A Sólyom Speciális Természet- és Állatvédelmi Szakosztály vezetésével szeptember óta a 9.C osztály közösségi munkát végez. A tegnapi cikkhez kapcsolódó beszámolót most olvashatjátok Bakó Annától.
Szombaton Dobogókőre mentünk, letekarítani az ottani sípályát. Az Árpád-hídnál volt gyülekező a metrómegállónál, mikor mindenki megérkezett, beültünk az autókba és elindultunk. Amikor a viszonylag rövidnek mondható autóút után kiszálltunk. Azonnal fázni kezdtem, mert elővigyázatlan módon a vastag pulcsi fölé csak egy széldzsekit vettem. Ezzel nem voltam egyedül: volt, aki csak egy pulcsit viselt. Különben szép idő volt, csak azért volt hideg, mert a hegytetőn nagyon fújt a szél. Sebaj, hamar előkerültek a tartalékpulcsik, pótkabátok, és pár perc múlva bevonultunk a „síházba”. Ezt így mondták, gondolom, valami hütteféle lehetett. Bent égett a tűz, jó meleg volt, ezért szinte azonnal elkezdtük lehámozni magunkról a korábban előkerült plusz rétegeket. Miután mindenki kicsodálkozta magát a padlón futkározó-kunyeráló, méreten aluli kutyusokon, na meg a nagy fekete macskán, aki a tűznél melegedett, négy csapatra oszlottunk és kitöltöttük a meglepetés-tesztet, amiről annyit lehetett tudni, hogy a győztes csapat jutalmat kap.
Közösségi szolgálat Dobogókőn
Miután megmelegedtünk, indultunk is a sípálya elejéhez. A korábbi csapatokban maradva kaptunk feladatokat: volt kapálós, gereblyés és gallyszedő csapat. Rövid munkavédelmi tájékoztatás után nekikeztünk a munkának. Ez azt jelentette, hogy először lemászunk az ijesztően meredek sípálya aljára, majd onnan fölfelé haladva kidobáljuk róla a gallyakat, elsimítjuk a gödröket, összeszedjük a szemetet és a zavaró köveket.
Közösségi szolgálat Dobogókőn
Neki is láttunk a munkának nagy lelkesen. Az én csapatom csatárláncban vonult gallyakat összeszedni és kidobálni a pálya szélén túlra. A mellettem lévőkkel fárasztó viccekkel szórakoztattuk egymást, versenyeztünk, ki tud rosszabbat. Mikor végeztünk, mentünk még egy kört, közben a többiek indultak fölfelé kapálva és gereblyézve. Eközben jobban szétszéledtünk, mert a csoprt fele eltűnt egy másik szakaszt takarítani, közben a mi csapatunk fele (én is) csatlakoztunk a kapálókhoz. Kemény munka volt, hegynek fölfelé keresni a gödröket, kikapálni körülöttük a földet, elsimítani gereblyével, majd miután kiderült, hogy rosszul csináltuk, megismételni a korábbi műveletet. Ennek ellenére én élveztem, ahogy kapálás közben szidtuk a világot, a kapanyelet, meg a fájós derekunkat. Kis idő múlva ketten hoztak forró teát, ekkor tartottunk egy kis pihenőt, mert már fáradtak voltunk, hiszen jó régóta dolgoztunk már. Miután mindenki megitta a teáját, kezdődött a szemétszedés – egészen meglepő dolgok kerültek elő a törött szemüvegtől a cipőtalpig. Eközben végeztünk az utolsó gödörrel is. Ezután már csak össze kellett szedni a köveket: ez a feleadat nem volt annyira jó, hiszen már kifáradtunk, ráadásul nem kifejezetten élvezetes dolog kavicsokat gyűjtögetni egy sípáján. Végül csak fölértünk valahogy, bár azt nem állítanám teljesen biztosra, hogy nem hagytunk hátra néhány veszélyes követ.
Közösségi szolgálat Dobogókőn
Odafönt kaptunk meleg ebédet és forró teát, ami nagyon jólesett, főleg hogy le is ülhettünk hozzá. Ebéd után kihirdették a korábbi verseny eredményét és a „dobogós” csapatok érmet is kaptak. Ezután következtek a szokásos csoportképek, majd hazamentünk.
Közösségi szolgálat Dobogókőn
Szerintem annak ellenére, hogy ennyire elfáradtunk, határozottan megérte elmenni és nemcsak a leigazolt órák miatt, hanem azért is, mert ez tulajdonképpen egy rendhagyó osztályprogram volt (bár annyira talán nem is, mert az osztály már többször is dolgozott így), ami mindig jót tesz a közösségnek. Érdekes tapasztalat volt, és hát nem mindennap takaríthat sípályát az ember!
Kapcsolódó cikkek
Közösségi munka a Budapesti Természetbarát Sportszövetség keretei között
