|
|
|
Hála nagyszerű tanárainknak, olyan rálátást kaptunk az (általunk akkor ismerhető) világra, ami képessé tett minket később a nagyobb világ megismerésére és befogadására. Kaján Imre emlékeit olvashatjátok.
Amikor mindenfelől – de tényleg mindenfelől: mérnököktől, tanároktól, jogászoktól, művészettörténészektől, régészektől, agrárszakemberektől, talán csak orvosoktól nem – azt hallgatom, hogy „milyen keveset, mennyivel kevesebbet tudnak a ma végzettek a szakmáról, mikor kijönnek az egyetemről (mint mi anno)!”, akkor mindig eszembe jut az Apáczai. Hogy olyan alapokat kaptunk ott, ami nyugodttá tehetett minket az egyetemeinken (ELTE-n, Műegyetemen stb.), hogy azon a magasabb szinten majd nem vallunk szégyent.
Nekem megadatott, hogy két eléggé távol eső területen is dolgozhattam, mert eredetileg mérnökként végeztem (1978), de gazdaságtörténész muzeológusként dolgoztam majd' végig (már 1980-tól). Számomra az 'átjárás' a szakterületek között szükségszerű és nyilvánvaló volt, és hogy ez lehetséges, nem kell tőle félni, sőt törekedni kell rá – na ezt ott a Cukor utcai alma materben tanultam meg.
Amikor Virágh Ferenc (nekünk 'Virágferkó') történelemtanárunk párunkat arra ösztökélt, hogy a történelem-dolgozatainkhoz olvassunk egykori hírlapokat, hogy megértsük, milyen politikai közegben, milyen hétköznapokon történt mindaz, amire kíváncsiak vagyunk, olyan világ nyílt ki előttünk, amit akkor (értsd: 1968-72 között) a 'hivatalos' történelem-írás nem adott meg nekünk. (Szándékosan nem történetírást említettem, mert a 'sine ira et studio' akkoriban nem volt gyakorlatban…) Azóta is a Tőle tanultak szerint kutatok és erre ösztökélem én is a ma hallgatóit. Hát hiszen ahogy a reformkori Társalkodóban és kevés társában jól megfért egymás mellett Vörösmarty verse, Széchenyi gazdasági elemzése és Vásárhelyi Pál mérnöki értekezése, úgy él egymás mellett ma is, összefonódva a gazdaság és kultúra… (még ha nem is látszik annyira, mint akkor).
Hála nagyszerű tanárainknak, olyan rálátást kaptunk az (általunk akkor ismerhető) világra, ami képessé tett minket később a nagyobb világ megismerésére és befogadására. Nem kis dolog ez, ezért is fontos, hogy meg tudjuk nevezni azokat, akiknek köszönhetjük mindezt.
Fájdalmasan szomorú élményem a csupán pár évig iskolánkban tanító Szabados Árpád festő, grafikusművésszel, egykori rajztanárunkkal volt utolsó beszélgetésem. Ő egyenesen a főiskoláról (a mai Képzőművészeti Egyetemről) érkezett az Apáczaiba. Hogy azután az országosan is magasan kiemelkedő Nemzeti Galéria-beli GYIK-műhely alapító pedagógusa is lett, nem más kérdés, mert akkor és ott az Apáczai tanár-kiválasztásának kiválóságát is megmutatja. Egy '68-ban totál kezdő frissen végzett grafikusművészt hoztak a suliba és dobtak a mély vízbe, közénk. (Közben azért Árpi az akkor induló Mozgó Világnak is szerkesztője volt, azé a 'Mozgóé', amelyik folyamatosan feszegette a határokat a politika 'terra incognitái' felé…) Árpád – jóllehet mérnök lettem, nem pedig művész, amire Ő buzdított – sosem engedte el a kezemet, évtizedeken át beszélgettünk nagyon jókat. Utoljára a Művészeti Akadémia közgyűlésén találkoztunk a Vigadóban: 'csak pár szót Imre, mert rohanok, de gyere ki hozzám!', mondta – és sosem találkoztunk többet. Csak felhívott, hogy nem mehetek hozzá, mert súlyos fertőző betegség kínozza. Ami aztán meg is ölte. Maradtak utána a levelei, képei, a Mozgó és Kincskereső számai – és persze az, hogy ugyan csupán egyetlen évig volt tanárunk, mindannyian emlegetjük Őt a mai napig.
Tanáraink közül nem mindenkiért rajongtam, és ma sem gondolok rájuk így, de egy bizonyos: olyan muníciót kaptunk Tőlük az Életre, ami elegendőnek bizonyult később és még később és még annál később is, bármerre is vetett a jó-, vagy balszerencse minket.
Kaján Imre (1972D)
2025. november 14.
Hortsin Zoltán vagyok (1999/B) és ezúton szeretném megosztani az általam gyűjtött (iskolai és koleszos) emlékeket. Első rész.
2025. november 3.
Három iskolatárs – Ildikó, László és Szláva – közös emlékezését olvashatjátok az Apáczaiban töltött éveikről.
2025. október 21.
Fehérkuti Anna (Nusi) vagyok, 2013-17 közt jártam az Api komplex természettudományi tagozatára, Sebő Péter tanár úr osztályába. Nehéz volt leszűkíteni a temérdek csodás emléket dokumentáló képből a legjellemzőbbeket, de nagyon örülnék, ha az alábbiakból érdemesnek találnának párat a honlapon is megosztani.
2025. október 19.
Hála nagyszerű tanárainknak, olyan rálátást kaptunk az (általunk akkor ismerhető) világra, ami képessé tett minket később a nagyobb világ megismerésére és befogadására. Kaján Imre emlékeit olvashatjátok.
2025. október 18.
Az Apáczaiban önmagam lehettem. Teret adott azoknak az értékeknek, törekvéseknek, amelyek azóta, tanári pályám során kiteljesedtek bennem. Maksa Katalin emlékeit olvashatjátok.