Tízórai | Aktuális témák

Atomenergiáról mindenkinek

2025. június 2. | utolsó módosítás: 2025. június 1., 20:37

2025. május 29-én rendezték meg az „Atomenergiáról mindenkinek” című eseményt Dunaújvárosban, amin az Apáczai és a BMSZC Trefort Technikum tanulói közösen vettek részt. Az ő beszámolójukat lehet most olvasni.

A Dunaújvárosi Egyetemen először két előadást tekinthettünk meg, ahol a környezetünk sugárzása és az atomenergia felhasználása volt a fő téma. Ezután megnéztük a szponzorok által felállított standokat, ahol interaktív feladatokat, rejtvényeket oldhattunk meg, melyekért cserébe jutalmakat kaptunk. Emellett láthattunk működő ködkamrát, különböző sugárzásmérő eszközöket, sőt ketten közülünk vállalkoztak, hogy katasztrófavédelmi védőöltözetet vegyenek fel, és bemutassák annak funkcióit.


Atomenergiáról mindenkinek


Atomenergiáról mindenkinek

A szünet után további két előadást hallgattunk meg a fukusimai és csernobili katasztrófákról és az atomenergia felhasználásáról az űrben. Az előadássorozat végén fél óra szabadidőt kaptunk, amit a standoknál, vagy éppen a kisboltban tölthettünk el.

Az 15-20 perces előadások között a standok megtekintése mellett kvízjátékokkal is készültek a szervezők, melyek során szintén ajándéktárgyakat osztottak a legjobb válaszadóknak.

Kellemes élményekkel gazdagodtunk dunaújvárosi kalandunk során. Köszönjük a szervezést a TIT Stúdió Egyesületnek és Szentivánszki Soma tanár úrnak a kíséretet.


Atomenergiáról mindenkinek


Atomenergiáról mindenkinek

A Szilárd Leó szakkör 10.-es szakkörösei












Legutóbbi cikkeink a rovatban

Német nyelvi tábor Salzkammergut vidékén – beszámoló

2025. június 20.

2025. május 31-től június 6-ig 45 diákunk vett részt 5 különböző évfolyamról (7-11. évfolyam) az ausztriai Salzkammergut régiójában megszervezett német nyelvi táborban. A tábor célja az volt, hogy lehetőséget nyújtsunk diákjainknak arra, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassák a német nyelvet, valamint életszerű szituációk és anyanyelvi tanárok által megtartott tanórák révén fejlesszék nyelvtudásukat. A nyelvfejlesztés mellett szerettük volna, hogy kulturális tekintetben is élményeket szerezzenek diákjaink, így a programok megszervezésekor ezt a szempontot is figyelembe vettük.

Beszámoló a 2025. évi terepgyakorlatról

2025. június 24.

Az idei terepgyakorlat során a Tátra varázslatos világába nyertünk bepillantást. Szlovákia és Lengyelország határvidékén, a Tátrai és a Pieninek Nemzeti Parkok területén végeztünk terepi megfigyeléseket és vizsgálatokat. Szállásunk a festői Poronin településen, a barátságos Willa Anna Panzióban volt, a Zakopanéhoz közeli hegyek ölelésében.

Ausztriai német nyelvi tábor

2025. június 20.

A 2024/2025-ös tanévben először került megszervezésre egy kirándulás Ausztriába a németet tanuló diákok számára. A kiránduláson részt vett diákoknak nemcsak az osztrák városokban adatott lehetőségük a nyelv gyakorlására, hanem délutáni tanfolyam keretében is gyakorolhattak.

Pamela Anderson Band tanév after party

2025. június 12.

A Pamela Anderson Band 2025. június 11-i koncertje képekben.

Nemzeti Összetartozás Napja

2025. június 4.

A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.