A tavalyi érettségire való készülődés közben fogant ötlet szeptemberben teljesedhetett ki, mely szerint egy kellemes hetet tölthettünk Olaszország nevezetes városaiban. Czirók Ede tanár úr volt kedves és megszervezte számunkra az utat, ahol megtekinthettük többek közt a Sóhajok-hídját, a Szent Antal székesegyházat, a Forum Romanumot, a Colosseumot és még számos egyéb templomot, főteret.
A várva várt kiruccanás szeptember 17-én hajnalban visszafordíthatatlanul (irreverzibilisen) megkezdődött: az iskola udvarából ÖT autó (Czirók tanár úr és még négy szülő önkéntes irányításával) kifordult és „Irány Jesoló!” felkiáltással elindult. Pár megállót és kisebb ablaktörlőhibát hátrahagyva aznap este elfoglalta szállását mind a 21 ember. Vacsora előtt szakíthattunk még egy kis időt a szeles, hűvös tengerben való megmártózásra. Első, csakis városnézésre szentelt napunkon Velencét csodáltuk meg. A városon belül közelebbről is megszemlélhettük a Szent Márk Székesegyházat és a Dózse palotát. Ezek után átvízibuszoztunk Murano szigetére, ahol megnéztünk egy üvegfúvó műhelyt is.
Képgaléria
A harmadik napon végre már napsütéses időben elindultunk Padovába, ahol betértünk a Szent Antal Székesegyházba és az egyetemre. Ezek után az autópályák rengetegébe vetve magunkat Róma felé folytattuk utunkat. A folyamatos közlekedési dugókból kikecmeregve nagynehezen eljutottunk a campingünkig. Az elkövetkező három éjszakát négyfős kis bungalókban töltöttük, amik meglehetősen, sőt kifejezetten modernül voltak felszerelve (a konyhai edények mind megvoltak sértetlenül, a hifi távirányítója is a helyén volt).
Első fővárosi napunkon Vatikán felderítése volt kitűzött célunk, ám a Vatikáni múzeum előtt álló, legalább egy kilométeres sor meghiúsította tervünket. Maradt aznapra Róma minden más nevezetessége, ami a közelben volt: az Angyalvár, Angyalhíd, Spanyollépcső, Trevi kút, Pantheon, II. Victor Emanuel emlékmű, Capitolium, Forum Romanum, Colosseum. A sűrű program után nagy fáradtság uralkodott el rajtunk. Visszatérve a szállásra minden ház megmutathatta főző tudását. Vacsora után a Vatikáni Múzeum megtekintése érdekében parancsba kaptuk a hajnali indulást, ennek ellenére mindenki késő estig fennmaradt pókerezés vagy gyilkosozás céljából. Másnap nyitás előtt már egy órával a múzeum bejáratánál találtuk magunkat abban a reményben, hogy a tumultust elkerülve élvezhetően körbetekintsünk. A kétségbeejtő hatalmas tárlat az akár hat órás nézelődéssel mindenkiből kivette a maradék szuszt, és ezzel el is értünk római látogatásunk lényegi végéhez. A Vatikán aránylag részletes megtekintése mindenkiben emlékezetes esemény maradt, ezen belül is sokaknak feltűnt, hogy milyen erősen védik a katolikus egyház központját: rendőrök járőröztek szakadatlanul és minden nagyobb belépésnél detektoros kapuk rengetege várt minket.
Másnap elkezdük visszautunkat megállókkal Assisiben és Sienában. Utóbbi városban tapasztalhattuk meg azt a sajnálatos tényt, hogy milyen az, amikor az olaszok a közelben lévő összes templomot renoválják. Aznap este már Montecatiniben háltunk meg, ahol az ottani szállodánk vitte a pálmát.
Az utolsó városnézős napunkon fő célpontunk a pisai ferdetorony és Firenze volt. Pisa volt az a hely, ahol a fotográfus lelkűek leginkább kiélhették vágyaikat komikus és találó képek készítésével. Firenzébe való igyekezetünk során már rutinosnak érezhettük magunkat a reggeli dugóban, majd parkolóhelykeresési hajcihőben. Sajnos Firenzében csak egy gyors sétára volt időnk. Megnéztük a fontosabb nevezetességeket, például a dómot, a bronzkaput és a Ponte Vecchio aranyműves boltjait is. Aznap még visszautaztunk a már jól ismert jesolói szállásunkra, ahol elköltöttük utolsó olasz vacsoránkat. Aznap éjjel a merészebbek még egy éjszakai fürdőzést is beváltak.
Ezek után, mint mindig a hazaút volt a leggyorsabb. Ami általánosan leszűrhető volt a kirándulásunkból, hogy az olaszok nem tudnak biztonságosan vezetni, gasztronómiájuk igencsak meg tudja osztani a véleményeket, és nem utolsó sorban ők tényleg tudják hogy mi a divat.
Befezésképp szeretnénk hálánkat kifejezni többeknek is: Czirók tanár úrnak, amiért megszervezte az utunkat és végig vezetett, a négy önkéntes szülőnek, akik erejüket és idejüket feláldozva levezették az utat, és az időjárásnak, ami a harmadik naptól kedvezett nekünk.
Ordasi Nóra és Csépe Róbert
