Mi | Kiállítások

Kiállítások

Góg Enikő festményei

Góg Enikő (12.B – biológia, 2018/2019)

Góg Enikő alábbi munkái díszítették egy ideig a gimnázium honlapját 2019 tavaszán.

A tárlat megtekintése »

Góg Enikő ceruzarajzai

Góg Enikő (10.B – biológia, 2016/2017)

Kiskorom óta rajzolok, de komolyabban csak két éve kezdtem el vele foglalkozni. Először grafittal rajzoltam le emberek arcát képekről. Nyáron már modellt álltak nekem, és róluk készítettem portrét. 1 év után próbálkoztam a festéssel. Először akrillal, majd később olajjal.

A tárlat megtekintése »

Tokai Dóra tárlata

Tokai Dóra (12.D, 2003/2004)

A mai művészet célja nem lehet pusztán a gyönyörködtetés. Szükségünk van valami többletre, ami arra ösztönzi új évezredünk rohanó emberét, hogy egy pillanatra megálljon. Talán ez az egyik legnehezebb feladat.

Dóra képei elgondolkodtatnak, mert nem a képen látható formák és vonalak hozzák ki a mű igazi lényegét, hanem mind inkább ami mögöttük rejlik. Egy szürrealista, néhol szecessziós kavalkádot, melyet nem csak az alakok igazolnak, hanem amit ki akarnak mondani velük. Egy ismeretlen mesevilág ez királykisasszonyokkal, tündékkel és gonoszokkal, a fekete és fehér különös egyvelege a jó és a gonosz szűnni nem akaró csatáival. Ez a háború nem fegyverekkel vívódik, hanem inkább legbelül, ám mégis fent a transzcendentális én elrejtett zugaiban. Ez az, ami továbbgondolkodásra késztet, hogy megleljük mindazt, amit egy gyerekkorból kisétáló, ám a felnőttek világától még oly messze álló kisasszony érez. De nem fogjuk megérteni teljesen, még akkor sem, ha teljesen ismerjük őt, de épp ez a miszticizmus adja az egész érdekességét, amelyet mind fellelhetünk lerajzolva és lefestve a mozgalmas és gazdag motívumvilágban, melyek szinte szimbólumként jelentkeznek és jellemzik egész stílusát. Ez az egész valódi értéke, mert nem csak a külsőségekről szól, mert a külső és a belső egyensúlya e képeken képes megteremteni a művek harmóniáját. A képeiben ő maga van jelen, kívül és belül.

Necz István

A tárlat megtekintése »

Kruppa Gergő krétaszobrai

Kruppa Gergő (9.C, 2003/2004), szobrok

Gergő egyik tanára küldte be nekünk a képeket.

A tárlat megtekintése »

Szabó Bence számítógépes grafikái

Szabó Bence (11.C, 2003/2004), grafikák

Pár kép a gyűjteményemből a webre került!!! Kéne pár szót írnom a képek keletkezéséről, hogy mi ihletett meg, de azt semmiképpen nem akarom elárulni, mit akarok kifejezni. Ezt elég fontosnak tartom. Egy „sablon” azt mondja: „Azt mutatja a kép, amit látsz benne!”

A tárlat megtekintése »

Aktuális események

2024. május 2.
Év végi osztályozó értekezletek a végzős évfolyamon

2024. május 4.
Ballagás
Dress Code: Informal, Business Formal

2024. május 6. –
   2024. július 3.

Érettségi
Dress Code: Business Formal

2024. június 4.
Nemzeti összetartozás napja

2024. június 14.
Év végi osztályozó értekezletek


Napló »


Kiállítások




   Mi mondtuk

Karácsonykor a boltoknak nyitvatartási továbblata van.