőbe, és ha már ott voltak, vitáztak egy jót, hogy aztán elhozzák az első két helyezést.

2015. november 16. | Aktuális témák

Így avattuk a gólyákat!

Szalai Rebeka rövid beszámolója a gólyahétről.

2015. november 12. | Aktuális témák

Gyűjtés a baleseti sebészet kis betegeinek

Most lehetőségetek nyílik rá, hogy a megunt-kinőtt játékaitokat jó célra használjátok fel, és ne a lomtalanítás keretei között váljatok meg tőlük!

2015. november 3. | Aktuális témák

Itt a gólyahét

Itt a gólyahét, kicsit körbenéztünk. Képek szöveg nélkül.

2015. október 31. | Aktuális témák

2015. október 21. – Megemlékezés 1956. október 23-ról

Az ELTE Jogi Karának patinás épületében minden évben megnézhetünk egy csodálatos (vagy egy kevésbé csodálatos) műsort az '56-os eseményekről, illetve hősökről.

2015. október 24. | Továbbtanulás

Nyílt Nap az Építőmérnöki Karon

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nyílt Napjára várnak minden kedves érdeklődőt az Építőmérnöki Karon.

2015. október 20. | Atlétika

Budapesti Középiskolás Atlétika Kupa – Api a III. helyen

A tanév első sportrendezvénye a heves esőzés miatt sajnálatos módon elmaradt, de a program részét képező Budapesti Középiskolás Atlétika Kupát később megrendezték.

2015. október 14. | Tudomány

A káprázatos tiszavirágzás

A tiszavirágzás varázslatos jelenség, ami a Disney mesék világába röpít minket hatalmas méreteivel, mozgalmasságával és semmihez sem hasonlítható harmóniájával. Európában már szinte csak hazánkban figyelhető meg, ahogy a rejtélyes életű kérészek varázsütésre nászruhát húznak és izgatottan keresik párjukat a víz fölött. Amikor júniusban Tiszainokán jártunk az osztállyal, nekünk is lehetőségünk volt megcsodálni az irdatlan rovartömeget.

2015. október 12. | Aktuális témák

Meghívó a Start-Para Konferenciára

Idén is ingyenes előadásokkal és műhelyekkel várja látogatóit az Illyés Sándor Szakkollégium őszi Szakmai Napja 2015. november 5-én (csütörtök) az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Kazinczy utcai épületében!

2015. szeptember 27. | Aktuális témák

Meghívó a Gyermekpszichiátriai Szakmai Napokra

Újra elindítják a Vadaskertben a Gyermekpszichiátriai Szakmai Napokat. A képzést a Semmelweis Egyetem akkreditálta.

2015. szeptember 10. | Aktuális témák

Búcsú Bucskó Bélától, iskolánk egykori igazgatóhelyettesétől

2015. szeptember 4-én vettünk búcsút Bucskó tanár úrtól. A szertartáson dr. Pfeiffer Ádám, iskolánk volt igazgatója emlékezett.

2015. szeptember 1. | Aktuális témák

Üdv, Gólyák!

A Meridián az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium internetes hírportálja. A mai napig az a célunk, hogy átfogó képet tudjunk bemutatni az apáczaisokról. És ebben Ti, Gólyák is segíthettek!

2015. június 12. | Aktuális témák

Három tanár, hat diák, egy iskola… – rangos elismerések az apáczaisok teljesítményéért

Munkácsy László beszámolója az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny díjátadó ünnepségéről, ahol hat diákunkat és két tanárunkat is díjazták.

2015. június 11. | Aktuális témák

Be van fejezve a nagy mű… (frissítve)

Börzsönyi Péter szavai a lépcsőfordulóban elkészült festmény kapcsán.

2015. május 28. | Kétszintű érettségi

Tudnivalók az emelt szintű dolgozatok megtekintéséről

Garam Ágnes tájékoztatóját olvashatjátok.

2015. május 19. | Aktuális témák

Terepgyakorlat – egy terrarista szemével

Április közepén a Börzsönyben jártunk terepgyakorlaton és sikerült közelebbi ismeretséget kötnünk a kora tavaszi erdő megannyi élőlényével, a környék társulásaival. Két beszámolót olvashattok a résztvevők tollából, a galériába pedig néhány fotót válogattunk be. Második cikk.

2015. május 18. | Aktuális témák

Király napok Királyréten

Április közepén a Börzsönyben jártunk terepgyakorlaton és sikerült közelebbi ismeretséget kötnünk a kora tavaszi erdő megannyi élőlényével, a környék társulásaival. Két beszámolót olvashattok a résztvevők tollából, a galériába pedig néhány fotót válogattunk be. Első cikk.

2015. május 12. | Tudomány

Perez-Lopez Áron Ricardo cikke a Nature Scientific Reportsban

Perez-Lopez Áron Ricardo nevével mindenki találkozhatott már, aki kicsit is nyitott szemekkel és fülekkel jár az Apáczaiban. Egy újabb eredményéről számolhatunk be nagy büszkeséggel.

2015. május 3. | Kétszintű érettségi

Tájékoztató az érettségizőknek

Garam Ágnes tájékoztatóját olvashatjátok.

2015. április 17. | Novellák

Rózsaszín az egész világ

Szalai Rebeka novellája.

2015. április 16. | Torna

Dupla aranyérem

Miközben javában zajlanak a cserediák programok, a tanulmányi versenyek döntői, az osztályozóvizsgák és nyakunkon az érettségi, tanítványaink a sportversenyeken is állják a sarat, sőt mi több, szárnyalnak.

2015. április 16. | Futball

Coca-Cola Cup

A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Coca-Cola Magyarország a Középiskolai Labdarúgó Program keretén belül ősszel, illetve tavasszal rendezte meg az úgynevezett Coca-Cola Cup körzeti selejtezőjét. A torna célja a magyar labdarúgás fejlesztése és népszerűsítése, amelyre több apáczais osztály is szervezett csapatokat.

2015. április 5. | Aktuális témák

Lovas Attila: Elágazó folyamatok és ezek vizsgálata generátorfüggvényekkel

Amikor erre az előadásra jelentkeztem az Apáczai Napokon, kicsit féltem, mert elég bonyolultnak tűnt a cím. Abban reménykedtem, hogy csak lebutították egy kicsit a témát. Sajnos, nem így történt…

2015. március 16. | Atlétika

III. Balogh Tamás Emlékverseny – középiskolás fedett pályás atlétikai csapatbajnokság

A Nemzeti Tehetség Program keretén belül a Budapesti Diáksport Szövetség 2015. március 10-én rendezte meg a III. Balogh Tamás Emlékversenyt. Ez egy középiskolás fedett pályás atlétikai csapatbajnokság volt, ahol a budapesti középiskolák színe-java képviseltette magát. A lányoknál közel 20, a fiúknál 25 csapat, négy versenyszámban (60 m-es síkfutás, 4×200 m-es váltófutás, súlylökés és magasugrás/távolugrás) mérhette össze erejét.

2015. március 2. | Aktuális témák

„Fantom jelenetek: Írj bele Shakespeare-be!” videopályázat

Osztályfőnökünktől, Börzsönyi Péter tanár úrtól hallottunk először erről a versenyről, melynek célja egy rövid videofilm készítése volt, amelyben Shakespeare egy tetszőleges drámájának „kimaradt” (azaz meg nem írt) jelenetét kellett feldolgoznunk, magyar vagy angol nyelven.

2015. február 17. | Aktuális témák

A 2015-ös szalagavató bál az én szememmel

Egy kis előzmény: A 2015. február 7-én megrendezett szalagavató bált már négy éve izgatottan vártam. Azért négy éve, mert akkor táncoltam először a bálon, palotást és keringőt is. (Az azt megelőző két évben csak nézőként voltam jelen.)

2015. február 16. | Színdarabok

Köd utánunk

Különleges – bár kissé talán túl szerényen hirdetett – előadást láthattunk az Apáczaiban 2015. február 12-én, a Színházteremben.

2015. február 11. | Aktuális témák

Meghívó a III. Apáczai Támogatói Bálra

Az Apáczai Gimnázium és Szülői Munkaközössége 2015. február 28-án rendezi meg III. Apáczai Támogatói Bálját, melyre szeretettel meghívunk minden érdeklődő szülőt és öregdiákot.

2015. február 10. | Aktuális témák

Diákigazolvánnyal kapcsolatos tájékoztató

Az Oktatási Hivatal (OH) kérése, hogy legyen nyilvános az az oldalt, ahol nyomon követhetik a diákok az aktuális diákigazolvány igénylését.

2015. február 2. | Aktuális témák

Sítábor Ausztriában

Tavaly megírtam életem első sítábori beszámolóját. Ez, a második is azt bizonyítja, hogy nem bántam meg döntésemet, miszerint az idei tábornak is tagja voltam. A résztvevők közül sokak voltak ismerősek tavalyról, valamint sok új diákkal is találkoztam. Ez mind azt bizonyítja, hogy a tábor népszerűsége és sikere töretlen.

2015. január 28. | Továbbtanulás

Nyílt napok az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

A 2015. január 29-30. közötti nyílt napokon a jelentkezők megismerkedhetnek a karok képzési kínálatával, részt vehetnek mintaórákon és izgalmas előadásokon, illetve a karok vezetőivel, oktatóival és hallgatóival is találkozhatnak.

2014. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2014

Ilyen volt a 2014-es esztendőnk.

2014. december 21. | Aktuális témák

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

Mint minden évben, idén is adott a gyönyörű fények, a finom illatok, a jó minőségű kézműves termékek, a hatalmas karácsonyfa és természetesen a tömeg. Ezek mellett ráadás az egész napos előadások, koncertek a színpadok, az óriás adventi koszorún a gyertyagyújtás és a mindennap más meglepetés.

2014. december 15. | Aktuális témák

ID-nap

Egy újabb szombati sulit tudhatunk magunk mögött és még a füzeteinket se kellett kinyitni! S ezt mind az ID-nek köszönhetjük! Tanítás helyett érdekes programsorozatok vártak minket két sávban, melyekben diáktársaink és tanáraink mellett meghívott előadók előadásait is hallhattuk/láthattuk.

2014. december 3. | Aktuális témák

Idén is lesz karácsonyi vásár és koncert

Az Apáczai Gimnázium Szülői Munkaközössége és a gimnázium tantestülete szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2014. december 13-án szombaton 17 órai kezdettel az ELTE Aula Magna dísztermében tartandó karácsonyi hangversenyére, amelyet az idén karácsonyi vásár is kísér.

2014. november 19. | Aktuális témák

A gólyaavató képekben

2014. november 14-én volt a gólyaavató. Az ott készült fotókat osztja meg Veletek Nényei Lujza.

2014. november 3. | Tánc

Tóth Sári világbajnok

Tóth Sári (9.A) az Invictus csapat tagjaként aranyérmes lett az akrobatikus rock and roll felnőtt lányformációs világbajnokságon. (1 videó.)

2014. október 31. | Aktuális témák

Töklámpások

Képek szöveg nélkül.

2014. október 13. | Közösségi szolgálat

Közösségi munka csütörtökönként a gépteremben

2016. január 1-jétől kötelező érettségi előfeltétel lesz az iskolai közösségi szolgálat keretében 50 órát teljesíteni. Az 50 órát 9-11. osztály között arányosan elosztva kell elvégezni. Egy, az Apáczaiban végezhető közösségi munkára szeretnénk felhívni a kedves diákok figyelmét!

2014. október 13. | Atlétika

Beszámoló a Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupáról

2014. október 10-én rendezték meg a tanév első atlétika versenyét, a Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupát, melyen a főváros több mint 15 középiskolája vett részt. Közülük a legfiatalabbak 2000-ben, míg a legidősebbek 1995-ben született középiskolás diákok voltak, így 3 korcsoport versenyzett együtt.

2014. október 13. | Aktuális témák

ELTEfeszt – mi is ott voltunk!

Mint ELTE-s gyakorlóiskolások, nekünk még több okunk volt ott lenni az ELTEfeszten és képviselni az iskolánkat. Természetesen az elsődleges ok, amiért elmentünk, az az érdeklődésünk a különböző karok és szakok iránt.

2014. október 2. | Továbbtanulás

ELTEfeszt – minden, ami ELTE

2014. október 10-én újra színes forgataggá változik lágymányosi épületegyüttesünk, hiszen a nagy sikerre való tekintettel idén ősszel is megrendezzük az ELTEfeszt-et. Nem hagyományos nyílt napról van szó, hiszen látogatóinknak összetett és interaktív élményt szeretnénk nyújtani: az egész napos programon intézményünk nyolc kara, szakkollégiumaink, hallgatói önkormányzatunk, a Hallgatói Szolgáltató- és Karrierközpont, illetve egyetemünk civil csoportjai mutatják be egyetemünk színes közösségét, mindennapjait és az intézményünkben zajló tudományos munkát.

2014. szeptember 27. | Aktuális témák

Tanári kirándulás Kolozsvárra (frissítve)

Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tantestületének meghívására 2014. szeptember 19. és 21. között felejthetetlen hétvégét töltöttünk el Kolozsváron és Torockón.

2014. szeptember 18. | Aktuális témák

„Meet where the continents meet” …vagyis „Találkozzunk, ahol a kontinensek találkoznak”

„Meet where the continents meet” …vagyis „Találkozzunk, ahol a kontinensek találkoznak” címmel került megrendezésre Isztambulban a MUNIST nemzetközi diplomáciai verseny. Danival beszélgettünk.

2014. szeptember 17. | Aktuális témák

ÚJ KEZDEMÉNYEZÉS INDUL AZ APÁCZAIBAN – Ha szeretnél bekapcsolódni az ENSZ működését szimuláló MUN világába, akkor itt a helyed!

A Modell ENSZ program, röviden MUN program olyan nemzetközi kezdeményezés, mely nemzetközi konferenciák keretében szimulálja az ENSZ különböző bizottságainak működését.

2014. szeptember 1. | Aktuális témák

Üdv, Gólyák!

A Meridián az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium internetes hírportálja. A mai napig az a célunk, hogy átfogó képet tudjunk bemutatni az apáczaisokról. És ebben Ti, Gólyák is segíthettek!

2014. augusztus 30. | Aktuális témák

Gyomaendrődi disputatábor

Július végén Gyomaendrődre látogattak iskolánk disputásai, hogy megismerkedjenek a helyi disputakör tagjaival és szokásaival.

2014. június 12. | Beszélgetések

A matematika biztos volt, a történelmet a fizika szorította ki – Basa Istvánnal beszélgettünk

Kedvenc sportja a női iszapbirkózás, imád túrázni, kocsmázna többek között Stephen Hawking társaságában, és persze kipróbálná a fénykardot. Basa Istvánnal beszélgettünk.

2014. június 10. | Aktuális témák

Sajtótájékoztató – Főnemesi családok bemutatása

Izgalmas játékra hívjuk a közoktatásban tanuló diákokat: kutatómunkára ösztönözzük őket. A főnemesi családok múltját kutatva készítsenek egy projektet: mutassák be a kiválasztott főnemesi család egy tagjának, esetleg tagjainak a szerepét egy település életében, fejlődésében, történelmének, hagyományainak alakulásában.

2014. június 5. | Film

Az eltűnés sorrendjében

Az elzárt, apró településen élő nyárspolgár, az utakat karbantartó Nils (Stellan Skarsgard) életét szörnyű tragédia rázza meg: egyetlen fiát holtan találják. A kétségbeesett apa a kezdetektől fogva azt gyanítja, hogy gyermeke gyilkosság áldozata lett. A szálak a helyi drogkartell fejéhez, a Báróhoz (Pal Sverre Hagen) vezetnek…

2014. június 3. | Aktuális témák

OKTV 2013/2014 – ismét remekeltek az apáczaisok

A mérleg: huszonkilenc döntőbe jutott diák, két első, egy második és egy harmadik hely, továbbá két díjazott tanár.

2014. április 30. | Aktuális témák

A Graphisoft Parkban jártunk

Múlt szerdán, május 21-én ellátogattunk az óbudai Graphisoft Parkba, ahol Bojár Gáborral, a Graphisoft alapítójával is találkoztunk.

2014. május 28. | Beszélgetések

Aki a szike helyett a krétát választotta – Tóth Lászlóval beszélgettünk

Lassan két éve, hogy megjelent az iskola folyosóin, általában mosolyog, szívesen beszélgetne Zrínyi Miklóssal és kedvenc szava a „munkatárs” szó. Tóth Lászlóval beszélgettünk.

2014. május 19. | Sakk

Második helyen végzett az Apáczai leánycsapata a sakk diákolimpia országos döntőjében

Leánycsapatunk (Shan He Jia Rita, Érseki Tamara, Vujosevics Eszter és Hoyle Anna Caitlin) második lett a sakk diákolimpia országos döntőjében! Az 5. helyen kiemelt gárda kiváló játékkal és remek csapatszellemmel érte el az Apáczai Gimnázium történetének első lánycsapat dobogós helyét. A 13. helyről induló fiúk is jól játszottak, végül a 11. helyen végeztek.

2014. április 30. | Aktuális témák

Elballagtak a végzősök

2014. április 30-án a négy végzős osztály egy utolsó sétát tett a gimnázium folyosóin.

2014. április 14. | Aktuális témák

Apáczais fenegyerekek – újra öltöztet az Apáczai

Az Apáczai gimnázium néhány tanárának ötlete nyomán új ruhába szeretné öltöztetni a Apáczai közösségét. Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány közreműködésével feliratos kapucnis pulóvereket és galléros pólókat álmodott.

2014. április 11. | Aktuális témák

ID-nap

Múlt héten váratlanul ért a hír, hogy csütörtökön ID-nap lesz tanítás helyett filmekről beszélgetéssel, valamint a tökéletes iskoláról való vitatkozással. No meg tanári beugróval.

2014. április 8. | Aktuális témák

Tankönyvrendelés menete

A tankönyvrendelet sajnos idén rendkívül szoros határidőt szab a tankönyvrendelés lebonyolítására, amibe ráadásul a tavaszi szünet is beleesik.

2014. április 7. | Aktuális témák

Tájékoztató a csütörtöki ID-napról

2014. április 10-én (csütörtök) ID-nap lesz iskolánkban. Minden diák két sávban vesz részt programokon: az egyik sávban filmekről fognak beszélgetni, a másik sávban disputázás lesz. A filmes sávra regisztrálni kell.

2014. március 28. | Aktuális témák

Az „új menzajegy”

2014. április 1-től kezdve megszűnik a „papíralapú” menzajegy, helyette a diákigazolvánnyal kell igazolni a jogosultságot.

2014. március 22. | Aktuális témák

Apáczai Napok: angol prezentációk, zenei vetélkedő angol nyelven és a zsidó női választójog kérdése

Dikker Vanda és Mészáros Lili beszámolói a két napon látott előadásokról.

2014. március 17. | Aktuális témák

Projektelőadás: Biológia 3.

Az Apáczai Napok első napján Gonda Eszter és Ruff Zsófia a drokról, Borissza Johanna, valamint Németh Orsolya pedig az immunrendszerről tartottak teltházas előadást.

2014. március 17. | Aktuális témák

Projektelőadás: Népek, nemzetek

Rövid beszámoló Kárász Milán (11.A) Népek és kultúrák az Orosz Birodalomban című és Balázs Gergő (10.A) Egy rejtélyes nemzetség története című előadásairól.

2014. március 14. | Aktuális témák

Härtlein Károly: Brutális fizika (kísérletek)

2014. március 14-én 9 órakor a Fizika II-es előadóban Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézet tanára tartott előadást „Brutális fizika (kísérletek)” néven. A cím már sejtette a korántsem mindennapi, az órán látottakhoz hasonló kísérleteket.

2014. március 14. | Aktuális témák

Projektelőadás: Kísérletek a Fizika I.-ben

Az Apáczai Napok projektelőadásainak első szakaszában a Fizika I. teremben egy érdekes és látványos kísérlet bemutató előadást láthattunk. A projekt első sorban 7-9. évfolyamosoknak volt meghirdetve, habár akadt egy-két idősebb diák is, aki kíváncsi volt az izgalmas kísérletekre. (1 videó.)

2014. március 14. | Aktuális témák

Projektelőadás: Darwin nyomában

Az idei Apáczai napok csütörtökjén – mint az már szokás – a diákok mutatták be a projektjeiket.

2014. március 7. | Aktuális témák

Zöldhullám az Apáczaiban

Az Apáczai diákjai kedd reggel tapasztalhatták, hogy kettővel több kuka van minden tan- és nyelvi terembe, ugyanis újra elindult a szelektív hulladékgyűjtés az iskolában a Sierra Leone projektünk keretében.

2014. február 28. | Aktuális témák

Beszámoló a második apáczais támogatói bálról (frissítve)

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítványa és szülői munkaközössége 2014. február 22-én rendezte meg – immár második alkalommal – a támogatói bált.

2014. február 28. | Sakk

Sakkcsapataink sikere

2014. február 22-én, szombaton zajlott le a sakkcsapat diákolimpia budapesti döntője, amelyet (akárcsak tavaly) mi rendeztünk (a kollégiumi klubban).

2014. február 25. | Projektmunkák

Ismerjük meg a világ egyik legsikeresebb sportolónőjét! – Karácsonyi beszélgetés Polgár Judittal

Hogyan lesz valakiből élsportoló? Hogyan tudja azt elérni? Milyenek a sakkozók? Hogyan lehet valaki a világ legjobb sakkozó nője és egyben sikeres anya? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Polgár Judittól. Lakatos Márk Róbert projektmunkája.

2014. február 11. | Aktuális témák

Életem első sítábora – beszámoló az ausztriai sítáborról

Életem első (de most már tudom, nem utolsó) sítáborán vettem részt az idén. Az úti cél Ausztria, annak is Karintia tartománya volt.

2014. február 10. | Aktuális témák

Apáczais sikerek a Váci Madách Imre Gimnázium pályázatain

A szalagavató előtt egy nappal egy maroknyi apáczaisra újabb izgalom várt: erre a napra esett a váci Madách Imre Gimnázium által kiírt pályázatok eredményhirdetése, amelyre több diák is meghívást kapott.

2014. február 4. | Aktuális témák

10 éve indult a Meridián

Éppen ma 10 éve, hogy 2004. február 4-én elindult az akkor még Meridián Online névre hallgató apáczais hírportál. A portált a 2006-ban végzett 12.D osztály tervezte és készítette. Azóta eltelt 10 év, néhány dolog változott, de a lényeg változatlan: itt vagyunk, és igyekszünk minél több információval szolgálni az apáczaisoknak az Apáczairól.

2014. január 24. | Továbbtanulás

ELTEfeszt – minden, ami ELTE

Több mint kétszáz program, interaktív workshopok, színház és koncertek, civil szervezetek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lágymányosi Campusa 2014. február 1-jén színes forgataggá változik.

2014. január 13. | Beszélgetések

A kirándulások szervezőjével, Csiszár Gáborral beszélgettünk

Ha azt mondjuk, kirándulás, a legtöbb apáczaisnak egyből dr. Csiszár Gábor tanár úr jut eszébe. Vele beszélgettünk.

2014. január 10. | Aktuális témák

A Tehetséghidak Program Tehetség Piactér felhívása

A Tehetséghidak Program Tehetség Piactér felhívásának második ütemét hirdették meg.

2014. január 10. | Aktuális témák

Oktatófilmes segítség az új e-napló használatához

Az alábbi videók segítséget nyújthatnak a Magiszter.NET elektronikus napló megismeréséhez. (6 videó.)

2014. január 6. | Aktuális témák

Partneriskolánk Sierra Leonéban

Még a szünet előtt kerültek ki az iskola folyosóira több, a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő, annak előnyeit hangsúlyozó innovatív plakátok. Célunk vele felhívni a figyelmet arra, hogy a hulladékok megfelelő újrahasznosításával csökkenthető a környezet károsítása, ezáltal lassítható az éghajlatváltozás is.

2013. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2013 – Karácsonyi vásár

2013. december 13.: karácsonyi vásár.

2013. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2013 – Gólyahét

2013. október 7. – 2013. október 11.: gólyahét.

2013. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2013 – Sporttábor

2013. június 23. – 2013. június 30.: sporttábor.

2013. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2013 – 4. Tanévzáró Fesztivál

2013. június 14.: 4. Tanévzáró Fesztivál.

2013. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2013 – Sportnap

2013. május 8.: sportnap.

2013. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2013 – Ballagás

2013. május 4.: ballagás.

2013. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2013 – Apáczai Napok

2013. március 25. – 2013. március 27.: Apáczai Napok. (1 videó.)

2013. december 29. | Aktuális témák

Ilyen volt 2013 – Sítáborok

Sítábor Ausztriában és Olaszországban. (1 videó.)

2013. december 22. | Aktuális témák

Kirándulás a CERN-be

Mint azt már sokan hallottátok, iskolánk kirándulást szervezett az Európai Részecskefizikai Laboratóriumba, Genfbe.

2013. december 18. | Aktuális témák

Karácsonyi vásár

Képek szöveg nélkül.

2013. december 18. | Aktuális témák

A Taninform megszünteti a szolgáltatását – új elektronikus napló lesz

A gimnázium által eddig használt tanügyi adminisztrációs rendszer, a Taninform üzemeltetője 2014. január 1-től megszünteti a szolgáltatást, miután az állam a továbbiakban egy másik rendszer (ingyenes) elérését teszi lehetővé az intézmények számára.

2013. november 19. | Aktuális témák

Apáczais fenegyerekek – öltöztet az Apáczai

Az Apáczai gimnázium néhány tanárának ötlete nyomán új ruhába szeretné öltöztetni a Apáczai közösségét. Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány közreműködésével feliratos kapucnis pulóvereket és galléros pólókat álmodott.

2013. november 27. | Küzdősportok

Kiss Bence duplázott

Miközben a tanév folyik, tanítványaink sorra szerzik az érmeket a különböző nemzetközi és világversenyeken. Ezúttal Kiss Bence (12.B) állhatott kétszer is a dobogó legfelső fokára a portugáliai Junior Wado Karate Európa Bajnokságon.

2013. november 19. | Aktuális témák

Otthonunk, Magyarország – Magyar kulturális est (frissítve)

Frissített tájékoztató a pénteki programokról.

2013. november 13. | Pályázatok

Az én Magyarországom – fotópályázat (frissítve)

Eleged van a klisés pusztákból és alföldi tájakból? A kismilliomodik ugyanolyan képből a Budai Várról? Szerinted Magyarország ennél sokkal izgalmasabb? Mutasd meg, számodra milyen!

2013. november 1. | Aktuális témák

Töklámpások

Képek szöveg nélkül.

2013. november 1. | Aktuális témák

Indul az EUROSCOLA-játék őszi fordulója!

Az Európai Parlament fiatalok számára indított programja az EUROSCOLA-program, amely kapcsán 28 tagállam középiskolás diákjai vehetnek részt az „Európai Fiatalok Parlamentje” formájában megrendezésre kerülő találkozókon az Európai Parlament strasbourgi üléstermében.

2013. október 25. | Aktuális témák

Október 23-i megemlékezés

Ahogy minden évben, most is az ELTE Jogi Kar Dísztermében zajlott a megemlékezés, amit a 10.B diákjai (humánosok és bioszosok együtt) adtak elő.

2013. október 15. | Továbbtanulás

Szakmai Napok a BME-n

A Tehetségért Mozgalom BME Vegyészmérnöki Csoportja a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának támogatásával az idei évben is megrendezi a Szakmia Nap rendezvénysorozatát a középiskolás diákok részére.

2013. október 15. | Aktuális témák

Fulbright Szakmai Nap az ELTE Apáczai Gimnáziumban

Tájékoztató a programról.

2013. október 7. | Aktuális témák

Rózsaszín és kék – a gólyahét dekorációi

Ismét körbejártuk az épületet, hogy megörökítsük a gólyahéthez és a gólyaavatóhoz készült dekorációkat. Négy szín dominál az épület folyosóin: sárga, zöld, rózsaszín és kék. Most az utóbbi kettőt mutatjuk be.

2013. október 6. | Aktuális témák

Sárga és zöld – a gólyahét dekorációi

Ismét körbejártuk az épületet, hogy megörökítsük a gólyahéthez és a gólyaavatóhoz készült dekorációkat. Négy szín dominál az épület folyosóin: sárga, zöld, rózsaszín és kék. Most az első kettőt mutatjuk be.

2013. szeptember 18. | Aktuális témák

Tankönyv-problémákról – szülőknek, diákoknak, osztályfőnököknek

A tankönyvekkel kapcsolatosan iskolánkban a leggyakoribb felmerült problémák és az ezzel kapcsolatos teendők.

2013. szeptember 8. | Aktuális témák

Gólyatábor 2013 – a 9.B szemével

Nem tudni, hány osztály érkezett eddig úgy a Gólyatáborba, hogy tagjai már ismerték egymást. Gyanítjuk, nem sok, mindenesetre mi ezek közé tartoztunk. A Facebookon keresztül több találkozót is szerveztünk a nyár folyamán.

2013. szeptember 5. | Aktuális témák

Zombik a gólyatáborban?

Idén is volt gólyatábor. A 7.C-sek beszámolóját olvashatjátok.

2013. szeptember 1. | Aktuális témák

Üdv, Gólyák!

A Meridián az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium internetes hírportálja. A mai napig az a célunk, hogy átfogó képet tudjunk bemutatni az apáczaisokról. És ebben Ti, Gólyák is segíthettek!

2013. augusztus 22. | Aktuális témák

Földrajz olimpia Kiotóban

2013. július 30. és augusztus 5. között rendezték meg a 10. iGeo nemzetközi földrajz diákolimpiát. A négyfős magyar csapatban ketten is voltunk az Apáczaiból: Dürr Miklós (11.A) és én, Kelemen Bendegúz. A verseny három fordulóból áll, és a teljes verseny angolul zajlik.

2013. július 17. | Aktuális témák

Parkosítás

A leendő 9.D osztály eddig elrejtett tehetséget csillogtatta meg 2013. július 10-én, amikor iskolánk tiszainokai táborában végzett parkosítást.

2013. július 17. | Aktuális témák

Sporttábor 2013 – diákszemmel

A társaság nagyon színesre sikeredett, voltak „kicsik” és „nagyok”, voltak első inokázók, és voltak természetesen azok, akik már öreg barátként üdvözölték a tábort. Az év végi építőtábornak köszönhetően remek formában találkozhattunk újra mindennel.

2013. július 16. | Aktuális témák

Sporttábor 2013

A tanítás befejezése utáni második héten kíváncsian vártam első inokai táboromat a barátaimmal együtt. Izgalommal teltek a készülődés napjai, hiszen életem első – és szerintem nem utolsó – sporttábora, sőt sátortábora várt.

2013. július 16. | Aktuális témák

Kézműves terem az udvarbálon

Képek szöveg nélkül.

2013. június 22. | Aktuális témák

Perez-Lopez Áron Ricardo nyerte az innovációs tehetségkutató versenyt

Perez-Lopez Áron Ricardo, a 9.A osztály tanulója nyerte el idén az első díjat a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen „Hogyan segíthetnek a fehérjék hálózatai kis mellékhatású gyógyszerek kifejlesztésében?” című pályázatával.

2013. június 15. | Aktuális témák

Pár szóban a pénteki eseményekről

Rövid beszámoló a tegnapi eseményekről.

2013. június 14. | Aktuális témák

Udvari sátrak

Ahogy kiléptem az udvarra, az első legszembetűnőbb dolog azt volt, hogy sokkal több sátor, illetve asztal állt, mint az elmúlt években. Kíváncsian mentem közelebb, hiszen tudtam, hogy az idén különböző országokat mutatnak be az osztályok.

2013. június 14. | Aktuális témák

IV. Tanévzáró Udvarbál – Tablóséta

Az idei, immár negyedik alkalommal megrendezett Apáczais Udvarbálon először a Szabolcsi tanár úr által tartott tablósétán vettem részt. Három órakor kezdődött, és egy órán át tartott, amit szinte észre sem lehetett venni, olyan gyorsan eltelt az idő.

2013. június 14. | Aktuális témák

Pamela Anderson Band

Képek szöveg nélkül.

2013. június 14. | Aktuális témák

Impulse

Képek szöveg nélkül.

2013. június 14. | Aktuális témák

Bűvészbemutató

Képek szöveg nélkül.

2013. június 14. | Aktuális témák

Megint itt van!

Képek szöveg nélkül.

2013. június 12. | Aktuális témák

Beszámoló az I. ART Történelmi Versenyről

2013. május 15-én sor került az I. ART Történelmi Versenyre. A téma a vikingek voltak, ehhez bőséges szakirodalmat kaptunk, és egy teszt keretében kérdezték vissza az anyagot, kitérve minden területre, pl.: terjeszkedés, rúnaírás, mítoszok, hétköznapok, stb.

2013. június 10. | Atlétika

Több alkalommal is ifjúsági csúcsot gyalogolt

Venyercsán Bence egy több hetes külföldi edzőtáborozást követően már a szezon elején számos versenyen szerepelt remek eredménnyel és több alkalommal is országos ifjúsági csúcsot gyalogolt.

2013. június 7. | Küzdősportok

Berta Emese ezüstérmet szerzett

2013. május 25-26-án szervezték meg Szerbiában a 10. JKA (Japán Karate Szövetség) Korosztályos Európa-bajnokságot (JKA European youth and veterans championship), ahonnan Berta Emese ezüstéremmel tért haza.

2013. június 3. | Aktuális témák

Beszámoló a 2012/2013. tanévi OKTV díjkiosztó ünnepségről

2013. május 31-én került sor az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek (OKTV) döntőin dobogós helyezéseket elért tanulók számára rendezett díjkiosztó ünnepségre a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban.

2013. június 3. | Aktuális témák

Pünkösdkor megújult a tiszainokai apáczais tábor

Év elején februárban, megelégelve a tiszainokai táborban tavaly nyár végén tapasztalt áldatlan állapotokat, iskolánk tanáraiból létrehoztuk az Inoka Projekt 2013 Munkacsoport elnevezésű szakmai csapatot.

2013. május 31. | Aktuális témák

Országos kompetenciamérés volt szerdán

2013. május 29-én napközben kellett megírnia minden 6., 8. és 10. osztályos tanulónak a kompetenciamérést.

2013. május 28. | Aktuális témák

Antikorrupciós Gálaest – A Ne engedj a kenőpénznek! programhét hivatalos lezárása

A 2013. május 27-31-e között megrendezendő antikorrupciós hetet szeretnénk ünnepélyesen lezárni, ennek keretében rendezzük meg a 2013. május 31-én 15 órakor kezdődő Gálaestet.

2013. május 27. | Aktuális témák

Nyugdíjas találkozó 2013

Képek a nyugdíjas találkozóról.

2013. május 17. | Aktuális témák

A Tiszta Szívvel lett az ország egyik legjobb iskolaújságja

A DUE Médiahálózat immár huszonharmadik alkalommal írta ki idén Tehetségkutató Diákmédia Pályázatát. Három korosztályban (általános iskola, középiskola, felsőoktatás) nyolc kategóriában keresték az ország legtehetségesebb újságíróit, rádiósait, videósait, fotósait, valamint a legjobb diáklapokat.

2013. május 4. | Aktuális témák

Elballagtak a tizenkettedikesek

2013. május 4-én a négy végzős osztály egy utolsó sétát tett a gimnázium folyosóin.

2013. május 2. | Aktuális témák

Olimpiai győztesek Taskentben kémiából

Magyarország csapata másodszor vett részt Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián, és sikerült a tavalyi eredményeket felülmúlni. A négytagú csapat minden tagja érmet szerzett, átlagpontjaik alapján a résztvevő 17 ország közül csupán az orosz versenyzők előzték meg őket. Különleges siker, hogy a 118 versenyző legjobbja, Sályi Gergő, a budapesti Apáczai Csere János Gimnázium tanulója lett.

2013. május 1. | Aktuális témák

Szóval – mi nyertünk!

Két hónap felkészülés gyümölcsét élvezhettük most mi, Sárvári Péter, Juhász Mátyás és Móricz Tamás, április 27-28-án. A Szóval országos, EU-s témájú vitaverseny döntője volt ekkor, és kemény küzdelem árán megnyertük. De hogyan jutottunk el ide?

2013. április 17. | Aktuális témák

Sportprogramok az Apáczai Napokon

Idén az Apáczai Napok számos előadás mellett sportprogramokban is bővelkedett. (1 videó.)

2013. április 4. | Aktuális témák

Tornagála

Az Apáczai Napok utolsó délutánján megrendezett tanár-diák meccsek között valami egészen új volt. Itt tekinthették meg az érdeklődők a tornagálát, amit Hegedűs Mónika és Illés Vanda szerveztek.

2013. március 30. | Aktuális témák

Jakab Péter: Így jártam Apá(czai)tokkal – szubjektív múltidézés régi dokumentumokkal

Jakab Péter tanár úr iskolánkban végzett. Az előadáson iskolai történeteket, emlékeket osztott meg velünk.

2013. március 30. | Aktuális témák

Sparingné Köves Ildikó: Edinburgh

Sparingné Köves Ildikó tanárnő az ösztöndíjjal nyert skóciai útja során készített képeken mutatta be nekünk Edinburgh legnevezetesebb, legszebb helyeit, elmondta a hozzájuk kapcsolódó történeteket, melyek egy része tényleg megtörtént, másik fele azonban csak monda.

2013. március 27. | Aktuális témák

A melegség és megismerése

Már az elején azzal kezdték, hogy üljünk körbe, hogy könnyen tudjuk majd beszélgetni egymással. Azt szerették volna, hogy jobban megismerjük őket, hogy pontosan milyen is az életük, és meg akartál szüntetni az előítéleteinket.

2013. március 27. | Aktuális témák

Galambos András: Drog/A nagy utazás – Élménybeszámoló

„Nem mondom, hogy ne drogozzatok; csak egy ember van aki ezt megteheti, ti magatok.” – Galambos András előadása elgondolkoztatta a közönséget egy egész világon jelenlévő problémáról, a túlzott mennyiségű drogfogyasztásról.

2013. március 27. | Aktuális témák

Sczigel Péter: AEGEE-Budapest: A TE Európád – utazd be, ismerd meg!

A keddi sávban lévő előadás – bár főként az idén érettségiző diákoknak szólt – másoknak is érdekes lehetett. Miután az előadást tartó két hölgy fél órát késett, illetve a fiatalabb korosztály néhány képviselője végig beszélgette azt a másfél órát, nagyon kitartónak és figyelmesnek kellett lenni, hogy megtudjunk sok érdekes és fontos dolgot a jövőnkkel kapcsolatban.

2013. március 26. | Aktuális témák

Projektelőadás: Diákok: Tanulói projektek II.

„Diákok: Tanulói projektek II.” cím alatt 4 érdekes előadást láthattunk.

2013. március 26. | Aktuális témák

Március 15.

Az idei március 15-i ünnepségen a 11.B-sek adtak elő egy rövid jelenetet.

2013. március 11. | Aktuális témák

Apáczais ruhagyűjtés – Segítsünk együtt!

Vegyél részt te is a ruhagyűjtésben! Várjuk már nem használt, főképp tavaszi-nyári, jó állapotban lévő ruháid 2013. március 18. és 22. között a harmadik emeleti régi pihenőhelyiségre.

2013. március 8. | Projektmunkák

Szilágyi Zsófia – az ízig-vérig apáczais

Interjúnk során egy olyan irodalmárral beszélgettünk, aki tanulmányait az Apáczaiban végezte. Később az ELTE bölcsészkarára járt, magyar-orosz szakra. Aktívan részt vesz a magyar irodalmi életben kritikáival és tanulmányköteteivel.

2013. március 8. | Projektmunkák

Hogyan fogyj egészségesen?

Új alrovatunkban projektmunkákat mutatunk be. Első cikkünk Kiss Márk „Hogyan fogyj egészségesen?” című munkáját mutatja be.

2013. március 8. | Aktuális témák

Anne Frank kiállítás, regisztráció

Szeretettel meghívjuk az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégiumba az Anne Frank – Történelem a mának című kiállításra. (1 videó.)

2013. március 4. | Aktuális témák

Egyetemi Anyanyelvi Napok a ELTE BTK-n

Szeretnénk egy nagy múltú, összegyetemi érdeklődésre számot tartó rendezvényünket a figyelmükbe ajánlani.

2013. február 20. | Aktuális témák

Anne Frank – Történelem a mának (frissítve)

Szeretettel meghívjuk az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégiumba az Anne Frank – Történelem a mának című kiállítás ünnepélyes megnyitójára!

2013. február 20. | Aktuális témák

Sítábor Olaszországban

Idén rendhagyó jelleggel Ausztriába is szerveztek sítábort január elején, de január második felében eljött az ideje az olaszországi sítábornak is. (1 videó.)

2013. február 19. | Aktuális témák

With Pure Heart – Műfordító pályázat eredményhirdetése

A Tiszta Szívvel első félévben kiírt első műfordító pályázatának bírálata elkészült. Egyik szemünk sír, a másik viszont nevet. Sír, mert sajnos csak két pályamű érkezett be két pályázótól. Nevet, mert mindkettő remek műfordítás lett!

2013. február 11. | Aktuális témák

Költői pályázat 2012 – Eredményhirdetés

A Tiszta Szívvel első félévben meghirdette első Költői pályázatát. A naptári év végéig vártuk az alkotásokat Megújulás témakörben, legalább 100 szótag terjedelemben. Összesen 8 alkotás érkezett 7 szerzőtől, amit jelentős sikernek könyveltünk el. A műveket a háromtagú zsűri bírálta el: Bereczki Bence rovatvezető, Czéh Zoltán és Kriston Attila tanár urak.

2013. február 6. | Aktuális témák

Szalagavató öregdiák-tanár szemmel

A hétvége után páran udvariasságból, mert hát mi másból merészelne ilyet az ember, megkérdezték tőlem, hogy milyen volt a szalagavató? Én lepődtem meg a legjobban a válaszon: nagyon jól éreztem magam! Azért mondom, hogy meglepődtem, mert ez egy kötelező esemény, tanár-diák-szülő triumvirátusa, ami egyébként még egy, nem éppen kellemes esetben szokott lenni: fegyelmi! De tényleg, miért volt jó?

2013. február 5. | Aktuális témák

Szalagavató bál 2013

Az előző cikkben olvashatta mindenki, hogy milyen volt a szalagavató egy belsős szemével, aki a kulisszák mögött mozgott. Én most azt írom le, mit lehetett látni a nézőtérről.

2013. február 4. | Aktuális témák

A kulisszák mögött – szalagavató bál 2013

A legtöbb szalagavatós beszámoló arról szól, amit a közönség látott, hallott és érzett. Én most nem ezt szeretném leírni elsősorban. Azt szeretném inkább bemutatni, hogyan zajlik a szervezés, és hogy miképp készülődnek az előadók.

2013. január 25. | Aktuális témák

Sítábor Ausztriában

Már jó ideje érlelődött bennünk a gondolat, hogy egy kevésbé nehéz pályarendszeren a kezdő sízőknek is lehetőséget biztosítva sítábort szervezzünk. Így esett a választás Dreiländereckre, ahová Czigler Éva tanárnő és Munkácsy László igazgató úr még a tavasszal elutaztak, hogy feltérképezzék a terepet. A pozitív tapasztalatok eredményeképpen belevágtunk a nagy feladatba.

2013. január 9. | Aktuális témák

Mutasd meg magad az Egyesült Államokban!

Vezetőnek születtél, de még nem volt lehetőséged kipróbálni magad? Ifjú vezetőket keresünk a YOUTH LEADERSHIP PROGRAM WITH CENTRAL EUROPE elnevezésű Amerikai Egyesült Államokbeli programra.

2012. december 28. | Aktuális témák

Ilyen volt 2012 – Karácsony

Karácsony.

2012. december 28. | Aktuális témák

Ilyen volt 2012 – Sporttábor

2012. június 24. – 2012. július 1.: Sporttábor.

2012. december 28. | Aktuális témák

Ilyen volt 2012 – Tanévzáró Fesztivál

2012. június 15.: Tanévzáró Fesztivál.

2012. december 28. | Aktuális témák

Ilyen volt 2012 – Sportnap

2012. május 9.: sportnap.

2012. december 28. | Aktuális témák

Ilyen volt 2012 – Ballagás

2012. május 5.: ballagás.

2012. december 28. | Aktuális témák

Ilyen volt 2012 – Jubileumok

Jubileumok: 100 éves a gimnázium épülete, 40 éves a kollégium.

2012. december 27. | Aktuális témák

Ilyen volt 2012 – Apáczai Napok

2012. április 2. – 2012. április 4.: Apáczai Napok.

2012. december 27. | Aktuális témák

Ilyen volt 2012 – Sítábor

2012. január 22. – 2012. január 28.: sítábor.

2012. december 24. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulat Finnországból III.

Újabb hangulatképek néhány szavas magyarázatokkal Finnország fővárosából, Helsinkiből. Ezekkel a képekkel kívánunk minden kedves Olvasónknak áldott, békés karácsonyt!

2012. december 23. | Aktuális témák

Vásár, fények, karácsonyi hangulat – Belvárosi séta

Képek szöveg nélkül.

2012. december 21. | Beszélgetések

Sporttal kellett foglalkozzak, mert örökmozgó voltam – Mórocz Zoltánnal beszélgettünk

Elbeszélgettünk Mórocz Zoltán tanár úrral a gyerekkoráról, a pályaválasztásról, a mindennapos testnevelésről és az összevont testnevelés órákról. Fogadjátok az idei év utolsó beszélgetését sok szeretettel!

2012. december 21. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulat Finnországból II.

Hangulatképek néhány szavas magyarázatokkal Finnország fővárosából, Helsinkiből.

2012. december 20. | Aktuális témák

Elhunyt Szablyár Ferenc

Elhangzott Szablyár Ferenc temetésén, 2012. december 18-án a Farkasréti Temető Makovecz Imre tervezte ravatalozójában. Írta és elmondta Frigyesi András.

2012. december 19. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulat Amerikából

Karácsonyi hangulatképek: Glendale, Kalifornia.

2012. december 19. | Aktuális témák

Vörösmarty téri karácsonyi vásár

Ahogy már a Tiszta Szívvel Facebook-oldalán is olvashatta mindenki, idén is megnyitott (már novemberben) a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren. Immár harmadik éve, hogy én is elmegyek és átadom magam a karácsonyi forgatagnak.

2012. december 19. | Aktuális témák

Karácsonyi hangverseny az Egyetemi Templomban

Az idén is megrendezett karácsonyi hangverseny az előző évekhez hasonlóan szintén sok embert csalogatott az iskola melletti barokk templomba. A koncert egy kitűnő alkalom volt arra, hogy még jobban ráhangolódjunk az egyre inkább közelgő karácsonyra.

2012. december 19. | Aktuális témák

Apáczai Támogatói Bál 2013

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítványa és a Szülői Munkaközösség az idei tanév februárjában hagyományteremtő szándékkal megrendezi első Apáczai Támogatói Bálját a tehetséges diákok támogatására. Az Apáczai Támogatói Bállal szeretnénk lehetőséget teremteni az Apáczai Gimnáziumhoz kötődő szülők, öregdiákok és tanáraink találkozására, kapcsolatok, ismeretségek kialakítására.

2012. december 18. | Aktuális témák

A „L'Oreal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj” nyertesei 2012-ben

A 2012-es évben olyan véletlen következett be, ami nem gyakran szokott. A „L'Oreal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj” nyertesei közül mind volt apáczaisok voltak anno.

2012. december 16. | Aktuális témák

Apáczais diák a 2012. évi Nobel-díj átadó ünnepségen

A Magyar Innovációs Szövetség, mint a Stockholm International Youth Science Seminar (SIYSS) magyarországi képviselője 2002 óta minden évben delegálhat egy fiatal magyar kutatót a Nobel-díj átadási ünnepségre és az azt megelőző egyhetes stockholmi tudományos fórumra.

2012. december 14. | Aktuális témák

Mindentudás Gimnáziuma – A L'Oreal és UNESCO három díjazottjaival találkoztunk

A DNS javítómechanizmusai, az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia, molekuláris spektroszkópia a vegyészeti kutatásban – a tegnap elhangzott rövid előadások bővített változata akár a korábbi sikeres televíziós sorozat, a Mindentudás Egyeteme egy-egy egész estés programját is kitehették volna! A jelenlévők azonban másról is hallhattak: apáczais emlékekről, tudománytörténeti metaforákról, a kutatóhelyi kooperációról, hierarchiáról, és még sok egyébről, ami igazán oldottá, emlékezetessé tette az estét.

2012. december 14. | Aktuális témák

Nálunk jártak a L'Oreal – UNESCO díjazottjai

A L'Oréal – UNESCO bizottság idén már 10. alkalommal hirdette meg a Magyar Ösztöndíj a Nőkért és a Tudományért című pályázatot. A pályázatra olyan kutatónők jelentkezhettek, akik vagy a magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, vagy az MTA kutatóintézeteiben dolgoznak.

2012. december 13. | Aktuális témák

Advent

Az advent szó latin eredetű, jelentése megérkezés (az Úr érkezése), eljövetel. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete pedig András naphoz (november 30.) legközelebb eső vasárnap.

2012. december 13. | Továbbtanulás

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

A Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak szóló programja idén is számos érdekes szakmai és közösségépítő programot kínált középiskolás diákok számára.

2012. december 11. | Aktuális témák

Beszámoló a 9. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpiáról

2012. december 1-10. között Irán rendezte meg Teheránban a 9. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpiát, ahonnan Magyarország hozta el az egyetlen európai uniós aranyérmet.

2012. december 6. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulat Finnországból I.

Hangulatképek pár szavas magyarázatokkal Finnország legöregebb városából, Turkuból.

2012. december 6. | Aktuális témák

Honnan is ered tulajdonképpen a Mikulás? Hogy alakulhatott ki egy ilyen ünnep?

Néhány szóban a Mikulás történetéről.

2012. december 5. | Aktuális témák

Mikulás a világ különböző területén

A Mikulás ünnep világszerte óriási népszerűségnek örvend, mégis eltérőek a szokások. Szent Miklós legendája és december 6-i egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a XIX. században, és mint nálunk megszokott, az ablakba kitett, kitisztított csizmákba tesz egy kis piros mikuláscsomagot csokival, mogyoróval és déli gyümölcsökkel töltve.

2012. december 5. | Aktuális témák

Beszámoló a családi sportnapról

2012. november 24-én (szombat) családi sportnapot tartottunk gimnáziumunk tornatermeiben. Rövid beszámoló képekkel.

2012. december 4. | Aktuális témák

Odüsszeusz után szabadon…

Az osztálytársaim megnyerték a 4 for Europe verseny területi fordulóját a Europe Direct szervezésében. Nagyon nagy büszkeséggel töltött el, hogy ilyen jó eredményt tudtak elérni. A következő körben azt a feladtot kapták, hogy szervezzék meg a számukra kisorsolt ország kulturális estjét.

2012. december 4. | Aktuális témák

Kreatív-ösztöndíj 2012/2013. – Eredmények

Az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány új pályázatára, a Kreatív-ösztöndíjra 2012. november 19-ig lehetett pályamunkákat beadni. Az idei tanév témája A gimnázium közösségi tereinek (folyosó, lépcsőház) szépítése volt.

2012. november 27. | Pályázatok

Új pályázatok az Apáczaiban

A Tiszta Szívvel szerkesztősége pályázatokat hirdet! Szeretnénk, ha még változatosabbá válhatna az újság, és ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk elérni, ha minél többen hozzuk létre.

2012. november 24. | Aktuális témák

„Odüsszeusz után szabadon”

Az esemény háromkor kezdődött, és negyed 10-ig tartott. Az érdeklődők kipróbálhatták a régi olimpiai játékokat, a legjobbak babérkoszorút is nyertek. Akik ehhez nem voltak elég bátrak, azok kvízeket töltöttek ki.

2012. november 24. | Aktuális témák

Görög hétköznapok, ünnepek, szokások és sztereotípiák – Alevrogianni Vivien előadása

Péntek délután az iskolában minden Görögországról szólt a görög est keretében. Én Alevrogianni Vivien előadásán jártam.

2012. november 21. | Aktuális témák

Borhidi tanárnő a „tanárok Kossuth-díját” vehette át

2012. november 21-én adták át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjakat. Iskolánk nyugalmazott vezetőtanára, Dr. Borhidi Attiláné is a díjazottak között volt. A Graphisoft, a Richter és az Ericsson Magyarország által alapított díjat a matematika, a fizika, a biológia és a kémia tanítása terén elért kimagasló eredményekért, pedagógusi életművéért veheti át évente nyolc kiváló tanáregyéniség.

2012. november 21. | Aktuális témák

4 FOR EUROPE

Az Europe Direct Információs Hálózat, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája 4 FOR EUROPE címmel európai uniós témájú versenyt szervezett. (1 videó.)

2012. november 20. | Aktuális témák

Képek a 8.C freskójáról

Idén szeptemberben a 8.C osztályban is összefogtak a szülők és diákok, hogy feldobják az osztálytermük hangulatát.

2012. november 20. | Aktuális témák

Halottak napja (2012. október 27.)

„Naponta többször sietünk el itt, e márványtábla előtt. Megyünk a konyhába, megyünk a titkárságra, igazgatóságra, a lifthez, néha futunk is, ha itt ér minket a csengő. Diákjaink itt várnak ránk, a szülők, vendégek mind itt haladnak el. Még a karácsonyfát is itt állítjuk fel. Alighanem ez az egyik legforgalmasabb folyosószakasz. Évente egyszer viszont ünnepelni jövünk ide, ilyenkor szoktuk alaposabban megszemlélni ezt az emlékművet, ilyenkor elmélkedünk különös üzenetén.”

2012. november 18. | Aktuális témák

Odüsszeusz után szabadon – Görög kulturális est

Görög kulturális est lesz iskolánkban 2012. november 23-án. Erről osztunk meg Veletek néhány információt.

2012. november 16. | Aktuális témák

Nincs karácsony koncert nélkül! – Jótékonysági hangverseny az Apáczaiért

Minden kedves érdeklődővel, szülőkkel, diákokkal, kollégával és öregdiákokkal tudatjuk, hogy a Szülői Munkaközösség és az Apáczai Gimnázium Jubileumi Alapítvány 2012-ben is megrendezi a hagyományos karácsonyi hangversenyt, amelyen az iskola diákjai és tanárai lépnek fel, reméljük, karácsonyi hangulatot varázsolva a helyszínen.

2012. november 14. | Aktuális témák

MR Szimfonikusok hangversenye

Szíves figyelmükbe ajánlom az MR Szimfonikusok soron következő hangversenyét a Művészetek Palotájában, amelyre diákok és nyugdíjasok számára 30% kedvezménnyel kínálunk jegyeket.

2012. november 12. | Aktuális témák

Szülők és diákok együtt az iskoláért

A tavalyi „tavaszi nagytakarítás” (önkéntes szülői hétvége) és a 8.C osztály korábbi akciója után (akkor a szülők és diákok közösen festették színesre harmadik emeleti termük falait) ismét szép példáját láttuk az összefogásnak.

2012. november 6. | Aktuális témák

„Életrevaló Kvíz középiskolásoknak” – Az OTP Bank játéka

Az OTP Bank hosszú évek óta kiemelt feladatának tekinti a pénzügyi ismeretek bővítését, a felnövekvő generációk pénzügyi kultúrájának fejlesztését. 2012. november 12-én indul útjára az „Életrevaló Kvíz középiskolásoknak” című játék.

2012. november 3. | Aktuális témák

Családi sportnap az Apáczaiban

Családi sportnapot tartunk 2012. november 24-én. Az apáczais szülőket és öregdiákokat várnánk ezen a szombaton egy kis kötetlen sportolásra. (Frissítve!)

2012. október 31. | Aktuális témák

Töklámpások

Képek szöveg nélkül.

2012. október 26. | Aktuális témák

Halottak napja (2007. október 27.)

„Emlékezni gyűltünk össze. Elhunyt apáczaisokra: tanárokra, dolgozókra, diákokra. És ez emlékezés élőknek és holtaknak egyaránt sokat jelent. A már eltávozottak ennek révén élnek tovább: emlékeinkben, hagyományainkban, életünkben – bennünk.”

2012. október 26. | Aktuális témák

Megemlékezés október 23-ról

Rendhagyó beszámolóval jelentkezünk az október 23-i megemlékezésről. Úgy gondoltuk, hogy a két beszámolót együtt közöljük.

2012. október 22. | Könyv

Imprimatur, Veritas, Secretum, Mysterium

Rita Monaldi és Francesco Sorti olasz (jelenleg Bécsben élő) író házaspár munkái a történelmi regények legújabb és legnépszerűbb darabjai. A címeket összeolvasva a többkötetes regényfolyam egyetlen latin mondattá fog összeállni a teljes kiadás végén.

2012. október 15. | Aktuális témák

Gólyahét és gólyaavató

2012. október 12-én volt a gólyaavató, ami a gólyahetet zárta egy nagy bulival.

2012. október 3. | Aktuális témák

Szakmai beszámoló a tiszainokai nyári táborozásról

Az „Alapítvány az Apáczai Gimnáziumért” 1991-ben vásárolt telket Tiszainokán, azóta létezik az inokai tábor.

2012. október 1. | Atlétika

Atlétáink minden versenyszámban a dobogón

Az idei tanév első megmérettetése a 7-8. osztályosok részére rendezett kerületi atlétika verseny volt. A csapat zömét a 8.C és 8.D osztályos tanulók alkották, de annak ellenére, hogy hetedikeseink csak néhány hete kerültek be iskolánkba, bátran vállalkoztak arra a feladatra, hogy az Apáczai gimnáziumot képviseljék.

2012. szeptember 26. | Gördeszka, görkorcsolya

Freeline

Az előző tanév végén kipróbáltuk, most mutatunk néhány képet és videót a freeline-ról. (2 videó.)

2012. szeptember 25. | Zene

Korunk Zenéje 2012 – kortárs zenei koncertsorozat

Különleges lesz ebben az esztendőben a Korunk Zenéje sorozat, hiszen összes koncertjén nagy együttesek lépnek pódiumra az Olasz Kultúrintézetben és a Magyar Rádió 6-os stúdiójában.

2012. szeptember 21. | Beszélgetések

Interjú Rodolfo Carpinóval (2012. május)

Rodolfo Carpino a calabriai Catanzaro városából érkezett Budapestre. Filozófia szakos hallgatóként nyerte el az Erasmus gyakornoki ösztöndíjat. Március elejétől négy hónapon keresztül segítette gimnáziumunkban az olasz nyelv és kultúra oktatását.

2012. szeptember 19. | Aktuális témák

Megalakult az Apáczais Alumni Kör

Hétfőn elindult az Apáczais Alumni Kör regisztrációs oldala.

2012. szeptember 4. | Aktuális témák

Kínai Híd Nyári Tábor 2012

Azon szerencsés 9 apáczais diák közé tartozom, akik egy pályázat keretei belül 90 másik magyarországi gimnazistával kimehettek Kínába. Íme egy rövid élménybeszámoló!

2012. július 4. | Aktuális témák

Sporttábori összefoglaló – diákszemmel

Az idei sporttábor volt az iskola történetében a második, és remélem, hogy a következő években is megrendezésre kerül.

2012. június 16. | Beszélgetések

Az arabok is érmet szeretnének – Villányi Attilával beszélgettünk

Idei utolsó tanárinterjúnkat Villányi Attila tanár úrral készítettük, aki az idei évben többször is ellátogatott Szaúd-Arábiába. Az egyik ebédszünetben szakított ránk időt, a kémia tanáriban készült interjúban pedig útjáról, az ottani helyzetről, viszonyokról kérdeztük.

2012. június 16. | Aktuális témák

Freeline az utcabálon

Ha valaki nem ismerné (ami elég valószínű, hiszen egy éve van összesen Magyarországon), annak ezt úgy kell elképzelni, mintha mind a két lábad alatt egy-egy különálló gördeszka lenne. Ahhoz képest, hogy mennyire új, elég nagy hagyománya van már.

2012. június 16. | Aktuális témák

„How often van ottan rain?” – Udvarbáli összefoglaló

Mint minden évben, idén is újított az iskola. Az utca helyett most az udvaron és az épületben mindenféle rendezvény kínálkozott, hogy a tanárok és diákok jól érezzék magukat. Szerintem ez sikerült is, köszönhetően a koncerteknek, a hangulatos sátraknak, és a családias légkörnek.

2012. június 15. | Aktuális témák

„Cím nélkül”

Téma: modern háttérbe ágyazott örökzöld kérdés: a szerelem. Ennyit olvashattunk a program listában erről az előadásról és még szép, hogy felkeltette az érdeklődésünket.

2012. június 15. | Aktuális témák

Tanévzáró Fesztivál

Fél 1-kor kezdtünk el kipakolni a székeket, padokat az udvarra, és már akkor érezhető volt az izgalom a nyüzsgés és az a szavakkal nem nagyon leírható érzés, amiről szerintem minden apáczais tudja, hogy milyen, ha azt a szót hallja, hogy utcabál. Igaz, hogy idén az utcát nem kaptuk meg, hanem az udvaron voltak a sátrak és itt volt felépítve a nagyszínpad.

2012. június 15. | Aktuális témák

Pamela Anderson Band

Képek szöveg nélkül.

2012. június 15. | Aktuális témák

Bűvészbemutató és lacrosse

Képek szöveg nélkül.

2012. június 15. | Aktuális témák

Zumba, freeline, Impulse

Képek szöveg nélkül.

2012. június 15. | Aktuális témák

Sátrak, sütik, Tiszta Szívvel, könyvvásár

Képek szöveg nélkül.

2012. június 15. | Aktuális témák

Elkezdődött!

Képek szöveg nélkül.

2012. június 14. | Továbbtanulás

Csak nyelvekből és informatikából lehet majd előrehozott érettségit tenni

A napokban a sajtóban napvilágot látott hírek szerint megszűnik az előrehozott érettségi. Ennek jártunk utána.

2012. június 12. | Aktuális témák

Múzeumok Éjszakája (2012. június 16.) – sport, világűr és zene a Műegyetemen

Ha azt a szót hallod, hogy könyvtár, biztosan a vizsgára készülő könyvmolyok jutnak az eszedbe. Gondoltál már arra, hogy egy könyvtárban vannak olyan kincsek is, amik nem a polcon hevernek, hanem a falak mögött rejtegetik őket? Van egy este, amikor ez az egészen más világ megnyílik előtted.

2012. június 7. | Aktuális témák

Medve Matektábor Sástón

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Mateklap.hu szervezőbizottságával karöltve idén immár 14. éve rendezi meg tehetséggondozó matematika táborát, a Medve Matektábort.

2012. június 5. | Továbbtanulás

Eötvös Természettudományos Tábor

Az ELTE Eötvös József Collegiuma és az ELTE Természettudományi Kara ebben az évben először rendezi meg az Eötvös Természettudományos Tábort 2012. július 23. és 28. között Budapesten. A táborra mindazon diákok érdeklődésére számítunk, akikhez közel állnak a természettudományos tárgyak, illetve az informatika.

2012. június 4. | Atlétika

Gyalogló Világkupa Venyercsán Bencével

A Gyalogló Világkupát kétévente rendezik meg. A résztvevők nagy létszáma miatt ez az egyik legrangosabb gyalogló verseny a világon. Az idén rekordszámú versenyző nevezett, az összes versenyszámot tekintve 64 országból 467 gyalogló. Távok: junior női 10 km, junior férfi 10 km, felnőtt női 20 km, felnőtt férfi 20 km, felnőtt férfi 50 km.

2012. június 4. | Kirándulások

Nyolc nap Erdélyben

A 7.C osztálya nyolc napra ment kirándulni Erdélybe. Az élményekről számolok be ebben a cikkben. (1 videó.)

2012. május 24. | Aktuális témák

Szülői önkéntes hétvége az Apáczaiban

Az elmúlt hét végén, 2012. május 19-20-án önkéntes hétvégére került sor iskolánkban. Örömmel tudatjuk, hogy mintegy 40 szülő és diák vállalta a nem könnyű feladatot, hogy kétkezi munkával is segítse az iskolát.

2012. május 22. | Továbbtanulás

Az MTA MFA nyári iskolája

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete (MFA) ismét meghirdeti nagysikerű nyári iskoláját középiskolásoknak, a 2012. június 25-29 közötti hétre.

2012. május 21. | Aktuális témák

Kosarazás egy éjszakán át

Az idei tanévben 2. alkalommal vállalkozott arra Cseh Enikő és Gyertyán Attila, hogy megrendezzék a 12 órás éjszakai kosárlabda bajnokságot.

2012. május 21. | Aktuális témák

Sportnap 2012

Idei Sportnapunkat a Budapesti Honvéd Sportegyesület atlétika pályáján és kosárlabda csarnokában rendeztük meg. A versenyeket két korosztály (9-11. és 7-8. évfolyam) számára, kisebb átfedéssel, egymást követően rendeztük meg.

2012. május 16. | Kirándulások

Osztálykirándulás Sástón

Év elején jött az ötlet, hogy menjünk el a sástói kalandparkba. Az osztálynak tetszett, már csak meg kellett szervezni. Erre is sor került, ami főleg osztályfőnökünk érdeme. (5 videó.)

2012. május 15. | Kirándulások

A 11.A osztálykirándulása

A 11.A osztály már rutinosan indult neki az idei kirándulásnak (egy-két otthonfelejtett fogkefe nem számít). Idén is a lehető legjobban kihasználtuk azt a három napot, amit együtt töltöttünk.

2012. május 9. | Kirándulások

A 9.B osztálykirándulása

Az osztály első „hivatalos” osztálykirándulására május hatodika és nyolcadika között került sor. A légkör meghitt, a hangulat fantasztikus volt, az egész napos rossz idő sem tudta elkedvetleníteni osztályunkat.

2012. május 5. | Aktuális témák

Elballagtak

2012. május 5-én a négy végzős osztály egy utolsó sétát tett a gimnázium folyosóin.

2012. május 3. | Beszélgetések

Meseszép színű vegyszerek – Beszélgetőpartnerünk Balázsné Kerek Marianna

A napokban Balázsné Kerek Marianna tanárnővel beszélgettem el a kémia szépségeiről. Az első két apáczais évemben ő vezetett be engem és osztályomat a kémia tudományába.

2012. május 3. | Könyv

Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból

A sötét borítójú, sárga bagolyszemekkel telizsúfolt borítójú kötetet nem nagy lelkesedéssel tettem be a bevásárlókosárba kedvesem unszolására. Az Alt Krisztián által jegyzett levélregényt viszont magam is két nap alatt olvastam el – letehetetlennek bizonyult.

2012. május 2. | Beszámolók

Fame – Jenővári Miklóssal

Földessy Margit stúdiósai és színitanodásai lenyűgöző, látványos vizsgaelőadással lepték meg a közönséget az IBS Színpadon – az egyik főszereplő: a José Vegast alakító Jenővári Miklós nem mellesleg apáczais diákunk a 8.E padsoraiban!

2012. április 25. | Aktuális témák

Tavasz a Vácrátóti Arborétumban

Képek szöveg nélkül.

2012. április 23. | Film

Csatahajó

Az emberek fantáziáját már régóta izgatja, hogy milyen lehet az első találkozásunk egy földönkívüli civilizációval. Sokféle változatot láttunk már erre a vásznon, de most itt egy újabb verzió, ami kellemes kikapcsolódást jelenthet a dolgos hétköznapokban.

2012. április 16. | Aktuális témák

. . . - - - . . .

Száz éve, 1912. április 14-én éjfél előtt ütközött jéghegynek, majd alig több mint két és fél órával később, 1912. április 15-én nyelte el a hullámsír a Titanicot, minden idők talán legismertebb tengerjáróját. A gőzösnek napra pontosan ma száz éve, hogy meg kellett volna érkeznie New Yorkba.

2012. április 16. | Aktuális témák

Az Apáczai rövid története

Az iskola épülete most ünnepli 100 éves születésnapját. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a gimnázium történetének fontosabb momentumait.

2012. április 16. | Aktuális témák

Az iskola épületének története

Az iskola mai épületében volt elődeinkről csak nagyon vázlatos, elnagyolt képet adhatunk. Az erre vonatkozó forrásanyag szinte teljesen hiányzik.

2012. április 14. | Aktuális témák

Te tudtad az Apáczai 100 éves épületéről, hogy…?

Idén ünnepli 100 éves évfordulóját az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium épülete. A jeles évforduló kapcsán összegyűjtöttünk néhány érdekességet, amit nem biztos, hogy tudsz az épületről.

2012. április 8. | Aktuális témák

Húsvét

Egy pár szóban az eredetéről annyit, hogy a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, és mint minden „keresztény ünnep”, ez is sokkal régebbre vezethető vissza. A kereszténység e napon ünnepli Jézus feltámadását. Ekkor ér véget a negyven napig tartó böjt (ami a hústól való tartózkodást jelenti).

2012. április 6. | Aktuális témák

Dr. Ofner Péter belgyógyász: Szívzűrök

Ahogy követtem, a Szívzűrök című előadáson már majdnem az első nap teltház volt a regisztráló oldalon. Nem csoda, hiszen Dr. Ofner Péter a Gottsegen György Országos Kardiológia Intézet főorvosa, számíthattunk tehát rá, hogy egy nagyon érdekes előadást fogunk tőle hallani.

2012. április 5. | Aktuális témák

Mihály Tamás: Ellopják a személyiségedet – Facebook-veszélyek és az otthoni számítógépek biztonsága

Mihály Tamás egy ismert bank információbiztonsági osztályának vezetője. Másfél órás előadásában igyekezett egy új veszélyforrásra felhívni a fiatalok figyelmét: a virágkorukat élő közösségi hálókra.

2012. április 5. | Aktuális témák

Filmvetítés: Goya kísértetei

Szerda délutánra – az Apáczai Napok keretében – sok érdekes film közül válogathattunk. Én a Goya kísérteteit választottam, amit a 9.A termében nézhettünk meg Jakab Péter tanár úr vezetésével.

2012. április 5. | Aktuális témák

Dr. Víg Dávid, jogász: A modern börtön története: tévedések, félreértések

Az első dián egy kaméleon volt, így – gondoltuk – lehet, hogy egy nagy félreértés lesz ez az előadás, és valami másféle börtönökről lesz szó. De azért a jogász felirat kicsit megnyugtatott.

2012. április 5. | Aktuális témák

Gyertyán István: Gyógyszer a félreértett valóságra

Mikor jelentkeztem erre az előadásra, fogalmam nem volt, hogy mire számítsak, de valahogy nagyon megfogott a címe, és mint később kiderült, nagyon jól tettem, hogy erre az előadásra mentem. Egy előadás a skizofréniáról.

2012. április 5. | Aktuális témák

Oszlánszky Gábor: Kardok és tőrök

Miért kard a kard? S mi, ha nem az? Mitől damaszkuszi a damaszkuszi penge? Miben hasonlít (hasonlít?) a japán kard a magyarhoz? Oszlánszky Gábor előadása.

2012. április 4. | Aktuális témák

Molnár Ferenc: Ibolya című darabja a kollégium színjátszó körének előadásában

Elsöprőre sikerült a kollégium színjátszó körének előadása. Érdekes, tanulságos, jól megszervezett színdarabot láthattunk, amit Kocsis Bea rendezett. A nézőtéren nevetésben sem volt hiány.

2012. április 4. | Aktuális témák

Tematikus termek: Tanuljunk masszírozni!

Ezt az előadást a tegnapi nap folyamán három időpontban is megtekinthettük. A tematikus termek egyikében Rácz Tibor, a kollégium vezetője mutatta be a masszázs alapfogásait.

2012. április 4. | Aktuális témák

Projektelőadás: Dél-Korea és a KPOP, illetve Koreai és amerikai sorozatklisék összehasonlítása

Két külön projektet is hallhattunk, mindkettő Koreával volt összefüggésben. Az elsőben a koreai popzene volt a téma, míg a másodikban a sorozatkliséket tekintettük át.

2012. április 4. | Aktuális témák

Projektelőadás: Mit olvasnak az apáczaisok?

Az előadásról már a címe is azt sugallta, hogy érdekes lesz, illetve az osztálytársam és volt osztálytársam adták elő (Molnár Krisztina és Seben Laura), ezért úgy éreztem, feltétlenül meg kell néznem.

2012. április 4. | Aktuális témák

Projektelőadás: Hogy megértsük Dr. House-t – Egy láthatatlan rezidens naplójából

Az előadás első felében a 4. évad Fagyos című részének orvosi vonatkozásban vett áttekintését hallhattuk, a második felében House-ról beszélt az előadó általánosságban.

2012. április 2. | Kollégium

Arcok, sztorik – Jubileumi ünnepség a kollégiumban

1971/1972-es tanévben, 40 évvel ezelőtt alapították gimnáziumunk, az Apáczai Gimnázium bentlakásos intézményét, az Apáczai Kollégiumot. Az évforduló okán múlt hétvégén kétnapos rendezvénysorozattal próbáltuk megidézni az öregdiákok részvételével az elmúlt évtizedek vidám, s az idő múlása okán vidámmá szelídülő történeteit.

2012. március 24. | Beszélgetések

Világutazó, nagyjából grafikus és tanár – Beszélgetőpartnerünk Raszler György

Egyik nagyszünetben iskolánk rajztanárával, Raszler György tanár úrral beszélgettem. Nagyon sok érdekességet osztott meg velem a fiatalságáról, a terveiről és a kalandjairól.

2012. március 18. | Szösszenetek

Akkor most hogy van?

Manapság mindenhonnan a globális felmelegedésről, annak okairól, veszélyeiről, megoldásairól hallunk. Nincs ember, aki ne fújná kívülről: „a globális felmelegedés rossz, az üvegházhatás rossz … meghalnak a jegesmacik! … és szakad az ózon tőle…”. A továbbiakban a megoldásokat igyekszem bemutatni egy másik szemszögből.

2012. március 18. | Aktuális témák

Megemlékezés március 15-ről

A március 15-i megemlékezésünk idén március 14-re esett. Az alsóbb évfolyamos diákok a hatodik órában, míg idősebb társaik kicsivel később vettek részt az ünnepségen.

2012. március 6. | Aktuális témák

Tájékoztató a Stockholmi Ifjúsági Víz Díjról és előzetes felmérés a hazai verseny iránti érdeklődésről

A Magyar Víziközmű Szövetség, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Global Water Partnership (GWP) Magyarország Alapítvány, a Magyar Hidrológia Társaság (MHT) előzetes felmérést készít, arról, hogy az Apáczaiban tanuló fiatalok részt vennének-e a magyarországi Ifjúsági Vízdíj versenyen.

2012. február 14. | Továbbtanulás

„Gradus ad Facultatem” – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem érettségi előkészítője

Szeretném felhívni a figyelmeteket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tavaly megalakult, „Gradus ad Facultatem” nevű érettségi előkészítőjére, mely egyelőre csak a történelem tudás elmélyítését szolgálja, azonban már megvan a lelkes csapata a jövőre induló irodalom és magyar oktatásra is.

2012. február 12. | Aktuális témák

Új helyszín, régi ismerősök – szalagavató bál 2012

A szalagavató idén új helyszínen, a Pestszentimrei Sportkastélyban került megrendezésre, így mindenkinek még az örömkönnyek előtt az odatalálással is meg kellett küzdeni. Persze, elég volt csak követni a Meridiánon leírtakat. :)

2012. február 10. | Beszélgetések

A bálozásról beszélgettünk Pálréti Orsolya tanárnővel

Kedd délután, a nagy báli készülődés hetében sikerült közös időpontot találnunk Pálréti Orsolya tanárnővel, aki szívét, lelkét beleteszi az Apáczai szalagavatójába. A mindig mosolygós tanárnő most is készségesen állt rendelkezésünkre, és ha az érzékeim nem csalnak, egy igazán érdekes interjút sikerült összehozni.

2012. február 10. | Aktuális témák

Havas Belváros

Képek szöveg nélkül.

2012. február 9. | Beszélgetések

Pintérné Czigler Éva tanárnővel beszélgettünk

Elindítottuk Beszélgetések című alrovatunkat, ahol interjúkat lehet olvasni apáczaisokkal. Elsőként Pintérné Czigler Éva tanárnőt kérdeztük.

2012. február 8. | Aktuális témák

Rendkívüli nyílt nap a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karán

A felvételi rendszer változása miatt nyílt napot tartanak a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karán.

2012. február 6. | Aktuális témák

Tudásfeltöltés tudományvizualizációs vetélkedő

Az OTP Fáy András Alapítvány Tudásfelöltés videófeltöltő vetélkedője.

2012. január 29. | Aktuális témák

Sítábor 2012-ben

A már rég hagyományossá vált olaszországi síelés idén is megszervezésre került.

2012. január 22. | Aktuális témák

Csökken az államilag finanszírozott helyek száma a felsőoktatásban

Az ELTE rektori vezetése tájékoztatóra, egyfajta szülői értekezletre invitálja a gyakorlóiskolák végzős (de akár alsóbb évfolyamos) diákok szüleit és magukat a diákokat. A tájékoztatóra 2012. január 30-án (hétfő) délután kerül sor a Gólyavárban.

2012. január 16. | Aktuális témák

Sipi talpon maradt!

Örömmel tudatom azokkal, akik esetleg még nem értesültek róla, hogy dr. Siposs András tanár úr sikerrel mérettetett meg a Maradj talpon! című vetélkedőben az m1 Televízió műsorán. Ahogy azt már a címben is jóelőre elárultam, a tanár úr tekintélyes összeggel, vígan, a saját lábán távozott a játék színteréről, példásan elkerülve a lezuhanást.

2012. január 12. | Sakk

Eredmények a sakk diákolimpia kerületi döntőjéről

2012. január 9-én, hétfőn került sor a sakk diákolimpia V. kerületi döntőjének első játéknapjára.

2012. január 2. | Film

Van pápánk!

Egy kellemes, jópofa film arról, milyen hatása lehet egy emberre a hirtelen óriásivá vált felelősség, amihez ő még nem feltétlenül nőtt fel.

2011. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2011 – Karácsony

2011. december 16: karácsony.

2011. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2011 – II. Tanévzáró Apáczais Utcabál

2011. június 10.: II. Tanévzáró Apáczais Utcabál.

2011. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2011 – Sportnap

2011. május 4.: sportnap.

2011. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2011 – Ballagás

2011. április 30.: ballagás.

2011. december 29. | Aktuális témák

Ilyen volt 2011 – Apáczai Napok

2011. április 4 – 8.: Apáczai Napok.

2011. december 24. | Aktuális témák

Fényjáték a Bazilika előtt és a Vörösmarty téren

Képek szöveg nélkül.

2011. december 23. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulat a Bazilika előtt

Képek szöveg nélkül.

2011. december 22. | Aktuális témák

A Fashion Street karácsonykor

Képek szöveg nélkül.

2011. december 21. | Aktuális témák

Idén is voltunk Csiszár tanár úrral Bécsben

Vasárnap – 2011. december 18-án – Csiszár tanár úrral és Hubai Kata tanárnővel Bécsben voltunk.

2011. december 21. | Aktuális témák

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

A tavalyi nagy siker miatt idén is elmentem a Vörösmarty térre, a karácsonyi vásárra.

2011. december 18. | Aktuális témák

Karácsonyi hangverseny

A közelgő karácsony megfűszerezte hangulatunkat az utolsó napokon, karácsonyi dalokat dúdoltunk s megosztottuk egymással, mit is fogunk csinálni azokon a várva várt napokon. Iskolánk az idei évben is megrendezte nagy múltú karácsonyi koncertjét, melyre 2011. december 16-án, egy pénteki napon került sor.

2011. december 16. | Aktuális témák

Belvárosi séta karácsony előtt

Képek szöveg nélkül.

2011. december 9. | Aktuális témák

Az ELTE PPK hallgatóinak karácsonyi gyűjtése

Az ELTE család- és gyermekvédő szakja karácsony alkalmából adománygyűjtésbe fogott gyermekotthonok és gyermekvédelmi intézményekben élő gyermekek számára.

2011. december 7. | Aktuális témák

Jótékonysági hangverseny az ELTE Apáczai Gimnázium javára

A hagyományos karácsonyi koncert december 16-án 19 órakor kezdődik az Egyetemi Templomban. Fellépnek az iskola diákjai és tanárai.

2011. december 2. | Sakk

Beszámoló az Apáczai Gimnázium 2011. évi sakkbajnokságáról

2011. december 1-jén lezajlott az Apáczai Gimnázium 2011. évi sakkbajnoksága. Szép számú (26) és erős mezőny gyűlt össze.

2011. december 1. | Aktuális témák

Előadás az egyetemi életről az AIESEC szervezésében

Végzős diákként nem tudod mire számíthatsz az egyetemen? Szeretnél tájékozódni, hogy milyen lehetőségeid vannak egy egyetemen? Ha kedvet kaptál, gyere el 2011. december 7-én a 7. órában az előadásunkra, ahol az AIESEC-kel, egy fiatalos, nemzetközi diákszervezettel is megismerkedhetsz!

2011. november 28. | Kosárlabda

Kerületi kosárlabda bajnokság

Beszámoló a 7-8. évfolyam számára meghirdetett kosárlabda bajnokságról, amelyre iskolánk egy lány és egy fiú csapattal nevezett. Mindkét csapat I. helyezést ért el.

2011. november 17. | Korcsolya

Ice Challenge Graz – Staudt Rékával

Staudt Réka 8.E osztályos tanulónk az őszi szünetben részt vett egy junior jégtánc versenyen, ahonnan rengeteg élménnyel és szép eredménnyel tért haza. Réka néhány mondatban beszámolt nekünk a versenyről. (2 videó.)

2011. november 14. | Aktuális témák

Apáczais Gólyaavató – Kinek az első, kinek a második

2011.11.11-e nem csak a sok „egy”-ese miatt volt más nap, mint a többi az apáczais diákok, főként a gólyák számára.

2011. november 7. | Aktuális témák

A gólyaavató plakátjai

Körbejártuk az őszi szünetben az iskola épületét, hogy megörökítsük az idei tanév gólyáinak plakátjait, amelyeket a 2011. november 11-én tartandó gólyaavatóra készítettek.

2011. november 4. | Aktuális témák

Töklámpások II.

Képek szöveg nélkül.

2011. november 3. | Aktuális témák

Töklámpások I.

Képek szöveg nélkül.

2011. november 1. | Aktuális témák

Mindenszentek és a halottak napja

November elseje a Mindenszentek napja, másodika a halottak napja a keresztény világban.

2011. október 28. | Aktuális témák

Halottak napja (2011. október 28.)

„Halottak napjához közeledve évről-évre megemlékezünk itt, az emlékfal előtt apáczais halottainkról. Az idei év eddigi részében már három szomorú hírről szereztünk tudomást: három vezetőtanárunk haláláról.”

2011. október 28. | Aktuális témák

Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kara 2011. november 10-én 10 órai kezdettel Nyílt Napot tart, melyre szeretettel várjuk a továbbtanulni vágyó, képzésünk iránt érdeklődő diákokat, akik részletes tájékoztatást kapnak szakjainkról, szakirányainkról, a felvételi eljárás szabályairól, a jelentkezés intézményi feltételeiről, a vizsgakövetelményekről valamint a felvételi eljáráshoz kapcsolódó határidőkről.

2011. október 27. | Aktuális témák

Trick or treat!

A mai fiataloknak valószínűleg az amerikai ünnep és az ehhez kapcsolódó rengeteg horrorfilm jut eszébe először a szó hallatán. Ám akármilyen meglepő, a halloween gyökerei a régmúlt kelta korokra nyúlnak vissza. Az angolszász országokban elsőként „meghonosult”, ám már az egész világban – így hazánkban is – népszerűnek számító ünnepről van szó.

2011. október 22. | Aktuális témák

Csapataink harcban állnak – megemlékezés 1956-ról

Az ünnepélyre a diákok két csoportban érkeztek. A kisebb évfolyamok az 5. óra után, míg az idősebbek a 6. óra végeztével. Mi az első megemlékezést láttuk.

2011. október 11. | Atlétika

Atlétáink ismét arattak

Bár az V. kerületi önkormányzatnál nehéz állapotok uralkodnak a sportreferenst távozása miatt, mégis megrendezésre került – a kerületi testnevelők aktív és lelkes együttműködése révén – a 2011/2012-es tanév első kerületi sporteseménye, a 7-8. osztályosok (IV. korcsoport) atlétika versenye.

2011. október 5. | Aktuális témák

Beszámoló a Meet the Scientist tegnapi eseményeiről

Iskolánkban indult útjára a tavaly nagy sikerrel megkezdett „Meet the Scientist” (Találkozás a tudóssal) elnevezésű eseménysorozat. A sorozatot a Magyar Innovációs Szövetség, a Fulbright Egyesület és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége indította útjára azzal a céllal, hogy a magyar középiskolások körében népszerűsítse a természettudományi kutatást.

2011. október 4. | Aktuális témák

Biológia tanulmányi verseny középiskolai tanulóknak a Pannon Egyetem Georgikon Karán

A Pannon Egyetem Georgikon Kara idén is szervez biológia tárgyból internet-alapú tanulmányi versenyt gimnáziumok és szakközépiskolák továbbtanulni szándékozó tanulói részére.

2011. szeptember 28. | Evezés

Apáczais sárkányok

A Lágymányosi-öbölben rendezték meg az idei Sárkányhajó Roadshow záró fordulóját, amely az amatőr kategóriában magyar bajnokság is volt. Részt vettek a versenyen cégek, települések és iskolák csapatai is. Köztük az Apáczai gimnázium első sárkányhajó csapata.

2011. szeptember 17. | Aktuális témák

A tudós házhoz jön

A Magyar Innovációs Szövetség és a Fulbright Alapítvány rendezvénysorozata „Meet the Scientist” címmel.

2011. szeptember 11. | Aktuális témák

Zamárdi, ugye még látunk? – Gólyatábor 2011

A legtöbben először, de páran már másodjára élhették át idén augusztus 29-e és szeptember 1-je között az Apáczaiban már-már hagyományosnak számító gólyatábor különleges élményeit Zamárdiban.

2011. szeptember 6. | Aktuális témák

Sporttábor Tiszainokán

Az idén először – maximálisan kihasználva Tiszainoka adta lehetőségeket – sporttábort szerveztünk. Mivel ilyen még nem volt iskolánkban, lelkesen, bár kicsit bizonytalanul kezdtünk neki a szervezésnek Pintérné Czigler Éva tanárnővel.

2011. szeptember 3. | Futball

Freestyle Football – videó

Egy rövid videó a futball kedvelőinek.

2011. augusztus 30. | Evezés

ICF Masters Kajak-Kenu Világbajnokság, Szeged

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az ICF Masters Kajak-Kenu Világbajnokságot a szegedi Maty-éri pályán. Örömmel és nagy-nagy büszkeséggel tudatjuk, hogy Pintérné Czigler Éva tanárnő világbajnoki ezüstérmet hozott magával.

2011. augusztus 26. | Aktuális témák

Tolerancia filmklub 2011 őszén

2011 őszén tolerancia filmklubot indítunk középiskolások számára. A filmklub részben a Kapibara Film 2010-es programjának folytatása, de ezúttal új helyszínen, megújult formában és több filmmel jelentkezünk.

2011. június 16. | Aktuális témák

A Pamela Anderson Band 10 éves születésnapi koncertje az utcabálon

Az Egyetem téren zajlott 18.30 és 20.00 között a zenekar születésnapi koncertje, amelyen a banda összes jelenlegi és több korábbi tagja is részt vett.

2011. június 12. | Aktuális témák

II. Tanévzáró Apáczais Utcabál – interjúk

Mint tavaly, idén is készítettem néhány interjút diáktársaimmal, tanáraimmal, és most egy fellépővel (!) is. A megkérdezetteknek általában a „hogy érezted magad, az elvárásaidhoz képest milyen lett az utcabál, melyik sátor vagy program tetszett a legjobban” kérdésekre kellett válaszolniuk.

2011. június 12. | Film

X-Men: Az elsők

A mutánsos franchise ötödik, és egyben talán legjobbra sikeredett darabja. A legtöbben bukásra ítélték a filmet. Hogy is lehetne sikeres X-Men mozit készíteni Küklopsz, Jean Grey, Vadóc és a többi fiatal(abb) mutáns nélkül? Mégis sikerült, sőt sok ismerősöm véleménye szerint is ez lett a saga legjobb része.

2011. június 10. | Aktuális témák

Pamela Anderson Band

Képek szöveg nélkül.

2011. június 10. | Aktuális témák

Mozaik

Képek szöveg nélkül.

2011. június 10. | Aktuális témák

Hastánc és bűvész

Képek szöveg nélkül.

2011. június 10. | Aktuális témák

Impulse koncert és a sátrak

Képek szöveg nélkül.

2011. június 10. | Aktuális témák

Kezdődik!

Képek szöveg nélkül.

2011. június 6. | Aktuális témák

Krefiti.Hu – ifjúsági portál

A Krefiti.Hu kreatív ifjúsági magazin folyamatos pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy segítse és közzétegye a kreatív fiatalok munkáit, fórumot biztosítson véleményüknek, kérdéseiknek; igazi közösséget alakítson ki az ország határain belül és az azon túli ifjúságból.

2011. május 25. | Aktuális témák

Országos kompetenciamérés 2011

Iskolánkban a mai napon (2011. május 25-én) a 8.C és D, valamint a 10.A, B, C és D osztályok – a senki számára nem idegen – országos kompetenciamérésen vettek részt.

2011. május 24. | Evezés

Ismét vízre szálltunk!

Az idei osztálykirándulások keretében több osztály is kipróbálta a sárkányhajózást. Májusban már 3 osztály szelte a vizet a Dunán és a Tiszán. A 9.A osztály Siposs András tanár úrral és Török Tünde tanárnővel hamar elsajátították az evezést. Török Tünde tanárnő dobosként kitűnő ritmussal adta az ütemet az evezősök számára.

2011. május 12. | Aktuális témák

MFA Nyári Iskola 2011

Magyarországon az MTA MFA (Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet) idén is megszervezi középiskolás diákok számára az „MFA Nyári Iskola” nevű tudományos kutatótáborát. A táborba nemcsak Magyarországról, de az egész Kárpát-medencéből várjuk a jelentkezőket (akik idén még nem érettségiznek).

2011. május 11. | Aktuális témák

Sportnap 2011

Idén is megrendezésre került május 4-én a Sportnap. Mint az elmúlt 4 évben, most is jelen volt az összes olyan osztály, akik nem osztálykiránduláson voltak és nem érettségiztek.

2011. május 10. | Aktuális témák

Témahét a testnevelés órákon

Az idei témahét testnevelés órái rendhagyó módon zajlottak, hiszen a diákok nem gyakorlati, hanem elméleti tudásukat gyarapíthatták.

2011. május 8. | Kirándulások

Szabadság, szeretem! – élménybeszámoló

Május 2-a, 3-a és 4-e a 12. évfolyamba járó tanulók számára valószínűleg nem volt olyan könnyed, mint az iskola összes többi diákjának. (Pedig, mint mindenki tudja, egy apáczaisnak az érettségi is gyerekjáték.) Nekünk, többieknek szokás szerint osztálykirándulásokat, illetve sportnapot szerveztek erre a három napra. A továbbiakban a 10.C kirándulásáról fogok beszámolni. Mivelhogy oda járok…

2011. április 30. | Aktuális témák

Ma ballagtak el a végzősök

2011. április 30-án ballagtak el iskolánk végzős diákjai. A négy végzős osztály egy utolsó sétát tett a gimnázium folyosóin.

2011. április 17. | Aktuális témák

Slíz György: Barlangok

Az Apáczai Napok keretében meghívott előadókat a pénteki napon hallgathattuk meg. Ekkor került sor Slíz György barlangászati előadására is.

2011. április 14. | Futball

Eljött az El Clásico ideje!

Az El Clásico egy labdarúgó-mérkőzés Spanyolország két legsikeresebb labdarúgóklubja, az FC Barcelona és a Real Madrid CF között. 1929-ben rendezték az első mérkőzést, azóta 200-nál is több összecsapás volt.

2011. április 13. | Aktuális témák

Péter-Szabó Hajnalka (és évfolyamtársa, V. éves orvostanhallgatók): Életmentő tanfolyam

Az Apáczai Napok keretében mihelyst meghirdették e programot, mondanom sem kell, már aznap minden szabad hely megtelt. Pénteken reggel 9-kor a gyors teremrendezés után megérkeztek az előadók, elfoglaltuk a helyünket, s kíváncsian várakoztunk, vajon mi fog történni.

2011. április 11. | Aktuális témák

A budapesti Comenius-találkozóról (szervezői szemmel)

Iskolánk az idei Apáczai Napok rendezvénysorozattal párhuzamosan, április 4-9. között fogadta a Comenius Együttműködési Program delegációit. A megannyi emlék, élménybeszámoló, fénykép, Facebook-bejegyzés mellett néhány személyes gondolatot szeretnék megosztani a szervezők szemszögéből.

2011. április 12. | Aktuális témák

Projektelőadások: biológia szekció

A biológia szekció sok embert vonzott, ezt mutatta az is, hogy ülőhely az előadások előtt 10 perccel már nem akadt. Sőt, még Bóna József tanát úr is bemerészkedett az előadásra. :)

2011. április 11. | Aktuális témák

Projektelőadások: a cigányság helyzete ma Magyarországon; előadás, majd kerekasztal-beszélgetés meghívott roma vendégekkel

Kedves kortársunk, Őri Bence (11.C) tartott sajátos előadást a cigányság magyarországi helyzetéről. Nagy igazságok hangzottak el egy kevés humorral fűszerezve.

2011. április 8. | Aktuális témák

Projektelőadások: civilizáció szekció

Az Apáczai Napok keretében a csütörtöki nap folyamán diákok projektelőadásait volt lehetőségünk megtekinteni, aminek nyilvánvalóan mindenki örült, mert nem volt tanítás, továbbá a témák is érdekesnek mutatkoztak. Most a civilizáció szekcióról lesz szó.

2011. április 8. | Aktuális témák

Projektelőadások: tudomány és technika szekció

Természetesen itt is teli volt a terem az előadás kezdetekor. Nekem szerencsém volt, a második sorban találtan helyet, de voltak, akik csak leghátul a padon tudtak leülni. Kilenc órakor elkezdődött.

2011. április 8. | Aktuális témák

Projektelőadások: irodalom szekció

Ahogy az előadás elején el is mondták, az irodalom szekció és legnépszerűbb előadás az Apáczai Napokon az elmúlt években, és most is. Három előadást láthattunk ebben a sávban.

2011. április 8. | Aktuális témák

Projektelőadások: „országok-kultúrák” és zene szekció

Ezen az előadáson két témában hallhattunk beszámolót: Nigéria és A Pamela Anderson Band 10 éves története.

2011. április 7. | Aktuális témák

Projektelőadások: pszichológia szekció

A pszichológia szekcióban ma két előadást hallhattunk Empátia, agresszió és konfliktuskezelés és Testbeszéd címekkel.

2011. április 5. | Sakk

Beszámoló a sakkcsapatok diákolimpiai döntőjéről

Április 3-án (vasárnap) ért véget Szombathelyen a sakkcsapatok diákolimpiai döntője. Mind fiú-, mind lánycsapatunk kiharcolta a részvételt, és a tetemes költségek ellenére, amelyet közösségi és magánszponzorok, valamint a résztvevők osztottak meg, el is mentünk, és játszottunk.

2011. április 5. | Aktuális témák

Tanári Beugró

Remélem, nem mondok újat senkinek, amikor azt mondom, Beugró. Apáczai Napok. Tanári kar. És a jókedv garantált…!

2011. március 18. | Sakk

Beszámoló a sakk diákolimpia budapesti döntőjéről

Lezajlottak a sakk diákolimpia budapesti döntőjének küzdelmei a 7-8. osztályosoknál. Csapatunk (Mészáros Marci, Shan He Jia Rita, Czupy Gábor, Lakatos Márk és Menyhárt Marci) nagy küzdelemben a 7. helyen végzett, és így nem került az országos döntőbe.

2011. március 13. | Aktuális témák

Március 15-ei ünnepségünk az ELTE Jogi Karának dísztermében

2011. március 11-én sor került az apáczais március 15-ei megemlékezésre. Ennek érdekében rövidített órák voltak egész nap, s szépen kiöltözött diákok sorai kokárdával díszítve. Ahogy kicsöngettek az 5. óráról, rögtön elindultunk az ELTE dísztermébe.

2011. március 6. | Aktuális témák

Honlapépítés, weboldal készítés ingyen

A magyarországi WebMatrix Klub egy 8 alkalomból álló ingyenes, online előadássorozatot szervez. Az esemény célja, hogy minél több fiatallal ismertesse meg a XXI. századi honlapépítést teljesen kezdő szinttől a haladóig.

2011. február 27. | Aktuális témák

Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatairól

Iskolánkban pénteken emlékeztünk meg a kommunista diktatúra áldozatairól, mégpedig szórólapok osztogatásával. A lapon Saláta Kálmánról, illetve a koncepciós perek idejében lévő hétköznapokról olvashattunk, ha érdekelt minket a dolog. És véleményem szerint egy Apáczaiba járó diák igazán szánhat két percet a lap elolvasására.

2011. február 25. | Kirándulások

Kirándulás Brüsszelbe

Az Európai Unió pályázata lehetővé tette, hogy iskolánk 7. osztályosai közül 25 fő látogatást tegyen az Európai Bizottság székházában.

2011. február 24. | Tájékoztatók

Átvétel az Apáczaiba más iskolából

Friss tájékoztató az átvétel feltételeiről.

2011. február 17. | Dolgozatok

Az agancsosok bukása

Egy nap Terásztiosz Pantodynemosz főisten elborzadva szemlélte az alatta elterülő világban garázdálkodó embereket. Érdek nélküli életüket a szenvedélyeknek és ösztönöknek alárendelve élték. Hatalmas Pantodynemosz meg szerette volna menteni az ostoba lényeket, de útmutatást, tanácsot nem tudott adni nekik, mert bárhogy próbálkozott, az emberek nem hallották meg bölcs szavait. Hiába zúdított vizet falvaikra, rengette a földet talpuk alatt, kavarta fel a jeges szeleket, a nép vakon folytatta céltalan őrjöngését.

2011. február 13. | Aktuális témák

Apáczai Bál 2011

A szalagavató eseménysorozata a szalagtűzési ceremóniával kezdődött. Ekkor váltak a végzős diákok egyenként is jogosulttá a második félévben viselhető szalagra. A taps persze senkinél nem maradt el. A tűzés után felvonultak a kilencedikesek, hogy leróják tiszteletüket a végzősök előtt a hagyományos palotás tánccal. A palotás után a végzősök elhagyták a színpadot, hogy felkészülhessenek a saját táncaikra.

2011. február 10. | Aktuális témák

Ma ünnepelte 80. születésnapját Holics László tanár úr

Holics László tanár úr neve szinte egyet jelent a fizikával, annak oktatásával. 80. születésnapja alkalmából köszönthettük őt iskolánk színháztermében.

2011. február 7. | Aktuális témák

Az Apáczai nem szervez „After Party”-t!

Az iskolánk alapítványa által rendezett Apáczai (Szalagavató) Bálra 2011. február 12-én 17 és 21 óra között kerül sor. Iskolánk semmilyen, „After Party”-nak nevezett eseményt nem szervez a bál utánra.

2011. február 6. | Aktuális témák

Sítábor 2011-ben

Mint az elmúlt években már megszokhattuk, idén is megszervezték a síelés szerelmesei számára a sítábort. Erről az egy hétről számolunk be.

2011. február 6. | Továbbtanulás

Az ELTE TáTK bemutatja: Ha érteni akarod a világot

Az ELTE Társadalomtudományi Kara a felvételi jelentkezések utolsó nagy hajrájában szeretne még egy kis segítséget nyújtani a pályaválasztási döntéshez. Ennek érdekében összeállítottunk egy kisfilmet, amelyben oktatóink, hallgatóink beszélnek arról, miért jó döntés az ELTE képzéseit választani.

2011. január 20. | Aktuális témák

Nyílt nap az ELTE Társadalomtudományi Karán

Az ELTE Társadalomtudományi Kara 2011. január 21-én nyílt napot szervez.

2011. január 13. | Sakk

Beszámoló a sakk diákolimpia V. kerületi döntőjének első részéről

2011. január 12-én délután zajlott le a sakk diákolimpia V. kerületi döntőjének első része. Az apáczais versenyzőket Szabolcsi János és Pirity Tamás Gábor vezette. Minden csoportban bajnoki címet szereztek diákjaink.

2011. január 12. | Aktuális témák

Nyílt nap az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kara 2011. január 26-án, 10 órai kezdettel nyílt napot tart, melyre szeretettel várjuk a továbbtanulni vágyó, képzésünk iránt érdeklődő diákokat, akik részletes tájékoztatást kapnak szakjainkról, szakirányainkról, a felvételi eljárás szabályairól, a jelentkezés intézményi feltételeiről, a vizsgakövetelményekről valamint a felvételi eljáráshoz kapcsolódó határidőkről.

2011. január 10. | Biztonság

Trükkös lopás

A múlt héten a gramont-i Auchanban parkoltam. Amikor kihajtottam, észrevettem egy papírt a hátsó szélvédőn. Amikor leszedtem (addigra már hazaértem), láttam, hogy az csak egy blokk volt. Szerencsémre, mert egy barátom már mondta, hogy ne álljak meg (emiatt), mert valaki várhatja, hogy kiszálljak az autómból.

2011. január 7. | Továbbtanulás

Társas lény vagyok – az ELTE TÁTK a Facebookon

Az ELTE Társadalomtudományi Kara (ELTE TÁTK) szeretné megkönnyíteni a pályaválasztást a társadalomtudományi képzés iránt érdeklődő, érettségi előtt álló diákok számára. Mivel, tudjuk, hogy a fiatalok szabadidejük jelentős részét töltik az online közösségi oldalakon, köztük a ma legnépszerűbb Facebookon, hasznosnak gondoljuk, ha az általuk kedvelt és követett felületen is információkat kapnak továbbtanulási lehetőségeikről.

2011. január 4. | Aktuális témák

Nyílt nap az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE Bölcsészettudományi Kara 2011. január 15-én, 10 órai kezdettel ismét nyílt napot szervez a végzős középiskolás hallgatóknak. A Kar szeretettel várja a bölcsész képzés iránt érdeklődő diákokat és szüleiket!

2010. december 31. | Aktuális témák

Ilyen volt 2010 – Karácsony

2010. december 16-17.: karácsony.

2010. december 30. | Aktuális témák

Ilyen volt 2010 – I. Tanévzáró Apáczais Utcabál és Tehetségnap

2010. június 11.: I. Tanévzáró Apáczais Utcabál és Tehetségnap.

2010. december 29. | Aktuális témák

Ilyen volt 2010 – Sportnap

2010. május 5.: sportnap.

2010. december 28. | Aktuális témák

Ilyen volt 2010 – Ballagás

2010. április 30.: ballagás.

2010. december 27. | Film

TRON: Örökség

2010 egyik legjobban várt és leginkább reklámozott filmje a TRON: Örökség, ami 28 évvel a kultikus első rész után került a mozikba. Olyan, mint tavaly az Avatar: elképesztően látványos, de sajnos a történet sablonos és kevésbé fordulatos, mint vártam.

2010. december 27. | Aktuális témák

Ilyen volt 2010 – Apáczai Napok

2010. március 29. – április 1.: Apáczai Napok.

2010. december 26. | Aktuális témák

Ilyen volt 2010 – Apáczai Bál

2010. február 13.: Apáczai Bál.

2010. december 23. | Receptek

Kacsapecsenye

Ízletes kacsapecsenye receptje.

2010. december 22. | Receptek

Füstölt lazac zöldcitrommal és korianderrel

Könnyen és gyorsan elkészíthető halétel.

2010. december 21. | Receptek

A klasszikus mákos guba

Ahogy a reklám mondja: „…szeretem az Erős Pistát, a sárga villamost, a mákos gubát…”. Hát igen, mi is szeretjük, ezért is írom le a receptjét.

2010. december 20. | Aktuális témák

Újabb fényképek a Belvárosból

Képek szöveg nélkül.

2010. december 18. | Aktuális témák

Karácsonyi koncert az Egyetemi Templomban

Az utolsó tanítási napon a rövidített órákat követően került sor iskolánk hagyományos karácsonyi koncertjére. Erről olvashattok egy rövid kis összefoglalást.

2010. december 17. | Aktuális témák

Beszámoló a Szolidaritás erősítése programról

Hát, bejött a suliba egy vak ember, és mesélt arról, hogy ő hogyan is él. És képzeld, játszottunk egy olyan játékot, amit a vakok szoktak: egy csörgő labdát kell gurigatni és betalálni az ellenfél kapujába. És be volt kötve a szemünk, úgy kellett betalálni, jó nehéz volt.

2010. december 17. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulat a Belvárosban

Képek szöveg nélkül.

2010. december 17. | Aktuális témák

És a Télapónak ki ad ajándékot?

Mesék karácsonyra.

2010. december 11. | Aktuális témák

Lázár Ervin: A másik Télapó

Mesék karácsonyra.

2010. december 10. | Tudomány

Caltanissetta 2010

A cikket az írója kérésére eltávolítottuk.

2010. december 9. | Tudomány

Motivációs látogatás a SOTE Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézetében

December 6-án néhány 11. évfolyamos kollégiumi diákkal (Gábor Kata, Horváth Kata, Pethő Orsolya, Rácz Réka, Soltész Petra és Földi Attila) motivációs látogatást tettünk a SOTE Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézetében.

2010. december 8. | Aktuális témák

Idén is ellátogattunk Bécsbe

2010. december 4-én megint Bécsbe látogattunk Csiszár Gábor tanár úr szervezésében. Mint tavaly, idén se bántuk meg.

2010. december 6. | Aktuális témák

A Mikulás más országokban

A Mikulással kapcsolatos ajándékozási szokások országonként eltérőek lehetnek. Néhány országban most bemutatjuk, hogyan ünnepelnek.

2010. december 6. | Aktuális témák

A Mikulás kultusza

December 6. Miklós napja. Sok legenda kering a Mikulás történetéről, van, aki ezt vallja, van, aki amazt, de mi is lehet az igazi történet?

2010. december 1. | Aktuális témák

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

Pénteken, november 19-én nyílt meg a Vörösmarty téren a budapesti karácsonyi vásár. A gyerekek arcán megjelenő mosoly, a kézművesek termékei, a fűszeres forralt bor illata, a finom ételek, a csillogó fények, a muzsika hangja – a felsoroltak már 11 éve a Vörösmarty téri vásár védjegyei, és egyre csak népszerűbb lesz.

2010. november 30. | Film

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész

Tíz perccel a film kezdete előtt alig volt már pár hely a moziban. Foglalás nélkül nem is nagyon lehetett volna bejutni, de erre számítani lehetett. A Harry Potter már a bemutató napján rekord nézettségeket döntött, és a hétvégére jósoltak is valószínűleg teljesülni fognak – legalábbis a tapasztalataim alapján. De vajon valóban megfelelt-e a vártaknak a Halál ereklyéi első része?

2010. november 29. | Aktuális témák

A Japán Alapítvány Magyar Nyelvű Haiku Pályázatának eredménye

A Japán Alapítvány Magyar Nyelvű Haiku Pályázatán a középiskolai kategóriában iskolánk 12. B osztályos, humán tagozatos tanulója, Pataki Patricia I. helyezést ért el.

2010. november 29. | Sakk

Beszámoló az Apáczai Gimnázium 2010. évi sakkbajnokságáról

2010. november 26-án (péntek) délután zajlott le az Apáczai Gimnázium 2010. évi sakkbajnoksága. A 23 résztvevő 7 fordulós svájci rendszerű tornán 2×15 perces partikban mérkőzött meg a bajnoki címért. A győztesek érmet és pénzjutalmat is kaptak, ezért bőkezű szponzorainknak, Szalontay Mihály és Kemény Vagyim apáczais öregdiákoknak tartozunk köszönettel. Vagyim a mai napon meglepetéssel szolgált: az általa szerkesztett (Café Babel című) folyóirat legfrissebb számát (amelyben Czéh Zoltán tanár úrnak, a bajnok osztályfőnökének a tanulmánya is található!) adta a nem díjas résztvevőknek ajándékba.

2010. november 29. | Színház

Hamlet

A MASZK Egyesület létrehozott egy érdekesnek ígérkező Hamlet-előadást. A bemutatót 2009-ben tartották nagy sikerrel, a darabbal számos külföldi fesztiválon is részt vettek már. Az alkotók fontosnak tarják, hogy a középiskolás korosztályhoz is eljusson a mű, így iskolákban is vállanak előadásokat. AZ előadásért a művészek nem kérnek díjazást.

2010. november 29. | Aktuális témák

A Magyar Tudomány Napja

2010. november 12-én a Trefort Gimnáziumban a Magyar Tudomány Napja alkalmából kollégáink rendkívül színvonalas előadásokat tartottak. Szabolcsi János kollégánk előadásával kapcsolatos gondolataimat szeretném megosztani Veletek, Önökkel.

2010. november 22. | Aktuális témák

Jelölj minket a Facebookon!

Mostantól a Facebookon is figyelhetitek a friss híreket, cikkekek. Sőt, hozzá is szólhattok, ha szeretnétek megosztani a gondolataitokat az írásokkal kapcsolatban.

2010. november 19. | Felhívás

Az Apáczai Gimnázium 2010. évi sakkbajnoksága

A bajnokság célja az Apáczai Gimnázium sakkbajnoka cím és a dobogós helyezések odaítélése, valamint válogatás a diákolimpiára.

2010. november 9. | Aktuális témák

Meghívó a jubileumi eseményekre

A 375 éves jubileumát ünneplő Eötvös Loránd Tudományegyetem ünnepi programja.

2010. november 4. | Film

Könnyű nőcske

Ha tinikről szóló vígjáték jelenik meg a mozikban, biztosak lehetünk benne az elmúlt évek tapasztalata alapján, hogy a vicc forrása leginkább a gusztustalanság, a közönségesség. Üdítő kivételt képez ezek alól a Könnyű nőcske című film, amely az okos, igényes humorával nemcsak a tiniket varázsolja el, hanem az idősebbeknek is kellemes másfél órát szerez.

2010. október 31. | Aktuális témák

Halottak napja (2010. október 29.)

Az 1996/97 tanév során fogalmazódott meg Pfeiffer Ádám igazgató úrban a gondolat, hogy jó lenne iskolánkban egy emlékhelyet kialakítani, mely kifejezné a múlt és a jelen folytonosságát, ahol az éppen itt dolgozó és tanuló közösség bizonyíthatná tiszteletét és kötődését az elődökhöz. Így készült el 1997 májusára volt tanítványunk közreműködésével ez az emléktábla. – Dr. Borhidi Attiláné halottak napi beszéde.

2010. október 29. | Aktuális témák

Adj Te is 100 Ft-ot! – Gyűjtés a vörösiszap-katasztrófa károsultjai részére

Az egész ország lakosságát megrázta a Kolontárt és Devecsert ért iszapkatasztrófa. A tragédiában elhunytak hozzátartozóinak együttérzésünket, részvétünket fejezzük ki. Halottaik nyugodjanak békében! Szívszorító minden egyes tudósítás, minden egyes kép, mely arról számol be, hogyan lehetetlenült el egyik pillanatról a másikra két településen az élet, hogyan vált otthontalanná több száz család, és hogyan nehezedett el a gyermekek sorsa.

2010. október 22. | Aktuális témák

Október 23-i megemlékezés

Az idei ünnepélyen a 10.B humán tagozatának előadásában elevenedett fel a 1956-os év. Remek előadást láthattunk, melyet néma csöndben ültek végig a nézők – amit azért elég nagy bóknak könyvelhet el az osztály, mert nem kevés diák ült a teremben.

2010. október 21. | Aktuális témák

Október 23., a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe

1956 őszén budapesti egyetemista diákok békés tüntetést szerveztek, amelyhez sok ember csatlakozott. A Petőfi-szobor előtt gyülekeztek. Felolvasták az ifjúsági változtatásokat sürgető követeléseit, amelyeket 16 pontban foglaltak össze, és elszavalták a Nemzeti dalt. Innen a Bem térre vonultak. Ekkorra már legalább százezren énekelték a Szózatot. Az emberek szabadságot és jobb életet követeltek. A téren kivágták az akkori nemzeti zászlónkból a vörös csillagos címert.

2010. október 19. | Evezés

Vízre szálltunk sárkányhajóban!

Pár hete ragyogó napsütésben, igazi őszi hangulatban vízre szálltak a 9.C osztály tanulói Székely Péter tanár úrral és szüleikkel. Kipróbálták a sárkányhajót.

2010. október 17. | Aktuális témák

Apáczai Gólyaavató 2010

Október elején jelentek meg az iskola falain a gólyaavatóra invitáló plakátok, aminek felettébb örültünk. Ez a nap jelentette számunkra a korlátlan gólya firkálást, amit tovább kell adnunk, és egy jó bulit, amit délután mi is átélhettünk. Ám nem nekünk volt ez felejthetetlen, hanem a friss húsnak, akik egész nap gólyacsőrrel rohangáltak a filctollak elől. Idén nagyon lelkes gólyáink vannak. Nem volt elég nekik, hogy mi firkáljuk őket, elkérték a tollunkat és egymást díszítették!

2010. október 14. | Aktuális témák

International Suit Up Day

A mai nap egy különleges nap volt. Ezt mindenki tudja, aki néz Így jártam anyátokkal-t, sőt, még az is, aki nem. Eme remek sorozat egyik főszereplője ihlette ezt a fergeteges „öltözz ki” napot, nevezetesen a nőcsábász Barney Stinson.

2010. október 6. | Aktuális témák

Október 6. – Megemlékezés az aradi vértanúkról

Talán nem is tűnt fel mindenkinek, hogy ma reggel pár diák az iskola épülete előtt lapokat osztogatott. Nem véletlenül tették (és nem is azért, hogy a Meridiánt reklámozzák ;-)), hiszen ez is része volt a megemlékezésnek, amit október hatodikán tartunk, az aradi vértanúkra emlékezve. Sok papír a kukában végezte összegyűrve, széttépve, pedig azok, akikre ilyenkor emlékeznénk, nem ezt érdemelték volna.

2010. október 6. | Móka

Mi mondtuk XI.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „Akkor ne jelentkezz, ha az a válasz, hogy nem tudom!”, „Aki így csinálja, az pontot veszt, mert nem indokolt, aki meg így, az meg hülyén csinálja.” vagy „Névtábla ráér következő órán. Jobb, ha most nem tudom mindenkiről, hogy kicsoda…”.

2010. szeptember 16. | Aktuális témák

Gólyatábor 2010

2010. augusztus 27-én reggel hatkor apáczais gólyákkal telt meg a Déli pályaudvar. Mindenki kíváncsian kereste új osztálytársait, és izgatottan várta a vonat indulását.

2010. szeptember 6. | Evezés

Tarolt a magyar sárkányhajó

Profik és amatőrök, férfiak és nők, fiatalok és idősebbek, összesen majdnem 3000-en indultak az idei Sárkányhajó Világbajnokságon Szegeden. A világ minden tájáról érkeztek versenyzők az eseményre. Elutazott Magyarországra például Észak-Amerikából Kanada és az Egyesült Államok csapata, Ázsiából Irán, Japán és Dél-Korea válogatottja, az európaiak közül pedig többek között Franciaország, Olaszország, Oroszország és Németország legjobbjai. Ott lehettem! Fantasztikus volt! Felejthetetlen pillanatok, élmények, érzések.

2010. augusztus 23. | Móka

Mi mondtuk X.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „És holnap tényleg tízre kell jönni, vagy csak álmodtam?”, „Egy szerencsétlen eset volt, mind a kettő tavaly történt.” vagy „Ez hogy függ ide?”.

2010. június 15. | Aktuális témák

Megkérdeztük az apáczaisokat az utcabálról

Múlt pénteken, június 11-én került megrendezésre az I. Tanévzáró Apáczais Utcabál. Erről kérdezte Kalapos Eszter az utcán szórakozókat még aznap.

2010. június 12. | Aktuális témák

Reméljük, jövőre is lesz! – beszámoló az utcabálról

Iszonyat meleg, majdhogynem 40 fok, aggodalom, hogy nem jönnek elegen, szervezők, akik összevissza rohantak és intézkedtek, bosszankodtak, no meg egy-két ember. Ez a kép fogadott, mikor a hivatalos kezdet előtt nagyjából fél órával megérkeztem. Miután nagyjából eligazodtam, hogy mi hol van, szerencsésen összetalálkoztam egy barátnőmmel, így ketten folytattuk utunkat. Időközben egyre többen lettek, így szerencsére az aggodalmak a tömeg hiányára alaptalannak bizonyultak.

2010. június 11. | Aktuális témák

Az első fellépő a nagyszínpadon: Diorit

Az I. Tanévzáró Apáczais Utcabál nagyszínpadán az első fellépő a Diorit zenekar volt. Most az ő fellépésükről számolunk be röviden.

2010. június 11. | Aktuális témák

Müller Péter Sziámi és az Első Osztályú Vidéki Srácok, vendég: Odett

Képek szöveg nélkül.

2010. június 11. | Aktuális témák

Udvari hangulat, The Project és a Pamela Anderson Band

Képek szöveg nélkül.

2010. június 11. | Aktuális témák

Mozaik együttes, harcművészeti bemutató és az Illuzórikus zenekar a tetőteraszon

Képek szöveg nélkül.

2010. június 11. | Aktuális témák

Diorit zenekar, Csermely Péter megnyitója, hangulatképek

Képek szöveg nélkül.

2010. június 11. | Aktuális témák

Épül a nagyszínpad, állítják a sátrakat

Képek szöveg nélkül.

2010. június 11. | Aktuális témák

6 hónapja újratöltve

Napra pontosan 6 hónappal ezelőtt, 2009. december 11-én töltöttük újra az új arculatot kapott apáczais hírportált, a Meridiánt. Erről a fél évről szeretnénk most beszámolni.

2010. június 9. | Aktuális témák

Pénteken utcabál, légy Te is ott!

Egy újabb interjú adagot olvashattok, ezúttal ismét az utcabálról. Nagyjából elmondható, hogy a diákok nagy része a foci vb nyitómeccsét (fociban nem vagyok jártas, egyáltalán így mondják ezt? :)) várják a legjobban, a már végzettek főleg a sörsátorért lelkesednek, de mindig akadnak kivételek, most sincs ez másképp, így hát ne skatulyázzunk be senkit! Ezeken kívül persze a koncerteket is nagyon várja mindenki, reméljük, nem csalódunk! :)

2010. június 2. | Küzdősportok

Harcművészeti bemutató az utcabálon

Az aikido egy japán eredetű harcművészet, melyet az önvédelemi ismeretek és a személyiség fejlesztése céljából gyakorolnak. Az aikidot egyaránt tanulhatják nők, férfiak és gyermekek.

2010. június 1. | Felhívás

Az idei utolsó önkéntes természetvédelmi munka

A tanév utolsó természetvédelmi munkáját június 14-ére (hétfő) szervezzük. Mivel addigra véget ér a tanítás, minden korlátozás nélkül bárki jöhet! Az Alcsúti Arborétumban fogunk dolgozni 4-5 órát.

2010. május 25. | Kirándulások

A 9.A osztálykirándulásáról

A 9.A osztálykirándulása 2010-ben. Badacsonytomaj, Tomaj Camping „Riviera” Apartman & Strand. 2010. május 2-től 2010. május 4-ig.

2010. május 22. | Aktuális témák

Te jössz az utcabálra?

Újabb gyűjtés, melyben ezúttal az év végén megrendezésre kerülő I. Tanévzáró Apáczais Utcabálról és Tehetségnapról érdeklődtem. Mindenkinek ugyanazt a három egyszerű kérdést tettem fel. Íme a válaszok!

2010. május 21. | Kirándulások

A 7.D osztálykirándulásáról

A 7.D osztálykirándulása 2010-ben. Balatonakali, Balatonakali ifjúsági tábor és túristaház. 2010. május 1-től 2010. május 4-ig.

2010. május 19. | Aktuális témák

Önjelölt megváltó egy szkeptikus szemével

A cikket az írója kérésére eltávolítottuk.

2010. május 13. | Aktuális témák

I. Tanévzáró Apáczais Utcabál és Tehetségnap

Szeretettel várjuk régi és mai diákjainkat az I. Tanévzáró Apáczais Utcabálon és Tehetségnapon 2010. június 11-én, pénteken 15 és 22 óra között. A rendezvény helyszíne a sétálóövezetté alakított Papnövelde utca és Egyetem tér.

2010. május 11. | Aktuális témák

Vélemények az idei Sportnapról

Egy apró „interjúcsokor” a Sportnapról. – Kalapos Eszter rövid interjúi.

2010. május 9. | Felhívás

Két újabb önkéntes természetvédelmi munka

Szeretném tájékoztatni a tisztelt iskolai diákközösséget az idei önkéntes természetvédelmi munka eddigi eredményeiről és a további lehetőségekről.

2010. május 7. | Aktuális témák

Köszönjük a segítséget – Sportnap 2010

Örömmel olvastam két diákunk cikkét, melyet iskolánk Sportnapjáról írtak. Nekünk, testnevelőknek fontosak a visszajelzések. Különösen azért, hogy a jövőben még több diákunk számára tegyük emlékezetessé a Sportnapot. Jó volt látni a fiatalokat a különböző versenyek és mérkőzések alatt.

2010. május 6. | Aktuális témák

Sportnap 2010

Idén a történelem érettségi napján, azaz május ötödikén került megrendezésre a sportnap – szokás szerint – a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban. A megszokottaktól eltérően idén máshogyan alakították a csapatokat, az igazságosabb játék érdekében.

2010. április 30. | Aktuális témák

Elballagtak a végzősök

2010. április 30-án ballagtak el iskolánk tizenkettedikes diákjai. A négy végzős osztály utoljára sétált végig a gimnázium folyosóin.

2010. április 27. | Aktuális témák

Kövess minket a Twitteren!

Mostantól követhettek minket a Twitteren, így rögtön értesülhettek a legújabb hírekről, eseményekről.

2010. április 23. | Móka

Mi mondtuk IX.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „A jóból is megárt a sok, hát még a rosszból.”, „Ha nagyágyút használunk, szétfröccsen a veréb.” vagy „Lehet bátran mondani, majd megbeszéljük, miért nem jó.”.

2010. április 20. | Felhívás

Roma/Nem-roma – honnan a gyűlölet?

Egy különleges eseményre szeretném felhívni a figyelmet. Április 22-én, csütörtökön 16 órától színházi előadást szerveződik az Apáczai színháztermébe. Az előadás címe: „Roma/Nem-roma – honnan a gyűlölet?”. Az előadást a szervezőkkel való kötetlen beszélgetés követné.

2010. április 16. | Kollégium

Megalakult az ELTE Apáczai Kollégium csoport a Facebookon

A klub a Facebookon azzal a céllal jött létre, hogy megtalálják egymást a volt apáczais kollégisták, megosszák egymással emlékeiket. Szerencsére egyre többen csatlakoznak és reméljük, hogy minél többen fognak.

2010. április 15. | Felhívás

Önkéntes természetvédelmi munka április 27-én

A következő természetvédelmi munka április 27-én, kedden lesz. Ezúttal Alcsútdobozon, az arborétumban tisztítjuk a terepet, gyűjtjük össze az ágakat.

2010. április 15. | Aktuális témák

Önkéntes munka a Budai Tájvédelmi Körzetben

Március 25-én egy kisebb csapattal Pilisszentivánra utaztunk, ahol már vártak bennünket a Pilisi Tájvédelmi körzet képviselői. Rövid munkavédelmi oktatás és adminisztráció után elindultunk a hegyekbe, ahol aznap dolgoznunk kellett. Csaknem egy órai hegymászás után érkeztünk meg a terepre. Útközben kísérőink meséltek a hegységről, megnéztünk néhány, már virágzó növényt, és élveztük a napsütést.

2010. április 13. | Aktuális témák

Beszámoló az Apáczai Napok tanár-diák mérkőzéseiről

Nagyon nagy érdeklődés mellett zajlottak idén a tanár-diák mérkőzések. A padok zsúfolásig megteltek szurkolókkal. Az idei tanár-diák mérkőzéseket megtisztelte jelenlétével Dr. Pfeiffer Ádám is, iskolánk nyugalmazott igazgatója. A hangulat fantasztikus volt. Négy sportágban mérték össze tudásukat iskolánk tanárai és diákjai, a diákok csapatát minden esetben az idei év házi bajnokságainak győztesei alkották.

2010. április 7. | Aktuális témák

Ringhofer János: Kihívás és motiváció

Mikor jelentkeztem erre az előadásra, egy pszichológia alapú/témájú bemutatóra számítottam. Utóbb kellemesen csalódtam – annak ellenére is, hogy érdekel a pszichológia. :)

2010. április 7. | Aktuális témák

Freud Róbert: Ókori matematikai problémák, amelyekre ma sem tudjuk a választ…

A matematikához fűződő viszonyom itt, az Apáczaiban változott meg alapvetően. Talán azért, mert az elmúlt pár évben az összes matematika-fizika és komplex tagozatos osztályban taníthattam, taníthatok. Fiatal kollégám, Dobos Dániel nem régen egy érdekes matematikai feladattal kápráztatott el, amely még nyitottabbá tett a matematika iránt.

2010. április 7. | Aktuális témák

Az Ókor Vetélkedő eredménye

Az idei Apáczai Napok legtöbb diákját megmozgató programja az Ókor Vetélkedő volt. Ennek eredményéről számolunk be.

2010. április 5. | Aktuális témák

Te tudod, minek az ünnepe a húsvét?

A húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe. Ilyenkor Jézus feltámadását ünneplik szerte a világon. Mindezeken túl a tavasz, az állandó megújulás eljövetelének is az ünnepe. A húsvét Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt végét jelzi, amikor először szabad húst enni.

2010. április 2. | Aktuális témák

Szekeres Zoltán: Franciaország tájai, városai

Franciaország mindig is a kedvenc országaim közé tartozott, ezért is, amikor megláttam, hogy Szekeres Zoltán tanár úr (iskolánk egyik földrajz tanára) erről fog előadást tartani, rögtön jelentkeztem rá barátnőmmel, aki szintén rajong az országért. Nem bántam meg!

2010. április 2. | Aktuális témák

Dr. Veres Gábor gyermekgyógyász: Hogyan néz ki belülről a gyomorbél traktus – ép és kóros viszonyok (nyugi, nem bánt :))

Nagy lehetőséget kaptam arra, hogy megoszthassam azokkal az emberekkel a véleményemet, akik azt állították, hogy ez mind borzasztó ízléstelen, reggelitől megszabadító dolog. (Megvallom őszintén, a cím tényleg nem étvágygerjesztő, bár számomra tetszetős.)

2010. április 1. | Aktuális témák

Bagdi Sára: Ehető világ

Ehető világ… A címe alapján sok mindenre gondolhat az ember. Ha szeretné megtudni a Kedves Olvasó, hogy az előadó hogyan értette a címet, valamint mi a véleménye erről egy diáknak, olvasson tovább!

2010. április 1. | Aktuális témák

Peresztegi Sándor: A hosszú élet lehetőségei

Peresztegi Sándor egy valóban érdekes és sokakat megosztó előadást tartott. Témája (az egészség megőrzése, visszaszerzése, betegségek megelőzése, stb.) fontos dolog napjainkban. Talán az egyik legfontosabb.

2010. április 1. | Aktuális témák

Projektelőadások: 7. szekció

Ebben az előadáscsoportban három különböző, de témájában hasonló előadást hallhattunk. Mindegyik a zenéhez kapcsolódott. 9:45-kor már az összes hely foglalt volt, azt hiszem, nem nagyon voltak felkészülve rá, hogy ilyen sokan lesznek az előadáson. Kicsit kevés szék volt, így a későn érkezők a fogason egyensúlyozták végig az előadást, ami mellesleg két és fél óra volt.

2010. március 31. | Aktuális témák

Projektelőadások: 2. szekció

Fokozódó kíváncsisággal ültünk be az (utolsó pillanatban kiválasztott) „kettes projektszekcióra”, melyben Bagdi Sára jól kivitelezett előadásában tudhattunk meg érdekességeket Vízvirágzás – Eutrofizáció címen, majd Fábián István tartott ismertetőt a vitaminokról, valamint egy kevésbé színvonalas előadást hallhattunk Süli Orsolyától és Vörösházy Ingridtől, mely a hangzatos A drogok hatása a fiatalokra biológiai és szociológiai szempontból címet kapta.

2010. március 31. | Aktuális témák

Történelmi és művészeti munka Franciaországban

A korábbi, hároméves „Egész életen át tartó tanulás” program folytatásaként gimnáziumunk lelkes tanárcsapata újabb kétéves pályázaton nyert a 2009-2011-es tanévekre. Az őszi lengyelországi látogatás után most Franciaországban vettek részt kollégáink a hat ország (Magyarország, Lengyelország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Románia) értekezletén. A projekt témája a '60-as évek, melynek történelmi koordinátora Jakab Péter tanár úr volt. A közös munka részeredményeinek összefoglalását nagy sikerrel fogadták partnereink.

2010. március 31. | Aktuális témák

Az Apáczai Napok nyitóhangversenye a Jogi Karon

Az idei tanév Apáczai Napjainak megnyitása az Apáczai szobor koszorúzásával kezdődött délben, majd este folytatódott egy komolyzenei hangversennyel.

2010. március 26. | Szösszenetek

Energiaital tízezer forintért

Egy enyhe éjszaka, három barát, egy kellemesnek ígérkező szórakozóhely, három hölgy, egy sör fejenként. Majd fenyegetések és egy éjszakai rohanás.

2010. március 24. | Tájékoztatók

Átvétel az Apáczaiba más iskolából

Tájékoztató az átvétel feltételeiről.

2010. március 22. | Felhívás

Újabb önkéntes természetvédelmi munka

Folytatódik a tavaly sok diákot megmozgató önkéntes természetvédelmi munkák sorozata. Ezek a munkák többnyire hétköznapokon lesznek – de nem mindig! –, és minden, a természetért tenni kész diák munkájára számítunk.

2010. március 18. | Aktuális témák

Ókor Vetélkedő

Az Apáczai Napok keretében a 9.A és 9.B szervezésében Ókor Vetélkedőt rendezünk. A vetélkedő időpontja 2010. március 30., 15 órától 17 óráig. A versenyre 11 osztály és a nálunk vendégeskedő kolozsvári diákok csapata jelentkezett. Célunk, hogy ne csak tanórai keretek között, és ne csak a szokott módon találkozzunk e régmúlt emlékeivel.

2010. március 16. | Film

Pandorum

Nagyon rég vetítettek már a mozikban tudományos-fantasztikus filmet, így a Pandorum kimondottan ígéretesnek hatott. Főleg, hogy az Alien filmek nyomdokán haladva szeretne maradandót nyújtani a kedves nézőknek.

2010. március 12. | Aktuális témák

Időutazás 1849-ből 2010-be

A március 15-i megemlékezést a 11.B humán tagozatának előadásában láthattuk. Időrendi sorrendben haladtak végig az eseményeken, néhol vetített szöveggel és képekkel kísérve. Így jutottak el 1849-től 2010-ig.

2010. március 11. | Film

Alice Csodaországban

Nem sok jó kritikát olvastam/hallottam az Alice-ről, de tekintve, hogy Tim Burton az egyik kedvenc rendezőm, a színészgárda láttán pedig nem tudtam rosszra gondolni, biztos voltam benne, hogy nekem ezt a filmet látnom kell. Véleményem szerint annyira nem volt rossz, mint amennyire lehúzták, de tény, hogy nem ez Tim Burton valódi világa.

2010. március 7. | Móka

Mi mondtuk VIII.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „Ha Remus lett volna az első király, akkor a város is Rema lenne!”, „Péter, inkább rám figyelj, ne a lányokra, ha fura is…” vagy „Ő az, akit a legnagyobb katolikus költőnek tartunk. Méltán is, hiszen katolikus is volt és költő is.”.

2010. március 3. | Interjúk

Sensei Gera Ferenc

Sensei Gera Ferenc – többek között – 3. danos taijutsu mester, világbajnok és egy rendkívül szerény, szimpatikus ember. Vele beszélgettem a világbajnoki cím jelentőségéről, az oda vezető útról és a sportról úgy általában. – Sczigel Péter projektmunkája.

2010. március 2. | Aktuális témák

90 éves a kolozsvári Apáczai Líceum

Kolozsvári testvériskolánk az elmúlt héten ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. A rendezvénysorozaton iskolánkat Garam Ágnes igazgatóhelyettes, Csiszár Gábor vezetőtanár és Munkácsy László igazgató képviselte.

2010. február 26. | Pályázatok

Tehetség-riporter kerestetik

A Géniusz Hálózat pályázatot hirdet fiatal, legfeljebb 18 éves, vagy középiskolai tanulmányaikat jelenleg is folytató diákújságírók számára. A pályázatokat március 10-ig várjuk.

2010. február 25. | Színház

A Tünet

A Tünet Együttes egy tánccsoport. A helyzet azért nem ilyen egyszerű, mivel nem csak simán egy társaság, amelynek tagjai zenére mozognak, sokkal inkább „mozgásművészeknek” lehetne nevezni őket. Ennek jelentése igen árnyalt, nehezen körülírható, figyelembe véve azt a tényt, hogy nagyon sok féle mozgás valami meglepő, szervezett keveredéséből alakul ki az, amit ők előadnak.

2010. február 22. | Aktuális témák

Megújult a fiú tornaterem

A teljesen felújított fiú tornatermet február 1-jén adták át. Ezzel kapcsolatban olvashatjátok az igazgató úr beszámolóját.

2010. február 21. | Felhívás

Önkéntes természetvédelmi munka

Ismét elindul a tavaly sok diákot megmozgató önkéntes természetvédelmi munkák sorozata. Ezek a munkák többnyire hétköznapokon lesznek – de nem mindig! –, és minden, a természetért tenni kész diák munkájára számítunk.

2010. február 18. | Aktuális témák

Zsigri Ferenc tanár úr Arany Katedra Emlékplakett kitüntetést kapott

Az Arany Katedra Emlékplakett azoknak az óvodai, általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktatási-nevelési intézményekben dolgozó pedagógusoknak adományozható, akik hosszú időn át a gyermekek oktatása-nevelése érdekében kiemelkedő munkát végeznek. Idén ezt a kitüntetést Zsigri Ferenc tanár úr is megkapta.

2010. február 16. | Aktuális témák

Az Apáczai Bálról

Metal kedvelőként és Milka csoki imádóként szükségesnek bizonyult valami komolyabb indíték, hogy egy ilyen bálra elmenjek, de még inkább, hogy az 1600 forintot jegyre, ne csokira költsem. Előbbit az osztálytársaim palotásban való fellépésének, utóbbit az 1600 forint kezembe nem kerülésének köszönhetem. Nem bántam meg!

2010. február 15. | Aktuális témák

Sítábor

Mint az elmúlt években, idén is megszervezték a síelés szerelmesei a sítábort. Erről a fantasztikus egy hétről mesélnénk pár mondatban.

2010. február 12. | Aktuális témák

Hó a Belvárosban

Képek szöveg nélkül.

2010. február 4. | Film

Wanted

Mark Millar Wanted című képregény-minisorozata elsőként Jeff Kirschenabum, az Universal Studios igazgatója, s egyben képregényrajongó figyelmét keltette fel. 2004-re Marc Platt producer megkezdte a film előkészületeit. 2005 decemberében az orosz Timur Bekmambetov kapta meg a rendezői feladatokat, első angol nyelvű munkájaként, a forgatókönyvön pedig Derek Haas és Michael Brandt dolgozott. Millarnak nem nyerte el a tetszését a szkript első vázlata.

2010. január 26. | Móka

Mi mondtuk VII.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „Magyarul or in English?”, „Tanár: –Érdemes azt tudni, csak még nem tudják, illetve tudják, mert ismétlés…” vagy „Ez volt eddig a legkönnyebb… mármint a kettő közül.”.

2010. január 22. | Móka

Mi mondtuk VI.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „A félelemtől remegve így szólt: nem félek…”, „A békák magasabbra emelték üvöltésüket, mert a Napot vezette a felesége.” vagy „A passzív mozgás például, ha a döglött macskát viszi a víz.”.

2010. január 20. | Film

B13 – A bűnös negyed

A film érdekes szerkezetű. Besson tolla ezúttal hamarabb kifogyott a kelleténél, ezért a fő sztori csak 40 perc hosszúra sikeredett. Ebből kifolyólag a film elején, mintegy felvezetésként 2×15 percben bemutatkozik a film két főhőse, és ezzel már meg is van az a 75 perc (IGEN, egy 75 perces film a mozikban), ami elegendő volt a nagyvászonra kerüléshez. Cserébe viszont valóban non-stop akciót kapunk.

2010. január 19. | Film

Sherlock Holmes

Guy Ritchie Sherlock Holmesból szuperhőst csinált. És ez ezúttal – szerintem – nem is olyan rossz dolog. Downey Jr. nagyon jó Holmes, Strong mint mindig zseniális, és McAdams is gyönyörű. Teljesen más, mint az „eredeti” Holmes.

2010. január 16. | Film

Halálkeringő

A gyenge hazai filmekhez szokott magyar ember indokolt kétkedéssel, és némi fenntartással ül be a Halálkeringő című filmre. Aztán 100 perc múlva döbbenten, némán jön ki a moziból, és elgondolkozva császkál a pláza kijárata felé…

2010. január 11. | Aktuális témák

Közlemény a 2010. január 12-re meghirdetett tömegközlekedési sztrájkkal kapcsolatban

Nincs megállapodás egyelőre a sztrájkkal kapcsolatban a BKV és a szakszervezetek között, így valószínű a holnapi sztrájk. Az esetleges BKV-sztrájkkal egy időben sztrájkba lép a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) is. Ezzel kapcsolatban olvashatjátok az Igazgató Úr tájékoztatóját.

2010. január 11. | Móka

Mi mondtuk V.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „Emlékezzünk olyan dolgokra, amik rég voltak, és nem emlékszünk rájuk!”, „Akinek nincs zöld könyve, az nyissa ki!” vagy „Bia! Teljesen jól érzi magát? Merthogy bedugta a fejét a padba.”.

2010. január 6. | Receptek

Császármorzsa

A császármorzsa tésztája nagyon egyszerű, de elkészítése macerás, ezért nem nagyon örülnék neki, ha 4 adagot csinálnék, majd valaki megszólalna: „Finom volt, lehet még kérni?” Ezért eleve számolok az ilyesmivel…

2010. január 5. | Móka

Mi mondtuk IV.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „Tegnap kicsit megfáztam, azóta kezd nincs lenni a hangom.”, „A száraz és a nedves között van a langyos.” vagy „Ha fel lennék öltözve, akkor is iszonyatosan felhívnám magamra a figyelmemet.”.

2009. december 30. | Zene

Quimby: Lármagyűjtögető

A Quimby rendesen belehúzott évvégére, de január-februárban kisebb pihenőre vonul az együttes. Ajjajjaj maxi. Új videoklipek. Koncert a PECSA-ban. És egy különleges CD+DVD kiadás, amit most részletesebben szeretnék bemutatni.

2009. december 28. | Aktuális témák

Hó a városban

Képek szöveg nélkül.

2009. december 24. | Aktuális témák

Karácsony a bevásárlóközpontokban – Duna Plaza

Képek szöveg nélkül.

2009. december 22. | Aktuális témák

Karácsony a bevásárlóközpontokban – Mammut

Képek szöveg nélkül.

2009. december 22. | Receptek

Karácsonyi fűszeres bonbon

Maga a recept nagyon egyszerű. A legjobb benne, hogy elmondhatjuk, még a marcipánt is mi készítettük.

2009. december 19. | Aktuális témák

Karácsonyi hangverseny a Szent Mihály Templomban

2009. december 18-án a hagyományos karácsonyi koncertre került sor, kivételesen a Szent Mihály Templomban. Délelőtt rövidített órák voltak, s a műsor kettőkor kezdődött. Nézőként (illetve főleg hallgatóként) úgy vélem, elég sokan eljöttek és nem csalódtak. Slama György Tanár Úr pazar kommentárjai a produkciók között jól mutatták, hogy milyen jártas a zene világában.

2009. december 19. | Móka

Mi mondtuk III.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „Néz valaki rádiókabarét?”, „Úgy, hogy mindenki értse, de mégis egyszerű legyen.” vagy „Ezt a térképet már csak a lelke tartja.”.

2009. december 17. | Aktuális témák

Kirándulás Bécsbe

Gondolom, sokan hallottatok már a szombati (2009. december 12-i) bécsi utazásról. Most meg szeretném osztani kalandjainkat azokkal, akik lemaradtak róla, és azokkal is, akik nem velem együtt nevettek és sétáltak (futottak) Bécs utcáin.

2009. december 16. | Aktuális témák

Karácsony a bevásárlóközpontokban – Westend City Center

Képek szöveg nélkül.

2009. december 14. | Móka

Mi mondtuk II.

Újabb gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „Közeljövőbeli holnap. Akarom mondani a következő holnap. Izé… holnapután.” vagy „Adritól megkérdeztem, hogy az az Adri-e, aki az Adri.”.

2009. december 12. | Aktuális témák

Karácsony Angliában

Az ünnep közeledtével egyre gyakrabban látni az utcákon, tereken karácsonyi dalokat éneklő gyerekeket és felnőtteket. A gyerekek zoknijukat (stocking) a kandallóra vagy az ágyuk végére akasztják, ebbe teszi a Mikulás az ajándékokat, melyeket csak 25-én nyitnak ki.

2009. december 11. | Aktuális témák

Már 6 éve, de most újratöltve! – Teljesen megújult a Meridián

6 év után teljesen megújult iskolánk internetes hírportálja: a Meridián. A Meridián lehetőséget ad bárkinek arra, hogy alkotásait – legyen az novella, fotó, rajz vagy kritika – megossza a többiekkel. Röviden most összefoglaljuk a főbb változásokat.

2009. december 9. | Aktuális témák

Vajon létezik-e a Mikulás?

Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de mivel több mint 300.000 olyan élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár – bár ezek nagy része ízeltlábú vagy baktérium – nem zárhatjuk ki azt, hogy a Mikulás mégis repülő rénszarvason közlekedik.

2009. december 8. | Aktuális témák

Karácsonyi hangulat a Belvárosban

Képek szöveg nélkül.

2009. december 8. | Móka

Mi mondtuk I.

Egy rövid gyűjtés arról, mi mindent lehet az apáczaisoktól hallani. „A pólómon egy méhes mérgecske van. Ja, nem. Egy mérges méhecske.” vagy „Mondtam már, hogy rövidtül rossz a rohadttávú memóriám?”.

2009. december 8. | Aktuális témák

Gólyaavató 2009

Az egész úgy kezdődött, hogy egy vagy másfél hónappal el lett halasztva az avató, mert a nagyok nem egyeztettek a tanárokkal, és szombaton senki sem akart bent maradni későig… jó kis kezdés. Ennek ellenére végre eljött a nagy nap, november 27., hogy a gólyákat megmérettessék.

2009. december 8. | Aktuális témák

Gólyatábor 2009

Mint minden gólya, mi is izgatottan vártuk a nulladikos tábort. Már reggel korán felkeltünk, hogy ott legyünk a vonatállomáson és megismerjük új osztálytársainkat. Az egész vonatutat (mind a 2 és fél órát) végig beszélgettük, bár nem mindenki azzal a lánnyal/fiúval, akivel a későbbiek során jóba lett.

2009. december 2. | Szösszenetek

Jó ide járni!

Az Apáczai… Azon gondolkoztam el, hogy milyen jó is, hogy apáczais vagyok. Persze ez nem így van, amikor egymást érik a dolgozatok, de tudom, hogy ez hosszútávon megéri, és mielőtt bárki azt gondolná, hogy az Apáczaiban csak tanulás van, és minden más elhanyagolható, és kizárandó, akkor ellent kell mondanom.

2009. december 2. | Film

Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya

Tim Burton, Johnny Depp. Elég lenne akár ennyit mondanom a filmről. Harmadikként becsatlakozik Helena Bonham Carter (Harcosok Klubja, Harry Potter 5, A halott mennyaszony), aki helyett mást el sem tudnék képzelni Johnny Depp tárasként. Csak úgy mellékesen megemlíteném Alan Rickmant (A Harry Potter hírhedt Pitonja, Parfüm), mint a harmadik főszereplőt. Ki ne hagyjuk Timothy Spallt (Peter Pettigrew – Harry Potter), akinek hihetetlenül idegesítő arcjátéka megér egy imát. A Halott mennyaszonyban már bejött a dolog. Depp és Bonham Carter énekel, Burton rendez.

2009. november 11. | Aktuális témák

Országos Történelmi Műveltségi Vetélkedő

A Nemzeti Tankönyvkiadó és a Németh László Gimnázium 2009-ben Országos Történelmi Műveltségi Vetélkedőt hirdetett meg középiskolások számára. A verseny alapját a Forrásközpontú történelem tankönyvcsalád képezte. Minden középiskola három csapatot indíthatott a háromfordulós verseny első szakaszában. Országosan 540 csapat indult. Az Eötvös mindhárom triója sikeresen vette az első akadályt, és bejutott a budapesti regionális döntő tíz résztvevője közé.

2009. november 3. | Aktuális témák

Halottak napja (2009. november 2.)

Börzsönyi Péter halottak napi beszéde.

2009. szeptember 7. | Aktuális témák

Az influenzával kapcsolatos intézkedések

Az igazgatói utasítás az OKM honlapján közzétett ajánlások alapján készült.

2009. március 31. | Aktuális témák

Beugró

Emberek!!! Beugróóóóó!!!! Jössz te is? Még szééép!
Tudod, délután, sok ember, tanárok, jó szituk, vicces dolgok, mint a tévében, csak élőbb, no meg persze nap mint nap találkozol a szereplőkkel!
Nevetni? Fogsz! Poén lesz? Alap!
Hát jössz?
Mentem.

Megérte.
Még egy plakátot is csentem.

2009. február 27. | Aktuális témák

Körök

Minden évben eljönnek, sajnos évről évre egyre rövidebben, az Apáczai Napok. Ez az a pár nap az évben, amikor a tanítási órák helyett különböző előadókat hallgathatunk meg.

2008. február 27. | Aktuális témák

Az Apáczai Bál 2009-ben

Mint az a legtöbb középiskolában, nálunk is hagyomány a szalagavató bál, amit idén február 14-én tartottak meg. A bált több hónapnyi készülődés előzöte meg, amely mint később kiderült, megérte, legalábbis egy néző szemszögéből biztosan.

2009. február 5. | Aktuális témák

Újra itt az I.T.T., azaz az Irodalmi Típusú Találkozások

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Nyilas Attila tanár úr szervezésének köszönhetően újraindul az iskolában a néhány éve abbamaradt I.T.T., azaz Irodalmi Típusú Találkozások című program!

2008. február 2. | Aktuális témák

Elsősegély oktatás az Apiban

Te már voltál olyan helyzetben, mikor elsősegélyt kellett volna nyújtanod? Esetleg újraéleszteni valakit? (Nem újjá…) Nem? Majd leszel. Az emberek élete során elvileg egyszer adódik egy olyan alkalom, amikor rajta múlik egy másik ember élete. Ez elég ijesztően hangzik, de ha tudod, mit kell tenned, akkor nem az. Ezért van ez a program, amelyben az iskolánk is részt vesz.

2008. szeptember 2. | Kétszintű érettségi

Őszi érettségi és osztályozó vizsgák

Garam Ágnes szeptember eleji tájékoztatóját olvashatjátok.

2008. június 23. | Kétszintű érettségi

Tájékoztató a pótvizsgákról, az osztályozóvizsgákról és az előrehozott érettségire való jelentkezésről

Garam Ágnes július 23-i tájékoztatóját olvashatjátok.

2008. június 16. | Projektek

Európa Napok (Comenius projekt)

A 2006-ban elnyert hároméves iskolaháló-fejlesztő projektünknek köszönhetően először tudtuk nagy nyilvánosság előtt megrendezni az Apáczai Napok keretében az Európa Napokat.

2008. június 16. | Projektek

Comenius: „Egy európai szolidáris iskoláért”

A projekttalálkozók keretében iskolánk tanárai és diákjai a 2007/2008 tanévben Casteljaloux-ban és Marseille-ben ünnepelték az Európa Napot. Az ünnep során színházi bemutatókra került sor, amelyeken tanulóink nagy sikerrel vettek részt. A tanárok a szakmai műhelyekben továbbképzést, kiállításokat és értékelő beszélgetéseket tartottak.

2008. júniius 11. | Aktuális témák

Reneszánsz napok

Szerte a világon mindenhol a Reneszánsz Évét ünneplik. Mi is így tettünk Pigler Borbála és Ilkó Krisztina jóvoltából.

2008. június 11. | Aktuális témák

Önkéntes munka a Budai-hegységben, száguldás terepjárón, satöbbi

Hétfő volt. Szépen sütött a Nap is. Jött egy busz (nagyon profi), és kivitt minket a Szénások védett körzetébe.

2008. május 26. | Aktuális témák

Sportnap(ok) 2 in 1, mármint mindkettőről egy-két szó

Nemrég két sportnap is volt. Mindkettőről pár szóban.

2008. május 19. | Pályázatok

Falukutató tábor Tiszainokán

A táborban gyűjtött anyaggal a Néprajzi Múzeum által kiírt 50. Országos Néprajzi Gyűjtőpályázaton szeretnénk indulni.

2008. május 14. | Koncertek

Pamela koncert az Eötvös tornatermében

Igencsak meglepődtünk, amikor foci után átmentünk az Eötvösbe. Egy nagy-nagy tornaterem fogadott minket, egyik sarkában egy színpaddal és világítással, a másikban ásványvizes üvegekkel. Zsír. :)

2008. április 28. | Zene

Gallows Pole, Laza Sójom

Őszintén szólva nem tartom kizártnak, hogy a kétezres évek második évtizede a blues és a rock and roll nagy feltámadásának éve lesz. Bár ez igen elhamarkodott következtetésnek tűnhet összesen két fiatal banda ténykedését hallva, a dolog nem is akkora hülyeség, mint amilyennek elsőre látszik.

2008. április 28. | Aktuális témák

Kolozsvári csereprogram

Idén az Apáczai Napokra, mint már több éve, eljöttek a kolozsvári Apáczai Líceum diákjai, hogy egy hetet megint közösen töltsünk el új és régi barátainkkal. Már év eleje óta azon voltunk, hogy minél többen minél hosszabb időre jöhessenek és megismerhessék, hogy milyenek is a mi szokásaink, a pesti Apáczai.

2008. április 17. | Aktuális témák

Zach Anderson: Barátság-személyiségteszt

Nos, bejött Zach, fiatal, vagány, tipikus amerikai mókás akcentussal. Az előadását egy történettel kezdte, ami vele esett meg, mikor annyi idős lehetett, mint mi most.

2008. március 28. | Felhívás

Papírgyűjtés

2008. április 7-től 9-ig óriási, osztályok közötti papírgyűjtő verseny indul.

2008. március 19. | Aktuális témák

Az Apáczai Napok nyitánya: a koszorúzási beszéd

2008. március 17-én 16 órakor kezdődő koszorúzáson Marton Jenőné tanárnő mondott beszédet az Apáczai szobor mellett. Ezt a beszédet most el lehet olvasni.

2008. március 19. | Aktuális témák

Az 1848-as forradalom 2008-ban, avagy 2008 az 1848-as forradalomban

Ma, március 14-én volt a megemlékezés, amit a 11.B rendezett. Az eddig megszokott helyszín helyett most az egyetem előadójában ültük végig a műsort, ami eleve rontotta az akusztikát és a drámaiságot, ahogy ezt a felvezetőből is megtudhattuk. Az alapkoncepció az volt, hogy az 1848-as forradalom napját úgy mutatják be, mintha a híradó egyik híre lenne.

2008. február 28. | Pályázatok

Ember az embertelenségben pályázat

A HOLOCAUST emléknapja alkalmából a történelem szakcsoport az iskola tanulóinak pályázatot hirdet „EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN” címmel.

2008. február 5. | Versek

Karthágó

L. E. emlékére

2008. január 24. | Mediterrán világ

Giro d'Italia

Az olasz verseny második fordulója.

2007. december 21. | Aktuális témák

Mikulás az Apáczaiban (2007/2008)

Ha nem is hagyományőrzően, ha nem is hosszasan, ha nem is mikulásosan, de idén is legalább vidáman megtartottuk a mikulásozást.

2007. december 19. | Mediterrán világ

Giro d'Italia

Az olasz verseny első fordulója.

2007. augusztus 1. | Színház

Musicalesték a nádasdladányi Nádasdy kastélyban

A Nádasdy kastély ad otthont annak a musical-sorozatnak, melyet a Benkő Gyula Színház művészei tartanak Nádasdladányban. A hagyományokkal bíró nyári játékok két év szünet után újra a felújított kastély parkjába idézik a musical irodalom legszebb darabjait.

2007. június 1. | Koncertek

Ezt is megértük, megvolt az első Pamela Anderson Band-es élményünk!

Elsős diákként – főleg akit személyesen tanít Czéh tanár úr – tényleg meglepő volt számomra a koncert.

2007. június 1. | Színház

Hol vagytok, ti régi játszótársak…?

Második alkalommal kerül megrendezésre az Ódry Árpád Művészotthon javára, Gobbi Hilda születésnapján tartandó jótékonysági gálaest. A „HOL VAGYTOK, TI RÉGI JÁTSZÓTÁRSAK…?” című előadás 2007. június 1-én 20 órakor kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezvényen a hazai színházi élet legrangosabb képviselői vesznek részt.

2007. május 10. | Tájékoztatók

Átvétel az Apáczaiba más iskolából

Tájékoztató az átvétel feltételeiről.

2007. április 11. | Aktuális témák

Utazás a zenehajón (a Mozaik zenekar koncertje)

Az Apáczai Napok záróprogramjainak egyike a Mozaik koncert volt, amelynek legfőbb érdekessége az volt, hogy kedves tanárunk, Siposs tanár úr is részt vett benne.

2007. április 11. | Aktuális témák

Az igazgatói iroda műhelytitkai

Az Apáczai Napok második délelőttjén betekintést nyertünk iskolánk igazgatójának eddig titokzatosnak vélt irodájába, első alkalommal.

2007. április 11. | Aktuális témák

Az Apáczai Napok

Számomra idén első alkalommal került megrendezésre a már sokat emlegetett Apáczai Napok címet viselő rendezvénysorozat.

2007. április 4. | Aktuális témák

Feld István Márton: Érdekességek a budapesti tömegközlekedés múltjából

Feld István Márton iskolánkban végzett 2006-ban az általános tantervű osztályban. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta az érettségi után. Már középiskolás évei alatt feltűnt sokaknak, hogy kiválóan tud előadni. (Zárójelben jegyezném meg, hogy egy élmény volt a szóbeli érettségijét hallani.) Márton a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tagjaként tartott előadást a budapesti tömegközlekedés múltjáról április 3-án.

2007. március 30. | Színház

Pistipistipistipisti

A tatabányai Jászai Mari Színház 2006. novemberében mutatta be Örkény István Pisti a vérzivatarban című groteszk játékát Pistipistipistipisti címmel. Előadásunkkal 2007. április 19-én (19 órakor) a budapesti Thália Színházban vendégeskedünk.

2007. március 14. | Aktuális témák

Március tizenötödike

Megemlékezés március idusáról.

2007. február 24. | Beszámolók

Moby Dick a Wigwamban

Az idei év első koncertjét adta a soproni Moby Dick tegnap éjjel a Wigwam klubban. A koncert számomra időutazás volt, és amikor a bő 20 nótából álló repertoár befejeződött, gyerekes örömmel távoztam. Valahogy úgy éreztem a buli második felében magam, mint aki újból tizenéves. De kezdjük az elején!

2007. február 23. | Aktuális témák

Szalagavató után (2006/2007)

Összességében nagyon jól sikerült ünnepségről beszélhetünk. Véleményem szerint a tűzésnek különleges eszenciát adott, hogy minden végzős diákot egyenként, név szerint szólítottak ki, ezzel emelve a szalagavatás jelentőségét. A tűzést a 9. osztályosok tradicionális palotás tánca követte, melyben jómagam is részt vehettem.

2007. február 23. | Mediterrán világ

Giro d'Italia

Az olasz verseny harmadik fordulója.

2007. február 19. | Zene

Tankcsapda: Mindenki vár valamit, Thom Yorke: The Eraser, Kiscsillag: The Greatest Hits Vol. 1

Rendhagyó tripla kritika – három az egyben.

2007. február 7. | Szösszenetek

Szemet szúr!

Kinézünk az ablakon, és mit látunk? Napról napra eltérő természeti csapások követik egymást. A közelmúltban egyre többször hallhattuk a televízióban és a rádióban: –Földrengés rázta meg Közép-Magyarországot!

2007. január 31. | Kétszintű érettségi

Változások az érettségi- és felvételi rendszerben 2008-tól

Garam Ágnes tájékoztatóját olvashatjátok a 2008-ban életbe lépő 480 pontos rendszerről.

2007. január 31. | Kétszintű érettségi

Tájékoztató a 2007. évi érettségiről és a felvételi rendszerről

Garam Ágnes január 12-i tájékoztatóját olvashatjátok.

2007. január 25. | Film

Fűrész III

Aki látta az első két részt és azok elnyerték a tetszését… hát az most sem csalódhat. Aki pedig nem merte még rávenni magát, az sajnálhatja. A harmadik rész valójában ott kezdődik, ahol abbahagytuk a másodikat, így nem sok időnk marad fellélegezni. Miről szól a történet? Röviden és tömören: az alapja, feladatok sorozata. Ezek adják a meghökkentő jeleneteket, persze oldószer gyanánt – hogy ne csak ilyenekből álljon az egész – kapunk mellé egy történetet, ami már kicsit szimpatikusabbá teszi az egészet. De a fűszerezést mi magunk tesszük rá, hiszen bennünk merül fel a nagy kérdés: Mi mindent lehet megtenni egy emberi testtel?

2007. január 24. | Színház

Brecht: A szecsuáni jólélek – diákoknak féláron

A Jászai Mari Színház sajtóreferenseként örömteli eseményt ajánlok szíves figyelmedbe. A tatabányai Jászai Mari Színház előadását – Brecht: A szecsuáni jólélek című zenés drámát – a Thália Színház jóvoltából a budapesti közönség is láthatja (rendező: Novák Eszter, főszereplő: Tóth Ildikó).

2007. január 24. | Könyv

Philip Pullman: Északi fény

Ez egy nagyon fura könyv. Bevallom, először nem is tetszett. De most… Nagyon jó. El kell érni egy bizonyos kort ahhoz, hogy az ember megértse.

2007. január 22. | Szösszenetek

Az emberi közönyösség

Tegnap kaptam egy üzenetet egy régi ismerősömtől. Ez a bizonyos ismerős mindenkit megkért, hogy továbbítsa ezt a történetet annak, akinek tudja. Gondoltam, a Meridián a legjobb hely arra, hogy sok ember értesüljön erről a megdöbbentő dologról.

2007. január 19. | Aktuális témák

Szalagavató előtt (2006/2007)

Minden novemberben megkezdődik a szalagavatók időszaka. Nálunk a nagy többséghez képest később, február 17-én lesz megtartva.

2007. január 10. | Mediterrán világ

Giro d'Italia

Az olasz verseny második fordulója.

2006. december 21. | Aktuális témák

Mennyből az angyal

A karácsonyi szünet közeledtével a legtöbb diák már nem óhajt tanulni, inkább az ünnepi előkészületekre koncentrál. Van, aki vásárol, olyan is akad (véleményünk szerint ritkán), aki tanul, mások pedig karácsonyi koncertre mennek.

2006. december 19. | Aktuális témák

Advent

Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés négyhetes időszaka. Négy ünnepi vasárnap, s egyéb ünnepnapok, szentek névnapjai tartoznak bele. Elterjedt szokás, hogy az emberek adventi koszorúval díszítik otthonukat, hogy ezzel is fokozzák az örömteli várakozást. Minden adventi vasárnap meggyújtanak egy gyertyát. Ez az időszak olyan jeles napokat foglal magába, mint András napja november 30-án, advent kezdetének napja, Borbála napja december 4-én, Miklós napja december 6-án és Luca december 13-án. Az adventi időszakban készülnek a gyerekek a betlehemezésre és egyéb karácsonyi játékok bemutatására.

2006. december 19. | Receptek

Diós és mákos bejgli

Magyarországon a karácsony elképzelhetetlen bejgli nélkül. Ez egy olyan sütemény, amit már karácsony előtt el lehet készíteni. Sőt jó, ha két-három hetet áll. Csak arra kell vigyázni, hogy a család nehogy felfedezze a süteményt, mert akkor könnyen elfogy az ünnepig.

2006. december 18. | Aktuális témák

A karácsonyi készülődés Milánóban

Az elmúlt napokban megérkezett az egyik otthoni ismerősöm ide, és mikor autóval mentünk a szállására, akkor lettem figyelmes arra, hogy a város egyik legnagyobb divatutcája, a Corso Buenos Aires, ahol rengeteg ruha- meg cipőbolt van, már egy kicsit fel van díszítve.

2006. december 14. | Dolgozatok

A Tízparancsolat a XXI. században

A Galaktikus Birodalom virágzása idején megnőtt az érdeklődés a peremvidék barbár lakói iránt. Tudományos program keretében küldték a fiatal 42. megfigyelőt a Föld vonzáskörzetébe az emberiség viselkedésének feltérképezésére. Az enciklopédisták kevés ismerettel rendelkeztek erről a bolygóról, feltételezésük szerint több ezer földi éve a Biblia című könyv határozza meg a zsidó, valamint a keresztény lakosság cselekedeteit, gondolkodását. A megfigyelő figyelmét külön felhívták a „Tízparancsolat” elnevezésű részre, ami körülbelül 3000-3500 földi éve keletkezett. Az alábbiakban módosítások nélkül adjuk közre az ifjú tudós jelentését.

2006. december 12. | Aktuális témák

Egy pénteki nap volt…

Sokan szép emlékekkel gondolnak vissza a gólyaavatóra: jó buli, haverok, suli, tánc. Minden, ami kell! :) Persze ennek vannak komoly hátterei is, ki tudja, nap mint nap mit hallani a tv-ben, miket itatnak és etetnek, kiket hogyan szégyenítenek meg… Féltünk – egyszerű kimondani.

2006. december 11. | Aktuális témák

Gólyaavató (2006/2007)

A gólyatábort követően már mindenki nagy izgalommal várta a gólyaavatót. 2006. december 8-án elérkezett…

2006. december 11. | Aktuális témák

Mikulás az Apáczaiban (2006/2007)

Minden évben a kisgyerekek izgatottan várják, hogy mit kapnak fénylő csizmájukba a Mikulástól. Attól, hogy mi gimnazisták vagyunk, minket is érdekel, milyen lesz az Apáczai Mikulása.

2006. december 7. | Mediterrán világ

Giro d'Italia

Az újabb olasz verseny első fordulója.

2006. október 13. | Film

Alvilági játékok

Slevin Kelevra (Josh Hartnett) egy igazi vesztes: barátnője csalja, a lakását bontásra ítélik, az utcán fényes nappal minden iratát ellopják – és állandóan beverik az orrát. A gondok elől New Yorkba menekül barátja, Nick Fisher (Sam Jaeger) lakásába. Mivel a lakás üres, a barátja sehol, így beköltözik. Hamar rájön, hogy a csinos szomszédlányon (Lucy Liu) kívül igen sokan érdeklődnek Nick után. Igazolni nem tudja magát, ezért mindenki őt hiszi Nicknek.

2006. november 1. | Szösszenetek

Itt vagyunk

A felsősöktől csak annyit hallani, hogy „gólyák”, de nekünk ez sokkal többet jelent. Furcsa érzés megjelenni nap mint nap az iskolában, tele élettel, majd hazamenni úgy, mint egy ember, aki lélekben fényéveket öregedett.

2006. október 25. | Egyetemi élet

Az egyetemi élet külföldön; az élet külföldön; és külföld és élet és egyetem (nagyon komolyan hangzik, mi?)

Hát igen, külföldön tanulni egy teljesen más dolog, mint otthon. Szép kis közhely, utólag is elnézést kérek Klobusovszki tanár úrtól. De most komolyan. Jó, azért hiányzik egy csomó dolog, ami nincs itt, de azért izgi. Leszámítva azt, hogy itt mindenki olaszul beszél, egész mókás. Azért az első pár napom nagyon húzós volt, de akkor inkább időrendben haladok.

2006. október 23. | Aktuális témák

Megemlékezés október huszonharmadikáról

Mint minden évben, idén is megemlékeztünk október huszonharmadikáról. Bár nem először hallottuk a 13 nap történetét, úgy érzem, ismét mély nyomot hagyott bennünk… Megdöbbentő, már-már sokkoló hallani, tudomásul venni, hogy '56 fiataljai – és kevésbé fiataljai – mi mindenre képesek voltak hazájukért, Magyarországért.

2006. október 17. | Szösszenetek

Az Apáczairól – egy hónap után egy hetedikes szavaival

Miután elvállaltam ezt a feladatot, szélsebesen rohantam le osztálytársaimat ezzel a kérdéssel: Milyen az Apáczai?

2006. október 12. | Könyv

Jane Austen regényei

Jane Austen regényeit szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani, aki szereti a romantikus szerelmi történeteket, de magas színvonalú, szépirodalmi igényességgel megírt könyveket szeretne olvasni.

2006. október 4. | Kirándulások

Gondolatok a kirándulásról mint műfajról

Furcsa kissé számomra, hogy a rovat előző cikkének címe után pont én ragadok „tollat”, de úgy gondolom, most van ideje a témának, és különben is régóta nyomja a dolog a bögyömet.

2006. augusztus 16. | Kétszintű érettségi

Jelentkezés előrehozott érettségi vizsgára

Garam Ágnes augusztus 16-i tájékoztatóját olvashatjátok.

2006. április 28. | Aktuális témák

Szekeres Zoltán: Az Alpok világa

A tavalyi Bella Italia című előadás után idén is nagyon vártam az Apáczai Napok programját, hogy megtudjam, lesz-e Szekeres tanár úrnak előadása. Örömmel állapítottam meg, hogy a keddi napon Az Alpok világa címmel nézhetjük meg a diavetítéssel, élményekkel és érdekességekkel színesített beszámolót. Merthogy mindezen tulajdonságokra számítani lehetett.

2006. április 28. | Aktuális témák

Karsai László: Egy kiállítás képei és dokumentumai (az első magyar holokauszt kiállítás)

Íme az első beszámoló az Apáczai Napok előadásairól.

2006. április 19. | Aktuális témák

A szalagavatóról egy kilencedikes szavaival

Februárban nagy esemény volt iskolánkban: az Apáczai Bál. Ezen mindegyik évfolyam képviseltette magát különféle produkciókkal. Úgy gondolom, hogy a tizenkettedikesek keringőin kívül (amik nagyon szépek voltak) említésre méltó a kilencedikesek által bemutatott palotás is, hiszen hagyományosan ez a bál nyitótánca.

2006. április 12. | Aktuális témák

A szalagavatóról 68 szóban

Ahogy Örkény írta: az alkotás az író részéről a közlés minimuma, az olvasó részéről pedig a képzelet maximuma. Ezt követeli ez az iromány, mindenki képzelje el azt hozzá, amit akar, vagy amit esetleg át is élt… Szóval ez egy kis gondolatébresztő avagy emlékfelidéző két szemszögből: ahogyan a fiúk, illetve a lányok átélték a 12.D-ből az idei Apáczai Bált.

2006. április 4. | Jubileumi év

Digitalizált filmjeink DVD-n

Filmjeink közül a legkorábbit 48 éve kezdtük forgatni, elérkezett az ideje, hogy megmentsük őket az utókornak, volt apáczaisoknak és fiaiknak, lányaiknak, unokáiknak.

2006. február 27. | Jubileumi év

Az Öregdiák Farsangi Bálról

Beszámoló az Öregdiák Farsangi Bálról.

2006. február 21. | Jubileumi év

Megnyitó ünnepség 2006. január 12-én

A Jubileumi Tanév eseménysorozatát 2006. január 12-én tartottuk az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola dísztermében. A program két egymástól elkülönülő részből állt. A műsor első felében az igazgatói köszöntő és Forró István tanár úr szavalata (Áprily Lajos: Tavasz a Házsongárdi temetőben c. verse) után volt és jelenlegi diákjaink részvételével irodalmi összeállítást láthattunk névadónk műveiből, illetve a róla írott Németh László-drámából. Az összeállítás Apáczai alakját, tudományos és pedagógiai munkásságát mutatta be.

2006. január 3. | Jubileumi év

Jubileumi ünnepély 2006. január 12-én

2006. január 12-én, csütörtökön kerül sor a jubileumi év rendezvényeit megnyitó ünnepélyre, és ennek keretében az iskoláról készült film bemutatójára. Ez a nap – az eredeti elképzeléstől eltérően – tanítás nélküli munkanap lesz. Az ünnepély helyszíne a Radnóti Gimnázium Díszterme.

2006. január 3. | Aktuális témák

Igazgatói állásfoglalás a Gólyaavatóról

Az idei Gólyaavató számos tanulsággal szolgált mindannyiunk számára. Örülünk annak, hogy ez a program hagyományosan az egyik legnépszerűbb esemény az iskola életében, ezért is tartjuk kollégáimmal együtt fontosnak, hogy az ott tapasztalt jelenségekkel foglalkozzunk. A visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy a jelenlévők közül sokakban visszatetszést, értetlenséget, sőt felháborodást váltott ki.

2005. december 20. | Zene

Monchichi Potenciál

Senki ne rémüljön meg, nem fizika óra lesz, csak az egyik kedvenc zenekaromról akarok Nektek is életjelet adni. Tehát az együttes neve: Monchichi Potenciál. A moncsicsit gondolom mindenki ismeri, arról a szőrös kis makiról van szó.

2005. december 20. | Interjúk

Munkácsy László a Kossuth Rádióban

Az erdélyi Apáca községben van egy kis ház, amelynek falán kis tábla hirdeti: „Soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd”. A márványtáblát a falu közössége, a márványtábla szövege szerint emlékező közössége helyezte el híres szülöttje, Apáczai Csere János szülőhelyén 2000-ben. A mondat a tudós tanár Tanács című dialógusából származik.

2005. december 19. | Aktuális témák

HŰHA! – Egy kilencedikes véleménye a gólyaavatóról

A cikket az írója kérésére eltávolítottuk.

2005. december 13. | Film

Érettségi tájékoztató végzős diákoknak

Garam Ágnes december 12-i tájékoztatóját olvashatjátok.

2005. december 9. | Film

Hideg csontok

A Mercy Falls Gyermekkórház egy igen ódon épület valahol Anglia legeldugottabb csücskében. A kórház utolsó napjai meg vannak számolva, mert bezárásra ítélték. A róló lehúzását egy vasúti baleset miatt pár nappal elodázták, de csak azért, mert nem tudja a gyerekeket az új kórház ágyhiány miatt fogadni. Így kénytelenek az új munkatársat, Amyt (Calista Flockhart) behívni éjszakásnak, aki a dolgozóktól hamar megtudja, hogy a második emeletet majdnem 50 éve lezárták, a gyerekektől pedig azt, hogy mégsem üres…

2005. november 28. | Kétszintű érettségi

Tájékoztató a 2005/2006. tanév február-márciusi érettségi vizsgákra való jelentkezésről

Garam Ágnes november 28-i tájékoztatóját olvashatjátok.

2005. november 22. | Film

Zorro legendája

Nagyon nem volt mit csináljak, így unalmamban úgy döntöttem, hogy megnézem az új Zorro filmet. Láttam az első részt (mikor a TV-ben adták), ami nem tett túl mély benyomást rám. Elég nagyot csalódtam benne. Épp ezért elgondolkodtam, kiadjak-e 750 Ft-ot a második részre? Végül megtettem. És nem bántam meg!

2005. november 7. | Kirándulások

Olasz kirándulás Czirók Ede tanár úrral

A tavalyi érettségire való készülődés közben fogant ötlet szeptemberben teljesedhetett ki, mely szerint egy kellemes hetet tölthettünk Olaszország nevezetes városaiban. Czirók Ede tanár úr volt kedves és megszervezte számunkra az utat, ahol megtekinthettük többek közt a Sóhajok-hídját, a Szent Antal székesegyházat, a Forum Romanumot, a Colosseumot és még számos egyéb templomot, főteret.

2005. október 24. | Aktuális témák

Megemlékezés október 23-ról

A Jogi Kar díszterme. A szállingózó emberek lassan töltik fel a terem székeit, néhányan a karzat korlátjának támaszkodva várakoznak. A színpad közepén paraván, rá kivetítve egy élőkép a színpad előtt levő számítógépről: valaki épp a Windows fekete özvegy nevű kártyajátékát űzi. Nem túl jól, ahogy látom.

2005. szeptember 20. | Jubileumi év

Évkönyv és film az 50 éves jubileumra

A cikket az írója kérésére eltávolítottuk.

2005. szeptember 4. | Jubileumi év

Apáczais Farsangi Bál

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium alapításának 50. évfordulója alkalmából farsangi bálra hívjuk egykori diákjainkat, az egykori és a jelenlegi tanárokat, valamint partnereiket.

2005. augusztus 2. | Közélet

RTL Klub: ORTT-bűntetés, negyed órás adásszünet, elsötétített képernyővel

Igazi áttörést jelenthet a magyar televíziózásban, hogy végre egy kereskedelmi csatorna (igaz, nem saját akaratából) olyasmit sugárzott, ami nem az össznépi butítást, nem a kereskedelmi agymosást, nem a fullasztó mennyiségű szexet és erőszakot árasztja, igaz, egyebet se.

2005. augusztus 2. | Közélet

Kényelmesen, gyorsan és biztonságosan

„A hamisítás elleni védelemmel ellátott jegyek továbbra is korlátlan ideig felhasználhatóak” – írja a BKV honlapja. Jó tudni, hogy van olyan technika, mellyel el lehet kerülni a fogdát, még ha (a cikk írásának időpontjában) legjobb tudomásom szerint a bérleteket nem sok dolog védi a hamisítástól. Tudniillik, nemrég egy fiatal nő egy teljes napot töltött a VIII. kerületi rendőrség fogdájában, megbilincselve, mivel hamis bérletet adtak el neki. Ide vág a BKV Utazási feltételek című, már-már szépirodalmi jellegű irományának második mondata: „Legfőbb célnak tartjuk, mint szolgáltató, hogy Ön kényelmesen, gyorsan és biztonságosan juthasson el munkahelyére, kikapcsolódni vagy bevásárolni, amikor nap mint nap útnak indul”.

2005. július 28. | Közélet

A méret a lényeg?

Nemrég nehéz választás elé állított a tévé. A három piacvezető csatorna a Megasztár, a Sztárbox és a Nagy Könyv közötti választás lehetőségét hagyta. Bár ügyes, mi több, nézhető kezdeményezésnek tartom a modernkori táncdalfesztiválnak betudható Megasztárt, én inkább a Nagy Könyvet néztem.

2005. július 28. | Zene

R.E.M.: Around the Sun

Kicsit több mint három évet kellett várnunk a georgiai művészi alternatív rockegyüttes, az R.E.M. legújabb stúdiólemezére. 2001-ben, hasonló várakozási idő után jelent meg legutóbbi, Reveal című lemezük, mely, bár voltak rajta kitűnő dalok is, egészében nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

2005. június 7. | Kórus

Kóruskirándulás Esztergomban (április 15-17.)

Idén tavasszal került sor az Apáczai újonnan megalakult énekkarának első közös kirándulására Esztergomban, ebben a szép történelmi városban, igazán kellemes, tavaszi időben. A kórus majdhogynem teljes létszáma képviseltette magát, csak három tagot kellett nélkülöznünk. Tivolt Tímea Tanárnőn kívül elkísért még minket Székely Péter Tanár Úr (az egész családjával, beleértve a kutyát is :)), aki a fiúkkal próbált.

2005. június 2. | Kétszintű érettségi

Tájékoztató az előrehozott érettségire és az augusztusi osztályozóvizsgára való jelentkezésekről

Garam Ágnes május 28-i tájékoztatóját olvashatjátok.

2005. május 20. | Film

Star Wars III. – A sith-ek bosszúja

Azt, hogy mi történt, mindenki tudja. A kérdés – ezúttal már harmadszor – az volt, hogy hogyan.

2005. május 17. | Múzeum, kiállítás

Káprázatos kövek

Március 18-tól július 3-ig a Magyar Természettudományi Múzeumban a Programa Royal Collections E.E.I.G. drágaköveinek két különálló gyűjteményét tekinthetitek meg.

2005. május 17. | Film

Beépített szépség 2. – Csábítunk és védünk

Sandra Bullock újra beépített szépség lett.

2005. május 17. | Novellák

A holdfénybe mártott ecset

Az Apáczai Napokra meghirdetett novellaíró pályázat győztes művét olvashatjátok Király Esztertől.

2005. május 6. | Jubileumi év

Ötvenéves az Apáczai

Amint azt bizonyára tudjátok, az idei tanévben ünnepeljük iskolánk történetének ötvenedik tanévét. Az intézmény eleinte tizenkét évfolyammal, tehát általános és középiskolaként működött, majd 1970, a kollégium megalapítása után csak gimnáziumi osztályokat indítottak. 1994-ben indult az első hatévfolyamos osztály és a humán tagozat. Szeretnénk méltó módon ünnepelni a jubileumi tanévben, ezen dolgoztunk az elmúlt hónapok során.

2005. május 6. | Kerékpár

Critical Mass beszámoló

Délután hat óra előtt pár perccel rengeteg bringás a Hősök terén. Azért gyűltek itt össze a Föld napján, hogy megmutassák, biciklizni jó, hogy milyen sokan vannak, és hogy ha már ennyien vannak, igazán nagyobb figyelmet fordíthatnának rájuk például a város vezetői és az autósok.

2005. április 29. | Kosárlabda

A címvédő sem állta utunkat – bajnoki döntőt játszik lány kosárlabdacsapatunk

Százszázalékos teljesítménnyel, a mezőny végigverésével jutott a budapesti középiskolai ifjúsági lány kosárlabda bajnokság fináléjába az Apáczai Csere János Gimnázium együttese. A Szemán Szilvia szakmai irányításával versenyző gárda hosszú évek óta áhította ezt a sikert.

2005. április 19. | Egyetemi élet

„Párosan szép!” Szakok és szakpárok a bölcsészkaron

Eme pár sor abban a reményben készült, hogy apró iránytű lesz azok számára, akik a bölcsészettudományi kar(ok) szakjait böngészve a bőség zavarában érzik magukat, netán még „vajúdnak” a döntéssel.

2005. április 13. | Aktuális témák

Filmvetítés: A nyomkövető

Egy ausztrál őslakosról szól, aki három fehér emberrel együtt megkeres egy gyilkosnak vélt bennszülöttet.

2005. április 12. | Aktuális témák

Eljött a Csere ideje

Vélemény az Apáczai Napokról.

2005. április 12. | Aktuális témák

Töltési Imre: Farkashajsza

Töltési Imre egy igen érdekes előadást hozott az Apáczai Napokra. A színházteremben sokan várták őt, bár többnyire a tanári kar tagjai közül jelentek meg sokan. Nem véletlen, hiszen az „idősebbek” fiatalkorát idézte az előadás.

2005. április 11. | Aktuális témák

Grolmusz Vince: Mit nem tudnak a számítógépek, avagy hogyan keressünk 1 millió dollárt?

Grolmusz Vince (ELTE Számítógéptudományi Tanszék) már ismert előadó az apáczaisok körében, hiszen az elmúlt években többször is tartott előadást iskolánkban. Idén elárulta nekünk Vince, hogyan is lehet 1 millió dollárt keresni. Persze arra felhívta a figyelmünket, hogy a pénzünkre körülbelül 2 évet várni kell majd…

2005. március 21. | Színdarabok

Ion Luca Caragiale: Farsangi játék

Ma estére maradt egy másik bemutató, egy másik román szerző, Ion Luca Caragiale Farsangi játék című 1885-ös darabja.

2005. március 19. | Színdarabok

Eugene Ionesco: Különóra

Az első ősbemutató Ionesco „tragikus komédiája”, a Különóra. A darabot nézve szinte hihetetlennek tűnik, hogy a szerző első darabjai jó 50 évvel korábban nagy botrányt kavartak Párizsban. Az előadás vége felé közeledve mai fejjel is megérthetjük, hogy miért… :) Azt viszont nem vitathatjuk, hogy az abszurd drámairodalom alapkövei.

2005. március 16. | Aktuális témák

Március 15.

Megemlékezés március 15-ről.

2005. március 11. | Film

Átok

Japánban úgy tartja a hiedelem, hogy ha valaki harag által hal meg, akkor a hely megőrzi az átkot. Ez az átok pedig azok vesztét okozza, akik erre a helyre lépnek. A halálukkal pedig egy új átok születik…

2005. március 8. | Film

Penge: Szentháromság

Egy újabb trilógia született a Szentháromsággal. 1998 és 2002 után itt a sorozat harmadik része. Ezzel a filmmel sokak számára vége is a sorozatnak…

2005. február 28. | Film

Bújócska

Emily (Dakota Fanning) egy átlagos kilencéves kislány, aki óriási tragédiát élt meg: öngyilkos lett az anyukája. Ezt se ő, se az apukája (Robert De Niro) nem tudják könnyedén feldolgozni, ezért úgy döntenek, New York zajos városából egy csöndes kis városkába költöznek. Talán ott könnyebb lesz a felejtés. Talán…

2005. február 24. | Szösszenetek

Egy elmaradt meccs krónikája

Kedd este van. Úton vagyok a Ferencváros–Újpest hokimeccsre. Szakad a hó. Utoljára meccsen tavaly voltam, amikor a kanadaiak itt jártak a BS-ben. Akkor is nagy volt a cirkusz, most is az.

2005. február 12. | Közélet

Állami dealerek

A minap olvasás közben elképesztő hír üti meg a fülemet, szinte átvágva magát az engem a tévétől elválasztó vastag falon: hamisítják a drogot. Mondanom sem kell, feltéptem az ajtót és nagy sebességgel megindultam a nagyszoba sarkában elhelyezkedő tévé felé. Megérte.

2005. február 9. | Zene

U2: How to Dismantle an Atomic Bomb?

Mindig nagy várakozást vált ki a rajongókból egy válogatás-lemez utáni első album, a U2 esetében azonban ez hatványozottan igaz, hiszen legutóbbi stúdiólemezük, az All That You Can't Leave Behind még 2000-ben jelent meg.

2005. február 4. | Kétszintű érettségi

Néhány tudnivaló az előrehozott érettségikről

Fontos információk az előrehozott érettségikről.

2005. február 1. | Pályázatok

Vers- és novellaíró pályázat

Újra vers- és novellaíró pályázatot hirdetünt a gimnázium alkotó kedvű tanulói részére!

2005. január 28. | Zene

Green Day: American Idiot

Nem gondoltam volna, hogy valaha még lenyűgözhet a Green Day. Nyolc-tíz éves koromban ugyanis tanúsítottam már a mostanihoz hasonló, hirtelen jött rajongást az együttes iránt.

2005. január 21. | Közélet

Gasztropornó

Szabályszerűen megcsapta a fülemet a hír, miszerint az Egészségügyi Minisztériumon keresztül az Oktatási Minisztérium nem sokára azt tanácsolja majd az iskoláknak, hogy ne engedélyezzék a büfékben különböző szénsavas üdítőitalok, chipsek, édességek és egyéb népszerű, ám káros élettani hatású (= hízlaló) ételek árusítását.

2005. január 16. | Film

Kaptár 2. – Apokalipszis

Ha emlékszünk, az első rész azzal fejeződött be, hogy Alice (Milla Jovovich) magához tér egy elhagyatottnak látszó kórház kórtermében. Se bent, se kint senki. Az utcák és épületek pedig teljesen fel vannak dúlva. Körülbelül itt kezdődik a második rész. Kiderül, hogy az első részben lezárt földalatti laborból, a Kaptárból kiszabadultak a T-vírussal megfertőzött zombik.

2005. január 13. | Film

A nemzet aranya

Benjamin Franklin Gates (Nicolas Cage) érdekes időtöltést örökölt a családjától: olyan kincs felkutatása hozza őt lázba, amelyről mindenki úgy vélekedik, hogy csak egy legenda. Úgy hiszik a családban, hogy a templomosok mesés kincsét valahol Amerikában rejtették el. A család előbb megrögzött, majd utána kiábrándult tagjai az Alapító Atyák elrejtett jeleit kutatják, hogy megtalálhassák a kincset.

2005. január 10. | Közélet

Társaságban ne használja!

Két éve engedélyezte a kormány a használatát, mire föl tavaly is és idén méginkább sikk lett az emberek édesanyjának, szomszédasszonyának, kutyájának, sőt, önnön kezének petárdával történő felrobbantása. Természetesen ezekért a balesetekért (mint például amikor ittas fiatalok további ittas fiatalokat dobáltak petárdával, majd elfutottak, a megdobáltak pedig rokkantak és/vagy vakok lettek) igazán senkit sem lehet felelősségre vonni.

2004. december 16. | Aktuális témák

A suszter manói

Volt egyszer egy suszter, értette a mesterségét, szorgalmasan dolgozott. Hogy, hogy nem, a végén mégis úgy tönkrement, hogy nem maradt egyebe, mint egyetlen pár cipőre való bőre. Abból este kiszabta a cipőt, hogy majd másnap elkészíti; tiszta volt a lelkiismerete, nem sokat emésztette magát a jövendőn, gondolta, majd lesz valahogy, tisztességes ember csak nem pusztul éhen; lefeküdt, és békességgel elaludt.

2004. december 13. | Receptek

Csiga-biga

Újabb egyszerű sütemény receptje.

2004. december 3. | Kosárlabda

Megérkezett Soma…

A találkozó előtt csapatunk edzője aggódva számolgatta tanítványait: hosszú volt azoknak a játékosoknak a névsora, akik ezúttal sérülések miatt nem tudtak az API rendelkezésére állni. Az első percekben meglátszottak együttesünkön a bemelegítés viszontagságos körülményei, ennek ellenére kitűnő védekezésünknek köszönhetően az Óbudai Gimnázium játékosai nagyon keveset kísérletezhettek kosárra dobással.

2004. november 25. | Mediterrán világ

Giro d'Italia

Az olasz verseny első fordulója.

2004. november 25. | Felhívás

Jövőre 50 éves az Apáczai gimnázium

Várjuk mindazokat a kezdeményezéseket, amelyekkel a jubileumi tanév eseménynaptárát gyarapíthatnánk.

2004. november 19. | Paintball

Színfolt

Talán valamiféle aberráció lehet egyes embereknél, hogy szeretnek (egy)másra fegyvert fogni. Ezért vannak a piacon „lövöldözős” számítógépes játékok, ezért tudnak pisztolyt formázni kezükkel a kisgyerekek, és ebből élnek a paintballpályák üzemeltetői. Szerintem nem is rosszul.

2004. november 18. | Kosárlabda

Come on Barbi!

A keservesen kiharcolt első győzelem után „hazai pályán”, Angyalföldön fogadtuk csoportunk „fekete lovát”, a Károlyi Mihály Gimnázium csapatát. Lányaink ezúttal nem bízták a véletlenre a meccs kimenetelét: már az első percekben agresszív letámadásokkal zökkentettük ki ellenfelünket abból a ritmusból, amit egyetlen pillanatra sem sikerült felvenniük a mérkőzés során.

2004. november 12. | Aktuális témák

Megemlékezés halottainkról (2004. október 29.)

Iskolánkban október 29-én tartották a halottak napi megemlékezést, amelyen Szőke Ágnes mondott beszédet.

2004. november 9. | Aktuális témák

Milyenek voltak az ötvenes évek?

Az ötvenes évekből kaphatunk ízelítőt, ha figyelmesen végigjárjuk az iskolát. A harmadik és negyedik emeleten megismerkedhetünk az '56-os forradalom előzményeivel, eseményeivel és a gyászos következményeivel.

2004. november 8. | Film

Alien vs. Predator

2013-at írunk (ami nekem kicsit furcsa), mikor a Weyland Corp. (ők gyártották A nyolcadik utas: a Halál című részben szereplő Nostromo teherhajót is) egyik műholdja egy furcsa épületet fedez fel az Antarktisz jégpáncélja alatt. Tudósok és szakértők kis csoportja indul az Antarktiszra, hogy felfedezzék a jég alatt megbúvó piramist, ami a felvételek alapján az összes piramist építő kultúra jegyeit magán hordozza. A helyszínre érkező emberek nem is sejtik, hogy milyen helyzetbe csöppentek bele. Szép lassan elkezdik felmérni a terepet, s a vészjósló jelek ellenére a piramis belsejébe merészkednek.

2004. november 4. | Könyv

Jane Roberts: Seth megszólal

Egy rövid könyvajánló.

2004. november 4. | Aktuális témák

Október 23-a

Iskolánk október 22-én, pénteken emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 48 éves évfordulójáról.

2004. október 25. | Kosárlabda

Győzelem az első meccsen – az utolsó pillanatban

Megkezdte menetelését az Apáczai lány kosárlabda csapata a budapesti középiskolák ifjúsági bajnokságában. Együttesünk ebben az évben két generáció keverékét jelenti: továbbra is jelen vannak a tavalyi idényben már húzóembernek számító legjobbak, mint Mandzák Adrienn, Gál Krisztina vagy Szelecsényi Anna, a „mag” pedig idén újabb tehetséges játékosokkal bővült, így abban reménykedhetünk, hogy az előző bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is sikeresen szerepel az „API” más középiskolák legjobbjai ellen.

2004. október 13. | Novellák

Sport

És most sport. Várhatóan minden idők legszigorúbb doppingvétség esetén alkalmazható büntetésével sújtják a görögöket, ha bebizonyosodik, hogy valóban több görög harcos is használt tiltott szereket a trójai háború idején.

2004. október 11. | Ajándékkészítés

Üvegfestés

Könnyen megfesthető az üveg, így egyszerűen, gyorsan nagyon dekoratív ajándékokat készíthetünk.

2004. október 6. | Aktuális témák

Az aradi vértanúk

Mikor 1849. augusztus 13-án a magyarok Világosnál letették a fegyvert az orosz csapatok előtt, azt hitték, azok majd megvédik őket a vérszomjas Haynautól. Tévedtek. Augusztus 23-án átadták őket az osztrákoknak, akik 25-én Aradra szállították a foglyokat, ahol már aznap hétszer ki is hallgatták mindnyájukat.

2004. október 1. | Tudomány

Távcsöves észlelések – így láttuk mi (2004 nyara)

Az utóbbi időben valóban bővelkedtünk olyan eseményekben, amelyek nemcsak megdobogtatják a csillagászok szívét, de a magányos éjszakázást vagy elszánt várakozást is megérik, hogy egy-egy ritka esemény tanúi lehessünk. Arról, hogy mi folyik egy bemutató alkalmával, csak kevesen tudnak.

2004. szeptember 29. | Film

Pokolfajzat

Sztori: pokolfajzatot a 2. világháborúban a nácik idézték meg a földre, hogy segítsen beteljesíteni a világvégét. Akkoriban úgy nézett ki, mint egy kis piros majom szarvakkal. Ma az FBI-nak dolgozik, megvédi világunkat a természetfeletti gonosztól, és úgy néz ki, mint egy nagy piros majom szarvakkal. Nachot zabál, macskákat tart, keménykedik, de bármikor le lehet kenyerezni egy szelet csokival…

2004.szeptember 29. | Film

Én, a robot

Az egyiptomi származású rendező nagy fába vágta a fejszéjét, mikor elvállalta egy sci-fi alapmű filmvászonra adaptálását. Tudta, hogy nem jó ötlet felbőszíteni a mester több milliós rajongótáborát, de nem remegett meg a keze.

2004. szeptember 24. | Film

Pókember 2

Itt a Pókember második része.

2004. szeptember 23. | Kétszintű érettségi

Érettségi tájékoztató

Részletes tájékoztató a kétszintű érettségiről.

2004. szeptember 22. | Pályázatok

Ebédelési rend

Pályázat az ebédelési rend kidolgozására.

2004. szeptember 22. | Film

Argo

Mikor Decebal, az összesített barbár törzsek vezetője elásta kincseit Pannóniában, nem is sejthete, hogy majd 2000 évvel később mit szabadít a Hortobágyra. Magyarország, 2004. 3 csapat indul el a mesés Stryx Aurum, az Aranybagoly után: a hightech-import-akciócsoport, a hírhedt Tejesember vezetésével, a kissé zavarodott állapotú diák és „lelkes” csapata, valamint a kőkemény ex-securitys banda, élükön Tibivel. A Balogh Tibivel:-).

2004. július 27. | Zene

KoRn: Take a Look in the Mirror

Szinte minden lapban az a kérdés merült fel az új KoRn anyaggal kapcsolatban, hogy vajon túl tudja-e szárnyalni az eddigi legnépszerűbb albumuk, az Untouchables (2000) sikereit. Engem ez – bár egy kritikustól nem túl szép dolog – egyáltalán nem érdekel. Ugyanis egy, a rockzene szinte bármely területéről feltörő banda sikere bizony nagyon ritkán múlik a zenéjük minőségén. Sőt!

2004. július 19. | Erdély

Apáca

Az Olt mentén elterülő barcasági kis települést nagy szülötte, Apáczai Csere János (1625-1659) tette híressé. A ma már Brassó megyéhez tartozó kis falu – 560 méter tengerszint fölötti magasságban a Fekete-hegy lábánál fekszik – neve apácakolostorra utal, bár tárgyi bizonyíték nem támasztja alá, hogy valaha lett volna.

2004. július 5. | Kosárlabda

Egy kosármeccs

A Széchenyi Gimnázium már hosszú évek óta ellenfele az Apáczainak. Csapatukhoz azonban nem fűződik túlságosan sok pozitív élményünk. Már az iskolájukba sem igen szeretünk bemenni, mindig úgy hívjuk: „a Kripta”.

2004. június 30. | Zene

Moby Dick: Golgota

Az utolsó, nyár előtti Meghallgattukban a Moby Dick tizedik albumáról szándékszom írni. Aki az anyag meghallgatása előtt még gyorsan átfutja a dalok címeit (Ámen, Mennyből az angyal, Kánaán, Teremtés, Megfeszítve), az viszonylag gyorsan rájöhet, a dalszövegek most inkább elvonatkoztatottak, s nem is mentesek a vallási jellegű témáktól, sőt!

2004. június 25. | Aktuális témák

Látogatás a Veres Pálné utcai Ady-múzeumban

Mikor beléptünk, egy feltűnően fiatal, alacsony, szemüveges ember fogadott minket, kabát, táska a fogasra / padlóra – jelezte, persze udvariasabban. Közben megtudtuk, a belépő 100 forint, a körbevezetés 700, s ha ezen megosztozunk, fejenként 130 forint. Ez meglehetősen meglepett.

2004.június 25. | Aktuális témák

Mitológiai séta a Belvárosban

Nehéz volt elképzelni, mit takarhat a „Mitológiai séta” cím, így, mivel érdekesen hangzott, s némi kulturális tartalmat sejtettem a szavak mögött, ezt választottam. S nem csalódtam hetedik érzékemben, ugyanis Szőke Ágnes tanárnő elképesztően érdekfeszítő programot szervezett a szerencsésen választók péntek délelőttjére. Körüljártuk a Belváros nevezetes utcáit, s mitológiai ábrázolásaikat, (szobrokat, szökőkutakat, domborműveket) kutattunk.

2004. június 25. | Aktuális témák

Állatkerti séta Bóna József tanár úr vezetésével

Izgatottan érkeztem meg az Állatkert főbejárata elé, bár, meg kell mondjam, maga az Állatkert nem hangzott túl bizalomgerjesztően első (és második) hallásra, főleg, mert előzőleg többször is (utoljára tavaly, vagy azelőtt) jártam itt. Az izgalom tárgya inkább a tanár úr várható rendhagyó biológia órája volt, el sem tudtam képzelni, hogyan tud majd egy (túljelentkezéstől sújtott) több, mint harmincfős tömegnek úgy magyarázni, hogy mindenki értse, sőt meg is jegyezze, amit mond.

2004. június 23. | Erdély

A Gyilkos-tó legendája (2. rész)

A 167 évvel ezelőtti keletkezés körülményeiről a gyergyóditrói Puskás Ferenc 1882-ben eképpen számolt be: „Az 1837. évi július havában egyik éjszakán … Úgy délután 7 óra tájban … kelet felől szokatlan tömörségű óriási sötét felhők kezdvén cikázó villámokkal tornyosulni bérceink fölött és már távolról ijesztő morajjal közeledvén, csakhamar erős záporral sötétítették el a láthatárt, amely az egy percig nem szünetelő villámlások által lőn csak folyvást világítva, mintha világvégét jeleznék, a zápor sűrű suhogása között földet rázkódtató szakadatlan mennydörgések és csattogások követték.

2004. június 23. | Erdély

Gyergyó a legendák tükrében

A Verestó patak déli és nyugati partjain a triászkori vörös képződmények málladéka messziről feltűnik vöröses színével. A patak mögött magas hegy húzódott. A hegyen egy szépséges lány élt. Lent a szorosban kereste meg mindennapi kenyerét. Minden helybéli fiú a kegyeiért epedezett, ám a lány szíve csak egyé volt, egy szegény parasztfiúé. Ezt az egyet is elveszítette, mikor a fiút besorozták katonának. Fájt a szíve érte, napokon keresztül csak sírt, senki nem tudta megvigasztalni.

2004. június 15. | Aktuális témák

Kiállítás és más érdekes dolgok a Nemzeti Bank látogatóközpontjában

A Szakmai Napok egyik programja volt a Nemzeti Bank március 19-én megnyílt új látogatóközpontjának felkeresése és megtekintése.

2004. június 10. | Atlétika

Megfutottuk!

Felkészültünk. Legalábbis lélekben. Szeretünk futni, szoktunk is, ki gyakrabban, ki ritkábban. A csapat hamar összeállt, lelkesedésben nem volt hiány. Megfutjuk!

2004. június 10. | Interjúk

„Ahhoz, hogy színtiszta legyen, természetesen kellenek a színek” – Interjú Hajós Andrással

Hajós András. Egy név, mely sok embert takar. Egy, a Rádiókabaréban is fellépett humoristát, egy televíziós showmant, egy énekes zeneszerzőt valamint férjet, apát, magánembert és még ki tudja, kiket.

2004. június 4. | Receptek

Full jó csokis muffin

Újabb sütemény receptje.

2004. június 3. | Receptek

„Lusta asszonyok” túrós kockája

Egy újabb könnyen elkészíthető sütemény.

2004. június 2. | Aktuális témák

Országos kompetenciamérés

Tudjátok, mi az a bejgele? Én se tudtam, amíg meg nem írtuk az országos kompetenciamérést. Azóta a bejgele szó fogalommá vált a 10. osztályosok körében. Egy mókás történetet olvashattunk a kis sós perecről, amit az elbeszélésben szereplő újságírónő fogyasztott ebéd gyanánt.

2004. június 2. | Egyetemi élet

Az Általános Vállalkozási Főiskola bemutatása

A Villányi Úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítványa 1990. július 1-jén jött létre. 1996 szeptemberében kezdte meg működését az Általános Vállalkozási Főiskola.

2004. május 28. | Film

Holnapután

Még 2003-ban láttam a Holnapután előzetesét egy moziban. Nagyon hangulatos volt, egy pillanat alatt a jégkorszakban éreztem magam. Már akkor eldöntöttem, hogy ezt a filmet megnézem. Lehet, hogy elhamarkodott döntés volt…

2004. május 28. | Film

Trója

Homérosz Iliásza sok művészt ihletett már meg a történelem folyamán, de biztos, hogy ez a leggrandiózusabb adaptációja Trója ostromának. A klasszikus történetet súlyosan lebutítva tálalta Wolfgang Petersen rendező, és még jobban Akhilleuszra hegyezte ki. A város, amely az eposzban 10 évig állta az egyesített görögség seregeinek nyomását, a filmben két hét alatt elesik.

2004. május 27. | Szösszenetek

Bombariadó

Épp egy várva-várt matekdolgozat előtt álltunk. Mindenki fel volt rá készülve, így nem lett volna probléma. Ám a feltételes mód nem véletlen. Már épp a csoportbeosztás felírásánál tartottunk, mikor a halk kopogás után belépő Pálréti Orsolya tanárnő diszkréten közölte, hogy bombariadó van az iskolában, és el kellene hagyni az épületet.

2004. május 26. | Színdarabok

A színfalak mögött, azaz a Forró Teátrum élménybeszámolója

„Sikeres évadot zártunk” – hangzik el valódi színházakban év végén. Talán egy kicsit nagyképűen mi is elmondhatjuk ugyanezt… S hogy mi mit nevezünk sikernek? Egy kicsit megfoghatatlan. Talán azt az érzést, amikor előadás végén végre körülnézünk, és észrevesszük, hogy hány pótszék van benn, vagy hogy még a földről is tapsolnak.

2004. május 24. | Tudomány

Melyek a SZERENCSÉS, illetve a SZERENCSÉTLEN számok?

Vegyél részt az alábbi szép számelméleti probléma teljes megoldásában!

2004. május 24. | Pályázatok

Apáczai-dal

Te is tanultad a Gólyatáborban az Apáczai-dalt? Tetszett? Ha nem, írj jobbat!

2004. május 24. | Erdély

Erdélyország

Erdély története 1918 után Románia történetének része. A továbbfutó és újonnan kibontakozó gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális folyamatokat immár Románia egészének fejlődése szempontjából kell elemeznünk. A régió is megváltozik: Erdélynek ettől kezdve azokat a területeket nevezzük, amelyeket a forradalmakban felbomlott Habsburg Birodalom Magyarországától a trianoni békeszerződés Romániához csatolt, tehát nemcsak a történeti Erdélyt, hanem az Erdélyi Érchegységtől nyugatra fekvő, attól sokban eltérő területeket és a Bánság egy részét is.

2004. május 21. | Könyv

Leslie L. Lawrence: Ahol a pajpaj jár

„A dzsungelben minden ehető. Te is.” – ezzel a pápua mondással kezdődik ez a fantasztikus könyv. A fantasztikus szót vehetjük két értelemben, ugyanis a könyv szuper, és nagy szükségünk van a fantáziánkra, ha érteni akarjuk.

2004. május 13. | Film

Kill Bill: Volume 2.

Ott hagytuk abba legutóbb, hogy 3 főre apadt a halállistánk, tehát még 138 percen keresztül élvezhetjük a fekete mamba bosszúhadjáratának 2. felvonását. :-) Már csak Budd, az alkoholista, Elle, a félszemű, és Bill, a címszereplő van hátra. Quentin Tarantino, Uma Thurman és Hanzo Hattori pengéje megállíthatatlan. Mivel a frappáns előzetesből már megtudtuk, hogy Uma Thurman „will kill Bill”, így több szót nem fecsérlünk (ezúttal sem) a sztorira.

2004. május 12. | Film

Van Helsing

Van Helsing: egy név, amely félelmet és rettegést ébreszt a vámpírokban, kertitörpékben és vérmókusokban, és lincshangulatot a népben. Van Helsing: egy név, amely nem ettől a filmtől lesz legendás.

2004. május 7. | Európai Unió

Az Európai Unió

Az Európai Unió az Egyesült Államok és Japán mellett a világgazdaság vezető nagyhatalma. Gazdasági és politikai integrációs szervezet. Pillanatnyilag 25 tagállamból áll. A fejlett európai államok integrálódásának oka az a felismerés volt, hogy együttesen sokkal hatásosabban felvehetik a versenyt más nagyhatalmakkal.

2004. április 30. | Film

Underworld

Két faj fejlődött ki az emberek között hosszú évszázadok alatt: az arisztokrata vámpír és a lázadó Lycan (farkasember). Úgy élnek a normális emberek között, hogy ők nem is tudnak a létezésükről. Mindent, ami a vámpírokról és a farkasemberekről szól, csak mesének tartanak.

2004. április 28. | Film

Ben Stiller kétszer (Derült égből Polly, Starsky és Hutch)

E havi meglepetésünk kedves rajongóinknak (:-)), akik még egy e-maillel sem képesek megdobni minket, egy exkluzív Ben Stiller dupla-kritika, mivel a színész e hónapban 2 filmmel is képviselteti magát a honi mozipalettán. Elöljáróban csak annyit, hogy az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet…

2004. április 26. | Aktuális témák

Megemlékezés a holokauszt évfordulóján

Iskolánkban április 16-án volt a hatvan évvel ezelőtti vészkorszakról tartott megemlékezés. Ebből az alkalomból Nádas Györgyné, volt ravensbrücki fogoly jött el, aki öt időpontban tartott előadást.

2004. április 22. | Aktuális témák

Raszler György és Bánki István: Ókori Kelet

A plakátokon mindenütt az EGY JO TÖR feliratot láthattuk. Valószínűleg sokaknak, így nekem sem sikerült először rájönni, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent, de az Apáczai Napok utolsó napján ez is kiderült: Egyiptomot, Jordániát és Törökországot.

2004. április 21. | Kétszintű érettségi

Tudnivalók a közép- és emelt szintű biológia érettségi vizsgákról

Részletes összefoglaló a közép- és emelt szintű biológia érettségi vizsgákról.

2004. április 20. | Színház

Gogol: A revizor

Egy híres orosz író szerint az egész orosz irodalom Gogol Köpönyegének az ujjából bújt ki. A revizort pedig a drámatörténet egyik legjobb szatírájaként tartják számon.

2004. április 13. | Aktuális témák

Sándor Tamás: A természettudomány fehér foltjai

Már a cím maga is egy tág témakörről szól. Mégis mikor meghalljuk a „temészettudomány” szót, sejthetjük, mi vár ránk.

2004. április 13. | Aktuális témák

TEP

Az Apáczai Napok nem csak előadásokat, újabb jegyzetelési lehetőségeket hoztak, hanem valami vidámat, kellemeset is, a TEP-et. Ez az a program, ahol a tanároké a megmérettetés…

2004. április 13. | Aktuális témák

Iván Gábor: Mit keres egy apáczais az EU-ban?

Nagyon izgalmas előadást hallhattunk Iván Gábor külügyminisztériumi főosztályvezetőtől, aki elég részletesen beszámolt nekünk az EU-csatlakozás fontosságáról, előnyeiről és hátrányairól, amiket szerencsére csak elenyésző esetben lehet találni.

2004. április 13. | Aktuális témák

A költészet napja

Április 11. József Attila születésnapja. Ekkor tartjuk minden évben a magyar költészet napját. Ezen a napon országszerte előadásokat, versmondó versenyeket, felolvasásokat rendeznek a költő tiszteletére. A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség csatlakozott a rendezvényekhez.

2004. április 7. | Aktuális témák

„Folytassa, Shakespeare!” verseny

Mint ahogy a címből is kiderül, Shakespeare-ről, műveiről, korának társadalmáról és neves személyiségeiről szóltak a feladatok.

2004. április 7. | Aktuális témák

Bánki István: Mitológia

Az iskolánkra jellemző technikai malőrök itt sem maradhattak el, de a korrigálásokra és beállításokra fordított időt ellensúlyozta Bánki tanát úr jellegzetes és humoros előadásmódja.

2004. április 7. | Aktuális témák

Transzszexuális empátia és egyéb nyalánkságok, avagy prózódiai baklövészet kezdőknek

Már előre fentük a fogunkat az igazán színvonalasnak ígérkező Börzsönyi-Czéh-féle – ezúttal nem zenei – produkcióra. Rossz versek? Hmmm…

2004. április 7. | Aktuális témák

Antos Júlia: Táncterápia

Beléptünk a lány tornaterembe. Barátságos arcok, sok lány és egy fiú. Egy nagy körben állnak, és érdekes mozdulatokat végeznek, majd egymás nevét mormolják. Így kezdődött a táncterápia.

2004. április 6. | Aktuális témák

Fehér László: Topológia, avagy a rugalmas geometria tudománya

Fehér László tartott Topológia címmel előadást, aki az ELTE TTK Analízis Tanszékének tanára.

2004. április 6. | Aktuális témák

Tuska Ágnes: 1500 éves módszer a gömb térfogatának kiszámítására

Tuska Ágnes a California State University Fresno Matematika Tanszékének professzora, aki az ottani matematika tanárok képzésében vesz részt. Pár szó az előadásáról.

2004. április 5. | Aktuális témák

A húsvét története

A húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A történet szerint két nappal előtte, pénteken feszítették keresztre őt a római katonák. Azzal gyanúsították, hogy forradalmat indíthatott volna a tanításaival, és hogy ő akart lenni a király.

2004. április 3. | Színdarabok

Frederico García Lorca: Vérnász

A tegnapi Adáshiba után erre a kissé borongós szombati délutánra is maradt egy újabb premier. Forró István rendező úr állítása szerint a gombhoz varrta a kabátot, így a spanyol zenéhez választott darabot, Lorca Vérnászát. A színpadon ma – az Adáshibával ellentétben – többnyire olyan diákok játszottak, akikkel tanítási időben gyakran találkozhatunk.

2004. április 2. | Színdarabok

Szakonyi Károly: Adáshiba

Több szempontból is érdekes ősbemutatónak ígérkezett ez a mai. Egyfelől olyan kedves diákok neveit lehetett a plakátokon olvasni, akik ebben az iskolában lettek érettek, akiket jómagam is személyesen ismerhettem, sőt taníthattam. Másfelől igen nagy megtiszteltetés érte a rendező urat, a színészeket és a közönséget: Szakonyi Károly, a darab szerzője az első sorból nézte végig a két felvonást.

2004. április 1. | Aktuális témák

Egy bolond százat csinál

A nyitott szemmel mászkáló apáczais diákok április 1-én kétes nemű kreatúrák felbukkanására figyelhettek fel. Mi is gyakran elgondolkodtunk, hogy a velünk épp szembejövő cicomázott egyének vajon nőies férfiak vagy férfias nők.

2004. április 1. | Zene

Oliver Shanti & friends: Rainbow Way

A szerzőről sajna nem tudok sokat, de így legalább nem befolyásolt a muzsikája megítélésében.

2004. március 29. | Film

Rocksuli

Dewey Finn (Jack Black) egy igazi rockzenész, akit nem a külsőségek varázsolnak el, hanem a tudás. Sajnos a saját zenekara ezt nem így gondolja, ezért az egyik fellépésük után kiteszik őt a bandából. Az anyagi gondokkal bajlódó Dewey albérlete is veszélybe kerül, mikor keményen felszólítják arra, hogy fizessen. Épp kapóra jön neki egy munkaajánlat: tanítani kell egy jóhírű elit általános iskolában.

2004. március 26. | Zene

Kövi Szabolcs: A titkos kert

Ez a CD a szerző legújabb alkotásának eredménye.

2004. március 5. | Könyv

Mitológia ábécé

Ez a könyv átfogó képet ad a régebbi korok hitrendszereiről. Magába foglalja Óceánia, Afrika, Észak- és Dél-Amerika, Ázsia és Európa népeinek korábbi hitvilágát.

2004. március 24. | Biztonság

Amit azért tudnod kell…

Egy házibulin a drogok is előkerülnek. A fiatalok a tiltott drogokat leginkább középiskolás korban, 14-15 évesen kezdik kipróbálni. A 15-16 éves középiskolások egynegyede kipróbált már valamilyen tiltott szert.

2004. március 22. | Film

A mohácsi vész

Jancsó Miklós legújabb filmjében Kapa és Pepe visszatér történelmünk egyik fordulópontjához, a mohácsi vészhez. Hőseink időgépbe ülnek, hogy néhány csőre töltött kalasnyikov megnyugtató társaságában lenyomják Szulejmánt. S ha nincsen mohácsi vész, nagyhatalom leszünk, világnyelv lesz a magyar, az indiai kisgyerekek Petőfit fognak eredetiben szavalni az iskolában, a kínaiak pedig megtanulják az ikes igéket és a magánhangzók illeszkedését. Legalábbis valahogy így képzelik Kapáék.

2004. március 18. | Máshol

Irish system

2003 januárjában költöztem ki a családommal Írországba, azelőtt én is az Apáczaiban tanultam.

2004. március 13. | Múzeum, kiállítás

Monet és barátai

Nem egyszerű a dolga annak, aki az utolsó hetekben akar bejutni a budapesti Monet és barátai kiállításra. Ám megéri, mivel a kezdeti viszontagságok után egy új, színes világ tárul ki előttünk. Rézkarcok, ceruza rajzok, akvarellek és olajfestmények sora.

2004. március 13. | Aktuális témák

Röviden, de méltón

Szabadság, egyenlőség, testvériség, sajtószabadság, közteherviselés. Nem hiszem, hogy lennének köztünk olyanok, akiknek e szavak nem mondanak semmit. 1848. március 15-én a pesti forradalom vér nélkül győzött.

2004. március 11. | Aktuális témák

Az 1848-as forradalom előzményei – a reformkor

„Mit forralt keblén a hármas erőszak, mely szentségtelenül szentnek ítéli magát…” – jellemezte az orosz cár, a porosz király és az osztrák császár által aláírt nyilatkozatot, a Szent Szövetséget Vörösmarty. Mi is volt ez a szerződés, mely olyan nagy hatással volt az említett három nagyhatalom egymáshoz való viszonyára, és a birodalmak belpolitikájának alakulására?

2004. március 10. | Mediterrán világ

Giro d'Italia

Két forduló során ismerkedhetünk az ország földrajzi adottságaival, történelmével, tudományos életével, művészetével, sportjával, hétköznapi életével, az olasz-magyar kapcsolatok főbb állomásaival.

2004. március 10. | Máshol

Hogy tanulnak Ukrajnában?

Hát velem az esett meg, hogy egy Magyarországgal szomszédos kelet-európai országban, pontosabban Ukrajnában tanulhattam két évet.

2004. március 8. | Film

A felejtés bére

Michael Jennings profi konstruktőr. Munkája nagyon érdekes és izgalmas: mások által piacra dobott és forradalmian új termékekből a megrendelői óhajára beszerez egyet magának, amivel titkos laborjába visszavonul úgy egy-két hónapra. Ott alkotórészeire szedi szét azokat, hogy kitalálja működésüket. A továbbfejlesztett változatot pedig a megbízó cég óriási haszonnal újból piacra dobja – de most már mint saját fejlesztést.

2004. március 4. | Könyv

Chyczy-Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján

A fáraó rejtélyes halála után ki teheti a fejére Egyiptom Kettős Koronáját?

2004. március 2. | Biztonság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ajánlásai a rablások megelőzésére

Az elmúlt időszakban megemelkedett az iskoláskorúak sérelmére elkövetett, főleg a mobiltelefonok megszerzésére irányuló rablások száma. Az újabb bűncselekmények megelőzése érdekében, kérjük, fogadjátok meg a rendőrség bűnmegelőzési ajánlásait!

2004. március 1. | Parfüm

Gyermekillatok „kicsinek” és örökifjú „nagyoknak”

Az érzékelésében még fejletlen, behunyt szemmel tapogatózó csecsemő világában az egyetlen biztos pont a Mama mellbimbójának az illata. Ennek és az Anya tejének az íze és illata vezeti az éltető táplálék megtalálásában. A Mamák pedig szó szerint szerelmesek lesznek újszülött babájuk összetéveszthetetlenül intim, édes illatába, melynek alapján sok között is felismerik saját babájukat.

2004. február 27. | Mászás

A mászás lélektana

Még egészen kicsi voltam, amikor ráébredtem arra, hogy mi jelenti számomra a szabadságot. Az utazás mellett egyre inkább elkezdtek érdekelni a hegyek, a barlangok. Rendkívül élveztem a hegymászásról, expedíciókról, emberpróbáló kihívásokról szóló ismeretterjesztő filmeket.

2004. február 27. | Mászás

Mászás

Elsőre a mászásról az embereknek a tépett ruhájú, hosszú hajú, jóképű, bátor és erős hősök jutnak eszükbe a filmekből, amint éppen egy sziklán próbálják magukat felküzdeni. Ez a valóságban sincs nagyon másképp, csak nem mind tépett és hosszú hajú, no meg vannak lányok is. :)

2004. február 26. | Film

A texasi láncfűrészes

Sok feldolgozás látott napvilágot, de talán a legismertebb az 1974-es Tobe Hooper által rendezett The Texas Chainsaw Massacre. (Nem véletlenül olvashatjuk a forgatókönyv írói között most az ő nevét is.) Természetesen a filmesek mindig kiszínezik az alapot, így került bele a filmbe és a címbe is a láncfűrész.

2004. február 24. | Aktuális témák

Igazgató úr gondolatai az Apáczai Bálról

A Szalagavató a Ballagás mellett a tanév tetőpontja. Minden közösség életében, így az apáczaisok egyébként rendkívül heterogén és széles körében is az elválók, a búcsúzók ünneplése, illetve maga a búcsúztatás az egyik olyan momentum, amelyet majdnem mindenki magáénak érez. Közismert az is, hogy a Szalagavató és a Ballagás kicsit tükörképe az iskolában zajló munkának, az itteni életnek. Elég csak jól figyelni a bálon, minden részlet árulkodik – a gyakorlott nézőt nem lehet megtéveszteni!

2004. február 23. | Receptek

Kávés golyó

Egy újabb egyszerűen elkészíthető sütemény.

2004. február 20. | Kétszintű érettségi

Kétszintű érettségi magyar nyelv- és irodalom tantárgyból (tervezet)

Nagyon fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy az alábbiakban leírtak még csak tervezetek. Továbbá a szóbeli vizsgák tételeinek, témaköreinek az összeállítása még nem készült el.

2004. február 19. | Aktuális témák

Apáczai Bál 2004

Túl vagyunk rajta! Múlt szombaton megtartottuk a Szalagavató Bált, iskolánk talán legnagyobb, legtöbb embert megmozgató, legjobban várt eseményét. Kicsit meg is könnyebbültem, hiszen szervezőként meglehetősen stresszes hónapokat tudok a hátam mögött, meg kicsit szomorú is vagyok, hiszen olyan jó volt készülődni is rá.

2004. február 18. | Kétszintű érettségi

Földrajz érettségi fakultációs felkészítéssel

Hamarosan minden másodikos diáknak nyilatkoznia kell érettségi terveiről, fakultációs szándékairól.

2004. február 17. | Egyetemi élet

SOTE

Örömmel értesültem ezen hírportál létrejöttéről, s el is határoztam, ennek örömére írok néhány sort arról az egyetemről, ahová járok. Ez konkrétan a Semmelweis Egyetem, ennek is általános orvostudományi kara.

2004. február 13. | Egyetemi élet

Képzés a Közgázon

Negyedéves közgázosként már elég sok mindent láttam az egyetemen, úgyhogy megpróbálok egy kis segítséget nyújtani azoknak, akik kacérkodnak ezzel a pályával.

2004. február 12. | Receptek

Fahéjas-csokoládés golyó

Egy egyszerűen elkészíthető sütemény.

2004. február 12. | Máshol

Egy erdélyi iskola

Gyergyószentmiklóson található a Salamon Ernő Elméleti Liceum (Gimnázium). A környék falvairól is ide járnak a diákok. Megyeszinten elismert középiskola. Nevét Salamon Ernő költőről kapta.

2004. február 10. | Film

A Gyűrűk Ura: A király visszatér

Itt az idő, hogy valaki végre megsemmisítse a gyűrűt. Elég rég óta vártunk már erre. Gollam még mindig nyomi, Frodó még mindig alacsony, Samu még mindig kövér, Aragorn még mindig szőrös, senki sem változott semmit. Végül is ez is valami. A sztorit nem kell ecsetelni, mindenki ismeri. (Ha valaki mégsem ismerné: lásd: első mondat.)

2004. február 9. | Volt apáczaisok

Az Apáczairól

Mindenkori apáczaisok, higgyétek el, nem is olyan rossz gimnazistának lenni: egy mosoly, egy kedves arc, egy jó beszólás – talán nem lehetetlen ezeket észrevenni.

2004. február 9. | Múzeum, kiállítás

Monet és barátai

A Szépművészeti Múzeumban 2003. december 1-től 2004. március 15-ig Monet és barátai címmel láthattok kiállítást híres impressionista festők (Monet, Sisley, Pissaro stb) műveiből.

2004. február 5. | Színdarabok

Eugene Ionesco: A kopasz énekesnő

Hetekkel ezelőtt a tanári előtt állva láttam, hogy eljött a „színházi évad” iskolánkba, mikor az egyik plakátot megpillantottam.

2004. február 5. | Egyetemi élet

Bölcsészképzés az ELTE-n

Elsőéves magyar és történelem szakos hallgatóként még én is csak ízelítőt kaptam az egyetemi életből, de remélem, szolgálhatok néhány hasznos információval azon elvetemült diáktársaimnak, akik szintén a BTK felé kacsingatnak.

2004. február 2. | Egyetemi élet

Vizsgálat alatt: a vizsgaidőszak

Átvirrasztott éjszakák, intenzív puskagyártás, napi több liter kávé, öltöny nyakkendővel – hát ez lenne a vizsgaidőszak. A „szak”, amelyet az összes egyetemen és főiskolán teljesíteni kell.

2004. február 2. | Egyetemi élet

BME Építészmérnöki kar

Őszintén bevallom, négy és fél évvel ezelőtt kizárólag egy dolog miatt jelentkeztem a BME Építész Karára: nem kell tanulni, csak rajzolni! Legalábbis ismerőseim, akik így vagy úgy kapcsolatban álltak az említett intézménnyel, ezt állították. (Persze volt még egy dolog, de ez annyira természetes, hogy meg sem említem: szépek a lányok…)

2004. január 30. | Dolgozatok

Radnóti Miklós Hetedik ecloga című versének értelmezése

Érettségi írásbeli dolgozat magyar nyelv és irodalomból

2004. január 29. | Tudomány

A Nap, a Föld és az ember – geomágneses aktivitás

Napkitörés, napszél, sarki fény. Biztosan mindenki hallott már róluk. Sőt, sokan tanultak is róla. Néha unalmasnak is tűnhet, amit a végletekig ismételgetünk. Ebben az esetben erről szó sincs!

2004. január 29. | Könyv

Rémhíresek – Albert Einstein

Valaki már a címtől elretten. Ne tegye! Ez ugyanis egy fantasztikus rész a sorozatban.

2004. január 29. | Zene

Howard Shore: The Lord of the Rings

Tolkien zseniális története végre vászonra került, zseniális rendezéssel és színészekkel, még zseniálisabb zenével.

2004. január 28. | Aktuális témák

Farsang (vízkereszttől hamvazószerdáig)

Elnevezése egyesek szerint a német faseln, fasen (mesélni, pajkosságot űzni) szóból ered, de a többség a bajor-osztrák Fasching szót veszi alapul, mely a böjtöt megelőző húshagyó kedd éjszakájának elnevezése volt. Az idők során ez a fogalom az egész, másfél hónapos ünnep neve lett.

2004. január 28. | Aktuális témák

Téli ünnepek, szokások, avagy szilvesztertől hamvazószerdáig

A tél a hideggel és a sötéttel magával hozta (és hozza) a lustaságot és az unalmat, ezért gondolták, hogy az ember a megtartás helyett a gyilkolást választja, elpusztítja az újulásra várót. A megmozdulást ösztönözve alakultak ki a különböző hagyományok, pl. zajos nyájfordítás, háromkirály-járás, köszöntők stb.

2004. január 28. | Egyetemi élet

BME Építőmérnöki kar

Egy kicsit népszerűsíteném a kart, és segíteni szeretnék azokon, akik „valamilyen mérnök, de még nem tudom, milyen” szindrómában szenvednek.

2004. január 28. | Aktuális témák

Egy kis tánctörténet, csak hogy tudd, mit is táncolsz…

Hamarosan itt az Apáczai Bál, ahol sok-sok tánccal találkozhatunk. Íme egy kis segítség a könnyebb kiigazodáshoz.

2004. január 27. | Ajándékkészítés

Indiánfonat

Az indiánfonat elkészítéséhez csak hímzőfonalra és biztosítótűre van szükséged. Ha vastagabb fonatot szeretnél, célszerű duplázni a hímzőfonalat. Először válogasd ki a megfelelő színű fonalakat, majd vágd méretre őket. Vigyázz, mert a fonat hossza a szálak eredeti hosszánál sokkal rövidebb lesz, körülbelül az ötöde.

2004. január 26. | Versek

Kain versei

Ezüst bársonyban

2004. január 26. | Versek

Becze Ádám verse

A Timóteus-ciklus

2004. január 24. | Aktuális témák

Valentin napja

Ennek a napnak a megünneplése nálunk nem régi hagyomány. Annyit általában mindenki tud, hogy a szerelmesek, a jó barátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást. De mi lehet ennek az ünnepnek az eredete?

2004. január 22. | Aktuális témák

A szalagavatás története

A szalagavatás szertartása hosszú múltra tekint vissza. Ez a ceremónia is Selmecbányáról származik, mint megannyi diákélettel kapcsolatos szokás. Ott még VALÉTÁLÁSnak nevezték. A kifejezés a latin nyelvből ered: „Valete!” – kiáltották a végzősök a kisebbeknek: „Éljetek boldogul!”.

2004. január 16. | Ajándékkészítés

Découpage

A découpage, azaz a szalvétatechnika segítségével bármilyen fa-, kerámia-, üveg-, műanyag- és textilfelületet látványossá tehetsz. Csupán egy mintás szalvéta vagy csomagolópapír, akril lakk és découpage ragasztó, vagy az utóbbiak helyett ragasztó lakkra lesz szükséged.

2004. január 15. | Ajándékkészítés

Hobbiboltok a városban

Összegyűjtöttünk pár olyan hobbiboltot, ahol az ajándékkészítés kellékeit megvásárolhatod.

2004. január 15. | Ajándékkészítés

Fa fényképtartó

Könnyen elkészíthető és kedves ajándék egy saját készítésű fényképtartó. Hobbiboltokban beszerezhetők különböző méretű natúr fából készült keretek.

2004. január 14. | Ajándékkészítés

Egyszerű fonott karkötők

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ajándék.

2004. január 13. | Könyv

Susan Kay: A Fantom

„Egy ember története, aki szörnyű bűnökre ragadtatta magát, holott akkora szíve volt, hogy az egész világ belefért volna.”

2004. január 13. | Film

Némó nyomában

Némó apja násztársa brutális elvesztésekor erős sokkhatást élt meg. Olyannyira, hogy azóta is üldözési mániában szenved, és ebben a szellemben neveli egy szem ivadékát, a kis Némót is. Az emlegetett porontyot az első iskolanapján elrabolja két búvár. Apja azonnal mentőakcióba kezd.

2004. január 13. | Film

Kontroll

Nehéz az ellenőrök élete. Versengés, szerelem, gyilkosság, halál és vér. Ezekkel a problémákkal néz szembe nap mint nap egy fiktív városban, egy fiktív BKV közlekedési vállalat alagútjaiban Bulcsú és 4 tagú elit-ellenőrcsapata. Sőt, helyzetüket tetézi egy titokzatos csuklyás gyilkos is.

2004. január 12. | Kosárlabda

Az ész diadala

Bravúr kellett. Igen, bravúr, hiszen vendéglátónk eddigi százszázalékos teljesítménye sem a mieink sikerét vetítette előre.

2004. január 9. | Fitness

Amit az aerobicról tudni kell…

Az aerobic már jó ideje meghódította a világot, sok-sok embert „mozgatott” meg és mozgat meg ma is, amatőr- és versenysport szintjén egyaránt.

2004. január 6. | Amerikai futball

6 pont

„4th and Goal.” Negyedik down. A támadók utolsó esélye arra, hogy pontot szerezzenek. Mert 10 yardra vannak a gólvonalunktól. És ez nagyon kevés.

2003. december 5. | Szösszenetek

A TEJ

Először is le kell, hogy szögezzem, a cikket a „kék mappa” hatására írom. Azok számára, akiknek ez nem világos, elárulom, hogy a „kék mappa” egy olyan „csomag”, ami tele van kidolgozandó matematika feladatokkal, amiket persze időre kell leadni.

2003. december 1. | Egyetemi élet

Gondolatok az egyetemi életről…

Jelenleg végzős hallgató vagyok az ELTE-BTK német bölcsész szakán. Úgy gondoltam, én a legelső félévi élményeimbe adok Nektek egy rövid, tömör betekintést.

2003. december 1. | Túra

Kirándulóktól a megszállottakig

Kell ez nekünk?–kérdezi Gyuri, miközben felkapja a hátizsákot. Térkép, enni- és innivaló, fényképezőgép, minden a helyén. Pásztó, reggel hat óra tíz, négykor keltünk, hogy időben itt legyünk a rajtnál. Hűvös van még, de jó időt mondtak, irány a Mátra, 40, 50 vagy 60 kilométernyi út, kinek-kinek választása szerint. Kell ez nekünk?

2003. november 21. | Film

S.W.A.T. – Különleges kommandó

A S.W.A.T. (Special Weapons And Tactics) egy különleges rendőri alakulat, mely a 60-as években alakult meg Los Angelesben. A S.W.A.T. egységek tagjai rendőrök, akik kiválóan teljesítik a munkájukat. Ha veszélyes feladatot kell végrehajtani, őket hívják. Filmünk egy ilyen S.W.A.T. egység felállításába és mindennapi munkájába enged betekintést.

2003. november 17. | Méta

Méta

A méta tulajdonképpen a baseball magyar változata. A játékot két csapat játssza. Az egyik az ütő csapat, a másik az elkapó. Ezen kívül szükség van pár várra, amibe az ütő csapat játékosai futnak majd.

2003. november 17. | Vívás

A vívásról

3 fegyvernem van: a kard, a tőr és a párbajtőr. Mivel én kardozom, így szerintem az az igazi vívás, de erről sokaknak más a véleménye…

2003. november 13. | Film

Kegyetlen bánásmód

Miles Massey (George Clooney) nagymenő Los Angeles-i válóperes ügyvéd, akinek szinte minden megadatott, ami az életben fontos: sikeres a munkájában, sőt még tisztelik is, továbbá róla neveztek el egy teljességgel kikezdhetetlen házasság előtti szerződést. Egy aprócska probléma mégis akad: kezd rettentően unalmas lenni ez a sikeres élet. Nincs olyan tárgyalás, ami kihívás lenne neki.

2003. november 13. | Futball

Focit megkedveltető történet

Egy meghatározó élmény a focival kapcsolatban. Nemrég a Balassagyarmattal játszottunk NB 1 B-s bajnoki mérkőzést, de előttünk még játszottak az egy évvel idősebbek. Na ezen a meccsen volt pár érdekesség. Az első 45 perc nem is volt rossz, sőt kimondottan jó volt. Ez a félidő 1:1-re végződött. Amikor viszont a mieink megkapták a második góljukat, elszabadult a pokol.

2003. november 13. | Szinkronúszás

Szinkronúszás

Légies, bájos mozgás, ütemes zene, finom mozdulatok, rendkívül látványos alakzatok, lábmunkák, s mindez tökéletesen egyszerre és mosolyogva 4 percbe sűrítve. Jönnek a pontok, a szurkolótábor aktivizálja magát, 6.9, 7.0, 7.3, 6.8, stb. A lányok gyönyörűek, vidámak, a smink és a fürdőruha eredeti és mutatós.

2003. november 12. | Futball

Legmaradandóbb élmény

2002 tavaszán busszal indultunk el a BVSC sporttelepről a 11 órás útra. Első megállónk München volt, ahol tartottunk egy kis pihenőt és megtekintettük az Olimpic Stadiont. Elképzelhetetlenül nagy ez az építmény és a pálya gyepén nagyítóval sem találhattunk volna hibát.

2003. november 10. | Film

Kill Bill

Ez tényleg Hanzo Hattori pengéje?
avagy
Ez tényleg Quentin Tarantino filmje?

2003. november 10. | Szösszenetek

Zongoráról

Azt hiszem, nem kell sokat magyarázni, mi is az a zongora, habár, amikor egy osztálytársammal épp arról beszélgettem, mit is írjak erről a témáról, megjegyezte: „Hát írd, hogy 4 lába van…”

2003. november 10. | Kézilabda

Öt perc az életemből

–Figyeljetek! – szól az edző. – Az ellenfél legalább olyan erős, mint mi. Ügyelni kell, hogy a bal átlövő ne tudja bejátszani a beállónak a labdát. A kezdő csapatot már ismeritek. Te, Szilvi, a kapuban ügyelj, hogy a karod a magasban legyen, szeretik a felső sarkokat célozni! A hetesnél csak nyugodtan, ahogy megbeszéltük, koncentrálj a labdára…

2003. november 10. | Triatlon

Triatlon

Az ember joggal tehette fel a kérdést, hogy vajon mi is az a triatlon, egészen a 2000-es Sydney olimpiáig, ugyanis ekkor a sportág történetében egy hatalmas változás ment végbe: a triatlon olimpiai sportág lett.

2003. november 6. | Kosárlabda

Egy fergeteges mérkőzés

Nusi, Nusi, Nu-si, Nu-si, N-u-s-i, N-u-s-i!!! Hallatszik a tornateremben. Az egész csapat áll a kispadon, és őrülten figyeli az éppen pályán lévő társakat. Nusi a büntetőnél, hopp, rádob… a labda bemegy! Éljen! Mindenki keze a levegőben, Nusit ünnepeljük. Egyenlítettünk, kapcsol mindenki hirtelen.

2003. november 6. | Könyv

Michael Ende: Momo

Idő! Erről a szóról sok dolog juthat az ember eszébe, de ilyen érdekes felfogásban ritkán hallani róla. A regény korunk igen fontos problémájára hívja fel a figyelmet. Olvasmányosan és izgalmasan tárja elénk, milyen is az a világ, ahol senkinek semmire nincsen ideje.

2003. október 31. | Zene

Dark Clouds: Tenacity

A magyar underground zenei világ középtempós death/doom metal zenét játszó csapata a Dark Clouds. A 2002-ben megjelent második nagylemezük után (Global Depressing System) nagyon vártam a harmadik nagylemezt. Köves Hugó, a zenekar gitárosa jóvoltából már tavasz óta megvan az a lemez, ami most az ősszel, a zenekar 10. születésnapja alkalmából harmadik lemezként megjelenik.

2003. október 30. | Szösszenetek

Valóságshow

A napjainkban oly divatos valóságshow-k ihlették ezt az írást.

2003. október 27. | Amerikai futball

Stratégiai játék bukósisakban

Hatalmas stadion. A pályán 22 játékos, teljes védőfelszerelésben, két csapat színeiben. Közülük 14 a pálya közepén, két sorban felsorakozva, kicsit görnyedt pózban, jobb kezük a földön. Egy játékos hátulról hajol a sorhoz, keze maga előtt, mintha várna valamire. Külső szemlélő még nem tudja, miről van szó…

Aktuális események

2024. május 2.
Év végi osztályozó értekezletek a végzős évfolyamon

2024. május 4.
Ballagás
Dress Code: Informal, Business Formal

2024. május 6. –
   2024. július 3.

Érettségi
Dress Code: Business Formal

2024. június 4.
Nemzeti összetartozás napja

2024. június 14.
Év végi osztályozó értekezletek


Napló »


Kiállítások




   Mi mondtuk

Az első kérdés a halmazelmélettel kapcsolatban érkezett. Lényegében az, hogy mi az.